2017. június 15., csütörtök

A boldog emberek olvasnak és kávéznak


Amint megláttam ezt a könyvet, tudtam, hogy muszáj elolvasnom!
A cím, a borító egyszerűen kikerülhetetlenné teszi ezt a kis méretű kötetet. Ugyanakkor becsapós is, mert egyszerre érződik benne a borító által sugallt boldogság és a fülszövegből kiderülő szomorúság. Megláttam a könyvtár polcán a kötetet, rögtön kikölcsönöztem!

A tartalomról röviden
A történet középpontjában egy tragédia áll, amit főhősnőnk, Diane próbál feldolgozni: autóbalesetben elveszítette férjét, Colint, és ötéves kislányukat, Clarát. A tragédia óta eltelt egy év, Diane azonban képtelen visszarázódni a mindennapokba, nem mozdul ki párizsi lakásából, nem dolgozik, a családjától is eltávolodott. Legjobb barátja, Felix próbál neki segíteni, tartja benne a lelket, és közben vezeti közös üzletük, A boldog emberek olvasnak és kávéznak nevű helyet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve Diane úgy dönt, itt az ideje kezdenie magával valamit és elutazik Írországba, egy kis falucskába. Itt próbál kizökkenni a megszokott négy fal közül, megismerkedik új emberekkel, a mogorva szomszéddal és lassacskán kezd megtörni a jég.



Szeretem a bús-borongós, érzelmekkel teli könyveket, és ez a történt pontosan ilyen volt. Egyszerre sajnáltam, és éreztem együtt Diane-nel, ugyanakkor benne van a remény, az optimizmus is, egy szebb jövő képe. Volt, hogy összefacsarodott a szívem, hogy mennyire szenved a férje és gyereke hiányától, máskor pedig hangosan felkacagtam a párbeszédeken. Természetesen a tragédia mellett egy lehetséges szerelem is felbukkan a könyvben romantikus történet lévén, méghozzá a goromba, és sokszor már bunkónak mondható szomszéd pasi személyében. És hogy mi lesz ebből? Nem árulom el, de az biztos, hogy meglepett a befejezés.


A karaktereket nem teljesen éreztem közel magamhoz, ennek ellenére drukkoltam nekik, a többség szimpatikus volt, leginkább Diane-nel tudtam azonosulni, bár magamat ismerve nekem nem kellett volna egy év, hogy kicsit összeszedjem magam (nem szeretek sokáig tétlen lenni). Diane szomorúsága végig rányomja a bélyegét a könyvre, mégsem lesz tőle melankolikus és nyomasztó hangulatú. Nehezen lehet a bizalmába férkőzni, tipikusan egy introvertált ember. Hasonlóan hozzá a másik főszereplő, Edward sem egy túl nyitott ember. Sokszor már kimondottan idegesített a könyv első felében, hogy mekkora egy bunkó paraszt (már bocsánat!), egyébként nem lehetett kiismerni igazán a könyv végére sem, de jóval szimpatikusabb lett, mint amilyennek eleinte tűnt.
A mellékszereplők voltak azok, akikkel nehezen tudtam kibékülni olvasás közben. Egyrészt ott van Edward húga, aki egy pörgős, hebrencs kiscsaj és kotnyeles is még ráadásul. Aztán persze az ex, Megan a létező legrosszabb fajta, féltékeny, gonosz és még buta is. Ki nem állhattam, azt hittem sosem érti meg, hogy mi a szitu. Egyedül Felix az, akit kedveltem, mert tényleg legjobb barátja Diane-nek, mondjuk kaphatott volna nagyobb szerepet is a történetvezetésben.Talán majd a folytatásban! :)

A könyv szinte minden második oldalán rágyújtanak, vagy isznak valamit. Tényleg ilyenek a franciák és az írek? Nekem ez olyan fura. Kicsit becsapva érzem magam, mert a borító, a cím eléggé mást sugall, mint amilyen maga a történt. Helyes, kis romantikus történetnek tűnik a kis alakú könyv, ezzel a sárga-szürkés borítóval és nagyjából ezt is kapjuk, de kevés benne a boldogság és a kávézó. A borítón említett Bridget Jones és Love story végül is megvan benne, de azért ne arra a stílusra számítsatok.

