2017. január 8., vasárnap

Ha megtalálsz


Felkavar, nem hagy nyugodni és teljesen letaglóz.

Az újév első olvasmányának Emily Murdoch Ha megtalálsz című regényét választottam és ez a lehető legjobb évkezdés volt. Ezt a könyvet nővéremtől kaptam tavaly nyáron és első látásra vonzott a borító, kíváncsian vártam a történetet, sajnos csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Már az első fejezet teljesen letaglózott annak ellenére is, hogy a fülszöveg alapján számítani lehetett a búskomor, nyomasztó hangulatára.
 

A történetről röviden (megpróbálom spoiler nélkül)

A könyv egy testvérpárról szól, Jenessáról (röviden Nessa) és Careyről, akik egy erdőben éltek az elmúlt 10 évben drogos anyjukkal, aki időről időre eltűnt az erdőből. A könyv azzal kezdődik, hogy megjelenik az erdőben a lányokért az apjuk és egy szociális munkás, és elkerülnek az apjukhoz, valamint annak családjához. Mivel az elmúlt tíz évben a civilizációtól eltávolodva éltek, minden új nekik. Sosem láttak még tv-t, vagy épp fogkefét, csak könyvekből ismerik pl a kutyákat, sosem ettek még hamburgert és sosem laktak még jól. És ez csak pár dolog a számukra sok világból.

Szívfacsaró volt olvasni, ahogy a kisebbik lány azonnal beleszeretett a család kutyájába, megkönnyeztem ezt a részt és muszáj volt újraolvasnom a jelenetet. Röviden, tömören ez adja a könyv alapját: a mindennapos dolgok megismerése, a családdal való kommunikáció és a társadalomba való beilleszkedés. És a könyv elején már érezhető, hogy van egy sötét titok, ami rányomja a bélyegét az egész könyvre és ami előbb-utóbb kiderül.


A regény hangulata nagyon sejtelmes volt, kiszámíthatatlan történet és egyszerűen lebilincselő volt, alig bírtam letenni. Annak ellenére is, hogy rendkívül sötét könyv, teli szomorúsággal, komoly témákkal, és egy leheletnyi reménnyel. Megszakadt a szívem ezekért a gyerekekért és dühös voltam, amiért ennyi fájdalmat és rosszat el kellett viselniük.



Egyrészt a lányoknak fel kell dolgozniuk azt, hogy nem az a normális és elfogadott, ahogy ők eddig éltek. A nélkülözés, amiben eddig részük volt, nem az átlagos élet része és lehet ennél sokkal jobb soruk. Másrészt az új családjukba való beilleszkedés ebből kifolyólag sokkal nehezebb, mint például egy árvaházból családhoz kerülő örökbefogadásnál. A családban apjuk felesége kedvesen fogadja őket, minden segítséget biztosít ahhoz, hogy egy idő után megbízzanak benne a lányok. A mostohatestvérük, Delaney már kevésbé lelkes és egyértelmű az első jeleneteitől kezdve, hogy féltékeny rájuk. Szerencsére a könyv végére elsimul ez az ellentét.

A főszereplő testvérpárt, Careyt és Nessát nagyon sajnáltam azért, ahogyan élniük kellett eddig és összeszorult a szívem, amikor kiderült, hogy már 10 éve (!!) kellett az erdőben élniük anyjuk miatt. Az első oldalaktól kezdve drukkoltam nekik. Mivel a nagyobbik lány, Carey szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, ezért számomra hiteles volt és kellően érzékeltette az írónő mindazt a szörnyűséget, amin ezek a gyerekek átmentek és mindazt, amit éreztek. Nem elég az erdőben leélt sok kemény év, egy sötét titok is beárnyékolta szomorú sorsukat. Sejteni lehetett elejtett megjegyzésekből, félmondatokból, de szerencsére meglepetés volt a végén az igazság (legalábbis nekem az volt). A könyv végére majdnem minden szál összefutott, minden kirakós a helyre került, és kaptam egy kerek, egész történetet. Egyedül azt sajnáltam, hogy az anya kilétére nem derült fény, hogy hol van, mit csinál.

Tudtam volna még olvasni, de nekem ez a 300 oldal is meggyőző volt és szívesen olvasnék még az írónőtől.



Képek forrása: saját montázs a Google és a favim.com képeiből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése