A víz mélyén

A borító olyan, mint a történetben szereplő folyó: vonz magához, és nem ereszt.

Drága Vikivel közös projektünk kapcsán választottam következő olvasmányomnak Paula Hawkins A víz mélyén című regényét.

Nagyon vegyes érzésekkel fejeztem be a könyvet. A lány a vonaton után optimistán álltam hozzá, mert az írónő első sikerkönyve kimondottan tetszett és ennek a könyvnek a borítója, a fülszövege meggyőző volt. Kimondottan vártam a történetet, az izgalmat, a feszült hangulatot. De ez csak részben valósult meg sajnos.

Szeretem a hátborzongató, feszült hangulatú könyveket, amiket nem tudsz letenni, ugyanakkor izgulsz a szereplőkért a történet kiszámíthatatlansága miatt. Ilyen élmény volt a Holtodiglan, illetve a Zárt ajtók mögött regények és ezért nagy reményekkel fogtam kezembe ezt a könyvet is.

A történetről röviden

Rejtélyes halálesetek tartják lázban egy angol kisváros, Beckford lakóit. Az áldozatok különös körülmények között ugyanott lelték halálukat: a városka folyójának sötét és misztikus „Folytószakaszán”. A múltban több ilyen eset is történt, több tíz évvel ezelőtt, most két fiatal nő, egy édesanya és egy gimis lány fulladt a folyóba. A kérdés már csak az, hogy mi köti össze ezeket a rejtélyes eseteket és vajon öngyilkosság, idegenkezűség vagy valami más a magyarázat rájuk.

 

Az első harmadában a könyvnek igazából nem is tudtam élvezni a történetet, mert iszonyatosan zavaró volt a sok szereplő. Túl sok, túl zavaros és érthetetlen volt, hogy most ki kicsoda és miért kap szerepet. Körülbelül a felénél kezdtem el élvezni a könyvet, nehezen rázódtam bele, de aztán szerencsére egyre több izgalom következett. 

Az alapötlet remek, a cselekmény a könyv nagy részében fenntartotta a figyelmemet, de a végére belefáradtam. A befejezés nem hozta el azt a feloldozást, amit szerettem volna, a titokzatosság nem volt olyan átütő erejű, mint más pszicho thrillerek esetében. Én inkább krimi műfajba sorolnám.

A karakterek meglehetősen kiismerhetetlenek voltak végig, azonosulni senkivel sem tudtam. Számomra a könyv végére is sok megválaszolatlan kérdés maradt, hiányoltam az igazi csúcspontot, utána pedig a lezárást és feloldást.

Összességében egész jó könyv lehetne, ha több lenne benne a misztikum. A címadó víz központi szerepet kap benne és ez nagyon jó, kimondottan a kedvenc jeleneteim voltak azok, ahol szerepet kapott, azonban a hozzá kötött titokzatosság nem lett igazán kifejtve, sokszor hiányoltam magyarázatokat. Az egyes fejezetek között volt különbség abból a szempontból is, hogy az egyik E/3-ban, a másik E/1-ben mesélt, és ennek az értelmét nem igazán értettem, nem tett hozzá a könyvhöz, sőt, inkább zavaró volt.

Ezt a könyvet nem feltétlen olvasnám újra, azonban az írónő másik regényét igen.

Maybe, someday - Egy nap talán

Colleen Hoover. A nő, aki által megismertem és megszerettem a Rubin Pöttyös könyveket.

Eddig tőle mindkét olvasmányom (Reménytelen és Slammed) nagyon tetszett és a mostani, régóta várt kötete hasonló, csak sokkal intenzívebb érzéseket váltott ki belőlem. Elképesztően tud fogalmazni, szavai az ember szívéig és lelkéig hatolnak. A karakterei elevenek, és amikor épp nem olvasod a könyvet, akkor is úgy érzed, hogy az utcán mindjárt szembejön veled Sydney, Ridge vagy bármelyik szereplője.