Nos, engem nagyon meglepett, hogy a cím egyben egy kávézó neve. És könyvmolyként imádnék egy ilyen irodalmi kávéházat, ahogy elképzelem Diane és Félix üzletét. Azonban azt sajnos el kell mondanom, hogy a történetben nem sokat szerepel a kávéház, több jelenetet is el tudtam volna képzelni ott. Remélem, a következő kötetben többet kapunk belőle.És ha minden igaz, a fülszöveg alapján így lesz. Itt el tudjátok olvasni az új könyv tartalmát: A boldog emberek esőben csókolóznak. A borítót a második kötet esetében is eltalálták szerintem:


Képek forrása: favim.com, Google

2017. június 14., szerda

A-tól Z-ig könyves book tag

Sziasztok!
Éppen ideje egy új book tagnek, régen volt már a blogon. Alexa (Írásaim Tárháza blog) felkérésére írtam meg a válaszaimat, lássuk őket!
Author you’ve read the most books from (Író, akitől a legtöbbet olvastad):
Fejős Éva. Nagyon szeretem a stílusát, a történeteit és a kiadott könyvei csodaszépek. Mind az anno, Ulpiusnál kiadott kötetek, mind a saját kiadója (Erawan) által megjelent regények. A történetei szórakoztatóak, teli vannak érzelemmel és izgalmasak.


Best sequel ever (Legjobb folytatás valaha):
Ide most így hirtelen a nemrég olvasott Egyszert mondanám, ami a Leiner Laura Bexi-sorozatának zárókötete. Egyrészt kiváló történetvezetés, másrészt tökéletes sorozatzárás.

Currently reading (Mit olvasol jelenleg?):
Ma kezdtem el Elle Kennedy frissen megjelent regényét, A baklövést. Ez a kötet Az üzlet folytatása, amit nagyon szerettem, így kíváncsian várom, mit tartogat számomra a második rész. A borító valami eszméletlen pazar. :D




Drink of choice while reading (Milyen italt választasz olvasáshoz?):     
Kávé és/vagy tea általában a kötelező elem, de nyáron sokszor inkább egy finom ízesített sör (lime-menta!), vagy egy hűsítő limonádé passzol inkább hozzá.

E-reader or physical book? (E-könyv vagy papír alapú könyv?):
Ez az a kérdés, amire sosem fogok egyértelmű választ adni. Van e-book olvasóm, imádom (kütyümániásként nem csoda), de soha nem fogja pótolni a papírkönyveket. Egyik sem fogja a másikat helyettesíteni, mindkettő vannak előnyei és hátrányai, így nem tudnám csak az egyik mellett letenni a voksomat.

 
Fictional character you probably would have actually dated in high school (Egy karakter, akivel randiztál volna a középiskolában):
Annyira imádom a booktagekben az ehhez hasonló kérdéseket, ugyanis mindig ugyanaz a válaszom: Étienne St. Clair (Stephanie Perkins: Anna és a francia csók). Kedves, helyes, humoros srác, nincs elszállva magától, és még okos is!

 
Glad you gave this book a chance (Könyv, aminek örülsz, hogy adtál egy esélyt):
A feljebb már említett Az üzlet című regényt Elle Kennedytől sokáig a borítója alapján ítéltem meg, hiába mondták sokan, hogy érdemes elolvasni. Tudom, nem szép dolog ennyi alapján elutasítani egy könyvet, tanultam belőle. :D A történet viszont megvette kilóra engem, szinte már az első oldalaktól és türelmetlenül várom a sorozat következő részét.

Hidden gem book (Rejtett gyöngyszem):
Emily Murdoch: Ha megtalálsz
Kár, hogy eddig nem kapott nagyobb figyelmet. Komoly témát feldolgozó olvasmány, amit vétek kihagyni.

 Important moment in your reading life (Egy fontos pillanat a könyves életedben):
Három ilyen moment kapásból beugrott:
1. Amikor életemben először olvastam Harry Potter első részét
2. Amikor 2015 Karácsonyon megkaptam az évek óta áhított e-book olvasót
3. Amikor regisztráltam a Molyra. Rengeteg mindent köszönhetek a könyves oldalnak.

