2020. december 13., vasárnap

BLOGTURNÉ: Catherine Rider - Csók Rómában


A Menő Könyvek egy igazi kedves, romantikus történettel lepett meg minket, főhőseink pont karácsony előtt, a hóval belepett Rómában próbálnak megszerezni egy különleges olasz süteményt, hogy egy fiatal pár esküvőjét tegyék vele emlékezetessé. Tartsatok velünk a turnén, olvassátok el bloggereink véleményét a történetről, közben pár finom olasz édességgel is megismerkedhettek. Persze a megszokott játék sem maradhat el, a nyeremény egy példány lesz a könyvből!

A fülszöveg
Anna nem tud magához térni a döbbenettől, amikor Stephen a Rómába tartó repülőn kéri meg a kezét. Nem marad más választása, mint nemet mondani, végül is még csak 19 éves, és nem áll készen arra, hogy megállapodjon. Épp egy esküvőre tart, de előbb még meg kell szereznie azt a különleges süteményt, amit a vőlegény családja mindenáron szeretne az esküvőn feltálalni.
Matteót teljesen leköti a fontos futballmeccse. Amikor egy pékségben meglátja Annát, aki anélkül, hogy akár egy szót is beszélne olaszul, próbál struffolit szerezni, felajánlja a lánynak a segítségét. Együtt vágnak neki az őrült hajszának, keresztül-kasul a szerelem városán…

Oldalszám: 288 oldal
Fordító: Nánási Yvette
Kiadás éve: 2020
Kiadó: Menő Könyvek
ISBN: 9789634038894
Moly-adatlap: itt
Goodreads-adatlap: itt
Megrendelheted: itt


A tavaly olvasott Csók Londonban után idén Rómába utaztam egy kis téli romantikáért, hogy ráhangolódjak a közelgő ünnepekre. Catherine Rider írónő ismét egy olyan történetet adott nekünk, ami könnyed, szórakoztató, mégsem nyálas és klisés. Kellő érzékkel adagolta könyvében a romantikát és a karácsonyt. 
Nagyon meglepő nyitójelenettel indul a történet: Anna egy repülőgépen tart épp Róma felé a barátjával egy esküvőre, és véletlenül megtalálja az eljegyzési gyűrűt, amit Stephen neki szán. Anna bepánikol, hiszen nagyon szereti a fiút, azonban túlságosan fiatalok (19 évesek) a házasságoz. Így a lánykérés elmarad, és külön szállnak le a repülőről. Anna magára marad egy vadidegen városban, szállás nélkül, azonban hamar feltalálja magát és egy karácsonyi sütemény után nyomozva találkozik a focista Matteoval.

Őszintén szólva abszolút tudtam azonosulni Anna reakciójával, hiszen Stephennel eszméletlenül fiatalok egy ekkora volumenű döntéshez, és nem csodálkoztam az események kimenetelén a kapcsolatukat illetően. Igazából a történet fő vonalát nem ez a szál adja, hanem sokkal inkább a gasztronómia kerül középpontba. Ugyanis Anna imád főzni és sütni, nagy álma, hogy karriert építhessen ezen a területen és szakács lehessen. A kötet nagyon kevés időtartamot ölel fel, viszont ez alatt az idő alatt jópár helyszínt megismerünk, Róma különböző kávézóit és éttermeit.

Mindemellett pedig természetesen sok-sok olasz étellel, édességgel és specialitással találkozhatunk. Itt muszáj megemlítenem, hogy ez a rész sokszor nekem túl gyors volt, mert említenek ételeket, azonban nagyon sok nincs elmagyarázva, hogy mi az pontosan, milyen ízű, hogyan képzelje el az olvasó. Ettől függetlenül az olasz életérzés leírásából ez a tény nem vett el.
Emlékeim szerint a tavalyi, londoni kötet sokkal karácsonyosabb. Ott nagyon sokszor volt szó a havazásról, a Karácsonyról, a tél romantikájáról, itt viszont ezt meglehetősen hiányoltam. Mintha csak végigrohant volna az írónő a történeten és az eseményeken, miközben valahol félúton a közelgő ünnep és a téli Olaszország elmaradt volna. Emiatt kicsit csalódott vagyok, mert a fülszöveg, a mesés borító azt ígéri, hogy egy igazi karácsonyi történetet kap az olvasó.

A főszereplők egyébként nagyon könnyen megszerethetők, kedveltem őket végig és kíváncsian vártam a végkifejletet. Kicsit irreálisnak tartom, hogy egy lány egy gyakorlatilag vadidegen menyasszony esküvője miatt töri össze magát és küzd egy süteményért, de ezek a történetek pont erre valók. Kicsit kikapcsolni, ráhangolódni az ünnepre, a télre, és hinni a varázslatban.

Összességében ez a történet egy gyorsan olvasható, kedves történet barátságról, szerelemről, gasztronómiáról és az olasz mentalitásról. Annát és Matteót is az álmaik vezérlik és nagyon tetszett az, hogy mennyire kitartóak és küzdő típusok. Bár nem ugyanott tartanak az álmaik megvalósításában, mégis egymást segítve közelebb kerültek hozzá. A megismerkedésük és az együtt töltött idejük egy igaz barátság alapja. Szeretem, hogy az írónő nem viszi túlzásba a romantikát, és ez a története is egy nagyon kellemes hangulatot, érzést nyújt az olvasónak.


Nyereményjáték

A játékunkban ezúttal talán kevésbé ismert, de annál finomabb olasz édességeket kell felismernetek és beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
Egy szerelmes pékinas nevét viseli, aki választottját akarta elbűvölni egy különleges mazsolás kaláccsal. Sok rokonságot mutat a magyar gyümölcskenyérrel, amennyiben ebben is kandírozott gyümölcsök vannak, így narancs, citrom és némi mazsola, de azért egy kis csoki is felbukkan a tésztában. Az olaszok gyakran likőrös mascarpone krémmel fogyasztják. Leginkább a karácsonyi időszakban készítik, ilyenkor nemcsak a család közvetlen fogyasztására sütik, de ajándékba is adják.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
12.09. Sorok között
12.11. Kelly & Lupi olvas
12.13. Pandalány olvas
12.15. Utószó

2020. december 7., hétfő

BLOGTURNÉ: Katharine McGee - Királyi élet (American Royals #1)


Mi lett volna, ha George Washington inkább királlyá koronáztatja magát a függetlenségi háború végén? Katharine McGee szerint mind a mai napig a Washington-ház ülne a trónon. A Maxim kiadó idei újdonságából megtudhatjuk, hogyan képzeli el az írónő az amerikai királyi család mindennapjait, különös tekintettel annak három legifjabb tagjára. Tartsatok velünk, ha tudni szeretnétek, mit gondolunk a könyvről!