A történetről

Velem utazott Budapestre is :)

A kötet igazán figyelemfelkeltő jelenettel indul: főhősnőnk, Sydney otthagyja a lakását és az esőben szétázva várja a csodát azután, hogy kiderült, a barátja megcsalta. A segítség egy mogorva csaj személyében érkezik és végül a lány a szembe szomszéd lakásban köt ki, ahol két srác és az említett „mentőangyal” lakik. Sydneynek új életet kell kezdenie a szakítás után, ebben lakótársai segítenek neki: Ridge, aki egy siket srác, Bridgette, a mogorva lány, valamint Warren, az örök gyerek. És a zene. Az egész könyvet különleges hangulat lengi körül, mert végig fontos szerepet kap benne a zene szeretete. Sydneynek össze kell szednie magát, a barátja és a legjobb barátnője árulása teljesen padlóra küldte, de van remény, mert idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz Ridge-dzsel. Azonban egyszer csak feltűnik a színen Maggie, ő a srác barátnője.

Nem egyszerű helyzet, azonban az írónő zseniálisan bemutatja, hogyan alakul ki szerelem egy egyszerű kis erkélyes ismeretségből (ha elolvasod a könyvet, úgyis megérted) és hogyan válik bonyolulttá, nehézzé, de választási lehetőség mindig lesz, ezt nem szabad elfelejteni. Nem egy szokványos szerelmi háromszög témáról van szó, ennél sokkal többről szól ez a könyv.

"Talán tényleg nincs szüksége rám. Talán tényleg visszafogom. Talán tényleg nem vagyok az a hős, aki próbáltam lenni, mert nincs is szüksége hősre. Miért is lenne? Hiszen van valakije, aki sokkal erősebb, mint én: saját maga."

Vannak könyvek, amiket el kell olvasni, át kell élni, újra és újra feleleveníteni. Az Egy nap talán pontosan ilyen kötet. Colleen Hoover úgy fejezi ki magát, hogy képtelen vagy letenni a könyvet és a kíváncsiság hajt tovább oldalról oldalra. Idő hiányában elhúzódott az olvasásom, ugyanakkor rájöttem közben, hogy annyira ez nem is baj (sőt), hiszen így tovább tartott az élmény.

Kedvencet avattam.

Az írónő nagyon ért ahhoz, hogy hogyan kell igazi érzelmeket kifejezni és átadni az olvasóknak. Teli vannak az oldalak szép és komoly gondolatokkal, képtelenség letenni a könyvet. Először úgy igazán annál a résznél hatódtam meg, amikor elérkeztem az első dalhoz, amit együtt írt Ridge és Sydney. Közben fülhallgatóval a fülemben olvastam a dalszöveget és ez valami hihetetlen érzés volt. :)

A szereplők

Sydney –  egyetemista lány, aki az iskola mellett könyvtárban dolgozik (nekem már itt szimpatikus lett). Nehezen viseli, hogy egyszerre kellett elvesztenie a legjobb barátnőjét és a barátját, akivel a jövőjét tervezte. Ridge eleinte pusztán barátként próbál neki segíteni, mellette áll, egymás iránti bizalmuk fokozatosan alakul ki. Sydney egy kedves, szerény csaj, nagyon szimpatikus volt végig, drukkoltam neki, tudtam vele azonosulni.

Ridge – minden nő álma egy olyan kedves, jófej srác, mint ő. És még helyes is. Őrlődik két lány között, mert pontosan tudja, hogy bármelyikük mellett is köt ki, valaki sérülni fog. Rendszeresen az erkélyen gitározik és ez az egyszerű dolog sorsfordító lesz számára. Ridge siket srác, azonban tehetségének ez sem szab határt, csodás dalokat ír, melyeket testvére együttese ad elő.

