2016. szeptember 29., csütörtök

Te mennyinek érzed magad?

"Csakis mi magunk vagyunk képesek arra, hogy valóra váltsuk az álmainkat.”


Évek óta azt az elvet vallom, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Hiszen nem csak a fiataloké a világ, később is meg kell találni az embernek önmagát, és azokat a dolgokat, amik boldoggá teszik. És ehhez vajmi kevés köze van a kornak. Nem szabad beengedni azokat a frusztráló gondolatokat, amit sok ember sugall feléd, hogy „x éves vagyok, akkor neked ilyennek és olyannak kell lenned, stb.”. Érezd jól magad a bőrödben és ne törődj mások véleményével. Ezt a témát boncolgatja legutóbbi olvasmányom, Pamela Redmond Satran Korához képest című regénye.


Ó, mennyire meglepett ez a könyv engem! :D

Őszintén szólva egy sokkal elcsépeltebb, unalmasabb sztorira számítottam, ezzel szemben kellemesen csalódtam. A történet végig pörgött, eseménydús volt és sokszor igazán vicces. Szórakoztatott, olvastatta magát a regény, gyorsan haladtam vele.

A történetről röviden


A történet New Jerseyben 
és Manhattanben játszódik
A főhősnő, Alice, egy negyvennégy éves, fiatalos külsejű nő, aki letagadhatna tizenéveket és igazából meg is teszi. Pontosabban csak nem javítja ki a korát illető feltételezéseket. Sok év után beleveti magát újra a munka világába, valamint Szilveszter éjjelén megismerkedik a sármos (és nála jóval fiatalabb) Joshsal. Igazából Alice a korán kívül túl sok hazugságba nem bonyolódik szerencsére,és nem megy át a regény valami szánalmas komédiába, ahol már a saját hazugságai csapdájába esne. Sokkal inkább szól arról, hogy mi késztette arra, hogy letagadjon kb 15 évet. Egy évvel válása után Alice úgy érzi, az élete megrekedt egy ponton, miután a lánya is kiszállt a családi fészekből. Nem tudja, hogyan és merre lépjen tovább. Felnőtt lánya távol él tőle (Afrikában), ő pedig egyedül maradt a nagy családi házban, New Yerseyben. Barátnője, Maggie segít neki, hogy kilépjen komfortzónájából és valóra váltsa álmát: az áhított könyvkiadónál dolgozhasson megint, közel húsz év után. Sikerül is neki elkerülnie a kínos kérdéseket, szakmai múltja pedig segíti a továbblépésben.
Alice szimpatikus volt, drukkoltam neki és tudtam azonosulni az aggodalmaival, félelmeivel. A többi szereplő közül volt, akit nem igazán kedveltem meg a történet végére sem (Lindsay), valamint volt, akinek a karaktere igazi pszichológiai tanulmány lehetett volna (Teri, a főnökösködő szipirtyó).


Összességében ez egy nagyon olvasmányos, eredeti történet. Nem csodálom, hogy sorozatot készítettek belőle. A borító is említést érdemel, fiatalos és figyelemfelkeltő.
Azt nem mondom, hogy egy világmegváltó regény, de eredeti az alapötlet és a megvalósítás is nagyon jó volt, így örömmel adok rá maximális csillagozást Molyon. :D



Képek forrása: saját, valamint a Google

2016. szeptember 22., csütörtök

Olvasási szokások book tag



Nagyon szépen köszönöm az újabb jelölést book tagre, köszönöm Molly molynak, hogy rám is gondolt. =)
Következzenek a kérdések olvasási szokásaimról!
 

1. Van külön olvasókuckód?

Nyáron legjobban az erkélyünkön szeretek ücsörögni és olvasni. Van egy kis asztalom, amire kipakolom könyveket, olykor újságokat, valamint a kötelező kávémat, teámat. Csicseregnek a madarak, süt a Nap, tökéletes hely az olvasáshoz. Télen, a lakásban is van egy kedvenc fotelom, amihez közel van a szekrény, ahova letehetem a bögrémet. :D Szóval lehet bármilyen évszak, mindig megtalálom a megfelelő olvasóhelyemet. Lehetek máshol is, nemcsak otthon.


2. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz a könyvben? Könyvjelzők, vagy papírfecnik?

Szigorúan csak könyvjelzőt használok. Nem bírnám elviselni, ha egy vonatjeggyel, papírfecnivel, csokipapírral, akármivel jelölném, hogy hol tartok. A könyvjelzőket gyűjtöm egyébként is, így sosem lesz belőlük hiány. Ezen kívül post-itet szoktam még használni, de azt csak a kiírandó idézetek megjelölése végett.

3. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?

Alapvetően le tudom tenni bárhol és szoktam is így olvasni, de legjobban azt szeretem, ha egy fejezet végén tudom abbahagyni az olvasást.


