Amolyan lépcsőházi, szerelmes

Nehéz elkezdenem Tóth-Bertók Eszter Amolyan lépcsőházi, szerelmes című regényének értékelését. Annyi minden van ebben a történetben, ami kimondatlan marad végül, vagy épp túl hamar megtörténik.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak, igazán kedves Tőlük!

A történetről röviden (spoiler mentesen):

Főhős lányunk Gerda, aki egyedül él otthonában és épp szabadságát tölti. A könyv időintervalluma csupán egy hét, a fejezetek címei pedig az egyes napok. Tervei vannak erre az egy hétre, de már rögtön első nap, hétfőn történik valami, ami teljesen felforgatja az egész hetét és a lelki világát: a lépcsőházban összefut Ákossal, gyerekkori barátjával, aki épp a biciklitárolóban lakik, mert drogos ügyletei miatt a szülei kitették otthonról. Az egész könyv kettejük kapcsolatát mutatja be, közben pedig megismerhetjük a ház lakóit is.

"Nem tudom, bele lehet-e szeretni valakibe egy csók alatt vagy után, de olyan, mintha most ez történt volna."

A könyv érdekessége, hogy végig a lépcsőházban játszódik, gyakorlatilag ki sem mozdulnak a szereplők a házból (bár ez engem nem zavart, olvastam már hasonlót). Kicsit azért frusztráló volt, de ez adta az egyediségét. Ettől függetlenül nem így képzeltem el a könyvet a fülszöveg alapján. Remek, romantikus elképzelés és jól indul a könyv, magával sodor. Érdekes, fenntartja az olvasó figyelmét, a főhős lány picit fura (imád fogat mosni, akár fél órán keresztül is :D), a cselekmény szépen bontakozik ki. Aztán majdnem a felétől elkezd egyre szokatlanabb lenni a könyv. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy épp a valóságot vagy a szereplők képzelgéseit olvasom. Sajnos a történet elveszett a részletekben, túlságos részletekbe megy, miközben a cselekmény nem sok mellette. Egy kétszer ilyen hosszú könyvben bőven lett volna oldal továbbszőni a cselekményszálakat, kicsit pörgősebbé tenni és egyúttal leírni a helyszínt, a lakásokat, a szereplők jellemét.

"Csak a szerelem meg én, ez van most."

Azt le kell szögeznem, hogy nagyon különleges hangulata van a regénynek. Se nem szomorú, se nem az a nagyon vidám, pörgős sztori. Kicsit számomra megfoghatatlan és emiatt írok róla nehezen. De ez nem azt jelenti, hogy ne tetszett volna. Inkább azt mondom, hogy érezni rajta, hogy első regény.

A főszereplők, Gerda és Ákos alapvetően jó alanyok voltak, drukkoltam nekik és kedveltem őket, de a történet mégsem indult be igazán. Gerdának tervei voltak arra az egy hét szabadságra, de mégsem sikerült ebből szinte semmit megvalósítania, egyedül és kizárólag az Ákoshoz fűződő, gyakorlatilag plátói érzéseiről agyalt.

Arról nem is beszélve, hogy becsukva a könyvet se tudtam eldönteni, hogy most ez mi is volt pontosan, valóság vagy csak a főszereplők drogos képzelődése. Bár ha az volt a cél, hogy én is úgy érezzem magam, mint Ákos, akkor sikerült. :D

"A képzeletben nincsenek határok, korlátok, amíg álmodozom, addig mindent egyes egyedül én uralok."

Félreértés ne essék, teli van a könyv nagyon szép és elgondolkodtató részekkel (nézzétek csak meg a kiírt idézeteimet Molyon!), de összességében mégsem tudom azt mondani rá, hogy igazán a szívemhez nőtt volna. Köszönöm a lehetőséget a kiadónak!

Képek forrása:  saját montázs, favim.com, Google