A fülszöveg
Miután ​Amerika győzelmet aratott a függetlenségi háborúban, a nép felajánlotta George Washington tábornoknak a koronát. Kétszázötven évvel később még mindig a Washington-ház ül a trónon. A dinasztiák többségéhez hasonlóan Washingtonéknál is van egy trónörökös és egy tartalék. Minden gyerek pontosan tudja, mit várnak el tőle. De ők nemcsak felségek, hanem amerikaiak is. Beatrix hercegnő, akire az a sors vár, hogy Amerika első női uralkodója legyen, hirtelen elviselhetetlenül fojtogatónak találja az egész életét kitöltő feladatot. A tartalék senkit sem érdekel, kivéve, ha éppen felrúg valamilyen szabályt, ezért Samantha hercegnőt sem érdekli semmi, leszámítva… leszámítva a fiút, aki szigorúan tiltott gyümölcs számára. És akkor ott van még Samantha ikertestvére, Jefferson herceg. Ha egy nemzedékkel korábban születik, ő lenne a király, de az új öröklési törvény miatt csupán harmadik a trónöröklés rendjében. Az amerikaiak túlnyomó többsége imádja a szédületesen jóképű hercegüket… akinek szívéért két lány – két szélsőségesen ellentétes lány – vetélkedik.

Kiadó: Maxim
Év: 2020
Oldalszám: 384
Fordította: Bihari György
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt
Beleolvasót itt találsz




Túl sok disztópiát nem olvastam eddig, viszont amiket igen (például A beavatott, Az éhezők viadala, A szolgálólány meséje), azok egytől egyig lenyűgöztek és hasonló reményekkel vágtam bele a Királyi élet című regénybe. Mivel jelenleg épp A korona (The Crown) című sorozatot nézem, ennél aktuálisabb nem is lehetne egy olyan történet, amelyben egy elképzelt társadalomban Amerika élén egy királyi család áll.

Nagyon izgalmas alapötlet és kiindulópont egy disztópiához, és azt kell, hogy mondjam, a megvalósítás is teljesen rendben van. A regény első perctől izgalmas, érdekes, a nyelvezete teljesen könnyed és érthető. Igazi pörgős történet, melynek középpontjában a leendő királynő, Beatrice és a testvére, Samantha állnak, valamint további női mellékszereplők és ennyi női karakter között mi más lenne a történet mozgatórugója, mint a szerelem. Természetesen ezáltal garantált a dráma és az az érzésem volt, hogy sokszor nem is királyokról és királyi palotáról olvasok, mert annyira mai, annyira modern az egész sztori. A királyság és uralkodói család kifejezésekről nekem mindig elsőként a brit, valóságban működő család jut eszembe, és ezáltal egy hasonló képet vártam ebben a regényben. Azonban miután elkezdem olvasni a regényt, jöttem rá, hogy hiszen ez Amerikában játszódik, nem lehet olyan kifinomult és sokszor túlságosan merev, mint Nagy-Britannia.
Ez egyébként a történetnek csak jót tett, főleg, hogy mai korba helyezte az írónő. Eleinte szokatlan érzés volt arról olvasni, hogy a városban furikáznak kocsival a hercegnők, vad partikon vesznek részt, aztán rájöttem, hogy teljesen el kell vonatkoztatnom a valóságos királyi uralkodó családoktól. És ekkor vált igazán izgalmassá a regény!
Főleg a könyv második felében érkezett meg hozzám a történet, onnantól lett pörgősebb. Eleinte kicsit nehéz volt átlátnom a kapcsolati szálakat, hogy ki kinek a kije, milyen a viszonyuk és a döntéseik milyen hatással lehetnek a Koronára. 
A szereplőket tekintve maradtak a klasszikus vonalak: Beatrice, a királynő karaktere visszafogott, alkalmazkodó, aki készül a királynői szerepre. Mellette Samantha a lázadó testvér, aki az öröklés miatt valószínűleg soha nem fog trónra kerülni. És persze a felkapaszkodni akaró, számító és kifejezetten érdekember, Daphne. 
A trón, az öröklés, a nép szolgálata óriási elvárások elé állítja mindegyik szereplőt, függetlenül a királyi családban betöltött szerepüktől. Beleszülettek egy olyan világba, amit nem maguk választottak, mégis kénytelenek minden napjukat aszerint élni, ahogyan azt a szabályok megengedik. Persze körülöttük megjelenik olyan karakter is, aki mindvégig közéjük vágyik és bármit megtenne azért, hogy reflektorfénybe kerüljön. 
A királyi méltóságoknak kijáró tisztelet, az elvárások és etikett nagyon érdekesen vegyül a modern technika és a mai rohanó világgal. Egy kicsit nehéz volt a kettőt összeegyeztetnem, de aztán ahogy haladtam előre az olvasással, már fel se tűnt. 

Egy olyan izgalmas, fordulatos és nagyon mai történetet kaptam, amit nehéz volt letenni. A befejezés abszolút folytatásért kiált, bár egyébként nem mondanám egyértelműen függővégnek a könyv lezárását.

Nagyon érdekes volt végignézni, ahogyan az írónő a történelmi vonalat összemosta a modern korral. Jelen vannak benne azok az elemek, amiktől igazán "királyi" és elit lesz a történet: méltóság, tisztelet a család iránt, miközben megtalálhatjuk benne a fiatalos lendületet és a szerelmi sokszögek pörgőssé teszik az egész könyvet. Nagyon könnyű volt beleélni magam emiatt a történetbe, mert hasonló szerintem nem olvastam, és érdekelt, mi történik a szereplőkkel. Remélem érkezik hamarosan a folytatás!


Nyereményjáték

A játékunkban a disztópiáknak adózunk. Olyan regényekből hoztunk idézeteket, amelyek az USA jelenéről vagy jövőjéről festenek alternatív képet. Nektek nincs más dolgotok, mint a szerző nevét és az adott könyv vagy a sorozat címét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
"– Tekintsétek magatokat igazgyöngyöknek. – Ezt a nyálas erkölcsi prédikációt váltjuk ki belőle, ahogy ott gubbasztunk sorban, lesütött szemmel. (…)
Ha jobban meggondolom, az igazgyöngy nem más, mint megszilárdult kagylóköpet."


