2019. január 19., szombat

Bram Stoker: Drakula


Nincs is jobb annál, mint amikor a karácsonyfa mellett bekuckózva olvas az ember egy kedves, szép történetet, elmélázik az olvasottakon és csak gyönyörködik az ünnep szépségeiben. Igen, ez így van, főleg, ha egy olyan "idilli és romantikus" könyvet olvas az ember, mint a Drakula. :D Ennél ünnepibb sztorit nem is olvashattam volna a karácsonyi szünetben. Így jött ki a lépés, és a 2018-as évemet Bram Stoker Drakula című regényével zártam, remek választásnak bizonyult.

A fülszöveg
„Drakula ​vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!” Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében a gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek. 
A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulá-t nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír.




Be kell vallanom, ez a könyv már egy éve várakozott a polcomon, mire sorra került végre. Ez a felhalmozott olvasnivalók végtelen hosszú sorának köszönhető és nem annak, hogy ne lett volna kedvem elkezdeni a regényt.

Drakula. Ez a név szerintem senki előtt nem ismeretlen, és mindenki egyből tudja, hogy egy erdélyi grófról van szó, aki nem mellesleg vámpír. Körülbelül eddig jutottam eddigi életem során és különösebben sosem tudtam, mit takar az eredeti történet, miért ennyire híres és számos formában feldolgozott a története. Számtalan film és egyéb adaptáció született róla, illetve ihletett meg írókat, hogy megírják a saját vámpírjuk történetét. Alapvetően nekem semmi problémám nincs a vámpírokkal (amíg persze nem találkozom eggyel :D), de igazán sosem merültem bele a témába.
Tudjuk, hogy a vámpírok kerülik a napfényt és éjjel aktívak, a fokhagymával és egy kereszttel a nyakunkban távol tarthatjuk magunktól őket, vért isznak és koporsóban alszanak. No, de hogyan is néz ki egy napjuk? Mosnak, főznek, takarítanak, mint mindenki más? :D Na jó, csak viccelek természetesen.

Nagyon kíváncsian vártam, miről szól Bram Stoker regénye, ami ennyire ikonikussá és klasszikussá vált. A regényt 1897-ben írta, nem épp mai darab. Ezt már szinte az első oldalakon éreztem, hiszen olyan régimódi szavakat használtak, amik jelentésének utána kellett néznem, hiába segített a szövegkörnyezet megérteni. Hozzátenném, értettem egyébként mindent, hiába több, mint 120 éves regény. Nagyon fura és ugyanakkor izgalmas volt visszautazni az időben és elképzelni az akkori világot. A Kárpátokat, Londont és még Budapest is szerepet kapott a történetben, ennek különösen örültem.

A regény többségében levelekből, táviratokból és naplóbejegyzésekből áll. Több szereplő szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ami nem teszi nehezebbé a megértést egyébként. Főszereplőnk Jonathan Harker, aki egy meghívásnak tesz eleget és megérkezik Drakula gróf kastélyába, Romániába. Közeledvén a kastélyhoz egyre több a fenyegető jel, hogy azonnal vissza kellene indulnia Londonba, azonban ő mit sem sejtve találkozik a gróffal. A gyanús jeleket észlelvén Jonathant elönti a pánik, hogy vajon hova került, azonban szabadulni a kastélyból nem olyan egyszerű.

Közben a gróf eszelős terve, hogy Londonba utazik újabb áldozatokat keresvén, megvalósulni látszik. Jonathant otthon várja szerető menyasszonya, Mina, aki szintén fontos szerepet tölt be a történetben. Illetve van valaki, aki az események egyik mozgatórugója, ez pedig nem más, mint Van Helsing doktor. Ő jól ismeri az élőhalottak világát, és hogy mit lehet ellenük tenni, hogyan lehet velük leszámolni. Ők hárman voltak a legfontosabb szereplők, a többiek jelenlétét különösebben nem tartottam fontosnak, de persze segítőként kellettek a történetbe.
A könyv végig fenntartja az olvasó figyelmét és nagyon lebilincselő. Engem valószínűleg a kiszámíthatatlansága miatt ösztökélt arra, hogy olvassam. Semmit nem tudtam az eredeti történetről, és emiatt nem tudtam, mire számítsak, mi fog történni, és vajon mi lesz a végkifejlet. Egyedül talán az utolsó száz oldalon belül volt kb. 20-30 oldal, ahol azt éreztem, hogy a szereplők egy helyben toporognak és nem lépnek semerre ahelyett, hogy döntenének és tennének valamit. Aztán hál istennek visszatért a történet lendülete és a végkifejlet nagyon mozgalmas lett.

