Margaret Atwood pár éve, A szolgálólány meséje című újrakiadott regényével került a köztudatba nálunk. A könyvet még akkor elolvastam és mély nyomott hagyott bennem. Olyannyira, hogy idén, a folytatást elkezdve sem okozott gondot, hogy visszaemlékezzek az első kötet eseményeire.
A fülszöveg
A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”
Egy rendkívül szélsőséges elképzelés az a társadalom, amit Margaret az első könyvben bemutatott. Gileád, a férfiak által irányított társadalom, melyben a nőket aszerint ítélik meg, hogy termékenyek-e vagy sem. Ez a legfőbb érték, és eszerint osztályozzák őket, hogy ki mire képes és ezáltal milyen jogokat élvezhet. Szürreális és szinte ijesztő volt olvasni arról a társadalomról, ami valószínűleg és szerencsére soha nem fog megvalósulni. Mégis a mai napig emlékszem a feszültségre, ami végig jelen van az első regényben, pár éve olvastam. Hasonló feszült hangulatra számítottam a folytatásban is, de közben reménykedtem, hogy azért annyira durva talán nem lesz a Testamentumok.
Tavaly év végén rendeltem elő a kötetet, azonban sajnos eddig várt a polcomon, és nagyon örülök, hogy végre sorra került. Egyrészt kíváncsian vártam, hogy vajon milyen folytatása lesz a történetnek így, közel harminc év után, másrészt hihetetlen könnyen pörögtek a lapok.
Elképesztően addiktív könyv, a hatszáz oldalt egy hét alatt befejeztem (pedig rám alapvetően az átlagos/lassabb tempójú olvasás jellemző).
A történetről különösebben sokat nem olvastam előtte és kicsit meglepett, hogy az írónő ugrott pár évet az időben, de úgy gondolom, hogy ez jó döntésnek bizonyult. Három szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket: Lydia néni által, aki a felépített társadalom egyik kulcsfigurája, valamint egy fiatal lány az elbeszélő, aki Gileádban született és él, és a harmadik szemszög szintén egy lányé, akinek múltja kapcsolódik Gileádhoz. Nagyon tetszett az, hogy mindhárom főszereplő cselekményszálát úgy ismerhettük meg, mintha itt ülne velünk szemben és nekünk mesélné el. Olyan érzésem volt, mint közvetlenül beszélgetnénk.
Számomra Margaret Atwood írói hangja nagyon különleges és egyedi, és most, két könyve elolvasása után bár biztosan a kedvenc íróim közé került. Lenyűgözőnek tartom, ahogy bánik a szavakkal és karaktereiben egyaránt megtalálható a fény és a sötétség. Egy-egy szereplő nem kategorizálható be egyértelműen a jó vagy a rossz oldalra, akik a történet által szinte megelevenedtek előttem és kiléptek a könyv lapjairól. Összetett és érdekes személyiség mindhárom főszereplő, akiknek a cselekményszála lassan, de biztosan összefonódik. Eleinte elképzelésem se volt, hogy vajon hogyan fogja ezt megoldani az írónő, mert annyira távolinak láttam egymástól a három nőt, Atwood azonban zseniálisan kitalálta. Itt jegyezném meg, hogy számomra ezzel a második kötettel Gileád története lezárult és nem igazán tartom szükségesnek a további folytatást. Persze elolvasnám azt is, de nem maradt bennem hiányérzet és úgy gondolom, méltó folytatást kapott A szolgálólány meséje.
A Testamentumok olvasása közben teljes mértékben kiszakadtam a valóságból és ott éreztem magamat az események kellős közepén. Abszolút elégedett vagyok a történettel és azzal, amit adott számomra. Lehet merész kijelentés, de mintha még jobban is tetszett volna, mint az első kötet. Ez azért lehetséges, mert itt már tudtam, mire számítsak, milyen világot fog megjeleníteni az írónő és nagy eséllyel egy feszült, izgalmas regényt várhatok. Így is történt.
Atwood az általa kedvelt témákhoz nyúlt ismét: a nők szerepe a társadalomban, termékenység, a nők jogai, nők egymáshoz viszonyulása. Nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy finoman érzékeltesse a karakterek közötti kapcsolódási pontokat és úgy vezesse össze a szálakat, hogy csak sejtésünk legyen a végkifejletről. Érdekes volt látni, hogy a három főhősnő hogyan viszonyul Gileádhoz, egymáshoz. Mi, olvasók kívülről valószínűleg máshogy látjuk ezt a társadalmat, viszont azt el kell, hogy áruljam, nem minden szereplő akart szabadulni az országból.
Jöhet a következő Atwood-regény, van pár olvasatlan a polcomon. :)
Képek forrása: Pinterest, Google
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése