Jóságszalon

Papp Diána nevével már sokszor találkoztam a Fejős Éva magazin kapcsán, viszont a könyvei közül ez még csak a második olvasmányom volt. Először a Téli fagyi könyvét olvastam tőle, ami kimondottan tetszett, ezért optimistán álltam hozzá a Jóságszalonhoz is.

 

A történetről röviden

A könyv egy harmincas éveiben járó nő, Lili életét mutatja be, aki a nála jóval idősebb Péterrel él együtt luxuskörülmények között, azonban a kapcsolatuk nem éppen kiegyensúlyozott. Lili nem találja a helyét, üresnek érzi magát, hiába az anyagi biztonság, kapcsolatuk a férfivel csupán felszínes és nincs benne túl sok tartalom. Lehet ez a közel 40 évnyi korkülönbség miatt, de akár azért is, mert Lilit megszédítette a jólét szomorú gyerekkora miatt. A családjával nem a legjobb a viszonya, szülei ugyanabban a rémes lakásban laknak, mióta az eszét tudja, testvére csak kallódik a világban és a család Lilitől várja a megváltást. Egy kis spiritualitás is belekerült a történetbe, bár nem vitte túlzásba az írónő.

 

"Sosincs késő újrakezdeni."

 

Egy olvasmányos, könnyen pörgő történetet kaptam, amivel egy nap alatt végeztem is. Vittek magukkal az események, ennek ellenére mégsem tudtam magam igazán beleélni. Sem a főszereplő, sem a mellékszereplők nem fogtak meg túlságosan, bár kedveltem őket. A könyv három negyede nagyon szépen alakult, bontakozott ki a cselekmény, azonban az utolsó részénél kezdtem kicsit összecsapottnak és zsúfoltnak érezni. Pedig ha még hozzáadott volna az írónő legalább 100 oldalt, akkor tuti egy kerekebb történet tárul az olvasó szeme elé. Lett volna mit kibontani még, karaktereket és kapcsolati szálakat egyaránt.

"– A szerelmet keresem – közölte Lili a testvérével.
– Hogy te milyen aranyos vagy! Erre iszunk is majd, jó?"

 

Néhol úgy tűnt, hogy Lili (elég kislányos névválasztás sikerült egy harmincas nőnek) csapong a férfiak között és nem tudja kihez/mihez kapjon. Aztán meg összeszedte magát és egész kiegyensúlyozott lett. De a történet lezárásakor mégsem éreztem azt, hogy „igen, ez így egy remek befejezés” lett.

Sajnos a várt Jóságszalon valahogy elveszett a történetben. Nem kapott akkora szerepet, mint reméltem. Jelen volt, de nem eleget.

Borító, fülszöveg, cím

Sajnálom, mert a borító és a fülszöveg is egy nekem való történetet sugallt. A borító kapcsán azt meg kell említenem, hogy szomorú vagyok, amiért a borító gyakorlatilag egyáltalán nem kapcsolódik a tartalomhoz. Nagyon tetszenek a színei, a lány a zenelejátszóval a kezében, a kabátja, öltözéke is csinos, a háttér is, de kicsit sem tudom összekötni a történettel.

A cím megjelenik a könyvben, azonban a fülszöveg által említett fontos szerepet mégsem kapja meg. Ezt is fájlaltam, hiszen ha a cím nem, akkor mi kapcsolódna szorosan egy regényhez.

Olvasva a többi értékelést (Molyon), sajnos sok mindenben igazat kell adnom másoknak. De nem akarok senkit elijeszteni, ez nem egy rémes, olvashatatlan regény – ez nem szépítés akar lenni :D - , mindenesetre, ha az írónő művei közül kellene ajánlanom, akkor sokkal inkább a Téli fagyit választanám kezdésnek.

 

"Lehet, hogy érdemes lenne tényleg figyelni a jelekre és a megérzésekre?"

Milyen lesz a búcsú után?

Az eddigi legjobb Jennifer E.Smith-könyv (legalábbis szerintem)!

