Amint megláttam ezt a könyvet,
tudtam, hogy muszáj elolvasnom!
A cím, a borító egyszerűen
kikerülhetetlenné teszi ezt a kis méretű kötetet. Ugyanakkor becsapós is, mert
egyszerre érződik benne a borító által sugallt boldogság és a fülszövegből
kiderülő szomorúság. Megláttam a könyvtár polcán
a kötetet, rögtön kikölcsönöztem!
A tartalomról röviden
A történet középpontjában egy
tragédia áll, amit főhősnőnk, Diane próbál feldolgozni: autóbalesetben
elveszítette férjét, Colint, és ötéves kislányukat, Clarát. A tragédia óta eltelt
egy év, Diane azonban képtelen visszarázódni a mindennapokba, nem mozdul ki párizsi
lakásából, nem dolgozik, a családjától is eltávolodott. Legjobb barátja, Felix
próbál neki segíteni, tartja benne a lelket, és közben vezeti közös üzletük, A
boldog emberek olvasnak és kávéznak nevű helyet. Egy hirtelen ötlettől
vezérelve Diane úgy dönt, itt az ideje kezdenie magával valamit és elutazik
Írországba, egy kis falucskába. Itt próbál kizökkenni a megszokott négy fal
közül, megismerkedik új emberekkel, a mogorva szomszéddal és lassacskán kezd megtörni
a jég.
Szeretem a bús-borongós,
érzelmekkel teli könyveket, és ez a történt pontosan ilyen volt. Egyszerre
sajnáltam, és éreztem együtt Diane-nel, ugyanakkor benne van a remény, az
optimizmus is, egy szebb jövő képe. Volt, hogy összefacsarodott a szívem, hogy mennyire
szenved a férje és gyereke hiányától, máskor pedig hangosan felkacagtam a
párbeszédeken. Természetesen a tragédia mellett egy lehetséges szerelem is
felbukkan a könyvben romantikus történet lévén, méghozzá a goromba, és sokszor
már bunkónak mondható szomszéd pasi személyében. És hogy mi lesz ebből? Nem
árulom el, de az biztos, hogy meglepett a befejezés.
A karaktereket nem teljesen
éreztem közel magamhoz, ennek ellenére drukkoltam nekik, a többség szimpatikus
volt, leginkább Diane-nel tudtam azonosulni, bár magamat ismerve nekem nem
kellett volna egy év, hogy kicsit összeszedjem magam (nem szeretek sokáig
tétlen lenni). Diane szomorúsága végig rányomja a bélyegét a könyvre, mégsem
lesz tőle melankolikus és nyomasztó hangulatú. Nehezen lehet a bizalmába
férkőzni, tipikusan egy introvertált ember. Hasonlóan hozzá a másik főszereplő, Edward sem egy túl nyitott ember. Sokszor már kimondottan idegesített a könyv
első felében, hogy mekkora egy bunkó paraszt (már bocsánat!), egyébként nem
lehetett kiismerni igazán a könyv végére sem, de jóval szimpatikusabb lett,
mint amilyennek eleinte tűnt.
A mellékszereplők voltak azok, akikkel nehezen tudtam kibékülni olvasás közben. Egyrészt ott van Edward húga, aki egy pörgős, hebrencs kiscsaj és kotnyeles is még ráadásul. Aztán persze az ex, Megan a létező legrosszabb fajta, féltékeny, gonosz és még buta is. Ki nem állhattam, azt hittem sosem érti meg, hogy mi a szitu. Egyedül Felix az, akit kedveltem, mert tényleg legjobb barátja Diane-nek, mondjuk kaphatott volna nagyobb szerepet is a történetvezetésben.Talán majd a folytatásban! :)
A könyv szinte minden második oldalán rágyújtanak, vagy isznak valamit. Tényleg ilyenek a franciák és az
írek? Nekem ez olyan fura. Kicsit becsapva érzem magam, mert a borító, a cím
eléggé mást sugall, mint amilyen maga a történt. Helyes, kis romantikus
történetnek tűnik a kis alakú könyv, ezzel a sárga-szürkés borítóval és
nagyjából ezt is kapjuk, de kevés benne a boldogság és a kávézó. A borítón említett Bridget Jones és Love story végül is megvan benne, de azért ne arra a stílusra számítsatok.
Nos, engem nagyon meglepett, hogy
a cím egyben egy kávézó neve. És könyvmolyként imádnék egy ilyen irodalmi
kávéházat, ahogy elképzelem Diane és Félix üzletét. Azonban azt sajnos el kell
mondanom, hogy a történetben nem sokat szerepel a kávéház, több jelenetet is el
tudtam volna képzelni ott. Remélem, a következő kötetben többet kapunk belőle.És ha minden igaz, a fülszöveg alapján így lesz. Itt el tudjátok olvasni az új
könyv tartalmát: A boldog emberek esőben csókolóznak. A borítót a második kötet esetében is eltalálták szerintem:
Képek forrása: favim.com, Google