2019. november 18., hétfő

BLOGTURNÉ - Catherine Rider: Csók Londonban




A romantikus regények kedvelőinek egészen biztosan nem kell bemutatni Catherine Ridert, akinek idén a Menő Könyvek jóvoltából már a harmadik karácsonyi témájú könyve jelent meg. Az új regényben is egy fiú és egy lány áll neki együtt, hogy felfedezzenek egy várost – jelen esetben Londont – miközben igyekeznek túllépni a gondjaikon, és lassan talán szerelem is szövődik köztük. Tartsatok négy bloggerünkkel, és ismerjétek meg ezt az ünnepi hangulatú regényt, valamint nyerjétek meg a könyv egy példányát is!

A fülszöveg
Szerelem angol módra
London, egy héttel karácsony előtt. A 19 éves Jason Malone most először jár álmai városában. Ott akarja hagyni a jogi egyetemet, hogy színész lehessen. Az első lépés az úton az lenne, ha sikerülne ösztöndíjat szereznie a Royal Academy of Dramatic Artsra, de ahhoz el kell mennie egy meghallgatásra. Cassie Winternek elege van a színházból, a filmekből, meg úgy általában a színészkedésből. És ennek megvan az oka. Amikor Cassie és Jason összetalálkoznak A nyomorultak meghallgatásán, elhatározzák, hogy együtt fedezik fel Londont. Olyan meglepetések érik őket ez alatt a pár nap alatt, amilyenekre nem is számítottak.

Kiadó: Menő Könyvek
Oldalszám: 304
Megjelenés: 2019. október 15.
ISBN: 9789634037156
Moly-adatlap: itt
Megrendelhető: itt




Lassan az év végéhez közeledünk és november közepén egyre inkább kezdünk hangolódni a télre és a karácsonyra. Erre tökéletesen alkalmas a Csók Londonban téli és kedves története, ami ráadásul a kedvenc nagyvárosomban, Londonban játszódik. Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a romantikus és feltűnően szép könyvet. Teljes mértékben kikapcsolt és elkezdtem várni a közelgő ünnepeket.
Megmondom őszintén, hogy eddig az őszre koncentráltam és elhessegettem magamban a tél-hó-Karácsony trió gondolatát. Azonban mivel Catherine Rider regénye Londonban játszódik, nem volt kérdés, hogy vele készüljek a télre.




A könyv két főszereplője Cassie és Jason, akik egy véletlen folytán találkoznak Londonban. Mindketten a saját életük problémái elől menekülnek, és mi lehetne nagyobb összekötő kapocs két ember között, mint a közös cél: elrejtőzni a világ elől pár napra, és végiggondolni a dolgaikat. Összesen egy hetet töltenek együtt London belvárosában csatangolva, és miközben felfedezik a várost, egymás támaszaivá válnak.
Cassie épp otthagyta az egyetemet és nem mer a szülei elé állni a hírrel, hogy közben szakított a barátjával és fogalma sincs, mihez szeretne kezdeni. London az otthona, így a városba érve "már csak" haza kellene mennie a családjához és vaskalapos édesanyja elé állni. Azonban ehelyett nagynénje lakásában húzza meg magát, amíg össze nem gyűjti bátorságát. Jason amerikai és színész szeretne lenni, egy meghallgatás miatt érkezett a városba, ami érzése szerint nem feltétlenül sikerült úgy, ahogy szerette volna. Csalódott és kétségbeesett, hogy vajon mihez fog most kezdeni, nem akar hazautazni, hogy a családja szemrehányását hallgassa és magára erőltetve jogot tanuljon, ami őt egyáltalán nem vonzza. Húzza az időt és beül a Nyomorultak előadásra, ami később sorsfordító eseménynek bizonyul számára.

Tetszett, hogy egyszerre láthattam a két oldalt: Cassiet, aki végső elkeseredésében beül a kedvenc színdarabját megnézni, és Jasont, aki pusztán tologatja a problémát és figyelemelterelésként szintén a kedvenc darabját szeretné látni. Találkozásuk nem olyan volt, mint a filmekben az elcsépelt "meglátni és megszeretni" pillanatok tucatja, egyébként sem éreztem a könyvet egy percig sem nyálasnak vagy erőltetettnek. Sokkal eredetibb ennél, és nincs teli sokat ismételt mondatokkal és klisékkel.

Két dolog köti össze a főszereplőket: a színház szeretete és az, hogy mindkettejük épp fontos döntés előtt áll. Ez a két tényező adja meg az alapját a történet érzelmi töltetének. Cassie és Jason is a színház világában képzeli el a jövőjét, legalábbis Jason mindenképpen, ő színésznek készül. Cassie pedig azt tudja, hogy szereti a színházak világát, de még ki kell találnia, hogy pontosan hogyan képzeli el ott a helyét.
Közös kalandozásaik legfőbb helyszíne egy-egy színház, előadásokra próbálnak bejutni, ami karácsony előtt két héttel meglehetősen nehéz, de nem lehetetlen feladat. Mindemellett a téli Angliából is számos pillanatot kapunk. Az írónő gyönyörűen mutatja be a hófödte Londont, a hideg és fagyos napjait e csodás városnak. Olyan leírásokat használ, amik által ott éreztem magam az angol utcákon sétálva főszereplőinkkel. Nem feltétlen a klasszikus látnivalók kerültek középpontba a regényben, és ezt egyáltalán nem bántam. 




A regénynek, mindamellett, hogy romantikában  és érzelmekben bővelkedik, a humora sem maradhat szó nélkül. Számos jelenetet megmosolyogtam, vagy épp hangosan felnevettem olvasás közben. Nem bántam volna, ha tovább olvashatom Cassie és Jason humoros beszélgetéseit. Az tetszett a kapcsolatukban, hogy a bizalmatlanságból eljutottak a barátság szintjére, és aztán megcsillant a vonzalom is a történet második felében.

Elmondhatatlanul örültem, hogy legalább lélekben ismét Londonban lehettem. A kedves kis utcák, a hangulatos teázók mellett elhaladva sétáltam a főszereplőkkel a Temze partján és tényleg úgy éreztem, Angliában vagyok. Talán ez az, amit legjobban vártam a könyvtől. Hogy Angliába repítsen és ne csak említés szintjén jelenítse meg azt az életérzést, amit ez az ország és a fővárosa nyújtani tud.

Szuper ráhangolódás a közelgő ünnepekre!




Nyereményjáték

A regényben fontos szerepet kap a színház, ugyanis mindkét főszereplő színészkedik, és szívesen töltik az idejüket a színház nézőterén. Ezért a mostani játékunkban olyan színdarabok (drámák vagy olyan regények, amelyeket színpadra állítottak) címeit kell kitalálnod a leírások alapján, melyek valahogyan köthetők a könyvhöz.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz).

A feladványom:


A történet egy szerelemről szól, mely azonban sosem valósulhat meg, hiszen a szerelmesek ellenséges családokból származnak. A fiatalok, akik egy bálon találkoztak, és rögtön egymásba is szeretnek, eldöntik, hogy megszöknek együtt, de a terv tragédiába torkollik, és végül a szerelmesek egymás karjaiban búcsúznak el ettől a világtól.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
11.18. Pandalány olvas
11.20. Utószó
11.22. Kelly és Lupi olvas
11.24. Sorok Között

Képek forrása: saját, Favim, Pixabay

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése