Lauren Graham: Gyorsan elhadarom

Olyan ez a könyv számomra, mint egy lélekbonbon.

 

Éreztetek már úgy, hogy egy könyvet Nektek írtak? A tiétek, pedig még nem is olvastátok? Várjátok, megszerzitek és pontosan olyan, amilyennek szerettétek volna?

Imádom a Gilmore girlst, számomra ez a sorozat a sorozatok sorozata (pedig mellette jó néhányat láttam már és nézek jelenleg is). Lauren Graham hatalmas nagy kedvencem lett a sorozat által (a többi szereplővel együtt egyébként). Elfogult vagyok vele, imádom a humorát, a stílusát és igazán szimpatikus nő. Miután eljutott hozzám a hír, hogy angolul megjelent az önéletrajzi könyve, nem volt kérdéses, hogy elolvasom-e, amiben saját magáról mesél, karrierjéről, a Gilmore girlsről, a sorozat első és a 9 év utáni újabb forgatásáról. Nagyon vártam, hogy megjelenjen a GABO Kiadó gondozásában, de angolul is mindenképpen elolvastam volna. Az idei Könyvfesztiválra hozta el a kiadó a kötetet, amit ott meg is kaparintottam és hazaérve rögtön nekiestem az olvasásnak. Faltam a lapokat, hajtott a kíváncsiság, ugyanakkor azt sem akartam, hogy hamar vége legyen.

"Az egész forgatás idején legtöbbször hálát éreztem. Minden élményt megbecsültem, és minden jelenetet úgy élveztem ki, ahogy az eredeti sorozatban nem. Ez részben azért volt, mert emberileg és szakmailag is máshol tartottam – már nem voltam új, és sokkal pontosabban éreztem, milyen szerencsés vagyok, hogy ennek a stábnak a tagja lehetek."

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, igazából nem tudtam, mire számítsak. Azt reméltem, hogy ez a könyv olyannak fogja bemutatni Laurent, amilyen Lorelai Gilmore: közvetlen, vidám, jó humorral megáldott, pörgő nyelvű nő, akit nagyon lehet szeretni. És annyira örülök, hogy nem kellett csalódnom! Lauren és Lorelai rendkívül hasonlítanak egymásra. Valószínűleg ezért is tudta hitelesen eljátszani őt. Az elején, a gyerekkorról szóló rész érdekes volt, néhol meglepő infókkal, aztán végre jöttek a várva várt oldalak: a Gilmore girls sztori. Ajj, de imádtam olvasni! Nehéz kifejeznem, hogy pontosan mit is érzek a sorozattal, Laurennel és ezzel a könyvvel kapcsolatban. Annyira szeretem, szinte a "barátnőimnek" tartom Lorelait és Roryt, hiába kitalált személyek. Sorozatok jöhetnek-mehetnek, de a Gilmore-lányok mindig itt lesznek nekem. Bármikor tudnám nézni, jókedvre derít, gyógyír a nehezebb időszakaimban. Megunhatatlan!
Az alábbi jelenetet eddig egyszer sem sikerült könnyek nélkül végignéznem (pedig már jó pár GG-maratonon túl vagyok):

"Az évad legjobb pillanata a kilencedik rész, „A tékozló lány visszatér”, amelyben Lorelai és Rory újra találkozik. Lorelai azt mondja Rorynak: „Jóval ezüstösebb vagy, mint amilyenre emlékeztem.” Imádom ezeket a költői kis részleteket! És az az ölelés igazi volt ám! Mindketten izgatottan vártuk, hogy újra boldogabb idők következzenek."

És hogy évadonként külön vette őket, az évadzáró részeket kiemelve?! Olyan jó érzés volt megtudni, hogy ő mindezt hogyan élte meg, milyen volt a sorozat beindulásának folyamata, és hogyan látta a vele dolgozó színészeket, milyen a kapcsolata velük. Szinte megállt a szívem, mikor azt olvastam, hogy majdnem egy másik sorozat lett a munkája Laurennek a GG indulásakor és kérdéses volt, hogy vajon melyiknél marad. Micsoda mázli, hogy végül ő lett Lorelai!

A könyv megmelengette a szívemet, legszívesebben mindenhova magammal cipelném, mint egy kabalát. Lauren humora hihetetlen, kissé elkalandozik egy-két résznél, de mire esetleg az agyára menne az olvasónak, addigra visszatér a tárgyhoz, összeáll a kép és újabb információk derülnek ki az életéről. Olyan klassz érzés volt az ő szemszögéből megismerni az imádott sorozatomat, plusz az életéről is megtudni számos új infót. (Alexis Bledel is írhatna egy ilyen jellegű könyvet, haha!)

Az utolsó, körülbelül 40 oldalt szinte lélegzetvisszafojtva olvastam. Lauren a Gilmore girls - A Year in the Life epizódok forgatásáról mesél ezeken az oldalakon, többek között megosztja velünk a hetven napos forgatási időszak alatt írt naplóinak bizonyos részeit. Annyira szerettem volna még több apró részletet, pillanatot és sok-sok momentumot megismerni azokból a napokból. Az érzéseiről, benyomásairól, jelenetekről ír, és többek között arról is, hogy mi a véleménye a befejezésről és az utolsó mondatról. Emlékszem, amikor még csak reménykedtünk a folytatásban és nem volt semmi sem biztos. Hihetetlen érzés volt, amikor kiderült, hogy tényleg megvalósul és kapunk még egy kis Gilmore-életérzést és visszatérnek szinte mindannyian a képernyőre a szereplők közül. Sosem felejtem el. Persze nem ugyanolyan, mint az első hét évad, de ez részletkérdés.

Az egyik kedvenc pillanatom az új részekből

Nagyon megható volt az a rész, ahol megemlékezett Edward Herrmannról (ő alakította az édesapját, Richardot a sorozatban és a színész 2014. december 31-én hunyt el). Nélküle az új részek nem az igaziak. Az ő karaktere rengeteget adott hozzá a történethez, ez az első hét évadban is abszolút érezhető volt. És ahogyan a könyvből Laurentől megtudjuk, a színész személyisége is ilyen volt:

"Magas és barátságos volt, óriási egyéniség. Így aztán a hiányát is megéreztük, a szobák egészen másnak hatottak zengő hangja és vidám nevetése nélkül. Kelly azon az első napon beszélt hozzá.

– Ed, tudjuk, hogy itt vagy, és hiányzol – mondta, és mindenki elhallgatott."

A borító szerintem zseniális lett. Külön örülök, hogy nem változtattak szinte semmit az eredetin és nincs eltérés az angol verzióhoz képest. 

A könyvben képek is találhatók, egy-egy gyerekkori fotó Laurenről, közös kép az édesapjával, későbbi képek a karrierje kezdetéről, aztán Gilmore-os képek. Ezek mind-mind hozzáadnak az élményhez, amit e kötet olvasása nyújt.

Nagyon-nagyon örülök, hogy elolvashattam, örök darab marad a polcomon és szerintem minden igazi Gilmore girls-rajongónak kötelező darabnak kellene lennie. 

"Olyan nagy dolog volt, olyan csodálatos, és nekem annyira fontos!"

Nekünk is. Köszönjük! ❤ 

Képek forrása: saját, Google, Instagram