Szót szeretnék ejteni a könyv kivitelezéséről még. Nem egy átlagos méretű regény, és úgy érzem, méltó külsőt kapott az Európa Kiadótól az új kiadás. Nagyon tetszik a minőségi papír, a borító sötét színe, a sejtelmes kastély sziluettje és a karmolásnyom. Öröm volt minden alkalommal kézbe fogni ezt a kötetet, amikor olvastam és nagyon örülök, hogy ezt a könyvet választotta Viki barátnőm karácsonyi ajándékként számomra a kívánságlistámról. Ezúton is köszönöm neki! <3

A könyvet itt beszerezhetitek



Képek forrása: Google, saját

2019. január 14., hétfő

Colleen Hoover - Too late - Túl késő


Sziasztok!

Remélem mindenkinek tartalmasan, jól és legfőképpen pihentetően teltek az ünnepek és újult erővel indultok neki az újévnek. Nos, én úgy érzem, hogy igen. A Karácsonyt otthon töltöttem, leginkább a családdal, illetve programokkal, pihenéssel, feltöltött rendesen ez a szünet. Kellett már nagyon, hogy aludjak, kikapcsoljak, ne a munkára koncentráljak és volt olyan nap is, amikor csak bekuckóztam, filmet néztem vagy olvastam.
Több történet végére értem és hamarosan hozom róluk a bejegyzéseket, azonban most a 2019-es első olvasmányomról szeretnék Nektek mesélni. Viki barátnőmmel (Könyvmánia blog) rendesen a dolgok közepébe vágtunk, mert közös olvasmányként idén először Colleen Hoovert választottuk, tőle pedig az újonnan megjelent Too late, azaz Túl késő című regényét. Több barátnőm olvasta már, és tőlük tudtam, hogy nem lesz egyszerű olvasmány. Hozzátenném, CoHo-tól nem is vártam mást. 

A fülszöveg
Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert. Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.

Senki, kivéve Cartert.

Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.




Colleen Hoover az az írónő, aki soha nem ír egyszerű, limonádé és pláne nem kiszámítható történeteket. Minden egyes eddigi regénye nyomot hagyott bennem, soha nem okozott csalódást és soha nem élt eddig klisékkel. Ez jellemzi ezt a regényét is. A könyv központi témája a bántalmazó párkapcsolat és ennek minden hozadéka. Létező probléma sajnos és manapság nagyon sok nő él ilyen kapcsolatban. Persze történhet mindez fordítva is, de mivel női főszereplőnk van ebben a helyzetben, beszéljünk csak erről az esetről.

A könyv egyik főhőse Sloan, egy huszonéves lány, aki magára maradt a problémáival, és a kiutat egy olyan srác oldalán próbálja megtalálni, aki maga is segítségre szorul. Nem akármilyenre! Sloan a családjára egyáltalán nem számíthat, pontosabban az édesanyjára, így egyedül kell megküzdeni az Aspergeres öccse gondozásával.

