Lélegezz velem!

Just take a deep breath!Okay?That's all, honey!

Engem ez a könyv megvett kilóra. Már rögtön az első fejezetek olvasásakor. Nagyon eredeti humora van Jessica Parknak, ugyanakkor mégsem ugyanazt éreztem, mint a Flat-out-love sorozat olvasásakor. Valahogy ez más történet, más hangulat, komolyabb múltbéli drámával és egy kicsit másabb humorral. 

 

A főhős lányt, Blythe-ot megszerettem egyből (bár a neve furcsa volt eleinte,de aztán megszoktam), illetve a többiek is nagyon szerethető figurák. Sabin és Estelle kicsit sok volt számomra, idegesített a sok káromkodás, de őket is ugyanúgy meg lehetett szeretni, mint a többieket. Na és Chris!! Atyaég, milyen kedves srác. Imádtam, hogy már a történet elején „kicsimnek” szólította Blythe-ot, pedig nem is voltak egy pár. Hol vannak ilyen palik a valóságban? 

Szeretem az egyetemeken, főiskolákon játszódó történeteket, mert ilyenkor már nem tiniregényt olvas az ember. Pont abban az életkorban játszódik, amikor a főhősök már nem kisgyerekek, de még nem is családanyák és felnőttek teljesen. Még lehetnek bohók és őrültek, a felnőtté válás rögös útján haladnak, de nem értek még célba. Szerettem egyetemistának lenni, ezért is kedvelem az ilyen típusú, New Adult-könyveket.

A történet

A könyv főhőse Blythe, egy lány, aki elveszítette a szüleit egy szörnyű tűzeset során, és magukra maradtak testvérével, Jamessel. Sajnos nem állnak annyira közel egymáshoz, mint ahogy elsőre tűnt nekem, és a lány rendkívül magába zárkózott a tragédia óta, közel két éve. Egyetemistaként csak tanulással telnek napjai, nincsenek barátai, nem beszélget, nem bulizik, mint más „rendes” egyetemisták. A futás az, ami erőt ad neki túlélni a mindennapokat és ennek köszönhetően ismerkedik meg Chrissel, a tengerparton. Chris nagyobb családból jött, három testvére van, Estelle, Sabin és Eric. Édesanyjukat elveszítették, édesapjukkal pedig felszínes, minimális a kapcsolatuk. Blythe az első pillanattól fogva vonzódik Chrishez és maga sem érti hogyan, de neki elég könnyen megnyílik. A tengerparton kavicsokat kacsáztatnak a vízen, beülnek utána ebédelni és elkezdik megismerni a másikat. Blythe belecsöppen egy igazán szokatlan családba: Chris a kiismerhetetlen, vonzó srác, Estelle a mocskos szájú, ugyanakkor mélyes vallásos #alig ellentmondásos! J# amazon, Sabin a macsó, Eric pedig a visszahúzódó meleg srác. És amikor együtt vannak, ott bizony elszabadul a pokol! 

Chris és Blythe kapcsolata bensőséges, ugyanakkor a könyv felétől átalakul. Eltávolodnak egy olyan esemény miatt, amit nem értek, miért kellett a történetbe. Chris és Blythe végre igazán közel kerülnek egymáshoz, bár a srác nem akar komoly kapcsolatot, erre tessék, kiköt egy másik lány mellett. Nem értetettem. Komolyan nem, hogy ez miért kell. Úgyis Blythe-ot szereti, felesleges küszködés volt.

A könyv utolsó harmadában megváltozott a történet hangulata, legalábbis én így éreztem. Minden kezdett jobbra fordulni a szereplők számára, végre közelebb került lelkileg is egymáshoz Blythe és Chris. Érdekes módon a KMK-könyvekben eddig olvasott szerelmi szálak esetén mindig ugyanazt érzem függetlenül attól, hogy más írók, más-más történetek. Valahogy mindig ugyanazt érzem, amikor kezd kibontakozni a két főhős közötti szerelem. Nagyon jó érzés. Ennél a történetnél is ez volt.

 

 

Ami tetszett:

- a karakterek
- a humor
- a briliáns és sziporkázó párbeszédek, főleg Blythe és Chris között

Amit kevésbé tudok értékelni:

- a sok káromkodás
- Chris & Blythe első együttléte alatt és utána is a közönséges kifejezések és beszéd (most itt inkább nem sorolnám fel), nagyon rossz volt azt olvasni, hogy egy lány így beszél, ráadásul Estelle is rátett erre egy lapáttal, ah, de idegesítő volt…A könyv második felében kicsit visszafogottabbak voltak a szereplők mindannyian.

Szerencsére jóval több a pozitívum – mint látható - a könyvben, mint azok a részek, amik kevésbé tetszettek, így összességében csak azt tudom mondani, hogy remek Rubin Pöttyös könyv!

A borító

Mind az eredeti, mind a magyar borító csodálatos, érdekes és nagyon szép. Mint szinte minden KMK-könyv borítója. A kiadó nagyon-nagyon odateszi magát ilyen téren (is), a Lélegezz velem borítója is gyönyörűre sikerült. Tetszik, hogy nem átlagos, és hogy vannak rajta olyan részek, amik fényesek, tapintásra is másmilyen. Ezek a bordós-szürkés színösszeállítás nagyon jó választás volt.