Végigolvastam Szabó Anna Eszter & Nagy Szilvia Tudom mit csinál a gyereked szombat éjjel című újabb tényfeltáró regényét (korábbi könyvük: Egyetemista lány támogatót keres, valamint Hölgy alkalmi kísérőt keres). Ebben a kötetben a mai fiatalság, a gimnazisták világát mutatja be a szerzőpáros. Érdekes volt számomra & ugyanakkor megdöbbentett az, amit olvastam. Bár leginkább az a megdöbbentő, hogy nem lepődtem meg az olvasottakon. Pontosan erre számítottam sajnos. Alkohol, drog, játékgépek, lopás, szex - a mai tizenévesek már teljesen másmilyenek, mint ahogy mi felnőttünk. Vagy csak a körülmények, a környezetünk változott meg az elmúlt években? Többek között erre a kérdésre keresi a választ ez a kötet. A szerzők alapos munkát végeztek, kutattak, beszélgettek, kérdőívek & interjúk alapján írták le tapasztalataikat arról, hogy a mostani gimisek hogyan töltik szabadidejüket és milyen meredek dolgokat művelnek iskola után. A könyvben egymást követik a történetek, mindenkinek van egy sztorija, vagy épp ismer olyat, akiről szól egy történet, egy buli, egy balhé...És persze ott van az internet, a Facebook, ami külön fejezetet érdemel, hiszen manapság amennyi előnye, annyi hátránya is van a közösségi médiának. Ez egyértelműen kiderül a történetekből.

Azonban azt is meg kell említenem, hogy nem szabad általánosítani. Nem minden tinédzser ilyen, nem mindegyikőjük kallódik és züllik el szerencsére, nem szabad mindegyikőjüket egy kalap alá venni. Tanulságos és érdekes olvasmány volt számomra, és egy kicsit ijesztő a jövőre nézve, hogy majd egyszer, amikor nekem lesz saját gyermekem, vajon mi vár rá ebben a felgyorsult & sokszor őrült világban.

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Egy könyv, amelyet nagyon nagy élmény volt számomra olvasni. Szeretem az olyan könyveket, amik letehetetlenek & ez a kötet pontosan ilyen!Olvasás közben teljesen belemerültem, kikapcsolt a mindennapok forgatagából & úgy éreztem, hogy együtt élem meg a történet eseményeit a szereplőkkel. Az a különlegessége a kötetnek, hogy csupa levélből áll. Elsősorban a két főhős, Rosie & Alex írnak egymásnak, valamint a többi szereplővel folytatott levelezés viszi előre a történetet. Még nem olvastam ilyen könyvet. Olyat természetesen igen, amiben elvétve egy-egy levél felbukkant (például Jane Austen: Büszkeség és balítélet), ezért is volt élmény ez a kötet.

A két főszereplő gyerekkori barátsága végigkíséri életüket, nehézségek, küzdelmek, házasságok & válások, munka, gyermekek, azaz az élet dolgai követik egymást a történetben, Rosie & Alex útjai nem mindig keresztezik egymást, mégis barátságuk kiállja az idő & távolság próbáját. Férfi & nő között pedig ritkán létezik teljesen őszinte, kizárólagos barátság... A befejezés pedig pontosan olyan, amilyennek lennie kell: szép & egyáltalán nem elcsépelt. Talán pont azért van annyira hatással rám ez a könyv, mert valóságos, bárkivel megtörténhet & létezik ilyen is a világban, ebben biztos vagyok. Nem egy csöpögős, tipikus romantikus könyvről beszélünk, egyáltalán nem kiszámítható, nemcsak csupa vidámsággal teletűzdelt történet.
Az ilyen jellegű kötetek a legjobbak, amik nyomot hagynak bennünk, nem csak becsukom az utolsó oldal után & ennyi volt. Hanem gondolkodom rajta, fellapozok emlékezetes jelenetek belőle. Általában olvasás közben ha egy ilyen sorhoz érek, mindig újra & újra elolvasom, nem megyek el mellette egyszeri olvasással. És ebben a kötetben volt elég sok ilyen bekezdés :)

"Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek. (...) Végre itt van egy esély számunkra! Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek." (147. oldal)

"Te szíveket gyógyítasz. Szó szerint kívülről-belülről ismered a szívet - mit lehet tenni, ha valakinek megszakad a szíve? Arra van gyógymód?" (362. oldal)

Kedves John - könyv

Egy történet, ami ismét bebizonyította, hogy hinnünk kell a szerelemben. Számomra ez a Nicholas Sparks-regény a filmmel kezdődött. Kedvenc színészem, Channing Tatum, valamint Amanda Seyfried játsszák a főszerepet a történetben. Igazából nem tudtam, hogy miről fog szólni ez a történet, de elsőre beleszerettem. Annyira életszerű, abszolút valós dolgok vannak benne. Hűen ábrázolja azt az élethelyzetet, amikor szeretsz valakit, mégis az élet őt más irányba tereli és küzdeni kell azért, hogy a szerelem megvalósulhasson és találkozhasson a két szerető szív.

Megfogott és magával sodort a történet, mind a filmvásznon, mind olvasás közben. Két főhőse a történetnek John és Savanna, akik az amerikai tengerparton, Charlestonban találkoznak egy véletlen folytán. A lány táskája a mólóról a tengerbe esik és John beugrik érte, kihozza az elázott táskát. Egyből megtetszenek egymásnak, elkezdenek ismerkedni, rengeteget beszélgetni & szépen lassan egymásba szeretnek. Két csodálatos hetet töltenek együtt, amíg John nem megy vissza a seregbe. Ez a két hét azonban örökre megváltoztatja az életüket, együtt tervezik a jövőt. Levelezni kezdenek, hogy elmesélhessenek egymásnak mindent magukról & eddig életükről.

Nem árulom el a könyv végét természetesen, mindenesetre gyönyörű szép, mind könyvben, mind filmen (a kettő nem ugyanúgy végződik).

És most jöjjön néhány általam kiírt idézet a kötetből:

„Reggel nekifogtam, hogy összepakoljam a holmijait. Végignéztem a fiókjait és a mappáit, a szekrényeket és a gardróbot. A zoknis fiókjában csak zoknikat találtam, az inges fiókjában kizárólag ingeket. Az irattartó szekrényében minden felcímkézve, pedáns rendben sorakozott. Mindebben nem volt semmi furcsa, mégis különösnek találtam. Az emberek többségétől eltérően apámnak nem voltak titkai. Nem voltak rejtegetett bűnei, sem kínos hobbijai, nem írt titkos naplót, és nem volt egy titkos doboza sem, amelyben a legszemélyesebb holmiját tartotta. Semmit nem találtam, amiből bármit is megtudhattam volna a legbensőbb énjéről, semmit, ami segített volna jobban megérteni őt, miután elment. Apám pontosan olyan volt, amilyennek mindig is ismertem, és hirtelen belém hasított a felismerés, mennyire tisztelem őt ezért.”

„Mellettem hevert az ágyon az a boríték, amelyet az ügyvéd nyújtott át nekem. Kiborítottam a tartalmát. Legfelül volt a végrendelet, néhány másik dokumentummal együtt. Alatta pedig az a bekeretezett kép hevert, amelyet apám oly régen eltávolított az íróasztaláról: az egyetlen közös fényképünk. Az arcomhoz emeltem, és addig bámultam, míg eleredtek a könnyeim.”

„-Szeretlek, Savannah! Mindig is szeretni foglak! - sóhajtottam. - Te vagy a legjobb dolog, ami életemben történt velem. A legjobb barátom voltál, a szerelmem, és egyetlen percét sem sajnálom az együtt töltött időnek. Ismét elevennek éreztem magam melletted, és ami mindennél fontosabb, megmutattad az utat az apámhoz. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Mindig is Te leszel a legjobb része az életemnek. Sajnálom, hogy így alakult, de el kell mennem, téged pedig vár a férjed.”