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
12.01. Kelly és Lupi olvas
12.03. Sorok Között
12.05. Deszy könyvajánlója
12.07. Pandalány olvas
12.09. Readinspo

2020. december 2., szerda

BLOGTURNÉ: Herendi Kata-Szabó Eszter Judit - 20 önismereti kérdés és válasz - pszichológiai kézikönyv önmagadhoz


Mindannyiunknak vannak problémái, amelyekre válaszokat keresünk. Herendi Kata és Szabó Eszter Judit szerint ennek a kulcsa a megfelelő önismeret. A pszichológiával foglalkozó Pszichoforyou magazin alapítóiként évek óta azon munkálkodnak, hogy közelebb hozzák ezt a tudományt az emberekhez, a Bookline-nál nemrég megjelent 20 önismereti kérdés és válasz című könyvük pedig egy újabb lépés ezen az úton. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a kötetről!

A fülszöveg
Az ​élet természetes része, hogy vannak problémáink, elakadásaink, amelyekre folyamatosan keressük a megoldást. Aranyszabály, hogy bármilyen nehézségről legyen szó, az első lépés, ha jobban értjük és ismerjük önmagunkat. Ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel, a félelmeinkkel és a vágyainkkal, teljesebb, harmonikusabb, jobb életet élhetünk. A Pszichoforyou online magazin szerzői ebben a könyvben húsz alapvető téma köré csoportosítják a legfontosabb önismereti gondolatokat, hogy azok kapaszkodóként szolgáljanak az önismeret útján. A közérthetően, mély empátiával bemutatott pszichológiai elméletek és a gyakorlati feladatok számos aha élményt és felismerést tartogatnak. Egy jó pszichológushoz hasonlóan, ez a könyv sem kész megoldásokat kínál, hanem teret és lehetőséget teremt, hogy ki-ki a saját ritmusában, a saját tapasztalásai és felismerései mentén kerüljön közelebb a saját válaszaihoz. A kötet végére így átfogó képet kapunk a saját személyiségünkről, betekintést nyerünk a legizgalmasabb pszichológiai trendekbe is, és bátorságra tehetünk szert, hogy továbbhaladjunk az önismeret útján.

BIZALOM Hogyan tanulhatok meg újra bízni másokban?
DÖNTÉS Hogyan hozhatok jó döntést?
ÉRZELMEK Hogyan kezelhetem jobban az érzelmeimet?
FELADÁS Honnan tudjam, mikor érdemes továbblépni?
HALOGATÁS Miért olyan nehéz elkezdeni vagy éppen befejezni valamit?
HATÁROK Hogyan óvhatom a határaimat?
JÁTSZMÁK Hogyan kerülhetem el a játszmákat?
KAPCSOLATOK Miért nehéz másokhoz kapcsolódni?
KUDARC Hogyan kezeljem a kudarcokat?
MEGBOCSÁTÁS Mit jelent valójában a megbocsátás?
ÖNBIZALOM Miért nincs önbizalmam?
ÖNSORSRONTÁS Miért nem jutok egyről a kettőre?
ÖNSZERETET Miért nem tudom szeretni magam?
ŐSZINTESÉG Miért olyan nehéz őszintének lenni?
PERFEKCIONIZMUS Miért hajszolom a tökéletességet?
PIHENÉS Miért nem tudok pihenni?
RÁGÓDÁS Miért nem tudom elengedni a múltat?
SZÉGYEN Miért szégyellem magam (mások helyett)?
SZENVEDÉS Miért nem tudom jól érezni magam?
VÁLTOZÁS Mi segít a változásban?

Kiadó: Bookline
Év: 2020
Oldalszám: 236
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt



Ahhoz, hogy a világot reálisan lássuk, először önmagunkat kell tisztán látni. Kik vagyunk, milyen a személyiségünk, mik az erősségeink és szembe kell néznünk azzal is, hogy mik jellemünk gyengébb pontjai, amikben fejlődni érdemes. A 20 önismereti kérdés és válasz című kötet összefoglalja azokat a legfontosabb kérdéseket, melyek az alappilléreit adják egy kiegyensúlyozott személyiségnek.
Régóta foglalkozom önismerettel és számos könyvet olvastam a témában, így tudtam, hogy ezt a kötetet is szeretném elolvasni. A könyv alapvetően átlagos önismereti témákkal foglalkozik, azonban a sablonos válaszok helyett más aspektusból közelíti meg az egyes kérdéseket. Nagyon tetszett és örültem neki, hogy egy kicsit mást, többet nyújtott ez a könyv a többi hasonló önfejlesztőhöz képest. Valljuk be, belépünk egy könyvesboltba és tömve vannak a polcok klisékkel elhalmozott, segítő könyvekkel, de ezek többsége ugyanazokra a sémákra épül (nem azt mondom, hogy nem jók, csak sokszor ismétlődnek bennük tanácsok és témák). Azonban ennek a szerzőpárosnak sikerült újat mutatnia. Nem voltak benne óriási ledöbbenéseim és felfedezéseim, mégis azt éreztem, hogy úgy fogalmaznak, hogy nem a szokásos tanácsokat kapom egy-egy témában, hanem ennél többet.

Az önismeretre szánt idő sohasem elpazarolt idő. Mindig kifizetődő: vagy azért, mert megerősít abban, hogy valamit jól gondolunk és teszünk, vagy pedig szembeállít a gyengeségeinkkel, amiken szükséges változtatnunk. A kötet a pszichológia és önismeret elképesztően szerteágazó területeiből körbejár nagyon sokféle kérdést az érzelmeinkkel és érzéseinkkel, emberi kapcsolatainkkal, és mindennapi küzdelmeinkkel kapcsolatban.

A 20 feltett kérdés jelentős része  az önmagunkkal való szembenézés nehézségeivel foglalkozik. Hiszen ha jól belegondolunk, tükörbe nézni és szembesülni azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek, meglehetősen nehéz. Ez a kötet azonban segít abban, hogy miként kezeljük érzelmeinket, építsük fel önbizalmukat és szeressük önmagunkat, hibáinkkal együtt. Mindemellett olyan egyszerűnek tűnő kérdéseket is felvet, minthogy miért nem érezzük magunkat jól a bőrünkben vagy épp miért nem jutunk előbbre az életünkben, és haladunk a céljaink felé könnyebben. A magyarázatok mellett gyakorlati tippeket kapunk minden fejezetben, amik nagyon egyszerűen alkalmazhatók. 

