2016. február 22., hétfő

A csábítás kilenc szabálya


Már régóta szerettem volna elolvasni Sarah McLean rendkívül népszerű Arany Pöttyös könyvét, A csábítás kilenc szabályát. Molyon sokan ajánlották, illetve a 91%-os értékelési mutatója is sokatmondó. Szerencsére nem is kellett csalódnom, meglepetés volt a történet, nem tudtam róla semmit.

Főhősünk 
Lady Calpurnia Hartwell, azaz Callie, aki családjával Londonban él egy hatalmas nagy házban, a történet 1826-ban játszódik. Nemesi származású család, nővére épp most készül férjhez menni, fiútestvére még agglegény, ő maga pedig a sokak által lesajnált vénlány. Azonban korántsem olyan unalmas, életunt lány, mint ahogyan azt mondják róla. Van egy listája, amit végig szeretne járni lehetőleg minél előbb. Azonban ez a lista minden, csak épp átlagos nem. Teli van csupa olyan tétellel, amit az akkori kornak megfelelően egy hölgynek nem illik: szenvedélyesen csókolózni valakivel, vívni, párbajozni, kártyázni, szivarozni. Amint az látható, Callie csupa olyan dolog kipróbálására vágyik, amit csak a férfiaknak volt szabad. Komornája segít neki, majd a nőcsábász hírében álló Gabriel Ralston márki.

Imádtam Callie öniróniáját, bátorságát és lázadását!Hihetetlen, hogy az akkori társadalmat mennyire meghatározta az, hogy mit illik, hogyan illik, mit lehet egy hölgynek és mit nem.
Ez, a mai ember számára nagyon furcsa, pont ezért volt érdekes olvasmány nekem.

Na és Ralston!Micsoda pasi, azta!Azért megnyugodtam, hogy már akkor is, zárt ajtók mögött voltak szenvedélyes palik, még ha egyébként úriemberként is viselkedtek és sok volt a viselkedésbeli elvárás és körítés. :P

"– Büszkén és erősen kell szembeszállnod; légy egyszerűen önmagad."

Szenvedélyes, humoros, abszolút szórakoztató történet egy igazi ladyről és egy olyan világról, ami mai korunktól már merőben távol áll. Pedig akkor még tudtak a férfiak udvarolni, kivárni, küzdeni egy nőért. Igazából ez az első történelmi romantikus olvasmányom és nagyon élveztem, várom a folytatást!

"– Jaj, Anne, hát nincs magában egy cseppnyi kalandvágy sem?
– Azt hiszem, hogy magába szorult annyi, hogy bőven elég mindkettőnknek."

2016. február 8., hétfő

Lélegezz velem!


Just take a deep breath!Okay?That's all, honey!

Engem ez a könyv megvett kilóra. Már rögtön az első fejezetek olvasásakor. Nagyon eredeti humora van Jessica Parknak, ugyanakkor mégsem ugyanazt éreztem, mint a Flat-out-love sorozat olvasásakor. Valahogy ez más történet, más hangulat, komolyabb múltbéli drámával és egy kicsit másabb humorral. 
 

A főhős lányt, Blythe-ot megszerettem egyből (bár a neve furcsa volt eleinte,de aztán megszoktam), illetve a többiek is nagyon szerethető figurák. Sabin és Estelle kicsit sok volt számomra, idegesített a sok káromkodás, de őket is ugyanúgy meg lehetett szeretni, mint a többieket. Na és Chris!! Atyaég, milyen kedves srác. Imádtam, hogy már a történet elején „kicsimnek” szólította Blythe-ot, pedig nem is voltak egy pár. Hol vannak ilyen palik a valóságban? 
Szeretem az egyetemeken, főiskolákon játszódó történeteket, mert ilyenkor már nem tiniregényt olvas az ember. Pont abban az életkorban játszódik, amikor a főhősök már nem kisgyerekek, de még nem is családanyák és felnőttek teljesen. Még lehetnek bohók és őrültek, a felnőtté válás rögös útján haladnak, de nem értek még célba. Szerettem egyetemistának lenni, ezért is kedvelem az ilyen típusú, New Adult-könyveket.

A történet

A könyv főhőse Blythe, egy lány, aki elveszítette a szüleit egy szörnyű tűzeset során, és magukra maradtak testvérével, Jamessel. Sajnos nem állnak annyira közel egymáshoz, mint ahogy elsőre tűnt nekem, és a lány rendkívül magába zárkózott a tragédia óta, közel két éve. Egyetemistaként csak tanulással telnek napjai, nincsenek barátai, nem beszélget, nem bulizik, mint más „rendes” egyetemisták. A futás az, ami erőt ad neki túlélni a mindennapokat és ennek köszönhetően ismerkedik meg Chrissel, a tengerparton. Chris nagyobb családból jött, három testvére van, Estelle, Sabin és Eric. Édesanyjukat elveszítették, édesapjukkal pedig felszínes, minimális a kapcsolatuk. Blythe az első pillanattól fogva vonzódik Chrishez és maga sem érti hogyan, de neki elég könnyen megnyílik. A tengerparton kavicsokat kacsáztatnak a vízen, beülnek utána ebédelni és elkezdik megismerni a másikat. Blythe belecsöppen egy igazán szokatlan családba: Chris a kiismerhetetlen, vonzó srác, Estelle a mocskos szájú, ugyanakkor mélyes vallásos #alig ellentmondásos! J# amazon, Sabin a macsó, Eric pedig a visszahúzódó meleg srác. És amikor együtt vannak, ott bizony elszabadul a pokol! 
Chris és Blythe kapcsolata bensőséges, ugyanakkor a könyv felétől átalakul. Eltávolodnak egy olyan esemény miatt, amit nem értek, miért kellett a történetbe. Chris és Blythe végre igazán közel kerülnek egymáshoz, bár a srác nem akar komoly kapcsolatot, erre tessék, kiköt egy másik lány mellett. Nem értetettem. Komolyan nem, hogy ez miért kell. Úgyis Blythe-ot szereti, felesleges küszködés volt.

A könyv utolsó harmadában megváltozott a történet hangulata, legalábbis én így éreztem. Minden kezdett jobbra fordulni a szereplők számára, végre közelebb került lelkileg is egymáshoz Blythe és Chris. Érdekes módon a KMK-könyvekben eddig olvasott szerelmi szálak esetén mindig ugyanazt érzem függetlenül attól, hogy más írók, más-más történetek. Valahogy mindig ugyanazt érzem, amikor kezd kibontakozni a két főhős közötti szerelem. Nagyon jó érzés. Ennél a történetnél is ez volt.



 
 
Ami tetszett:

- a karakterek
- a humor
- a briliáns és sziporkázó párbeszédek, főleg Blythe és Chris között


Amit kevésbé tudok értékelni:

- a sok káromkodás
- Chris & Blythe első együttléte alatt és utána is a közönséges kifejezések és beszéd (most itt inkább nem sorolnám fel), nagyon rossz volt azt olvasni, hogy egy lány így beszél, ráadásul Estelle is rátett erre egy lapáttal, ah, de idegesítő volt…A könyv második felében kicsit visszafogottabbak voltak a szereplők mindannyian.

Szerencsére jóval több a pozitívum – mint látható - a könyvben, mint azok a részek, amik kevésbé tetszettek, így összességében csak azt tudom mondani, hogy remek Rubin Pöttyös könyv!

A borító

Mind az eredeti, mind a magyar borító csodálatos, érdekes és nagyon szép. Mint szinte minden KMK-könyv borítója. A kiadó nagyon-nagyon odateszi magát ilyen téren (is), a Lélegezz velem borítója is gyönyörűre sikerült. Tetszik, hogy nem átlagos, és hogy vannak rajta olyan részek, amik fényesek, tapintásra is másmilyen. Ezek a bordós-szürkés színösszeállítás nagyon jó választás volt.

2016. február 2., kedd

Egy könyvnyi mosoly



Az egyik könyvesbolti látogatásom alkalmával akadt meg a szemem A világ legszebb mosolya című könyv címén, illetve nagyon megtetszett a borítója. A fülszövegből nem sok derült ki a történetből, így kíváncsian vettem le a könyvtár polcáról ezt a gyönyörű szép könyvecskét. Meglepődtem, hogy milyen kis vékony, ráadásul elég nagy betűkkel nyomtatták, így hamar a végére értem. Megmondom őszintén, hogy egy ilyen rövid könyvért nem adtam volna ki több ezer forintot és örülök, hogy a könyvtárunkban rábukkantam. Igaz, hogy rövid, de annál tartalmasabb történet, telis teli komoly és szép gondolatokkal. Csupa érzelemmel teli oldalak, a főhős fiú első látásra szerelmes lesz, szerencsére nem viszonzatlanul, ugyanakkor mindeközben nagyon komoly lelki traumaként éli meg nagybátyja súlyos betegségét és leépülését. Henrik, a főhős srác gondolatai csak úgy száguldoznak, számtalan kétely, kérdés merül fel benne. Mi lesz Simonnal, a nagybátyjával, illetve vajon a kiszemelt lány, Kjerstin is ugyanazt érzi-e iránta, mint ő a lány iránt. Eleinte olyan érzésem volt, hogy az író csak egymás mellé teszi a mondatok – sokszor használ tőmondatokat - és aztán valahogy mégis összeállt a kép és kifejezte azokat az érzéseket, kérdéseket, amik megfordultak már az én fejemben is, amikor valaki nagyon-nagyon tetszett,vagy épp sajnos akkor is, amikor valaki súlyos beteg volt a környezetemben.


Tetszett a könyv, tudtam volna még olvasni tovább, hogy kicsit jobban kibontakozzon a szerelmi szál. Igazából a könyv borítója keltette fel elsősorban az érdeklődésemet és szerencsére nem kellett csalódnom. Ez volt az első koreai szerzőtől olvasott könyvem és nagyon tetszett