2020. december 13., vasárnap

BLOGTURNÉ: Catherine Rider - Csók Rómában


A Menő Könyvek egy igazi kedves, romantikus történettel lepett meg minket, főhőseink pont karácsony előtt, a hóval belepett Rómában próbálnak megszerezni egy különleges olasz süteményt, hogy egy fiatal pár esküvőjét tegyék vele emlékezetessé. Tartsatok velünk a turnén, olvassátok el bloggereink véleményét a történetről, közben pár finom olasz édességgel is megismerkedhettek. Persze a megszokott játék sem maradhat el, a nyeremény egy példány lesz a könyvből!

A fülszöveg
Anna nem tud magához térni a döbbenettől, amikor Stephen a Rómába tartó repülőn kéri meg a kezét. Nem marad más választása, mint nemet mondani, végül is még csak 19 éves, és nem áll készen arra, hogy megállapodjon. Épp egy esküvőre tart, de előbb még meg kell szereznie azt a különleges süteményt, amit a vőlegény családja mindenáron szeretne az esküvőn feltálalni.
Matteót teljesen leköti a fontos futballmeccse. Amikor egy pékségben meglátja Annát, aki anélkül, hogy akár egy szót is beszélne olaszul, próbál struffolit szerezni, felajánlja a lánynak a segítségét. Együtt vágnak neki az őrült hajszának, keresztül-kasul a szerelem városán…

Oldalszám: 288 oldal
Fordító: Nánási Yvette
Kiadás éve: 2020
Kiadó: Menő Könyvek
ISBN: 9789634038894
Moly-adatlap: itt
Goodreads-adatlap: itt
Megrendelheted: itt


A tavaly olvasott Csók Londonban után idén Rómába utaztam egy kis téli romantikáért, hogy ráhangolódjak a közelgő ünnepekre. Catherine Rider írónő ismét egy olyan történetet adott nekünk, ami könnyed, szórakoztató, mégsem nyálas és klisés. Kellő érzékkel adagolta könyvében a romantikát és a karácsonyt. 
Nagyon meglepő nyitójelenettel indul a történet: Anna egy repülőgépen tart épp Róma felé a barátjával egy esküvőre, és véletlenül megtalálja az eljegyzési gyűrűt, amit Stephen neki szán. Anna bepánikol, hiszen nagyon szereti a fiút, azonban túlságosan fiatalok (19 évesek) a házasságoz. Így a lánykérés elmarad, és külön szállnak le a repülőről. Anna magára marad egy vadidegen városban, szállás nélkül, azonban hamar feltalálja magát és egy karácsonyi sütemény után nyomozva találkozik a focista Matteoval.

Őszintén szólva abszolút tudtam azonosulni Anna reakciójával, hiszen Stephennel eszméletlenül fiatalok egy ekkora volumenű döntéshez, és nem csodálkoztam az események kimenetelén a kapcsolatukat illetően. Igazából a történet fő vonalát nem ez a szál adja, hanem sokkal inkább a gasztronómia kerül középpontba. Ugyanis Anna imád főzni és sütni, nagy álma, hogy karriert építhessen ezen a területen és szakács lehessen. A kötet nagyon kevés időtartamot ölel fel, viszont ez alatt az idő alatt jópár helyszínt megismerünk, Róma különböző kávézóit és éttermeit.

Mindemellett pedig természetesen sok-sok olasz étellel, édességgel és specialitással találkozhatunk. Itt muszáj megemlítenem, hogy ez a rész sokszor nekem túl gyors volt, mert említenek ételeket, azonban nagyon sok nincs elmagyarázva, hogy mi az pontosan, milyen ízű, hogyan képzelje el az olvasó. Ettől függetlenül az olasz életérzés leírásából ez a tény nem vett el.
Emlékeim szerint a tavalyi, londoni kötet sokkal karácsonyosabb. Ott nagyon sokszor volt szó a havazásról, a Karácsonyról, a tél romantikájáról, itt viszont ezt meglehetősen hiányoltam. Mintha csak végigrohant volna az írónő a történeten és az eseményeken, miközben valahol félúton a közelgő ünnep és a téli Olaszország elmaradt volna. Emiatt kicsit csalódott vagyok, mert a fülszöveg, a mesés borító azt ígéri, hogy egy igazi karácsonyi történetet kap az olvasó.