A kérdések között megtaláljuk természetesen a párkapcsolati kérdéskört is. Ami nekem különösen érdekes volt ezek közül, az a múlt elengedése, a bizalom felépítése, és az őszinteség voltak, de kiemelném témájából adódóan a tökéletesség hajszolását is. Utóbbi nem feltétlen a párkeresésben jellemző az emberekre, és emiatt is érdekes kérdés lehet az olvasóknak.

Az embertársainkhoz való általános viszonyulásunkról szintén találunk fejezeteket a kötetben. A határaink óvása fejezetben például azzal foglalkozik a szerzőpáros, hogy mikor mondjuk nemet valamire, hogyan jelöljük ki határainkat, többek között a munkahelyünkön. A másokhoz való kapcsolódás, a kommunikáció nagyon sok embernek komoly kihívást jelent, és ez kudarchoz, félreértésekhez és csalódáshoz vezet. A kötet több fejezetében olvashatunk arról, hogyan kezeljük és javíthatjuk embertársainkkal való kapcsolódásainkat, hogy azok erősebbek és stabilabbak lehessenek.

Végül, de nem utolsó sorban a változás elkerülhetetlenségével zárom bejegyzésemet. Úgy gondolom, hogy a változás jó és kell minden ember életébe, hiszen maga a világ is folyamatosan változik. Ezért szükséges nekünk vele fejlődni, tudatosabban élni és megismerni önmagunkat. Ez pedig hozzásegít minket ahhoz, hogy teljesebb és boldogabb életet élhessünk.



Nyereményjáték

A könyv 20 különböző kérdésben próbál meg tippeket, tanácsokat adni az olvasóknak. Minden állomás bejegyzésének szövegében kiemeltünk néhány betűt, amelyekből ezeknek a kategóriáknak a nevét tudjátok kirakni. Ebben segítségetekre lehet a fülszöveg, ahol ezek a témakörök is fel vannak sorolva (pl. perfekcionizmus, döntés).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway
A turné állomásai
12.02. Pandalány olvas
12.04. Utószó
12.06. Spirit Bliss Sárga könyves út
12.08. Readinspo

2020. október 28., szerda

BLOGTURNÉ: Amy Harmon - Csak a szél tudja


A Homokból és hamuból című nagysikerű történelmi regény után a Libri Könyvkiadó most újabb Amy Harmon kötetet hoz el a magyar olvasóknak. Ez alkalommal a szerző csodálatos, időutazós romantikus regénye kerülhet fel a magyar polcokra, amely a gyönyörű Írországba repít el bennünket. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Kiadó: Libri Könyvkiadó
Szerző: Amy Harmon
Fordító: Getto Katalin, Horváth Viktor
ISBN: 9789634337072
Oldalszám: 564 oldal

A fülszöveg 

Anne Gallagher fájdalmas kötelességének tesz eleget. Írországba tart, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra. Anne-t kislányként elbűvölték a nagypapa történetei az óhazáról, ahol most szinte beszippantják az emlékek, és visszarepítik az időben.
1921-ben Írország véres testvérháború felé sodródik. Amikor Anne feleszmél, sérült, zavart, és nem tudja, hol van, mégis biztonságban érzi magát dr. Thomas Smith védőszárnyai alatt, aki egy furcsamód ismerős fiú gyámja. Összetévesztik a fiú rég eltűnt anyjával, és Anne elfogadja új személyiségét, mert meggyőződése, hogy az asszony eltűnése összefügg vele. Ahogy egyre nő az országban a feszültség, Thomas csatlakozik a függetlenségért vívott harchoz, és Anne-t is magával sodorja a történelem vihara. Válaszút előtt áll: lemondjon-e korábbi életéről a szerelemért, amelyről nem hitte, hogy valaha is rátalál?
Amy Harmon regényében az ír történelem tragikus történelmi korszaka és egy különleges szerelem története elevenedik meg magával ragadó módon. A kötetet 2019-ben a Goodreads olvasói a legjobb történelmi regények közé szavazták.

"Kettétörtem a szívem,
ütöttem vadul.
Milyen anyag? Úgy hittem,
kőből alakult,
s hogy e sötét és elhagyott terem
mélyéből előlépsz, Szerelem."
W. B. Yeats

Amy Harmonnal először a méltán népszerű Arctalan szerelem című regénye megjelenésekor találkoztam. Most pedig egy olyan történetet tárt elénk, melynek témája a múlt, a családtörténet és a történelem. Különleges könyvet tart a kezében az olvasó, mely elrepít minket a múltba, és egy valódi időutazásban vehetünk részt. Az egyik pillanatban még a jelen Amerikájában járunk, míg hirtelen 1921-ben, Írországban találjuk magunkat. Nagyon izgalmas volt egy olyan történetet olvasni, amiben múlt és jelen összemosódik és egy idő után elveszti az olvasó az időérzékét, nem érzékelve a valóságot.

Nagyon kíváncsian vártam, hogyan fog kinézni egy olyan regény, amiben a főszereplő visszarepül a múltba és vele utazunk mi is. Filmen láttam már hasonlót (például Kate és Leopold), viszont könyvet nem olvastam a témában. Anne nagyapja halála után érkezik meg Amerikából Írországba, hogy teljesítse szeretett nagyapja utolsó kívánságát, míg egy baleset következtében a múltban találja magát. Nem érti, ez hogyan lehetséges, mi vár rá és hogyan tudna visszakerülni a jelenbe. Azonban az események sodorják magukkal és a múlt teljes mértékben a valóságává válik. Minél inkább kiismeri magát a múltban, annál kevésbé lesz fontos számára, hogy visszatérjen 2001-be. Mi pedig vele tartunk ezen az utazáson. Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy vajon milyen sors vár Anne-re, ott marad-e a nagyapja gyermekkorában zajló események kellős közepén, vagy visszajut saját világába.Ha úgy dönt, hogy marad, tényleg újraéli majd az azóta történt történelmi eseményeket, de ha visszajut a jelenbe, hogyan fog történni. Sok-sok kérdés kavargott bennem, miközben teljesen elvarázsolt a történet. Írország mesés tájai elevenednek meg a könyv lapjain, magam előtt láttam a zöldellő legelőket, a szeles tengerpartokat, a kis falvak nyüzsgő életét.