Asa az egyik férfi főszereplő, akiben Sloan látszólag támaszra lelhet. Két éve élnek együtt, Sloan nagyon hamar beköltözött hozzá, és az anyagi biztonság egyre inkább belesodorta egy olyan kapcsolatba, amit igazából ő nem akar. Lépni, szakítani, eltávolodni azonban nem mer. Asa karaktere volt számomra a legösszetettebb az egész történetben. Egyszerre sajnáltam és gyűlöltem. Ugyanakkor mindenre választ kaptam azzal kapcsolatban, hogy miért lett ilyen, mit hozott magával a gyerekkorából és mit látott a szüleitől, ami olyan emberré tette, amilyen. Ezt a részét abszolút átéreztem, hogy Sloan miért képtelen elszakadni tőle. Mert sajnálta és együtt érzett vele. Ugyanakkor pont ezért kellett volna Asának megbecsülnie és valóban tenyerén hordoznia Sloant, nemcsak elmondani, hogy mennyire szereti, és helyette közben méltatlanul bánni vele. Mindemellett felmerül a kérdés, hogy ha valaki nem tanulja meg, hogyan kell szeretni, akkor hogyan is tudna normálisan működő párkapcsolatot létesíteni valakivel?!
Sokszor rendkívül dühített és frusztrált Asa egy-egy mondata és mozzanata, és legszívesebben átnyúltam volna a könyvlapokon, hogy "térj már észhez, te idióta!" (bocsánat, de így volt). Utána pedig Sloanra néztem értetlenül, hogy miért nem lép semmit, miért tűr el mindent, de tényleg mindent, Asának. Alapvetően nem vagyok ilyen önfeláldozó típus, mint Sloan, és sokszor nem értettem egyet a döntéseivel. Megértettem azt, hogy mennyire retteg Asától, mennyire fél kilépni a kapcsolatból, de a saját és öccse érdekében is minden megoldás jobb lett volna, mint két évig benne maradni egy ilyen "kapcsolatban". Elképzelésem sincs, milyen lehet így élni, mert én teljesen más felfogású vagyok.



A harmadik főszereplőnk Carter, aki pedig teljes mértékben Asa ellentéte, persze azért ő sem ártatlan bárány. Felbukkan a spanyol órán Sloan mellett és első perctől kezdve izzik közöttük a levegő. Ő annyira kell ebbe a történetbe, mint a falat kenyér. Reménysugár Sloan kilátástalan és tragikus jövőképében. Kellően sármos, humoros és eredeti srác, nem lehet nem szeretni. És nincs is egyedül, hozta a jófej Dalton haverját.
A spoilermentesség kedvéért sajnos többet nem árulhatok el Carterről, de azt elmondhatom, hogy a valóságban imádnék egy ilyen srácot. Egyedül talán ő az a karakter, aki kicsit tipikusnak mondható, de ugyanakkor már az első jelenetétől nagyon szerettem. 

Elgondolkodtató, felkavaró és figyelemfelkeltő regény

Nehéz anélkül beszélni erről a könyvről, hogy ne árulnék el bármi fontosat belőle. Viszont azt leszögezném, hogy ha elkezditek olvasni, onnantól nincs megállás! Le se tudjátok majd tenni. A három szemszög egymást felváltva mutatja be az eseményeket, és szerintem ez zseniális ötlet volt az írónő részéről. Méghozzá azért, mert nem ragadt le ott, hogy az áldozat szemszögéből engedi látni a történéseket, hanem a másik oldalt, a bántalmazó lelkivilágát és látásmódját is megismerhetjük. Őszintén? Kissé tartottam tőle, hogy nagyon fel fogom magam húzni Asa fejezeteinek olvasása során. Azonban nem teljesen azt váltotta ki belőlem, mint amire számítottam. Mert onnantól, hogy megtudtam az okokat és miérteket Asa gyerekkorából, elkezdtem sajnálni őt. Persze ettől még a tettei nem kaptak feloldozást és nem váltak semmissé, de Asa a saját szülei "áldozata", és ezáltal valószínűleg soha sem lesz belőle egészséges felnőtt. Annyira vágyik a szeretetre, hogy birtokolni akarja Sloant, innen ered a mániákus féltékenysége, az erőszakossága és gyakorlatilag minden, amit tesz.



A lehető legjobb döntés volt ezzel a regénnyel nyitni 2019-et, ilyen olvasmányokra van szükségem egész évben. Teljesen ledöbbentett CoHo és amennyire felkavart és sokkolt ezzel a könyvvel, annyira vált kedvenccé ez a regény. És bátran mondhatom, újra fogom olvasni. Kellenek ezek a regények mai világunkba, ahol nincs jobb eszköz ennél, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a társadalmi problémákra, amik számos embert érintenek. Márpedig a bántalmazó kapcsolat valós és létező dolog sajnos. És ha csak egy embert ment is meg vele CoHo és bátorságot ad, hogy kilépjen valaki a kapcsolatából ezáltal, már megérte.

