Kedves John - könyv

Egy történet, ami ismét bebizonyította, hogy hinnünk kell a szerelemben. Számomra ez a Nicholas Sparks-regény a filmmel kezdődött. Kedvenc színészem, Channing Tatum, valamint Amanda Seyfried játsszák a főszerepet a történetben. Igazából nem tudtam, hogy miről fog szólni ez a történet, de elsőre beleszerettem. Annyira életszerű, abszolút valós dolgok vannak benne. Hűen ábrázolja azt az élethelyzetet, amikor szeretsz valakit, mégis az élet őt más irányba tereli és küzdeni kell azért, hogy a szerelem megvalósulhasson és találkozhasson a két szerető szív.

Megfogott és magával sodort a történet, mind a filmvásznon, mind olvasás közben. Két főhőse a történetnek John és Savanna, akik az amerikai tengerparton, Charlestonban találkoznak egy véletlen folytán. A lány táskája a mólóról a tengerbe esik és John beugrik érte, kihozza az elázott táskát. Egyből megtetszenek egymásnak, elkezdenek ismerkedni, rengeteget beszélgetni & szépen lassan egymásba szeretnek. Két csodálatos hetet töltenek együtt, amíg John nem megy vissza a seregbe. Ez a két hét azonban örökre megváltoztatja az életüket, együtt tervezik a jövőt. Levelezni kezdenek, hogy elmesélhessenek egymásnak mindent magukról & eddig életükről.

Nem árulom el a könyv végét természetesen, mindenesetre gyönyörű szép, mind könyvben, mind filmen (a kettő nem ugyanúgy végződik).

És most jöjjön néhány általam kiírt idézet a kötetből:

„Reggel nekifogtam, hogy összepakoljam a holmijait. Végignéztem a fiókjait és a mappáit, a szekrényeket és a gardróbot. A zoknis fiókjában csak zoknikat találtam, az inges fiókjában kizárólag ingeket. Az irattartó szekrényében minden felcímkézve, pedáns rendben sorakozott. Mindebben nem volt semmi furcsa, mégis különösnek találtam. Az emberek többségétől eltérően apámnak nem voltak titkai. Nem voltak rejtegetett bűnei, sem kínos hobbijai, nem írt titkos naplót, és nem volt egy titkos doboza sem, amelyben a legszemélyesebb holmiját tartotta. Semmit nem találtam, amiből bármit is megtudhattam volna a legbensőbb énjéről, semmit, ami segített volna jobban megérteni őt, miután elment. Apám pontosan olyan volt, amilyennek mindig is ismertem, és hirtelen belém hasított a felismerés, mennyire tisztelem őt ezért.”

„Mellettem hevert az ágyon az a boríték, amelyet az ügyvéd nyújtott át nekem. Kiborítottam a tartalmát. Legfelül volt a végrendelet, néhány másik dokumentummal együtt. Alatta pedig az a bekeretezett kép hevert, amelyet apám oly régen eltávolított az íróasztaláról: az egyetlen közös fényképünk. Az arcomhoz emeltem, és addig bámultam, míg eleredtek a könnyeim.”

„-Szeretlek, Savannah! Mindig is szeretni foglak! - sóhajtottam. - Te vagy a legjobb dolog, ami életemben történt velem. A legjobb barátom voltál, a szerelmem, és egyetlen percét sem sajnálom az együtt töltött időnek. Ismét elevennek éreztem magam melletted, és ami mindennél fontosabb, megmutattad az utat az apámhoz. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Mindig is Te leszel a legjobb része az életemnek. Sajnálom, hogy így alakult, de el kell mennem, téged pedig vár a férjed.”