A karaktereket könnyű volt megszeretni, főleg Anne-nel tudtam azonosulni, viszont a többiek nagyon lassan kezdték megmutatni magukat. Körülbelül a történet felétől ismerhetjük meg őket jobban, amit kicsit sajnálok. Bár nem vagyok tisztában Írország történelmével, mégis az az érzésem, hogy alapos háttérmunka és anyaggyűjtés előzte meg a regény megírását. Amynek minden elismerésem azért, hogy ilyen részletes munkát adott ki a kezei közül. Figyelt olyan apró momentumokra is, mint például egy gomb jelentősége és említése (ha elolvassátok a regényt, megértitek, mire gondolok). Olvasás közben pörögtek az oldalak. Annyira olvasmányosan ír Amy, és a történet mindamellett, hogy tetszett, igazi élményt ad. Lenyűgöz az időutazós titokzatosság, ami folyamatosan jelen van benne.

A könyvben szereplő Lough Gill egy létező tó

Mivel ehhez hasonló időutazásos történetet nem volt alkalmam eddig olvasni, szinte faltam az oldalakat. Rendkívül könnyen magával ragadt Amy Harmon regénye, akinek gyönyörű leírásai segítettek abban, hogy a könyv letehetetlen legyen. Nagyon könnyen belerázódtam a történetbe, egyedül a nevekkel voltam bajban. A sokféle név és a rokoni szálak erősen a regény központi részét képezik és fontosak, viszont kellett egy kis idő, amíg összeállt a fejemben a kép, hogy ki kinek a kije, és milyen szerepet tölt be a családban, illetve Anne életére nézve miért van jelentősége. De ez természetesen nem vette el a kedvemet az olvasástól, mert onnantól, hogy beindultak az események, teljesen magával ragadott a történet.



Nyereményjáték

A könyvben fontos szerepet töltenek be W. B.Yeats versei, így mostani játékunk során az egyes állomásokon egy-egy Yeats versből találhattok részleteket. A feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott blogon található költemény címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Libri Könyvkiadó által felajánlott példányt a könyvből!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
"Ha árnyalom pilláimat
meg a bíbort ajkamon,
s hogy csillog-e szemem,
a tükröt faggatom:
nem hívságból teszem -
egy arcot, ködbeveszőt
lesek - enyém volt hajdanán,
a Teremtés előtt."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
10.26. - Veronika’s Reader Feeder
10.28. - Pandalány olvas
10.30. - Kelly és Lupi olvas


Képek forrása: Pinterest, Libri

2020. október 4., vasárnap

BLOGTURNÉ: Patrick Süskind - A parfüm (Egy gyilkos története)


A parfüm talán az egyetlen olyan regény, amelyben a legmeghatározóbb szerepet az illatok és szagok töltik be. Süskind hátborzongató klasszikusa, a német irodalom egyik legismertebb regénye, idén új köntösben kerül újra a hazai könyvesboltok polcaira. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a szagok és illatok árjában, és próbáljatok szerencsét, hátha megnyeritek a kiadó által felajánlott példányt!

A fülszöveg
Jean-Baptiste ​Grenouille a 18. század egyik legzseniálisabb és egyben legvisszataszítóbb jelensége, aki az illatok géniuszaként írta be magát korának történetébe. A sors fintoraként szag nélküli testtel, Párizs legbűzösebb negyedében, a halpiacon látta meg a napvilágot, ahol nem várta senki, így szeretet sem jutott neki. Pedig semmire sem vágyott jobban, minthogy szeressék, és kivívja az emberek elismerését. S mivel számára a világ illatok és szagok forgataga, megalkotta minden idők legtökéletesebb parfümjét. Az ellenállhatatlan szépség, a visszautasíthatatlan szeretet illatának forrása s legfontosabb alapanyaga azonban az emberi bőr, de Grenouille-t ez sem állíthatta meg.
A mindvégig hátborzongató történet olvasása közben lehetetlen eldönteni: a mű a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a bűnről írott példabeszéd-e, vagy dermesztő horror. Egy biztos, hogy különös hangulatú regény, ellenállhatatlan olvasmány, amelyet lefordítottak több mint 40 nyelvre, és amely csaknem 20 millió példányban kelt el. meg

Kiadó: Partvonal
Eredeti cím: Das Parfum
Fordító: Farkas Tünde
Megjelenés: 2020
ISBN: 9789639644427
Oldalszám: 264
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt



Emlékszem az érzésre, amikor először olvastam a könyvet. Annyira különleges, annyira más, mint a többi regény ebben a műfajban, igazából még besorolni is nehéz valahova. Alapvetően a krimik közé tenném, de nem a szokványos értelemben. Sokkal összetettebb történet, mint egy krimi, ahol keresünk egy gyilkost és nagy eséllyel megtaláljuk.

Itt azonban gyakorlatilag első perctől fogja tudjuk ki a gyilkos, és azt várjuk, mikor derül fény a kilétére a többi szereplő számára is. Egy olyan gyilkos a főszereplő, akinek nem az ölés a célja, hanem egy egészen más indíttatás. Jean-Baptiste ​Grenouille személye egyszerre ijesztő és zseniális, nehéz megítélni. A 18. században játszódó történet sötét és izgalmas, miközben lélegzetvisszafojtva várhatja az olvasó a végkifejletet. Grenouille egy francia piacon, egy halárus bódéjánál látta meg a napvilágot és a szerencsének köszönheti életét. Viszontagságos gyerekkora után egy olyan szakmát tanul ki, mellyel szenvedélyének hódolhat és ez okozza vesztét egyben. Bámulatos és tökéletes szaglása segítségével képes minden illatot megkülönböztetni és szétválasztani. És mindez hogyan teszi őt sorozatgyilkossá? Egy véletlen folytán történik meg az első gyilkosság, mely után dönti el, hogy képtelen ellenállni a kísértésnek és meg fogja alkotni a tökéletes illatot, magát az emberi parfümöt. Ugyanakkor ösztönösen cselekszik és az ölés számára nem tudatos. Olyannyira megbódítja egy fiatal, gyönyörű nő illata, hogy eszét veszti. Kapzsiság és mohóság vezérli, és nem fél kísérletezni, melyhez fiatal lányok testét használja. Nem könnyű történet, és nem hasonlítható más krimikhez, mindenképpen maradandó élmény számomra könyvben és filmen egyaránt. 