Ó, mekkora meglepetés volt számomra a Milyen lesz a búcsú után? című regény!Nagyon tetszett, teljesen belefeledkeztem a történetbe. Magamhoz képest rendkívüli gyorsasággal olvastam végig (≈2 nap alatt), ugyanakkor nem akartam, hogy ilyen hamar véget érjen. Már megint egy „kérdőjeles” könyv az írónőtől, úgy látom, ez a dolog fekszik neki a címek választásakor. És e könyv esetében még jogos is. :D

A történetről

A könyv középpontjában egy fiatal szerelmespár, Clare és Aidan áll, akik utolsó napjaikat élik az egyetem megkezdése előtt. Két éve vannak együtt, rengeteg közös élménnyel, emlékkel gazdagodtak ez alatt az idő alatt, azonban most válaszút elé kerültek: együtt maradnak, de távkapcsolatban, vagy szakítanak. Nehéz döntés, hiszen őszintén szeretik egymást, nem tudják elképzelni a mindennapjaikat és az életük egymás nélkül. Az utolsó estéjüket töltik együtt otthon, Chicagoban. Minden fejezet egy-egy állomás azokból a helyszínekből, amikhez emlékek kötik őket: első beszélgetés, első csók, felejthetetlen bulik. Aidan a nyugati parton tanul tovább Los Angelesben, Clare pedig a keleti partot célozta meg New Hampshire-ben. Arany középút nincsen, bár a könyv egy érdekes válasszal oldja meg a kérdést.

„Később”

"Chicago"

"Los Angeles"

"New Hampshire"

"Szökőkút"

"Rozsdi"

Teli van érzelmekkel, romantikával, ugyanakkor közben jó humorú történet. A két főhőst nagyon megszerettem, a körülöttük lévő szereplőket is. Drukkoltam nekik és annak, hogy egy olyan megoldása és lezárása legyen a könyvnek, ami nem okoz csalódást és nem hagy rossz érzéseket bennem utána sem. Semmi ilyesmi nem történt, sőt, szerintem lehet, hogy be fogok egyszer szerezni belőle egy saját példányt.

"– Honnan tudod,ha meg sem próbálod?"

Nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni a regény. Mindent imádtam benne: a helyszínt (Chicago, kertváros, tengerpart), a szereplőket, az élethelyzetüket (egyetem előtt utolsó hónapok), a borítót. Jennifer E.Smithtől megszoktam már ezt az írási stílust és a hasonló fiatalos történeteket, de ez valahogy számomra kiemelkedik közülük. Bele tudtam élni magam a főhősök helyzetébe, együtt tudtam érezni velük a problémájukat tekintve és imádtam a közös pillanataikat, a párbeszédeket közöttük. Érezni végig a történetben a közelgő változás szelét és azt, hogy főhőseink nagy dolgok előtt állnak. Emlékszem rá, hogy nekem is milyen érzés volt egyetemre kerülni, egy másik városba gyakorlatilag totál egyedül. Ezért is tudtam magam ennyire beleélni a könyvbe, hiszen Aidan és Clare ráadásul Amerikában élnek, ott még inkább nagy változás az ország egyik végéből a másikba költözni, hogy álmokat valósíts meg, de a családod, az addig jól ismert közeged messze lesz tőled.

 

Aidan egy végtelenül (talán túlságosan is?) rendes srác, a lacrosse csapat egyik kiemelkedő figurája, akinek szülei támogatják őt, azonban apja elvárásainak mégsem tud megfelelni, hiszen nem olyan jövőt képzelt el magának, mint amilyet apja szeretne neki. Szinte vérre menő vitáik egyre távolabb sodorják őket egymástól.

Clare egy nagyjából átlagos, kedves lány. Legjobb barátnője Stella, aki egy kissé hiperaktív, néha szinte már idegesített is. Clara karaktere azért volt kedvelhető, mert egy szerény, kedves lány, ugyanakkor azt el kell mondani, hogy ő nem volt annyira érdekes figura, mint Aidan.

