És a szívünk együtt dobog...

A Szívritmuszavar című magyar regény folytatásába őszintén szólva kissé félve kezdtem, mert tartottam attól, hogy a második rész is ugyanolyan tömör lesz, mint amilyen az első volt. Azonban kellemes csalódás volt, ugyanis nekem a folytatás kimondottan jobban tetszett, ami nem mindig jellemző szerintem. És nagyon érdekelt, hogy mi lesz Ádám és Hanna történetének folytatása. Mozgalmasabb volt, több volt a cselekmény, és örültem, hogy nem olyan töményen kapjuk benne az érzelmi hullámvölgyeket, mint az első kötetben. Annyira valóságos volt minden fordulat, minden érzés, hogy abszolút azonosulni tudtam Hannával. Az élet mindig közbeszól, mindig máshogy alakul, ahogy várjuk, ugyanakkor sohasem tudhatjuk, hogy jó vagy épp rossz irányba fordul az életünk. Csak utólag jövünk rá. Kimondhatatlanul drukkoltam a két főszereplőnek, hogy valamilyen módon megtaláljak az utat egymáshoz és boldogok lehessenek.

"(…) Nemrég rájöttem valamire, Hanna. Nincs olyan, hogy tökéletes időpont és tökéletes hely. Nem is lehetne. Csak helyszínek vannak és pillanatok. így jön el az igaz szerelem, amikor nem számítunk rá, és úgy érezzük, jogos a panasz: miért pont most. Pedig sosincs jobb idő a mostnál, s nincs jobb helyszín az ittnél. A szerelem olyan véletlenül és hirtelen történik meg egyik rezdülésünk után a másikig, hogy bele sem gondolunk, és már szerelmesek is vagyunk. Bár ez az állapot csak egyetlen pillanat óta tart, mégsem tudjuk elhinni, előtte is éltünk."

Az írónő fantasztikusan jól leírta azt az érzést, hogy milyen szerelmesnek lenni, milyen újra és újra rádöbbenni, hogy nem vagy túl valakin és úgy érzed, sosem fog elmúlni az illető iránt a szerelem, bárhogy is próbálkozol. A szereplőket is igazán megszerettem, nemcsak a két főhőst. Nagyon elszomorodtam a végén, hiszen annyi küzdelem, sok elvesztegetett év után nem így kellett volna az ő történetüknek végződnie. Imádtam ezt a sorozatot!

Három szívemcsücske olvasmány

Csodák ideje

Milyen gyöngyszemre bukkantam a könyvtárban! :)

Ez a könyv gyönyörű szép, kívül-belül. A borító és fülszöveg által ígért csoda valóban benne van ebben a kis vékony, 180 oldalas könyvben. Igazán szép történet. Soha ne kelljen olyan nehéz helyzetbe kerülnünk, mint a két főhősnek és elhagynunk hazánkat, az otthonunkat, mindent hátrahagyva. A küzdeni akarás, a soha el nem múló remény és a világ jóságába vetett hit végigkíséri történetüket, megható befejezéssel.Milyen gyöngyszemre bukkantam a könyvtárban! :)

Ez a könyv gyönyörű szép, kívül-belül. A borító és fülszöveg által ígért csoda valóban benne van ebben a kis vékony, 180 oldalas könyvben. Igazán szép történet. Soha ne kelljen olyan nehéz helyzetbe kerülnünk, mint a két főhősnek és elhagynunk hazánkat, az otthonunkat, mindent hátrahagyva. A küzdeni akarás, a soha el nem múló remény és a világ jóságába vetett hit végigkíséri történetüket, megható befejezéssel.