A legmaradandóbb emlékem erről a könyvélményről az, ahogyan az illatokat és a szaglás érzékelését leírja az író. Német alkotók műveiből ritkán olvasok, azonban Patrick Süskind ezzel a történetével ösztönöz arra, hogy nyissak a többi regénye felé is. Az érzékekre és érzelmekre helyezi a hangsúlyt még aközben is, ahogyan egy hidegvérű gyilkos történetét meséli el. Akármennyire az illatok vezérlik Grenouillet, ő mégiscsak egy gyilkos, aki több tucat lányt megöl az illatukért. Ugyanakkor Süskind mesterien bánik a szavakkal, mert a leírások alapján szinte ott éreztem magam a történetben, és egy olyan érzékszervünk áll a történet középpontjában, mely más regényekben kevésbé kap figyelmet. A parfüm egyedi és nehezen hasonlítható más regényekhez, valószínűleg ezért él bennem élénken a mai napig az első olvasás élménye. Most pedig felidézni nagyon jó érzés volt.


Nyereményjáték


A regénynek egyik központi témáját az illatok és szagok adják, és mivel illatmintákat virtuálisan nem tudunk megosztani veletek, annyi lenne a feladatotok, hogy válaszoljatok az egyes állomásokon található kérdésekre. Helytelen válasz nincs, most a ti véleményetekre és kedvenceitekre vagyunk kíváncsiak! 

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A kérdésem:
Mi a kedvenc illatotok?


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
10.03. Flora the Sweaterist
10.04. Pandalány olvas
10.06. Csak olvass!
10.08. Utószó
10.10. Readinspo
10.12. Never Let Me Go

2020. szeptember 30., szerda

BLOGTURNÉ: Jason Segel - Kirsten Miller - Otherworld


Jason Segel és Kirsten Miller közös sci-fijében egy igazán különleges világot tárnak elénk, ahol akárkik lehetünk, mégis különösen nagy veszély leselkedik ránk. A regényt magyarul a Maxim Kiadó hozza el az olvasóknak, mostani turnénkban pedig hat bloggerünk segítségével közelebbről is megismerheted a történetet. Ha pedig velünk játszol, egy példány is a tiéd lehet a könyvből!

Kiadó: Maxim
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 352
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634992219
Fordította: Béresi Csilla
Megjelenés időpontja: 2020. szeptember 25.
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt


Alapvetően azért voltam kíváncsi erre a regényre, mert részben Jason Segel írta, aki a kedvenc karakteremet játszotta az Így jártam anyátokkal című sitcom sorozatban. Érdekelt, hogy vajon egy színész hogyan ír regényt, milyen történetet tár elénk, aki maga is a mindennapjait különböző világokban tölti a kamerák előtt.

Az Otherworld témája egy számítógépes játék, a Másvilág, mely teljesen felborítja az emberek valóságát, és a virtuális tér új szintjére repíti a felhasználókat. Főszereplőnk Simon, egy fiatal srác, aki egy félreértésnek köszönhetően rendőrségi ügybe keveredik, és az egyetemről visszakerül családjához. A számítógépes játék elérhetetlenné válik számára szülei felügyelete mellett  egészen addig, míg legjobb barátját, Katet baleset nem éri. A lány olyan sérüléseket szenved, mely során a számítógépes játék lehetőséget nyújthat neki a gyógyulásra, bár Simon nem bízik a szakértőkben és orvosokban. Rejtély lengi körül a balesetet, a kórházat és dolgozóit, így egyedül indul útjára a Másvilágban, hogy kiderítse az igazságot.
Tudom, ez elég furcsán hangzik, de a technológia ezt lehetővé teszi, Simon pedig elindul a virtuális világ útvesztőjében, hogy segítsen a legjobb barátján.

Szinte azonnal, ahogy elkezdtem olvasni a regényt, olyan érzésem volt, mintha egy hosszú Black Mirror epizódot néznék a Netflixen. Nagyon addiktív és izgalmas történet részese lehettem, és abszolút lekötött. Kicsit néhol kriminek éreztem, de többnyire a számítógépes játék uralta a történetet. Szó szerint más világba csöppentem, mely teljesen beszippantott, és úgy éreztem, hogy a szereplőkkel együtt fedezem fel ezt a virtuális világot.

A való életben különösebben sosem foglalkoztattak és kötöttek le ezek a játékok, azonban olvasni róluk igazán izgalmas élmény. Leginkább azért, mert kiszámíthatatlan, és fejezetről fejezetre vártam, mi fog történni. Hiszen egy virtuálisan felépített világban tényleg bármi megtörténhet. Szokatlan helyeken járt Simon, és vele együtt én is, ismeretlen lények állták útját vagy épp segítették, és sose tudhatta az ember, hogy mire számítson.

A karakterek nem igazán nőttek a szívemhez, ettől függetlenül drukkoltam nekik, és úgy érzem, hogy teljesen kibontakoztak a történet során. Fiatalok, tizenévesek, a regény pedig nagyon mai: gimis balhék, szülők elleni lázadás és mindez egy világméretű számítógépes játékhoz köthető, ami függőséget okoz és nem ereszt. Ahogy egyébként a regény sem, mert egyszerűen tudni akartam, mi történik, hova vezet a cselekmény, mi lesz a szereplők sorsa. Tényleg úgy éreztem, hogy egy Black mirror epizódot látok magam előtt, ami jóval hosszabb, mint egy 40 perces epizód. Részletes leírások tarkítják a fejezeteket, így teljes mértékben magam előtt láttam minden karaktert, a Másvilág helyszíneit, az eseményeket. Olvasás közben az jutott eszembe, hogy mennyire mai regény ez és mennyire nem is olyan elrugaszkodott a valóságtól. Hiszen a számítógép és az internet korában könnyű egy játéktól függeni, és a mai technológiai fejlődés mellett előbb-utóbb hasonló eszközöket fognak tudni kifejleszteni. Ami egyszerre lehet hasznos tárgy vagy épp veszélyes fegyver egy fiatal számára.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a könyv nagy része a virtuális világban játszódik, így teljes mértékben át tudja élni az olvasó a Másvilág játékot, és talán pont ettől vált letehetetlenné a regény. Féltem, hogy egy idő után én magam is elvesztem a valóságérzetemet, ami persze egy könyv olvasásakor megesik, de mégis olyan fura érzés volt olvasni és közben egyszerre egy számítógépes játékban lenni.