Just finished (Most fejezted be):
Paula Hawkins: A víz mélyén
George Mann: Mechanikus London

Kinds of books you won’t read (Könyvtípusok, amiket nem fogsz olvasni):
A mindenféle Romana, Júlia és egyéb, már messziről rendkívül magasröptűnek tűnő „könyveket”. Bocsánat mindenkitől, aki szereti őket, de számomra ezek nem könyv értékűek és valószínűleg soha nem fogok belőlük egyet sem elolvasni.

Longest book you’ve read (Leghosszabb könyv, amit olvastál):
Most kapásból a Harry Potter és a Halál ereklyéi könyv ugrik be, de lehet, hogy hasonló hosszúságú (~660 oldal) volt a Galaxis útikalauz stopposoknak is.

 
 
Major book hangover because of (Legnagyobb „másnaposságot” okozó könyv):
Másnaposság alatt én azt értem, hogy sokáig olvastam egy könyvet és másnap teljes kómában töltöttem a napot miatta. :D Szóval, nekem ilyen volt már jó pár kötet, kiemelném az Anna és a francia csókot, amit nem bírtam letenni és örök kedvencem lett.

Number of bookcases you own (Könyvespolcaid száma): 9, de ebben minden benne van (gyerekkönyvek, lexikonok is). A ténylegesen saját, újabb kötetek, regények által megtelt polcok száma 6.


One book you have read multiple times (Egy könyv, amit többször elolvastál):
Kezdjük az elején: Harry Potter-sorozat. Örök, megunhatatlan, pótolhatatlan.
Anna és a francia csók
Egy különc srác feljegyzései

Preferred Place To Read (Kedvelt hely olvasáshoz):
A teraszunk, a fotelem, de bárhol képes vagyok olvasni. :D

Quote that inspires you/gives you all the feels from a book you’ve read (Idézet, ami inspirál/mindenféle érzéseket ad át neked egy könyvből, amit olvastál):
Egy nagyon kedves idézet jut eszembe először, ami az Anna és a francia csók című nagy kedvencemben szerepel. A szerelemről szól. Nos, pont ilyennek képzelem el, ahogyan Anna beszél Étienneről:

"Mert ott van ő.
Ott ül, beletemetkezve egy túlméretezett könyvbe, fölé görnyedve, és teljesen elmerülve. A szél összekócolja a sötét haját, és a körmét rágja. Josh jó méternyivel odébb ül, filctollával firkálva fekete vázlat-füzetébe. Rengeteg ember jött ki ide, hogy feltöltődjön az ilyenkor oly ritka napsütéstől, de én senkit sem látok igazán. Csak őt.
Megkapaszkodom a járda melletti kávézó egyik szabadtéri asztalának szélében, hogy el ne essek. Az egyik vendég riadtan néz rám, de nem érdekel. Kissé megingok, és levegő után kapkodok.
Hogy lehettem ilyen bolond? Hogy hihettem egy pillanatig is, hogy nem vagyok szerelmes belé?"

Reading regret (Könyv, amit megbántál, hogy olvastad):
Nincs ilyen. Minden könyvnek üzenete van és ez vagy átjön, vagy nem. Ha mégsem tetszik, akkor sem vesztettem semmit, mert legalább megismertem az adott könyvet, hogy milyen. Maximum olyan könyv volt már, hogy megbántam, hogy megvettem, mert elég lett volna kikölcsönöznöm.

Series you started and need to finish (all books are out in series) (Sorozatok, amiből minden rész megjelent, elkezdted és be kell fejezned):
Esztelen-trilógia. Ezer éve ott áll a polcon a második rész, a harmadik még beszerzésre vár. Viszont eddig csak az elsőre jutott időm, azt kétszer is olvastam!

 
Three of your all-time favorite books (Három legnagyobb kedvenced):
Jaj, nem akarok csak hármat választani, nézz körül nálam Molyon és láthatod, mennyi kedvencem van. :D

Unapologetic fangirl for (Egy könyv, amiért menthetetlenül Fangirl módra rajongsz): Harry Potter. Mindig. Mindenek felett.



