2014. március 25., kedd

Running


Képzeljétek, végre megint rávettem magam a futásra!
És csak egyre jobb lesz!Körülbelül két éve, még veszprémi egyetemi éveim vége felé futottam rendszeresen, azóta csak a bringázás, gyaloglás volt jelen az életemben. Azonban lassan három hete, egy pénteki napon elindultam a közeli Várkertbe & lefutottam első körömet. Előtte sosem futottam itthon. Itt volt az ideje, éreztem, hogy kell valami mozgás, levezetni a napi feszültséget, és persze az sem utolsó szempont, hogy pár kiló is lepereghetne rólam. 


Az mp4-emre egy külön mappában (Running) kiválogattam jópár csupa pörgős, ütemes dalt, amikre lehet "dobbantani". És persze időközben jöttek újabb dalok, illetve amik nem bizonyultak igazán futós számnak, azokat iktattam a dallistából. Íme a kedvenceim, amikre lehet ütemesen futni & lendületet adnak, ha úgy éreznéd, hogy fáradsz futás közben:

1. Avicii - You make me 
Általában ezzel a dallal kezdem a futást, kiváló indítószám! 



2. Balkan Fanatik - Ha te tudnád 
Nem hiszed, hogy erre a dalra lehet kocogni?!Próbáld ki, majd meglátod! :)



3. Bob Sinclar - World hold on
Üteménél fogva ez egy tökéletes dal sportoláshoz, nemcsak futás közben érdemes hallgatni, hanem akár aerobic mozdulatokhoz is kiváló:P



4. Empire of the Sun - Alive
Zseniális, más szót nem találok rá. Alapból imádom ezt a dalt, futás közben pedig pláne!
Próbáld csak ki!

5. Ellie Goulding - I Need Your Love
Ez alapvetően nem egy nagyon pörgős dal, ugyanakkor mégis az alapüteme & ritmus kiválóan hallgatható sportolás közben, vagy akár a levezetőkör alatt.




6. NONONO - Pumpin Blood 
Ezt a dalt futáshoz találták ki, remek zene, megadja a lépések ütemét, ha kezdenél csüggedni a kör végén :P

 

Nálam ezek a zenék jönnek be kocogás közben. Persze az eltelt három hét alatt nem lettem fitness-girl, de tényleg elszánt vagyok & szeretnék egy jó futócipőt is, ami biztosítja, hogy ne menjen tönkre a térdem sportolás közben, ez az alapja a helyes futásnak. Szépen apránként tervezem a megtett táv növelését. Eleinte most még egy teljes kört tudok lefutni (megállás nélkül), ami körülbelül 1 km. De szerintem a hangsúly a rendszerességen van. Maximum egy napot tervezek kihagyni, de persze a szeszélyes márciusi időjárás közbeszólhat bármikor :P


A futás teljesen kitisztítja a fejemet, csak a mozgásra koncentrálok, levezetem a feszültséget & az energiámat a mozgásra használom fel. Már nagyon kellett, hogy nekiálljak, végre van erőm hozzá & egyre jobb lesz, komolyan! :)

És egy kis inspiráció, ha kedvet kaptál a runninghoz:




2014. március 21., péntek

Jól indul a weekend!

Képzeljétek, nagyon klasszul indul a hétvégém! :)

Sikerült beszerezni Fejős Éva Nápolyi vakáció című regényét, ami most akciós a Tescóban, ahol jár hozzá egy novella is. Csak itt kapható a novellával együtt, így mindenképp így akartam megvenni. Szerencsém volt, 2800Ft-ért az enyém lett! :D

Most Gillian Flynn Holtodiglan című lélektani thrillerét olvasom, ami nagyon izgalmas kötet, utána hamarosan viszont a Nápolyi vakáció következik. Már várom! :D :D

Szép estét!


2014. március 18., kedd

Fejős Éva: Karibi nyár

Karibi nyár az erkélyen


Egy könyv, ami rendkívül lenyűgözött. Csupán két szó: Karibi nyár. Minden egyes alkalommal olvasás közben egy távoli világba csöppentem, a Karib-tengerre, egy csodás luxushajóra, ahol minden lehetséges. A cselekmény több szálon fut, számos sorsot ismerhet meg az olvasó. És ezek mindegyike egy útkeresés & rátalálás, egyszerűen imádtam olvasni. Korábbi könyveit is örömmel olvastam mindig az írónőnek, és ez a könyv szintén teljesen „fejősévás”. Vitt magával a történet, csak úgy pörögtek egymást után az oldalak (és az olvasással töltött órák munka után :P).


A történet szerint létezik egy sziget a Karib-térségben, ahol él egy titokzatos nő, Carol Santos, akinek éneke mindenkinek segít megtalálni a boldogságot, és aki igazán szerencsés, valóban eljuthat erre a helyre. Van, aki nyíltan vállalva keresi a szigetet, mások viszont csak suttogni mernek róla, nehogy kitudódjon, hogy tudnak a sziget legendájáról és ezért esetleg nem ők lesznek a kiválasztottak.


Izgalmas, fordulatos történet, mely megtanít hinni a csodákban és abban, hogy minden lehetséges. Igazán üdítő & remek olvasmány, minden pillanatát élveztem. Arról nem is beszélve, hogy a kinti esős-szeles-borús időjárásból teljesen kiszakadtam olvasás közben & magamon érezve a nap sugarait én is ott süttettem a hasamat a tengerparton a hajó utasaival együtt. Ilyen az igazán jó könyv: teljesen belemerülsz a történetbe olvasás közben & semmi nem zökkent ki. A könyv világában élsz, gondolkodsz rajta akkor is, ha épp nem olvasod & magadban fejtegeted az eseményeket, próbálod kitalálni a folytatást.
Nagyon kedvelem Fejős Éva írói stílusát. Azt, ahogyan leírja & bemutatja a szereplőket, helyszíneket & ennek köszönhetően mindent magam előtt látok olvasás közben. Mindez remek humorral & párbeszédekkel páros, minden könyvét öröm olvasni :)

Csak ajánlani tudom őket!

"Keljen fel és menjen át a barátnőjéhez, mert az embernek muszáj életben tartania a barátságait. Hiszen a barátság olyasmi, amibe újra és újra bele kell adnunk valamit, amibe mindig muszáj belefektetnünk, időt, energiát, csak így lesz maradandó. Ha valakit bezársz oda belülre, tudod, a szívedbe, attól csak jóra számíthatsz. És idővel már pontosan tudni fogod, hogy ki érdemli meg, hogy oda zárd." (176. oldal)