4. Szoktál nassolni vagy inni olvasás közben?
 

Kávé, tea jöhet bármikor, a nassolás már más kérdés. Féltem a könyveimet, a könyvtáriakat is természetesen, a kölcsönbe kapott kötetekről nem is beszélve. Enni mellette nem szoktam, a nassolás is csak minimálisan, kellő távolságból. :D

5. Szoktál zenét hallgatni, esetleg TV-t nézni?
TV-t nézni semmiképpen. Maximum ha nézek valamit a TV-ben és a reklám alatt lehalkítom, addig olvasok kicsit. De úgy, hogy mellettem hangosan menjen, nem tudok olvasni. Zenét hallgatni szoktam, de csak halkan, különben nem tudok a történetre koncentrálni. Legjobb zeneként a HP-filmzenéket szeretem olvasás mellé, szívesen ajánlom könyv mellé őket. Nincs bennük szöveg, szinte klasszikus beütésük van, nagyon jó mellette olvasni.



6. Egyszerre hány könyvet szoktál olvasni? 
Mindig megfogadom, hogy egyszerre csak egyet olvasok, hogy arra 100%-ig tudjak koncentrálni, de állandóan elcsábulok és legalább egyet olvasok mellé. Igazából témafüggő nálam. Mert pl egy regény mellett simán olvasok önéletrajzot vagy valamilyen pszichológiai könyvet, ezeknél tuti nem keveredik össze semmi a fejemben.
 

7. Otthon vagy máshol olvasol szívesebben?

Igazából bárhol. Otthon persze a legjobb, kényelmes, nyugis. De buszon, vonaton, bárhol szívesen olvasok, ahol várakozni kell és kitölthetem az időmet.
 

8. Hangosan, vagy csak magadban olvasol?
Magamban. Bár olyan volt már, hogy angol könyvből pár mondatot felolvastam csak úgy magamnak, hogy hogyan hangzik. De ez csak egyszeri alkalom volt.


9. Szoktál előre olvasni, vagy kihagyni oldalakat?

Soha, semmilyen körülmények között. Nem is értem azokat, akiket ilyet csinálnak, vagy például mielőtt elkezdenék a regényt, elolvassák az utolsó oldalakat. Saját örömüket rontják el szerintem.


10. Megtöröd a könyvek gerincét, vagy úgy vigyázol rájuk, mintha újak lennének?
Úgy vigyázok rájuk, mint a szemem fényére. Sajnos volt már olyan, hogy figyelmetlen voltam és megtörtem, azóta is bánom (Csillagainkban a hiba regényemet).


11. Szoktál írogatni könyvekbe, vagy kivagy a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Irtózom a gondolatától is!


12. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyveket a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?

Nem tennék ilyet. Maximum kicsit fintorgok rá, de nem dobálnám. xD



 13. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Nem mindig. De ami megtetszik, arra azonnal. 
 

14. Mit olvasol most?


Jelenleg két regényt olvasok és egy színezőben alkotok. :D Idén újraolvasom a Harry Potter-sorozatot, amiből most olvasom a negyedik részt, a Harry Potter és a Tűz Serlege kötetet. Mellette olvasok egy könyvtári darabot, a Korához képest című regényt. Nagyon vicces, eredeti sztori, eddig tetszik. A harmadik könyv pedig a Titkos kert, ami igazából nem olvasnivaló, de valahol mégis csak könyvnek számít.

15. Milyen könyvet vettél legutóbb?

Stephanie Perkins Anna and The French Kiss című regényét rendeltem meg a BookDepository külföldi oldalról. Gyönyörűséges, ezen a héten érkezett meg. Magyarul is megvan, többször olvastam és imádom. Angolul is elolvasom.


16. A sorozatokat, vagy az egyrészes köteteket szereted jobban?

Mindegyiket. Mostanában inkább az egyrészesek felé hajlok, mert a sorozatokat nem szeretem „szétcincálni”, azaz más könyveket olvasni közben. De annyira sok jó sorozat van, hogy nehéz mindig eldöntenem, hogy elkezdjek-e egy sorozatot, vagy az önálló könyveket olvassam.


17. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

A könyvespolcom örök darabjait: a Harry Potter-könyvek, az Egy különc srác feljegyzései, Csak lélegezz-trilógia, most hirtelen ezek jutottak eszembe.


Amikor megláttam, hogy milyen sok kérdés szerepel ebben a book tagben, hirtelen megijedtem, hogy hú, hogyan fogom végigírni, aztán csak pörögtek a válaszaim, nagyon jó kérdések voltak, köszönöm a lehetőséget!

Aki kedvet kapott hozzá, ossza meg velem/velünk olvasási szokásait. Mindig jó erről beszélni, ötleteket meríteni más szokásaiból.

További szép napot kívánok:

Pandalány


Képek forrása: saját, Google, favim.com

2016. szeptember 20., kedd

Tündérmese Book Tag




Köszi a meghívást @Jenna04 és @vikcs ! :) Újabb book taggel jelentkezem, most a mesék világába kalandozom el, természetesen összehozva őket a könyvekkel.

 
1. Pinokkió – A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?

Nem, soha nem tennék ilyet. Ha valami tetszik, vagy épp nem, akkor is felvállalom, ha másokat ez megbotránkoztat. Hiszen nem vagyunk egyformák. Ami nekem kedvenc, azt lehet, hogy más épp utálta olvasni, vagy fordítva.