A zene

Általában minden könyvhöz lehet társítani zenéket, dalokat, amik kifejezik a hangulatát. Nos, a Maybe, someday esetében ez különösen igaz, mert a kötetben számos komplett dal szerepel, dalszöveggel együtt és ezek mind-mind kifejezik Ridge és Sydney érzéseit. Ráadásul nagyon el lettünk kényeztetve, mert Colleen Hoover összeállított egy teljes dallistát a történethez, amit olvasás közben hallgathatsz, és igazán beleélheted magad abba, amit olvasol. Az írónő Griffin Petersonnal (megjegyzés: ő szerepel a Losing Hope – Reményvesztett könyv borítóján) készítette el a dalokat és gyönyörűek lettek. A teljes dallista a könyv elején található QR-kódot beolvasva érhető el. Íme ízelítőként a címadó dal:

Egyébként az utóbbi napokban a dallistán kívül felfedeztem egy rádióban játszott slágert, ami szerintem szintén illik a könyv hangulatához és nagy kedvencem lett:

Nagyon örülök, hogy az eredeti borítót kaptuk meg a magyar változatban is. A színek, a borító elrendezése, na és a domború betűk a címben, ajj, imádom! 

A könyvhöz írt CoHo egy kiegészítő kötetet is, ami angolul a Maybe not címet kapta, és nagyon kíváncsian várom, valószínűleg hamarosan beszerzem akár e-bookban, akár a BookDepo oldaláról. Tökéletes illik a két kötet egymáshoz, nézzétek csak!

A Könyvmolyképző Kiadó mindig eltalálja, hogy mikor mennyit érdemes és szükséges változtatni az eredeti kiadásokon. Abszolút elégedett vagyok mindazzal, amit ők csinálnak úgy általában, pl.: a webshopban, a rendezvényeken, meg úgy általában.

Köszönjük, hogy elhozták nekünk ezt a csodálatos könyvet!

Elle Kennedy: Az üzlet

Végre ismét olvastam a Könyvmolyképző Kiadótól!

Úgy örülök, mert már hiányzott ez a stílus és a kiadó. Ráadásul egy nagyon jó történet részese lehettem Elle Kennedy által, akinek Az üzlet című regényét nemrég kikölcsönöztem a könyvtárból. Sajnos tovább tartott az olvasás, mint terveztem, mert elég zsúfoltak a napjaim, de legalább annál tovább tartott az élmény. Mert ez a regény tényleg élmény, izgalmas és fordulatos, szenvedélyes.

A történet

A regény két főhőse Hannah és Garrett, két egymástól távol álló személyiség, azonban a köztük kialakuló, eleinte csak „munkakapcsolat” egy idő után átalakul valami teljesen mássá. Garrettnek segítségre van szükséges a tanulásban, mert ha rossz jegyeket produkál az egyetemen, akkor kiteszi az edző a hokicsapatból. A hoki azonban szent és sérthetetlen, a fiú álomsportja és imádja. Szóval nincs mit tenni, segítséget kell kérnie a jó tanuló Hannahtól. És hogy a lány ezért a segítségért mit kap cserébe? Kezdésnek egy hamarosan megvalósuló randit Justintól, a kiszemelt sráctól, de ennél sokkal többet is…

Nagyon jó, olvasmányos történetről van szó, csak úgy faltam az oldalakat, kattogott rajta az agyam. A szereplőket igazán megszerettem, leginkább persze a két főhőst, Hannaht és Garrettet. Imádom az egyetemen játszódó történeteket, amikor a szereplők egyszerre sok dolgot csinálnak: tanulás, órák, sport, külön órák, bulizás. Az egész történet pezseg, sodorja magával az embert és nem hagy nyugodni. És természetesen mi más lehetne a történet fő attrakciója, mint a szerelem és a szenvedély. Még mindig nem unalmas ez a sztori, még mindig ki lehet belőle hozni egy olyan regényt, ami viszi magával az olvasót, hiába sejthető és várható a befejezés. Klasszikus „jó kislány-rosszfiú egymásba szeret” történet, szerintem ezzel nem árultam el nagy titkot, a fülszöveg is sokat sejtető.

"Hogy a francba fogom meggyőzni, hogy nem akarok vele lenni, amikor még saját magamat sem sikerül?"

Hannah – a lány, aki kerüli a féktelen bulizást, tanul és dolgozik, kiváló jegyeket szerez. Van néhány fontos személy az életében (a családján kívül), de nehezen lehet a bizalmába férkőzni, a múltját övező szomorúság miatt. Imád énekelni és épp egy produkcióra készül, amivel a karrierje kezdetét veheti és felfigyelhetnek rá.