Ketten együtt remek párost alkottak. Mint általában, most is azokat a részeket szerettem legjobban, ahol csak ketten vannak, nincs sok, más szereplő körülöttük. :D

Egyedül talán azzal nem értettem egyet az események sorában, hogy Clare miért nem tudja kimondani azt a bizonyos sz betűs szót (szeretlek) Aidannek. Hiszen tényleg így érzett iránta, túlságosan nagy körítés volt ekörül, de a legjobb pillanatban megoldotta az írónő a dolgot.

"Bármi is történjék, még előttünk áll az egész éjszaka."

 

Szívesen elolvasnék egy folytatást, vagy akár egy kiegészítő kötetet is.

Képek forrása: saját montázs, Google, favim.com

Ali és Ramazan

Egy különleges, rövid könyv(ecske) értékelése következik. Inkább nevezném memoárnak, mintsem regénynek. A történet Ali és Ramazan tragikus szerelmének története egy török írónő, Perihan Magden tollából, az Európa Kiadó kiadványa.

Szögezzünk le valamit: ezt a könyvet csak kellő nyitottsággal szabad elolvasni, felkészülve mindenre!
 

Amennyire rövid, annyira tartalmas és elgondolkodtató kötet. Témáját illetően kicsit tartottam tőle (LMBT), de remek választás volt ahhoz, hogy kimozduljak a komfortzónámból ismét. 

"A félelem nem véd meg a haláltól."

 

Árad a történetből a szomorúság, a fájdalom és a kilátástalanság. Két fiatal, akik végérvényesen egymásba szerettek első pillantásra és saját, múltjukban történt tragédiáik rányomta bélyegét kapcsolatukra.
Nehéz értelmes értékelést írnom erről a könyvről, mert felkavart a történet, a szereplők kegyetlen sorsa. A megfogalmazás, a nyílt és szókimondó szöveg sokszor átment közönséges stílusba, amit nehezményezek, mert igazán érdekes és elgondolkodtató történetet kaptam, nem illett hozzá ez a kifejezési mód. 

"Könnyű dolog szerelmesnek lenni?"

Ali és Ramazan, két szerelmes szív, akik kitartottak egymást mellett jóban-rosszban, sajnos több volt számukra a rossz, mint a jó. Egy percig sem volt könnyű életük se gyerekként, se felnőve. Ramazan a nagyhangú, vonzó külsejű fiú, Ali pedig inkább az okos, csendes srác, kellőképpen kiegészítették egymást. Nem ismerem Törökország világát, működését, de ez a történet egyértelműen sötéten mutatja be az ottani világot, a keserves mindennapokat. Az emberek megbízhatatlanok, bármikor bárki előkaphat egy kést a zsebéből és neked szegezheti, a rendőrök kényük-kedvük szerint alázzák meg az embereket, az árvaház igazgatója pedig lenézi saját árváit, kicsit sem segítve őket az előbbre jutásban (sőt).
Összességében nehezen tudnám azt mondani erre a végtelenül szomorú történetre, hogy tetszett, vagy épp hogy egyáltalán nem. Úgy érzem, hogy ilyen könyveket is „kell” olvasnunk, nyitni a hasonló témakörök felé, és átérezni ezeket a történeteket.

"– Ki hiányozna, ha nem te?Kim van nekem rajtad kívül?Volt bárki valaha is?"

Kép forrása: saját fotó, Google

Újra Veled, Sydneyben

 

Izgalmas, fordulatos és letehetetlen!

Fejős Éva regényeit olvasni mindig olyan, mintha visszatérnék egy számomra jól ismert, biztonságos helyre. Mindig stabilan hozza azt a minőséget, színvonalat, stílust, amit megszoktam tőle, mióta követem a tevékenységét (2012, Karácsony New Yorkban). Így volt ez ezzel a regényével is. A borító már első pillantásra felkeltette az érdeklődésemet, és ehhez a fülszöveg csak hozzátett.
 