2. A Szépség és a Szörnyeteg – A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?

Gayle Forman Ha maradnék című regényét a könyvtárból kölcsönöztem ki pár éve, de akkor még csak az eredeti borítóval jelent meg. Az viszont nem a legszebb, kékes-lilás, olyan semmilyen szerintem. De a történet abszolút megvett magának, nem minden a külső. :D


A filmes borító sokkal szebb, mint az eredeti, legalábbis szerintem

3. Hófehérke – Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
 
Nem, ilyet nem csinálnék, akármilyen ámulatba ejtően szép egy borító. Viszont olyan volt már, hogy a könyvtárból a borítója miatt kölcsönöztem ki egy könyvet, Dani Atkins Összetörve című regényét és szerencsére a történetben sem kellett csalódnom, nagyon jó volt.


4. Csipkerózsika – Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?

Étienne St. Clair és Anna, Stephanie Perkins Anna és a francia csók regényéből. Megvan a könyv magyarul és angolul is, imádom a párosukat!




5. A kis hableány – Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?

Egyre inkább nyitott vagyok a számomra új műfajokra. Ilyen volt pár éve, amikor először olvastam disztópiát (A beavatott sorozat, Az éhezők viadala trilógia), valamint egyre szívesebben olvasok önéletrajzokat, és nagyon megszerettem a valós történeteket (Hozleiter Fanni: Te döntesz). Ezeken kívül az utóbbi években rákattantam a Young Adult könyvekre, elsősorban a Maxim Kiadó Dream Válogatásából (Csak lélegezz trilógia), valamint a Könyvmolyképző Kiadó köteteit olvasom.

6. Hamupipőke – Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?

Legutóbb a Black Boxot olvastam késő éjjelig, valamint előtte Cynthia Hard: Amikor búcsúzunk regényét. 

7. Rapunzel – Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?

Általában most már ráérzek arra, hogy melyik könyvek valók nekem, mik fognak tetszeni, de persze én is belefutok olykor szép reményű könyvekbe, amik végül csalódást okoznak. Ilyen volt nemrég, augusztusban az Eltitkolt múlt. Kiszámítható volt és nem volt igazán izgalmas, pedig jól indult.

8. Aladdin – A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó „könyvkincs”, amit találtál? 

Mostanában korlátoztam a könyvkincs vadászataimat, mert az év első felében eléggé elszaladt velem a ló. :D Viszont még júliusban, az Alexandra nagy nyári akciójában szert tettem egy tavaly óta vágyott könyvre, ami most 50%-kal kihagyhatatlan volt. Ez a könyv pedig Ali és Ramazan története.

Ugye, milyen szép borítója van?



9. Alice Csodaországban – A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?

Harry Potter világa. Mindig elvarázsol. Örök kedvenc! Akárhányszor újraolvasom, mindig elvarázsol, szó szerint. :)


10. A békakirály – Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?

Ezt a könyvet kikölcsönöztem a könyvtárból és nagyon sokáig várt a polcomon, amíg végre elkezdtem olvasni. Viszont utólag rájöttem, hogy nem kellett volna addig halogatnom, mert nagyon olvasmányos, vicces történet. Mondjuk azt sosem gondoltam előtte, hogy utálni fogom, de voltak fenntartásaim vele kapcsolatban.


11. Jancsi és Juliska – Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért? 

Nincs kedvencem, de akiket nagyon kedvelek: Bexi és a kishuga, Leiner Laura Bexi-sorozatából. Mindig védelmezi a hugicáját Bexi, kiáll érte és szereti őt, ez egyértelműen érezhető. A tinilány pedig bálványozza nővérét. :D


12. Piroska – Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?


Nemrég kaptam kölcsön Jayne Anne Krantz Ölelő karok című regényét, aminek a borítója azonnal megfogott, Seattle városával kapcsolatban elfogult vagyok (a Grace klinika-imádatom miatt), és a fülszöveg is érdekesnek tűnt. Végigolvasva a történetet azonban maradt egy kis hiányérzetem, nem egészen erre számítottam, kicsit csalódtam. De aztán a következő olvasmányom az írónőtől kárpótolt érte.



13. Rumpelstilskin – Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?

Stephen Chbosky Egy különc srác feljegyzései című regénye 2012 óta nagy kedvencem. Elolvastam a könyvet (karácsonyra kaptam =)), utána egyből megnéztem a filmet. Szomorú vagyok, amiért Magyarországon alig lehetett róla hallani. Csodálom, hogy DVD-n egyáltalán kiadták, magyar szinkronnal ráadásul. Viszont moziban nem volt. Pedig úgy megnéztem volna!Több figyelmet kellene kapni az ilyen történeteknek, amik elgondolkodtatnak, tanítanak és szórakoztatnak egyszerre.



Ha tetszett a kérdéssor és kedvet kaptatok hozzá, Ti is csináljátok meg a book taget és küldjétek el kommentben, szívesen elolvasnám. És ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velem legközelebb is!

További szép napot kívánok:
Pandalány




Képek forrása: saját fotó, Google, favim.com