A főszereplők egyébként nagyon könnyen megszerethetők, kedveltem őket végig és kíváncsian vártam a végkifejletet. Kicsit irreálisnak tartom, hogy egy lány egy gyakorlatilag vadidegen menyasszony esküvője miatt töri össze magát és küzd egy süteményért, de ezek a történetek pont erre valók. Kicsit kikapcsolni, ráhangolódni az ünnepre, a télre, és hinni a varázslatban.

Összességében ez a történet egy gyorsan olvasható, kedves történet barátságról, szerelemről, gasztronómiáról és az olasz mentalitásról. Annát és Matteót is az álmaik vezérlik és nagyon tetszett az, hogy mennyire kitartóak és küzdő típusok. Bár nem ugyanott tartanak az álmaik megvalósításában, mégis egymást segítve közelebb kerültek hozzá. A megismerkedésük és az együtt töltött idejük egy igaz barátság alapja. Szeretem, hogy az írónő nem viszi túlzásba a romantikát, és ez a története is egy nagyon kellemes hangulatot, érzést nyújt az olvasónak.


Nyereményjáték

A játékunkban ezúttal talán kevésbé ismert, de annál finomabb olasz édességeket kell felismernetek és beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
Egy szerelmes pékinas nevét viseli, aki választottját akarta elbűvölni egy különleges mazsolás kaláccsal. Sok rokonságot mutat a magyar gyümölcskenyérrel, amennyiben ebben is kandírozott gyümölcsök vannak, így narancs, citrom és némi mazsola, de azért egy kis csoki is felbukkan a tésztában. Az olaszok gyakran likőrös mascarpone krémmel fogyasztják. Leginkább a karácsonyi időszakban készítik, ilyenkor nemcsak a család közvetlen fogyasztására sütik, de ajándékba is adják.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
12.09. Sorok között
12.11. Kelly & Lupi olvas
12.13. Pandalány olvas
12.15. Utószó

2020. december 7., hétfő

BLOGTURNÉ: Katharine McGee - Királyi élet (American Royals #1)


Mi lett volna, ha George Washington inkább királlyá koronáztatja magát a függetlenségi háború végén? Katharine McGee szerint mind a mai napig a Washington-ház ülne a trónon. A Maxim kiadó idei újdonságából megtudhatjuk, hogyan képzeli el az írónő az amerikai királyi család mindennapjait, különös tekintettel annak három legifjabb tagjára. Tartsatok velünk, ha tudni szeretnétek, mit gondolunk a könyvről!

A fülszöveg
Miután ​Amerika győzelmet aratott a függetlenségi háborúban, a nép felajánlotta George Washington tábornoknak a koronát. Kétszázötven évvel később még mindig a Washington-ház ül a trónon. A dinasztiák többségéhez hasonlóan Washingtonéknál is van egy trónörökös és egy tartalék. Minden gyerek pontosan tudja, mit várnak el tőle. De ők nemcsak felségek, hanem amerikaiak is. Beatrix hercegnő, akire az a sors vár, hogy Amerika első női uralkodója legyen, hirtelen elviselhetetlenül fojtogatónak találja az egész életét kitöltő feladatot. A tartalék senkit sem érdekel, kivéve, ha éppen felrúg valamilyen szabályt, ezért Samantha hercegnőt sem érdekli semmi, leszámítva… leszámítva a fiút, aki szigorúan tiltott gyümölcs számára. És akkor ott van még Samantha ikertestvére, Jefferson herceg. Ha egy nemzedékkel korábban születik, ő lenne a király, de az új öröklési törvény miatt csupán harmadik a trónöröklés rendjében. Az amerikaiak túlnyomó többsége imádja a szédületesen jóképű hercegüket… akinek szívéért két lány – két szélsőségesen ellentétes lány – vetélkedik.

Kiadó: Maxim
Év: 2020
Oldalszám: 384
Fordította: Bihari György
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt
Beleolvasót itt találsz




Túl sok disztópiát nem olvastam eddig, viszont amiket igen (például A beavatott, Az éhezők viadala, A szolgálólány meséje), azok egytől egyig lenyűgöztek és hasonló reményekkel vágtam bele a Királyi élet című regénybe. Mivel jelenleg épp A korona (The Crown) című sorozatot nézem, ennél aktuálisabb nem is lehetne egy olyan történet, amelyben egy elképzelt társadalomban Amerika élén egy királyi család áll.