A történetről röviden (igyekeztem spoilermentesen)

A könyv két főszereplője Szonja és Tina,ez a két szemszög váltakozik (közbeszúrva egy-egy más szereplő leírásával) végig, hozzájuk kapcsolódik a többi szereplő. Szonja fiatal nő, aki új állást kapott a GreenDay környezetvédelemmel folglalkozó cégnél: remek munkának ígérkezik, szimpatikus kollégákkal, szuper fizetéssel. Azonban nem mind arany, ami fénylik…Már rögtön az első munkanapján gyanús dolgokra lesz figyelmes és barátja, Marci segítségével egyre mélyebbre ásnak a sok titok között. A másik lány, Tina egy fiatal tizenéves, aki egy otthonban tengődik, utálja az egészet és alig várja, hogy 18 évesen otthagyhassa az intézetet. Legjobb barátnője Pici, akit rejtélyes módon egy vad buli után holtan találnak. Tina összepakol és megszökik az intézetből, hogy Pici „gyilkosának” nyomára bukkanjon. A végén a szálak összeérnek, már csak az a kérdés, hogy a környezetvédelmi cégnek mi köze van egy fiatal, elkallódott lány szomorú halálához.

"Tényleg már hetek óta úgy érzem,mintha rám akarnák tukmálni, hogy egy filmben élek, ahol félnem kell, mert a normál életemtől el akarnak szakítani.
Egy film,amiben talán követnek, talán figyelnek, talán az első hibánál meg akarnak ölni azok, akik talán más embereket is megöltek vagy megölettek már. Elég bizarrul hangzik,nem igaz?"

Megmondom őszintén, hogy az írónő neve – mióta ismerem a könyveit – nekem egybeforrt az utazós, romantikus, szórakoztató regényekkel és nem pedig a krimikkel, ami felé kezd átvándorolni az utóbbi időben. Talán pont ezért is voltam nagyon kíváncsi erre a regényre. És azt kell, hogy mondjam, engem meggyőzött! :D A történet nagyon izgalmas, fordulatos, a téma ötletes (környezetszennyezés, nyomozás, menekülés), teli fordulatokkal, remek szereplőkkel. Imádtam olvasni, belemerülni, kedvencet avattam. Most már látom, hogy jól áll Fejős Évának a krimi, a legutóbbi két regényénél ezt még nem éreztem, itt viszont határozottan.

"Megtanították még annak idején a kommunikáció szakon, hogy amikor úgy érzed, sodornak az események, akkor gyorsan vedd a kezedbe az irányítást."

Az írónő nagyon szereti a sokszereplős, több szálon futó cselekményt, azonban ez engem volt már, hogy összezavart, túl sok szereplőt vitt a történetbe. Itt szerencsére nem ez történt. Szintén sok a szereplő, de abszolút lehet érteni, átláthatóak az összefonódások (főleg persze a vége felé), nem volt zavaró az időpontok (és egyúttal a nézőpontok) közötti ugrálás. És itt meg kell megemlítenem, hogy pont ettől vált izgalmassá, ugyanis eleinte elképzelésem sem volt, vajon hogyan fog összekapcsolódni a két főhős, Szonja és a nála kb. 10 évvel fiatalabb Tina körül zajló események sora. Körülbelül a könyv 60 százalékánál kezdett összeállni a kép. 

Aztán teljesen felpörögtek az események!

A könyv egyik helyszíne Barcelona

 Az eddigi könyveit is kedveltem az írónőnek, mindegyik másért szerethető, de ez lett az eddigi egyik legnagyobb kedvenc (a másik a Mert szeretnünk kell egymást). Teli van izgalommal, remek szereplőkkel és helyszínekkel, az összefonódó szálak logikusak és érthetőek.
Minden télen elolvasok legalább egy nyaralós, napsütéses regényt és ez a regény kiváló volt hozzá. Legalább lélekben egy tengerparton sütettem magam, ahol forró a levegő, zúg a tenger és nem fázom. :D Kezdem megérteni azokat, akik télen mindig valamilyen egzotikus helyre utaznak el.

Imádtam mindegyik helyszínt: Budapestet, Spanyolországot és Sydneyt is. Magam előtt láttam a strandokat, a lábamat perzselő homokot Bondi Beachen, de ugyanúgy ott voltam Budapest irodaházai között, amerre Szonja járt.