Örökké nyár lesz

Nagyon megszerettem a Nyár-trilógiát és a befejező rész is kedvenc lett. Pontosan úgy történt minden, ahogy vártam, de ettől függetlenül jó olvasmány, gyorsan végeztem vele, mert egyszerűen képtelen voltam letenni a könyvet. Bellyt és a fiukat is kedveltem végig. Örülök, hogy nem okozott csalódást a befejezés sem. Mindhárom kötet elhozta a nyarat ebbe a szomorkás őszi időbe és totál kizökkentett a valóságból. Az ilyen könyveket szeretem legjobban. Szívemcsücske lett ez a könyvsorozat. Kiemelném a könyvek borítóját, mindegyik gyönyörű kívül-belül.

Haatchi és Kicsi Pé

Fantasztikus könyv az igaz szeretetről, barátságról,reményről és a küzdeni akarásról. Hihetetlen, hogy egy ilyen kicsi fiú és egy szörnyűségeket átélt kutyus mekkora támasza lehet egymásnak. Imádnivaló kissrác lehet Owen, és Haatchi pedig jámbor kutyus.

Nem lehet ezt a könyvet könnyek nélkül végigolvasni, legalábbis szerintem képtelenség. Főként nyilván azért is, mert igaz történet, a valóság.

Kiemelném a borító szépségét, szerintem imádnivaló.





Képek forrása: saját 

Szívritmuszavar

Nehéz szavakat találni egy olyan történet, mint Zakály Viktória könyve, a Szívritmuszavar után. Amilyen rövid, annyira tartalmas és szép. Teli van érzelemmel, szenvedéllyel és vágyódással.
 

Kezdjük a legelején: a történetet úgy olvashatja végig az olvasó, hogy nem tudjuk a főhősök nevét (és ez egyébként a végén sem derül ki). Ez számomra nagyon érdekes volt, végig el tudta kerülni az írónő, hogy ne ejtse ki senki még véletlenül sem a nevüket. Illetve a másik dolog, ami meglepett, az volt, hogy a főhős lány nyíltan végig a szerelméhez beszél, nem leíró módban meséli el az írónő a történetet.

Adott egy fiatal, főiskolás lány, aki a főiskola végén pár napot együtt tölt az évfolyamtársaival Csöngén, egy kis faluban. Igaz, hogy csak néhány nap, mégis örökre megváltoztatja két fiatal életét.

Kissé utópisztikus és túlságosan is romantikus ábránd volt, hogy két ember ilyen kevés idő alatt megismerje egymást és szerelembe essenek. Nagyon „tömény” könyvről van szó, ami alatt azt értem, hogy folyamatosan a lány érzelmeiről olvashatunk, viszonylag kevés a tényleges esemény és cselekmény. A könyv második felében javul a helyzet, eltelik hét év, kicsit kezdenek beindulni a dolgok, addigra viszont véget ér a könyv. Szóval vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban.
A végén viszont legszívesebben rákiabáltam volna a nőre, hogy "Elment az eszed, te buta liba?Ezért küzdöttél éveken keresztül?!"
Összességében tetszett, de nem egészen erre számítottam. Mindenesetre a folytatását, a Hanna örök című könyvet is elolvasom, mert érdekel, mi lesz a folytatás.

A semmi is valami, mert ha valami, akkor az nem semmi

Semmi. Ez egy könyvcím. Na ne vicceljetek már! – ilyesmi gondolatok jutottak eszembe, akárhányszor szembejött velem itt-ott ez a kötet.
Nem semmi történet!De most komolyan, a szóviccet félretéve: mi volt ez?! Nagy meglepetés volt számomra ez a kis könyv. Már olvasás előtt beleolvastam egy-két molyos véleménybe és többen írták, hogy készüljön fel az olvasó, mert nem egy hagyományos ifjúsági regényről van szó. Gyanútlanul kikölcsönöztem a könyvet.
 