Nagyon izgalmas alapötlet és kiindulópont egy disztópiához, és azt kell, hogy mondjam, a megvalósítás is teljesen rendben van. A regény első perctől izgalmas, érdekes, a nyelvezete teljesen könnyed és érthető. Igazi pörgős történet, melynek középpontjában a leendő királynő, Beatrice és a testvére, Samantha állnak, valamint további női mellékszereplők és ennyi női karakter között mi más lenne a történet mozgatórugója, mint a szerelem. Természetesen ezáltal garantált a dráma és az az érzésem volt, hogy sokszor nem is királyokról és királyi palotáról olvasok, mert annyira mai, annyira modern az egész sztori. A királyság és uralkodói család kifejezésekről nekem mindig elsőként a brit, valóságban működő család jut eszembe, és ezáltal egy hasonló képet vártam ebben a regényben. Azonban miután elkezdem olvasni a regényt, jöttem rá, hogy hiszen ez Amerikában játszódik, nem lehet olyan kifinomult és sokszor túlságosan merev, mint Nagy-Britannia.
Ez egyébként a történetnek csak jót tett, főleg, hogy mai korba helyezte az írónő. Eleinte szokatlan érzés volt arról olvasni, hogy a városban furikáznak kocsival a hercegnők, vad partikon vesznek részt, aztán rájöttem, hogy teljesen el kell vonatkoztatnom a valóságos királyi uralkodó családoktól. És ekkor vált igazán izgalmassá a regény!
Főleg a könyv második felében érkezett meg hozzám a történet, onnantól lett pörgősebb. Eleinte kicsit nehéz volt átlátnom a kapcsolati szálakat, hogy ki kinek a kije, milyen a viszonyuk és a döntéseik milyen hatással lehetnek a Koronára. 
A szereplőket tekintve maradtak a klasszikus vonalak: Beatrice, a királynő karaktere visszafogott, alkalmazkodó, aki készül a királynői szerepre. Mellette Samantha a lázadó testvér, aki az öröklés miatt valószínűleg soha nem fog trónra kerülni. És persze a felkapaszkodni akaró, számító és kifejezetten érdekember, Daphne. 
A trón, az öröklés, a nép szolgálata óriási elvárások elé állítja mindegyik szereplőt, függetlenül a királyi családban betöltött szerepüktől. Beleszülettek egy olyan világba, amit nem maguk választottak, mégis kénytelenek minden napjukat aszerint élni, ahogyan azt a szabályok megengedik. Persze körülöttük megjelenik olyan karakter is, aki mindvégig közéjük vágyik és bármit megtenne azért, hogy reflektorfénybe kerüljön. 
A királyi méltóságoknak kijáró tisztelet, az elvárások és etikett nagyon érdekesen vegyül a modern technika és a mai rohanó világgal. Egy kicsit nehéz volt a kettőt összeegyeztetnem, de aztán ahogy haladtam előre az olvasással, már fel se tűnt. 

Egy olyan izgalmas, fordulatos és nagyon mai történetet kaptam, amit nehéz volt letenni. A befejezés abszolút folytatásért kiált, bár egyébként nem mondanám egyértelműen függővégnek a könyv lezárását.

Nagyon érdekes volt végignézni, ahogyan az írónő a történelmi vonalat összemosta a modern korral. Jelen vannak benne azok az elemek, amiktől igazán "királyi" és elit lesz a történet: méltóság, tisztelet a család iránt, miközben megtalálhatjuk benne a fiatalos lendületet és a szerelmi sokszögek pörgőssé teszik az egész könyvet. Nagyon könnyű volt beleélni magam emiatt a történetbe, mert hasonló szerintem nem olvastam, és érdekelt, mi történik a szereplőkkel. Remélem érkezik hamarosan a folytatás!


Nyereményjáték

A játékunkban a disztópiáknak adózunk. Olyan regényekből hoztunk idézeteket, amelyek az USA jelenéről vagy jövőjéről festenek alternatív képet. Nektek nincs más dolgotok, mint a szerző nevét és az adott könyv vagy a sorozat címét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
"– Tekintsétek magatokat igazgyöngyöknek. – Ezt a nyálas erkölcsi prédikációt váltjuk ki belőle, ahogy ott gubbasztunk sorban, lesütött szemmel. (…)
Ha jobban meggondolom, az igazgyöngy nem más, mint megszilárdult kagylóköpet."