Köszönjük!



Képek forrása: Google, saját fotó

2018. december 29., szombat

SISU - Pozitív életszemlélet finn módra

 
"Mi a boldogság, ha nem az, hogy az általunk választott életet élhetjük?"

Őszintén szólva mindig is vonzott ezeknek a gyönyörűséges, dán, svéd, finn életmódról és életfelfogásról szóló könyveknek az elolvasása, és mivel a Kossuth Kiadó december elején egy szuper akció keretén belül rendesen leárazta közülük a Sisut, nem álltam ellen és megrendeltem. Sőt, azonnal el is kezdtem olvasni átvételkor.

A fülszöveg
SISU – „Van benne kurázsi”
Aki felfedezi és előhívja magában a sisut, az:
• bátran és eltökélten tud szembenézni az élet kihívásaival
• jobban érzi magát a bőrében és megtalálja a belső középpontját
• magabiztosan kommunikál és hatékonyan oldja meg a konfliktusokat
• kitartóbb és testileg fittebb lehet
• szívélyes és a stresszt jól tűrő, ellenálló gyerekeket nevel
• következetesen cselekszik és kiáll azért, amiben hisz.



"A sisu bátorság, ugyanakkor pozitív döntés, elszánás is."

Ha más népek és kultúrák megismeréséről van szó, engem nagyon nem kell győzködni, hogy olvassam el. Mindig érdekes számomra, hogy mennyire színes a világ, más vidékeken hogyan élnek, hogyan látják a világot, most például konkrétan a finnek. A Sisu Finnországról, a finnek életszemléletéről szól.
Mivel jóval hidegebb éghajlaton, északon található országuk, teljesen más dolgok váltak fontossá számukra. Sokkal egyszerűbben élik mindennapjaikat, ami szerintem megkönnyíti az életüket. Nem aggódnak annyit, nem stresszelik túl a napjaikat (és gondolom így kevésbé betegednek meg). Öröm volt olvasni arról, mennyire elfogadóak a zord és hideg időjárással szemben, ami egész évben van náluk. Mi itt Európa szívében tűkön ülve várjuk minden tavasszal, hogy végre kisüssön a Nap és ne nagykabátban kelljen járunk. El se tudnám képzelni egyébként, hogy egész évben olyan veszettül hideg legyen, mint pl most van. Ők viszont? Kiélvezik minden percét, feltöltöznek és ha már pár fokkal feljebb megy a hőmérő szála, kijelentik, hogy "milyen jó idő van, szinte meleg". Na igen, nem valószínű, hogy mostanság odaköltözöm.

"A tűrőképesség fejlesztésének kulcskérdése ez: én uralom a körülményeket, vagy azok uralnak engem?"

Ugyanakkor lenyűgöz az, hogy mennyire tisztelik az éghajlatot, a természetet és abszolút nyugodt embereknek képzelem el a finneket. Az életük minden területén. Ahogy olvastam a könyvet, engem is teljesen megnyugtatott az, amiről olvasok. A  könyv a pozitív életszemléletükről szól, valamint a kihívásokkal szembeni bátor hozzáállásukról. Legyen szó időjárásról, egy munkahelyről vagy épp az önmagukért való kiállásról. A könyv teli van inspirálóbbnál inspirálóbb gondolatokkal arról, hogyan legyünk bátrabbak, elszántabbak és miként tegyünk többet az álmainkért, céljainkért. Ez a könyv rávilágít arra, hogy mennyire felesleges anyagi javakkal körbevenni magunkat, ha egyszerűen nem tudjuk őket értékelni és igazából nem is tesznek minket boldoggá. Az önmagunkba vetett hit ezerszer fontosabb és az, hogy megtaláljuk mindenben az örömünket. A Sisu egy olyan könyv, amit érdemes időről időre levenni a polcról, belelapozni és töltekezni belőle.

"A sisu nem az a fajta állóképesség, amelynek köszönhetően valaki képes fölszaladni egy hegyre, hanem állhatatosság, amellyel egyik lánunkat a másik elé tesszük."


Képek forrása: Google