Ami elsőre feltűnt, az a kötet mérete. „Milyen pici, miért lenne durva olvasmány!” Kicsi a bors, de erős. A Semmi esetében mindenképpen érvényes ez a közmondás.
Nekem személy szerint olyan érzésem volt olvasás közben, mintha összehozta volna az írónő A Pál utcai fiúkat a Zabhegyezővel és A Legyek urával. Kedélyes kis ifjúsági történetnek indult, ami hamar átcsapott egy pszicho drámába, vagy valami ilyesmi kategóriába tudnám besorolni. Durva és kegyetlen mű a Semmi. Számos pillanatban olvasás közben csak kattogott az agyam, hogy „Ezt komolyan képesek megtenni?”, ne már!Nem hittem a szememnek. Spoiler: szegény kutya, szegény Elise öccse, szegény Jézus szobor! Nagyon sokszor alig hittem a szememnek, hogy mikre képekesek ezek a kis fiatalok a céljuk érdekében: csak azért, hogy bebizonyítsák egy iskolatársuknak, hogy igenis van az életnek értelme. Nehéz kérdés persze, de pont ez az érdekessége ennek a könyvnek. Az, hogy megteszik a főhősök mindazt, amit a józanész nem engedne, megmozgatja az olvasó fantáziáját annak ellenére, hogy tiltakozik ellene. Legalábbis én nagyon dühös lettem, amikor elkezdtek az események egyre durvábbá válni (kutya megölése, koporsó kiásása stb.). Hihetetlen, hogy mindegyik gyerek megnyugtatta a saját lelkiismeretét és egyiknek sem jutott eszébe, hogy le kellene állni.

A befejezés mondjuk várható volt, hiszen nem lett volna értelme az egész könyvnek, a sok küszködésnek, ha nincs normális lezárás.
Ez volt az első skandináv olvasmányom, lehet elolvasom az írónő Mindenét is majd valamikor.

I was here - avagy egy újabb Gayle Forman-olvasmány

A könyv borítója fogott meg engem elsőre. Szerintem különleges és szép. Persze akkor még nem tudtam a történetről semmit, de az a tény, hogy Gayle Forman írta, számomra egyértelművé tette, hogy jó olvasmány lesz. Az Itt voltam az ötödik olvasmányom az írónőtől és kíváncsian vártam. Az ő neve garancia egy könyvre. Szerencsére nem kellett csalódnom.

A történetről röviden

Főhősünk Cody, akinek a legjobb barátnője, Megan nemrég öngyilkos lett és a véletlenek közbejátszásának köszönhetően a lány nyomozásba kezd, hogy vajon mi történhetett a főiskolán a lánnyal, ami e tragédiához vezetett. Gyanús dolgokat észlel, amikor elmegy a kollégiumba összepakolni Meg holmijait. Kiderül, hogy szinte egyáltalán nem ismerte barátnőjét, rengeteg dolgot nem tudott róla és személyiségéről. Érdekes volt végig a történet, lekötött és vitt magával a könyv sodrása. Alapvetően az első oldaltól fogva borongós, mélabús hangulatot árasztott a regény, de ettől még nem volt olyan érzésem, hogy mindjárt magamba fordulok. A főhős jellemét megkedveltem, illetve nagyjából mindenkit. Legjobban a második fele tetszett a könyvnek, ahol már kicsit kezdtem fellélegezni és nem nyomasztott annyira a szomorkás hangulat.

 

El sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehet, amikor valakinek a közeli családtagja, barátja, szerelme ilyet tesz magával. Ezzel nemcsak saját magának, hanem a környezetének is árt. Nem csodálom, hogy Cody sem bírta a nyomást és bezárkózott, egyedül Bennek sikerült ebből kicsit kimozdítania. Nehéz téma az öngyilkosság, az írónő jól megoldotta a történetet, lassan adagolta a információkat benne. Senki nem láthatott bele Meg, a barátnő életébe, hiszen a főiskolán más életet élt, mint amilyennek korábban mindenki ismerte. Cody számára a tragédián kívül az volt még egy feldolgozandó dolog, hogy csalódnia kellett mindabban, amiben egészen odáig hitt: a barátságukban Meggel. Rá kellett döbbennie, hogy nem ismerte Meget, a lány nem mesélte el neki az élete eseményeit, miután főiskolára került és kizárta a világából. Árad a könyvből a szomorúság, a csalódottság érzése. Ráadásul nemrég olvastam egy másik könyvet (Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet), amiben szintén öngyilkosság történik, bár ott nemcsak ez áll a történet középpontjában. Nyomasztó, ugyanakkor érdekes olvasmány az Itt voltam. Kíváncsian vártam, hogyan lehet lezárni egy ilyen könyvet, van-e rá megoldás. Teljes mértékben sosincs.