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
12.01. Kelly és Lupi olvas
12.03. Sorok Között
12.05. Deszy könyvajánlója
12.07. Pandalány olvas
12.09. Readinspo

2020. december 2., szerda

BLOGTURNÉ: Herendi Kata-Szabó Eszter Judit - 20 önismereti kérdés és válasz - pszichológiai kézikönyv önmagadhoz


Mindannyiunknak vannak problémái, amelyekre válaszokat keresünk. Herendi Kata és Szabó Eszter Judit szerint ennek a kulcsa a megfelelő önismeret. A pszichológiával foglalkozó Pszichoforyou magazin alapítóiként évek óta azon munkálkodnak, hogy közelebb hozzák ezt a tudományt az emberekhez, a Bookline-nál nemrég megjelent 20 önismereti kérdés és válasz című könyvük pedig egy újabb lépés ezen az úton. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a kötetről!

A fülszöveg
Az ​élet természetes része, hogy vannak problémáink, elakadásaink, amelyekre folyamatosan keressük a megoldást. Aranyszabály, hogy bármilyen nehézségről legyen szó, az első lépés, ha jobban értjük és ismerjük önmagunkat. Ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel, a félelmeinkkel és a vágyainkkal, teljesebb, harmonikusabb, jobb életet élhetünk. A Pszichoforyou online magazin szerzői ebben a könyvben húsz alapvető téma köré csoportosítják a legfontosabb önismereti gondolatokat, hogy azok kapaszkodóként szolgáljanak az önismeret útján. A közérthetően, mély empátiával bemutatott pszichológiai elméletek és a gyakorlati feladatok számos aha élményt és felismerést tartogatnak. Egy jó pszichológushoz hasonlóan, ez a könyv sem kész megoldásokat kínál, hanem teret és lehetőséget teremt, hogy ki-ki a saját ritmusában, a saját tapasztalásai és felismerései mentén kerüljön közelebb a saját válaszaihoz. A kötet végére így átfogó képet kapunk a saját személyiségünkről, betekintést nyerünk a legizgalmasabb pszichológiai trendekbe is, és bátorságra tehetünk szert, hogy továbbhaladjunk az önismeret útján.

BIZALOM Hogyan tanulhatok meg újra bízni másokban?
DÖNTÉS Hogyan hozhatok jó döntést?
ÉRZELMEK Hogyan kezelhetem jobban az érzelmeimet?
FELADÁS Honnan tudjam, mikor érdemes továbblépni?
HALOGATÁS Miért olyan nehéz elkezdeni vagy éppen befejezni valamit?
HATÁROK Hogyan óvhatom a határaimat?
JÁTSZMÁK Hogyan kerülhetem el a játszmákat?
KAPCSOLATOK Miért nehéz másokhoz kapcsolódni?
KUDARC Hogyan kezeljem a kudarcokat?
MEGBOCSÁTÁS Mit jelent valójában a megbocsátás?
ÖNBIZALOM Miért nincs önbizalmam?
ÖNSORSRONTÁS Miért nem jutok egyről a kettőre?
ÖNSZERETET Miért nem tudom szeretni magam?
ŐSZINTESÉG Miért olyan nehéz őszintének lenni?
PERFEKCIONIZMUS Miért hajszolom a tökéletességet?
PIHENÉS Miért nem tudok pihenni?
RÁGÓDÁS Miért nem tudom elengedni a múltat?
SZÉGYEN Miért szégyellem magam (mások helyett)?
SZENVEDÉS Miért nem tudom jól érezni magam?
VÁLTOZÁS Mi segít a változásban?

Kiadó: Bookline
Év: 2020
Oldalszám: 236
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt



Ahhoz, hogy a világot reálisan lássuk, először önmagunkat kell tisztán látni. Kik vagyunk, milyen a személyiségünk, mik az erősségeink és szembe kell néznünk azzal is, hogy mik jellemünk gyengébb pontjai, amikben fejlődni érdemes. A 20 önismereti kérdés és válasz című kötet összefoglalja azokat a legfontosabb kérdéseket, melyek az alappilléreit adják egy kiegyensúlyozott személyiségnek.
Régóta foglalkozom önismerettel és számos könyvet olvastam a témában, így tudtam, hogy ezt a kötetet is szeretném elolvasni. A könyv alapvetően átlagos önismereti témákkal foglalkozik, azonban a sablonos válaszok helyett más aspektusból közelíti meg az egyes kérdéseket. Nagyon tetszett és örültem neki, hogy egy kicsit mást, többet nyújtott ez a könyv a többi hasonló önfejlesztőhöz képest. Valljuk be, belépünk egy könyvesboltba és tömve vannak a polcok klisékkel elhalmozott, segítő könyvekkel, de ezek többsége ugyanazokra a sémákra épül (nem azt mondom, hogy nem jók, csak sokszor ismétlődnek bennük tanácsok és témák). Azonban ennek a szerzőpárosnak sikerült újat mutatnia. Nem voltak benne óriási ledöbbenéseim és felfedezéseim, mégis azt éreztem, hogy úgy fogalmaznak, hogy nem a szokásos tanácsokat kapom egy-egy témában, hanem ennél többet.

Az önismeretre szánt idő sohasem elpazarolt idő. Mindig kifizetődő: vagy azért, mert megerősít abban, hogy valamit jól gondolunk és teszünk, vagy pedig szembeállít a gyengeségeinkkel, amiken szükséges változtatnunk. A kötet a pszichológia és önismeret elképesztően szerteágazó területeiből körbejár nagyon sokféle kérdést az érzelmeinkkel és érzéseinkkel, emberi kapcsolatainkkal, és mindennapi küzdelmeinkkel kapcsolatban.

A 20 feltett kérdés jelentős része  az önmagunkkal való szembenézés nehézségeivel foglalkozik. Hiszen ha jól belegondolunk, tükörbe nézni és szembesülni azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek, meglehetősen nehéz. Ez a kötet azonban segít abban, hogy miként kezeljük érzelmeinket, építsük fel önbizalmukat és szeressük önmagunkat, hibáinkkal együtt. Mindemellett olyan egyszerűnek tűnő kérdéseket is felvet, minthogy miért nem érezzük magunkat jól a bőrünkben vagy épp miért nem jutunk előbbre az életünkben, és haladunk a céljaink felé könnyebben. A magyarázatok mellett gyakorlati tippeket kapunk minden fejezetben, amik nagyon egyszerűen alkalmazhatók. 

A kérdések között megtaláljuk természetesen a párkapcsolati kérdéskört is. Ami nekem különösen érdekes volt ezek közül, az a múlt elengedése, a bizalom felépítése, és az őszinteség voltak, de kiemelném témájából adódóan a tökéletesség hajszolását is. Utóbbi nem feltétlen a párkeresésben jellemző az emberekre, és emiatt is érdekes kérdés lehet az olvasóknak.

Az embertársainkhoz való általános viszonyulásunkról szintén találunk fejezeteket a kötetben. A határaink óvása fejezetben például azzal foglalkozik a szerzőpáros, hogy mikor mondjuk nemet valamire, hogyan jelöljük ki határainkat, többek között a munkahelyünkön. A másokhoz való kapcsolódás, a kommunikáció nagyon sok embernek komoly kihívást jelent, és ez kudarchoz, félreértésekhez és csalódáshoz vezet. A kötet több fejezetében olvashatunk arról, hogyan kezeljük és javíthatjuk embertársainkkal való kapcsolódásainkat, hogy azok erősebbek és stabilabbak lehessenek.

Végül, de nem utolsó sorban a változás elkerülhetetlenségével zárom bejegyzésemet. Úgy gondolom, hogy a változás jó és kell minden ember életébe, hiszen maga a világ is folyamatosan változik. Ezért szükséges nekünk vele fejlődni, tudatosabban élni és megismerni önmagunkat. Ez pedig hozzásegít minket ahhoz, hogy teljesebb és boldogabb életet élhessünk.



Nyereményjáték

A könyv 20 különböző kérdésben próbál meg tippeket, tanácsokat adni az olvasóknak. Minden állomás bejegyzésének szövegében kiemeltünk néhány betűt, amelyekből ezeknek a kategóriáknak a nevét tudjátok kirakni. Ebben segítségetekre lehet a fülszöveg, ahol ezek a témakörök is fel vannak sorolva (pl. perfekcionizmus, döntés).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway
A turné állomásai
12.02. Pandalány olvas
12.04. Utószó
12.06. Spirit Bliss Sárga könyves út
12.08. Readinspo