Összességében tetszett a regény, szívesen olvastam és érdekelt a végkifejlet, amivel azonban nem teljesen vagyok megelégedve. Érezhető volt a kötet utolsó harmadában, hogy nagyon nagy durranás lesz a vége, leleplezés és igazán feszültté vált a történet. Azonban a legvégén sajnos hiányérzetem volt. Viszont az olvasás óta kiderült számomra, hogy egy trilógia első része a kötet, így már más megvilágításba került ez a végkifejlet.


Nyereményjáték

Az Otherworldben nagyon fontos szerepet kap a virtuális valóság, hiszen szereplőinknek egy játékban kell túlélniük. Ezért a mostani játékunkban olyan regényekből olvashattok idézeteket, amelyekben szintén megjelenik a virtuális valóság. A feladatotok csupán annyi lesz, hogy felismerjétek, mely regényekből származnak az egyes blogokon található idézetek, a helyes megoldást pedig beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom:
„Feladatot bíztak rám: a nap pontos mozgását figyelem. A sámánok, metafizikusok és taoisták mit sem érnek. Mint a közmondásos könyvmoly, aki az összes gabona nevét tudja, de a kezébe véve még a búzát sem ismeri meg, ők sem a kezükkel dolgoznak, nem tudnak semmi gyakorlatias dolgot.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
09. 20. Utószó
09. 22. Nem félünk a könyvektől
09. 24. Könyv és más
09. 26. Hagyjatok! Olvasok!
09. 28. Kelly és Lupi olvas
09. 30. Pandalány olvas

2020. szeptember 4., péntek

BLOGTURNÉ: Erin Watt - Bukott örökös (A Royal-család #4)


A Könyvmolyképző Kiadó idén nyár végén megörvendeztet bennünket Erin Watt nagy sikerű sorozatának, a Royal családnak a következő részével. A Bukott örökös azonban már nem Ella és Reed történetét szövi tovább, hanem az egyik fiatalabb testvér, Easton kerül a középpontba. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a könyvről, és emellett szeretnétek nyerni egy példányt belőle.

A fülszöveg:
Ezek a Royal fiúk tönkretesznek.
Easton Royalnak mindene megvan: vonzó külső, sok pénz, éles ész. Életének egyetlen célja, hogy a lehető legjobban szórakozzon. Sosem gondol a következményekre, mert nem kell miattuk aggódnia.
Egészen addig, amíg fel nem tűnik Hartley Wright, és fel nem forgatja egyszerű életét. Ő az egyetlen lány, aki nemet mond neki, hiába vonzódik a fiúhoz. Easton képtelen megfejteni, és ez csak még ellenállhatatlanabbá teszi a számára.

Hartley-nak nincs rá szüksége. Szerinte Eastonnak előbb fel kell nőnie.
Lehet, hogy igaza van.
Ellenségek. Szabályok. Megbánások. Eastonnak életében most először nem elég a Royal-korona. Kénytelen megtanulni, hogy minél magasabbról indul valaki, annál nagyobbat bukhat.

Kiadó: Könyvmolyképző
Év: 2020
Oldalszám: 344
Fordította: Benedek Dorottya
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt
Beleolvasó: itt




A Royal-család történetét a magyar megjelenés óta  követem és eddig mindegyik megjelent része nagyon tetszett. Kíváncsian vártam,  mit tartogat számomra Easton kötete.

Elindul a szokásos őrület már az első fejezetben, hiszen a Royalok körül folyton forr a levegő. Mindig biztosítják, hogy ne legyen unalmas az élet. Easton pedig szerintem a legtöbb botrányt okozó karakter. Eddig sem volt könnyű kiismerni és e kötet olvasása után sem érzem azt, hogy sokkal többet tudnék róla.  Mármint a tényeket igen, hogy egyedül érzi magát a családban, elege van az Astor gimis balhékból, de úgy igazán megnyílnia szerintem most sem sikerült. Pedig kicsit vártam, hogy megtudhassam, mi van az álca mögött, milyen a középső testvér a Royalok között. Egy srác, aki nagymenő a suliban, a focipályán, verekedik, megvédi a szeretteit, ha kell. A könyvben csak az ő szemszögét olvashatjuk, így különösen vártam, hogy közelről megismerhessem a karakterét, de ez nem történt meg.
Természetesen van a regényben egy női főszereplő is. Megjelenik Hartley, aki számomra reménysugár volt, hátha általa közelebb kerülhet az olvasó Eastonhoz, de valahogy nem ezt éreztem. Hartley egy kedves, szerethető lány, abszolút beleillik a Royal fiúk társaságába, de róla se tudtunk meg túl sokat. Eleinte rejtélyesnek láttam, akinek a személyisége hamarosan kibontakozik, de valahogy félrecsúszott, mert se szerelmet nem éreztem közte és Easton között, se kémiát, nem voltak mély beszélgetéseik, amikből igazán megtudtuk volna a két karakterről, hogy kik ők.

Azt kell mondamom, hogy ez a kötet egy kicsit csalódást okozott. Túl sok benne a felesleges dráma és meglehetősen gyerekes történetvezetés (lásd Felicity kavarása), illetve felszínesnek éreztem Easton és Hartley kapcsolatát, holott pont a lánynak kellett volna kibontania mindazt,  amit eddig tudtunk Eastonról.
Mindezek mellett maga az egész kötet története meglehetősen átlagos, és rengeteg felesleges kavarást látok benne. Például Felicity karaktere, aki egy kimondottan idegesítő, felszínes lány, és az ő általa gerjesztett feszültség egyáltalán nem nevezhető izgalmasnak, sőt, a realitás talajától nagyon messze áll (a gimi "uralása", és hasonló álproblémék).

Ettől függetlenül nagyon könnyen beszippantott a történet, az eddig megszokott humor, szórakoztató párbeszédek jellemzik, és nagyon gyorsan olvasható kötet.

Nem kérdés, hogy érdekel-e a sorozat befejező része, biztosan elolvasom és remélem, hogy méltó lezárást fog kapni a történetfolyam. 