Képek forrása: saját, Google

Hétvégi olvasmányok

Schäffer Erzsébet: A kifutófiú szerelme

Ó, hogy ez a könyv mennyire kedves és aranyos!Régóta kerülgettem már a könyvesboltban és végül a könyvtárból sikerült beszereznem. Olyan kis kedves könyvnek tűnt, illetve a címe tűnt ki nekem as tömegből. Több különálló történetet foglal magába, pontosabban sok-sok kis szösszenetet, emlékképeket az írónő életéből.


Olyan volt elolvasni ezt a vékony kis könyvecskét, mintha az írónő családi fotóalbumát nézegetném. Mindegyik kép megelevenítette a hozzá írt történetet, fantasztikus érzés volt olvasni. Szívmelengető, azt hiszem ez a legjobb szó rá. A rövid történetek közül jó pár kedvencem lett, megmosolyogtattak és eszembe juttattak olyan pillanatokat az életemből, amik hasonlóak voltak az adott történethez. Annyira kellenek az ilyen könyvek, mint a falat kenyér. Mai, rohanó világunkban meg kell állni olykor és visszatekinteni a múltunkra, életünk momentumaira, és kicsit elgondolkozni, hogy milyen is volt. Megélni a pillanatot, ez nagyon fontos. Olyan volt olvasni ezt a kívülről is nagyon megkapó könyvet, mintha bebugyolálnám magam egy meleg takaróba: finom, puha, és nem akarod, hogy elmúljon a varázslat.

 

 

Cecelia Ahern: Évről évre

Meglepődtem, amikor a webshopban letöltés után láttam, hogy csupán 12 oldal!Mennyi?!Csupán 12 oldal Karácsony?Én nem erre készültem…Legalább 100 oldalra számítottam, gőzölgő tea mellett szerettem volna belemélyedni a karácsonyi hangulatba, fahéjillattal és csilingeléssel. Na jó, ez egy kicsit szentimentális mondatra sikerült, de tényleg így van. Segített ráhangolódni a közelgő ünnepre és ez sikerült is, de többet akartam olvasni róla.

Ugyanakkor ez a 12 rövidke oldal nagyon aranyos, kedves volt és egy kicsit más szemszögbe helyezte az év legszebb ünnepét. Tündéri kis szösszenet volt, még el tudtam volna ezt olvasni.

Just breathe! - Csak lélegezz! III.

Amint elkezdtem olvasni a trilógia befejező részét, a Boldogító lélegzet című könyvet,  és rájöttem, hogy mi történt az előző rész óta, egyből dühös lettem Emmára, most először. Ezer kérdés cikázott át az agyamon: Hol van Evan?Miért nincs ott, ahol ő?Emma tényleg inkább eltaszította őt magától, mintsem végre beavassa Evant a fejében járó kusza gondolatok világába?Komolyan ennyire csökönyös lány?

Nem akar boldog lenni?Mi a fene baja van?

Két kézzel kaparnék egy olyan pasi után, mint Evan és ha már sikerült meghódítania Emmának a srácot, miért löki el magától?