Garrett – a hokicsapat kapitánya, akiért a suli lányainak legalább a fele odavan. :D Jóképű, szexis és hát na, ő a csapatkapitány az egyetemi csapatban, kinek ne lenne vonzó!? Egy igazán férfias sportot űz, népszerű srác, sok ismerőssel, haverral és barátokkal. Lazasága és szókimondása által sikerül megpuhítani Hannaht és a lány végül meg tud nyílni neki.

A történet egyik legfontosabb momentuma a jéghoki

Nagyon szenvedélyes történet, igazán bele tudtam magam élni. Imádtam Hannah és Garrett élcelődéseit, a frappáns párbeszédeket és csipkelődésüket. Jókat kacagtam bizonyos részeknél, sokszor pedig nagyokat pislogtam, hogy mi is történik és összeszorult a szívem. A könyv erőssége leginkább a párbeszédek és a szenvedély. Elképesztően izzik Hannah és Garrett között a levegő, és ez annyira elevenné teszi az egész könyvet, a fejemben éltek mindketten akkor is, ha épp nem olvastam a könyvet. A KMK zseniálisan ért ahhoz, hogy elhozzon nekünk ilyen történeteket, és képtelenség megunni ezt a témát. Imádom!

Nagyon tetszett az, ahogyan Garrett lebontotta azokat a falakat, amiket Hannah maga köré épített és elérte, hogy megbízzon benne a lány. Hosszú utat jár be mindkét karakter, de kiderül mindegyikőjük életének az a momentuma, aminek a feldolgozása nélkül nem tudnak továbblépni.

"– Mit kell ezen átgondolni? Kellek neked, vagy sem? Nem olyan nehéz kérdés."

Komoly témát feszeget a könyv, és mindezt az írónőnek sikerült olyan módon leírnia, amitől mégis lebilincselő és magával ragadó történetet tudott alkotni. Minél többet olvas az ember a nőkkel szembeni erőszakról, annál inkább át tudja érezni e nők fájdalmát. Ugyanakkor mégsem tette az egész könyvet szomorúvá és nem nyomasztott olvasás közben. 
Tudomásom szerint hamarosan érkezik a sorozat következő kötete és sok könyvmollyal együtt én is nagyon kíváncsian várom, hogyan tovább!

Csak ajánlani tudom ezt a regényt, ha valami igazán szenvedélyes, eredeti történetre vágytok, és esetleg még a sportot is szeretitek! ;)

Csak még egy könyvet! - új rovat a blogon

Sziasztok!

Régóta tervezett közös projektbe fogtunk Vikivel, a Könyvmánia blog bloggerinájával. Havonta jelentkező rovatot indítunk mindkét blogon, melyben egy adott témakörbe és műfajba illő könyveket fogunk olvasni, minden hónapban más és más műfajokat kipróbálva. Természetesen közben folytatjuk a végtelennek tűnő várólistánk csökkentését, de beiktatjuk az aktuális témát is.Az oldalsávban mindig megtaláljátok az aktuális műfajt és alatta pedig a hozzá kapcsolódó könyvek értékelési linkjeit.
Májusban rögtön egy nehezebb műfajt választottunk, ez pedig nem más, mint a pszichothriller/krimi kategória. Szerintem ez a téma nagyon érdekes tud lenni, többször olvastam már belőle, például a Holtodiglant Gyllian Flynntől. Most újabb kötetek kerülnek sorra, jöjjön májusban egy kis borzongás, kíváncsian várom a kiszemelt köteteket és hamarosan hozom az értékeléseket róluk.
Ebben a hónapban az alábbi könyveket választottam ki:

Kathryn Croft: A lány akinek nincs múltja
Paula Hawkins: A víz mélyén

Nézzétek meg, hogy Viki milyen könyvet választott magának erre a hónapra, itt! :)

Reméljük, elnyeri tetszéseteket a rovat, tartsatok velünk!

A májusi "teljesítésem" (kattints a képre):