Nyereményjáték

A jelen helyzethez nem is passzolhatna jobban ez a feladat - csak éppen most nem az a dolgotok, hogy elkerüljétek, hanem hogy megkeressétek a koronát.
Az értékelések szövegének egy-egy szava egy korona képére vezet. Ezeket kell felkutatnotok, majd beírnotok a Rafflecopter dobozba, pontosan melyik kifejezésre kattintva találtátok meg.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



A turné állomásai
08.27. Sorok között
08.29. Angelika blogja
08.31. Sorok között extra
09.02. Fanny’s Library
09.04. Pandalány olvas
09.06. Readinspo

2020. augusztus 23., vasárnap

BLOGTURNÉ: Emily Wibberley-Austin Siegemund-Broka - Már nem a tiéd


A Már nem a tiéd a LOL-könyvek sorozat legújabb kötete, melyben a színháznak és ezen belül a Rómeó és Júliának kulcsfontosságú szerepe van. Ismerjétek meg velünk Megan Harper történetét és legyetek Ti is részesei ennek a színházi kalandnak. Tartsatok bloggereinkkel és ha Nektek kedvez a szerencse akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott két nyereménykönyv egyike. 

Szerző: Austin Siegemund-Broka,Emily Wibberley
Fordító: Kalapos Éva Veronika
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Sorozat: LOL-könyvek
Megjelenés: 2020.08.05.
Oldalszám: 368
Megrendelhetitek: itt
Moly-adatlap: itt

A fülszöveg:
A tizenhét éves Megan Harper az örök második, mellékszereplő a saját életében is. Ráadásul exei rendre a vele való szakítás után találják meg a nagy őt. Szerencsére Megan nem az az önsajnáló típus, jobb híján továbblép, ezerrel készül a továbbtanulásra. Jövőre felvételizik az Oregoni Egyetem rendező szakára, ehhez pedig színészi tapasztalatra is szüksége van. A drámacsoport vezetője Jody ráosztja Júliát, minden színésznő álomszerepét. Megan azonban egyáltalán nem akarja ezt elvállalni. Fel kéne nőnie a szerephez, amelyet önbizalomhiánya miatt szíve szerint visszautasítana. A sors azonban mellé rendel egy segítőt, a fiatal és figyelmes drámaírót, Owen Okiát. A fiú drámaírói leckékért cserébe lelket önt a lányba, és szép lassan elhiteti vele, hogy senki más, csak ő lehet saját életének főszereplője és rendezője is. Ez a barátság azonban egy idő után mindkettejük számára egyre többet jelent. Te hogy fejeznéd be ezt a sztorit?



Mostanában meglehetősen sok komoly témával foglalkozó könyvet olvastam, ezért a lehető legjobbkor került sorra a legújabb LOL-kötet, mely könnyed kikapcsolódásnak ígérkezett. A Már nem a tiéd című könyv fülszövegével és szépséges borítójával egyből felkeltette az érdeklődésemet.

A történet fő témája az irodalom, a színészet és Shakespeare. Főszereplőnk pedig Megan Harper, aki teljes erőbedobással készül az egyetemre, ahol színpadi rendező szeretne lenni. Ehhez azonban elvárás, hogy színpadra is lépjen, nem elég a kamera túloldalán állnia. Színészi ambíciói nincsenek és tehetsége kevésbé adatott meg, most azonban ki kell lépnie a komfortzónájából és mindent megtenni az álmaiért.

A könyv első fejezeteiben Megan őszintén szólva nekem nem annyira volt szimpatikus harsány viselkedése miatt, azonban miután egyre inkább kibontakozott a karaktere, elkezdtem megkedvelni. A kötet elején többnyire a szerelem keresése és a fiúkhoz való hozzáállása került középpontba, gyakorlatilag a szokásos gimis bonyodalmak, kavarások és félreértések. Megan mindig csak a második volt mindenki életében, és a szakításai után az exek sorra találták meg a nagy Őt, Megan pedig kereste tovább önmagát. Eleinte azt éreztem, hogy kicsit ide-oda kap, bárki jó lenne neki, aki szeretni tudja, de aztán világossá vált, hogy várhatóan a könyvben egyfajta karakterfejlődésen fog keresztül menni, legalábbis reméltem, hogy így lesz.
Elolvasva a kötetet természetesen ez megtörtént, és a végére egy sokkal tudatosabb, érzékenyebb és szerethetőbb főszereplővé vált a lány. Ehhez szükség volt a kihívást jelentő színdarabra, a legjobb barátjára, és arra is, hogy a családjával rendeződjön kesze-kusza viszonya. Bár ifjúsági regényről van szó és emiatt tartottam tőle, hogy már nem én vagyok a célközönség, mégis megtaláltam a történetben mindazt, amit vártam tőle: kikapcsolt, egy laza és kedves történet részese lehettem, és kaptam hozzá egy kis romantikát is.

Nagyon örülök, hogy nemcsak a szereplők szerelmi élete, a tinidrámák töltik ki a történetet, hanem előtérbe került a színdarab, melyet az év végi vizsgára kell összeállítaniuk, és elejétől a végéig levezényelni némi tanári segítséggel. Itt már sokkal érdekesebb lett a könyv, mivel amúgy is nagyon szeretem azokat a regényeket, ahol az irodalom legalább fele annyira fontos, mint a főszereplők és életük. Jelen könyvben Shakespeare, az ő művei és természetesen az örök klasszikus, Rómeó és Júlia szerelmi története a választott színdarab. Tetszik, ahogy kibontakozik a könyvben a két fő szál nagyjából egyszerre: Megan önmagára találása és a színdarab összeállása. 
Összességében egy nagyon jó ifjúsági regényt olvastam, mely könnyen olvastatta magát, a nyelvezete egyszerű, a történéseit pedig még így, felnőtt fejjel is át tudtam érezni, hiszen én is voltam gimnazista. Örülök neki, hogy elolvashattam, időről időre szükségem van a hasonlóan könnyed történetekre, amiknek tényleg csupán a szórakoztatás a célja.



Nyereményjáték


Mivel a könyvben központi szerepet tölt be Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája így a mostani játékunk is ehhez a történethez kapcsolódik. Nincs más dolgotok, mint megírni ki mondja az adott idézetet a könyvben. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


A feladványom:
"Csak a neved ellenségem, csak az: -
Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!”




A turné állomásai
08.19.: Könyvvilág
08.21.: Fanni's Library
08.23.: Pandalány olvas
08.25.: Hagyjatok! Olvasok!
08.27.: Csak olvass!
08.29.: Dreamworld


Képek forrásai: Pinterest