Alig vártam olvasás közben, hogy végre színre lépjen Evan, de csak nem jött. Aztán egyszer csak megjelent valaki más: Cole. Ki ő?Mit akar a mi Emmánktól?Minek próbálkozik nála egyáltalán?Hagyja békén. Aztán persze azért megkedveltem, mert egy idő egyértelművé vált, hogy tényleg fontos számára a lány. Persze végig Evannal drukkoltam rendületlenül, hogy végre megjelenjen a színen!
 

 

Azonban mielőtt kibontakozhatott volna a történet fő szála, jött könyv a hideg zuhany: Emma anyja öngyilkos lett. Te jó ég!Mi lesz most?Hogyan reagál erre Emma, aki egyébként is nagyon instabil lelki állapotban volt eddig is az első két kötetben?Nagyon izgultam érte, nehogy valami ostobaságot csináljon. Szerencsére legjobb barátnője, Sarah nem hagyta el őt annak ellenére, hogy a világ két távoli pontjára mentek főiskolára. Mellette áll, közben pedig még akad egy-két ember Emma mellett a fősulin is, akikre számíthat. És persze ott van Evan, akivel látszólag megszüntetett minden kommunikációt Emma azért, hogy védje a srácot, de ez nyilván nem változtat azon a tényen, hogy ők összetartoznak. Rachel öngyilkossága az a fordulópont, ahonnan ismét összefonódik Emma és Evan élete, hiszen ő az a fiú számára, aki leginkább megérti és akinek idővel meg tud majd nyílni. Ez így is történik a könyv második felében. Végre, nagyon vártam már!

A trilógia egyébként nagyon borús hangulatú volt végig számomra, hiszen teli van olyan eseményekkel, amik elgondolkodtatóak, drámaiak és hatnak az olvasó lelkivilágára. Az enyémre is tagadhatatlanul.

Befejezni egy sorozatot szerintem mindig nehéz olvasóként ugyanúgy, mint íróként. Legalábbis számomra az volt. Az író megpróbálja úgy lezárni a történetet, hogy azzal az olvasóban nem maradjon hiányérzet és elégedett legyen a befejezéssel. A Csak lélegezz!-trilógia olvasásakor megszerettem a szereplőket, elég jól megismertem őket a három kötetben és reméltem, hogy olyan befejezést kapnak, ami a legjobb lesz nekik. Szerencsére így is történt!


Mindhárom kötet különleges, érdekes és szívettépő. Nem tudnék egyetlenegyet kiválasztani közülük, mindhármat másért szerettem meg. Idén több trilógiát is végigolvastam és/vagy fejeztem be tavalyról és ez a trilógia nagy kedvencem lett. Gyönyörű borítók, gyönyörű tartalom!

Képek forrása: saját fotó, Google

Nyugi, Emma! - Csak lélegezz II.

A Visszafojtott lélegzet című könyv méltó folytatása az első résznek, az Elakadó lélegzetnek. Nem is

gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz és végül úgy, mint az első rész, beszippantott ez a könyv is. Őszintén szólva az előzetesen elolvasott vélemények alapján kissé kétkedve kezdtem bele a könyv olvasásába és rájöttem, hogy nem szabadott volna arra alapoznom, hogy másoknak mennyire tetszett vagy épp nem tetszett a folytatás. Szerintem ugyanis legalább annyira mély nyomot hagyó olvasmány, mint amilyen az első rész volt.

Vigyázz, spoiler-veszély!

Szívet tépő, fájdalmas dolgokat kell átélnie a főhős lánynak, Emilynek továbbra is, hiába szabadult meg az őt fizikailag bántalmazó és életére törő Caroltól. Ebben a könyvben mentálisan bántja őt saját (édes)anyja. Felháborító és dühítő az a lelki terror, amit művel vele. Végig nagyon feszült volt a történet hangulata, végig nagyon dühös voltam Rachelre (az első részben pedig Carolra), amiért saját lányát hibáztatja egy olyan múltbéli eseményért, amiről senki sem tehet. Lehet, hogy fizikailag nem bántja őt, viszont olyan mély sebeket ejt szegény lány lelkén szinten minden egyes párbeszédük során, amiket alig, vagy csak nagyon nehezen tud majd feldolgozni Emily. Emlékeztet a történet fonala az első részhez, hiszen itt is egy felnőtt nő miatt szenved Emma, itt is mindennapos feszültségben él, azonban mégsem éreztem azt olvasás közben, hogy a második rész nem üti meg az első szintjét. Sikerült az írónőnek ugyanazt a hatást elérnie nálam, mint az Elakadó lélegzet olvasásakor. Feszültség, düh, kilátástalanság. Mindezt hozza a Visszafojtott lélegzet is. Zseniális!