"Várom a naplementét."

Igazi élmény a regény, csak ajánlani tudom!

Képek forrása: saját montázs, Google, favim.com

Amolyan lépcsőházi, szerelmes

Nehéz elkezdenem Tóth-Bertók Eszter Amolyan lépcsőházi, szerelmes című regényének értékelését. Annyi minden van ebben a történetben, ami kimondatlan marad végül, vagy épp túl hamar megtörténik.

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak, igazán kedves Tőlük!

A történetről röviden (spoiler mentesen):

Főhős lányunk Gerda, aki egyedül él otthonában és épp szabadságát tölti. A könyv időintervalluma csupán egy hét, a fejezetek címei pedig az egyes napok. Tervei vannak erre az egy hétre, de már rögtön első nap, hétfőn történik valami, ami teljesen felforgatja az egész hetét és a lelki világát: a lépcsőházban összefut Ákossal, gyerekkori barátjával, aki épp a biciklitárolóban lakik, mert drogos ügyletei miatt a szülei kitették otthonról. Az egész könyv kettejük kapcsolatát mutatja be, közben pedig megismerhetjük a ház lakóit is.

"Nem tudom, bele lehet-e szeretni valakibe egy csók alatt vagy után, de olyan, mintha most ez történt volna."

A könyv érdekessége, hogy végig a lépcsőházban játszódik, gyakorlatilag ki sem mozdulnak a szereplők a házból (bár ez engem nem zavart, olvastam már hasonlót). Kicsit azért frusztráló volt, de ez adta az egyediségét. Ettől függetlenül nem így képzeltem el a könyvet a fülszöveg alapján. Remek, romantikus elképzelés és jól indul a könyv, magával sodor. Érdekes, fenntartja az olvasó figyelmét, a főhős lány picit fura (imád fogat mosni, akár fél órán keresztül is :D), a cselekmény szépen bontakozik ki. Aztán majdnem a felétől elkezd egyre szokatlanabb lenni a könyv. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy épp a valóságot vagy a szereplők képzelgéseit olvasom. Sajnos a történet elveszett a részletekben, túlságos részletekbe megy, miközben a cselekmény nem sok mellette. Egy kétszer ilyen hosszú könyvben bőven lett volna oldal továbbszőni a cselekményszálakat, kicsit pörgősebbé tenni és egyúttal leírni a helyszínt, a lakásokat, a szereplők jellemét.

"Csak a szerelem meg én, ez van most."

Azt le kell szögeznem, hogy nagyon különleges hangulata van a regénynek. Se nem szomorú, se nem az a nagyon vidám, pörgős sztori. Kicsit számomra megfoghatatlan és emiatt írok róla nehezen. De ez nem azt jelenti, hogy ne tetszett volna. Inkább azt mondom, hogy érezni rajta, hogy első regény.

A főszereplők, Gerda és Ákos alapvetően jó alanyok voltak, drukkoltam nekik és kedveltem őket, de a történet mégsem indult be igazán. Gerdának tervei voltak arra az egy hét szabadságra, de mégsem sikerült ebből szinte semmit megvalósítania, egyedül és kizárólag az Ákoshoz fűződő, gyakorlatilag plátói érzéseiről agyalt.

Arról nem is beszélve, hogy becsukva a könyvet se tudtam eldönteni, hogy most ez mi is volt pontosan, valóság vagy csak a főszereplők drogos képzelődése. Bár ha az volt a cél, hogy én is úgy érezzem magam, mint Ákos, akkor sikerült. :D

"A képzeletben nincsenek határok, korlátok, amíg álmodozom, addig mindent egyes egyedül én uralok."

Félreértés ne essék, teli van a könyv nagyon szép és elgondolkodtató részekkel (nézzétek csak meg a kiírt idézeteimet Molyon!), de összességében mégsem tudom azt mondani rá, hogy igazán a szívemhez nőtt volna. Köszönöm a lehetőséget a kiadónak!

Képek forrása:  saját montázs, favim.com, Google