 

"Tudtam. Mindig is tudtam, hogy nem szeret engem. Nem tudom, miből gondoltam, hogy ezt ennyi idő után megváltoztathatom. Sosem fog változni. Életem nagy részében látni sem bírt, nemhogy szeretni.
Tudtam. De nem értettem, miért próbálkozott folyton. Eljött a meccseimre. És leveleket írt…Miért? Azt hiszem, a próbálkozás miatt. Hogy elmondhassa, hogy ő megpróbálta. Csak annyira tudta magát meggyőzni, hogy szeressen, amennyire én hittem neki.
Elkaptam róla tekintetemet. Láttam, hogy a pohár nedves gyűrűt hagyott az asztalon. Fájdalomcsillapító. Valóban?"

Nagyon mélyen megérintett a történet megint, hiszen a valóságban is milyen sok olyan család van, ahol az anya nem akarja a gyerekét, nem szereti a gyerekét és a szemébe mondja, hogy „Nem kellett volna megszületned.” El sem tudom képzelni, micsoda mély sebeket ejt ez egy ember lelkén. Gyanítom, hogy gyógyíthatatlan sebeket. Mindamellett, hogy saját lányát hibáztatja férje haláláért Rachel (Emily anyja), még ráadásul komoly alkoholproblémái is vannak. Tagadja, semmiségnek tekinti, azonban már a könyv elején egyértelművé vált számomra, hogy ez nem csak egy kis spiccesség néhány alkalommal. Természetesen ugyanúgy, mint az első részben, Emily most is megpróbál egyedül megbirkózni ezzel a komoly szituációval, de be kell látnia, hogy ez így nem fog működni. Nem tudja elrejteni anyja gondjait közvetlen környezetük elől.

Szerencsére Emily barátaiban, Evanban és Sarahban feltétlenül megbízhat, illetve a képbe kerül anyja pasija, Jonathan is. Vele viszont kicsit más a kapcsolata. Már az elején érezni lehet, hogy vibrál közöttük a levegő annak ellenére, hogy az anyja barátja, valamint Emilynek is ott van Evan, akit imád. Drukkoltam, nehogy Emily elrontsa a dolgokat Evannal, szerencsére semmi helyrehozhatatlan nem történt közöttük egészen az utolsó fejezetig...


Kíváncsian várom a feloldozást a trilógia harmadik kötetében, hogy végre Emily nyugodtan élhesse az életét és csak olyanok vegyék körül, akik tiszta szívből szeretik, mint Evan & Sarah. =) Hiszem, hogy jó lesz a befejezés, annak kell lennie!

„– Apám hintát csinált nekem egy darab fából,és egy faágra akasztotta. Olyan magasra hajtottam magam,hogy a lábujjam elérte az ágakat. Hátrahajtottam a fejemet,és behunytam a szememet; a legcsodálatosabb hintázás volt. Meg voltam győződve arról, hogy ilyen érzés lehet repülni. Órákat töltöttem azon a hintán.
Evan gyengéden mosolygott. Hagytam, hogy az emlék melege betöltse az ürességet.
– Néha azt kívánom, bárcsak ott lennék még, mert akkor minden tökéletes volt, és boldog voltam; csak elhintáznám az életemet.”

Képek forrása: saját gyártmány + facebook.com