Very excited for this release more than all the others (Új megjelenés, amit legjobban vársz):
Elle Kellenedy: Baklövés

Lakatos Levente: Szigor III. 
Julia Lewis Thomson: Többek szerint
Baráth Viktória: A főnök

Worst bookish habit (Legrosszabb könyves szokásod):
Túl közel tartom a bögrét a könyvhöz és ebből sajnos történt már baleset. Hagyjuk is, rémes (nem túl régi) emlék, csak feltépném a sebeket…

X Marks The Spot: Start at the top left of your shelf and pick the 27th book (X jelöli a helyet: Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve)
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet. Az egész trilógia a polcomon áll, a témája komolysága és az egész sorozat komolysága ellenére számomra hatalmas élmény volt ezt a történet és szeretném még sokszor elolvasni.
Bámulatos borító, élőben még szebb!
Your latest book purchase (Legutolsó könyvvásárlásod):
Abbi Waxman: Új örömök kertje
Teljesen megfogott a fülszöveg, a borítóval együtt, nem tudtam neki ellenállni és előrendeltem. Élőben is meseszép.

 
Zzz snatcher book (last book that kept you up WAY late) (Legutóbbi könyv, amit késő estig olvastál):
Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár
Hajnali 1-ig olvastam, nagyon kíváncsi voltam a végére, az egyik legjobb LOL-könyv.

 
Nos, kérem szépen ennyi volt ez a book tag, remélem tetszettek a válaszaim.
A kihívottaim:
Viki (Könyvmánia blog)
Adri (Könyvmoly vagyok, ha mondom)
Barbi (Kitablar)
  
 Szívesen elolvasnám a válaszaitokat, illetve bárkiét, aki kitölti. :)

Legyen szép napotok!

2017. június 13., kedd

Könyvekről, bloggertől, igazán



Sziasztok molyok!
Múlt szerdán kezdetét vette a 
Könyvekről, bloggertől, igazán nevű új, közös rovat, amiben hat bloggertől olvashattok majd különböző könyvekről értékeléseket, s ha úgy adódik, nyerhettek is az adott regényből egy példányt, a kiadók jóvoltából. Az első választottunk George Mann - Mechanikus London c. műve lett - lássuk, hogyan vélekedtünk róla.

Fülszöveg
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkológépekké változnak és a ködből előbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.


Számomra eddig teljesen új területre tévedtem a könyvek világában ezzel a regénnyel. A steampunk műfaj ismeretlen volt számomra, és úgy érzem, jó választás volt elsőként ez a történet.

Kérek egy csésze Earl Greyt! – ez volt az első reakcióm, amikor elkezdtem olvasni. Annyira angol, annyira elegáns a könyv stílusa, imádtam belemerülni. A történet 1901-ben játszódik Londonban, amely város teljesen más képet mutatott magáról, mint ahogy jelenleg ismerjük. Az angolok mindennek megadták a módját már ekkor is, stílusosak voltak és sokszor túlságosan udvariasak. Taxi helyett bérkocsik vitték az embereket az utcákon, a technológia fejlődött, és egyre merészebb ötletek láttak napvilágot.
A gépiesítés hatalmas méreteket öltött. Olyannyira, hogy az estélyeken embernek tűnő automaták szolgálták ki a vendégsereget, az eget léghajók szelték át. Ugyanakkor egyre különösebb dolgok történtek: rejtélyes eltűnések, éjjel történt szörnyű gyilkosságok, egy világító rendőr rótta az utcákat és egy végzetes léghajó katasztrófa szörnyű tragédiája rázta meg a város lakosságát. Vajon mi történhetett? Ki állhatott mindezek mögött, ha egyáltalán köthető egyetlen emberhez e sok furcsa esemény? Mindezen kérdések megválaszolására vállalkozott főhősünk, Sir Maurice Newbury és újdonsült asszisztense, Miss Veronica Hobbes.


Nagyon élveztem a kutatást, nyomozást és azt, ahogy kibontakozott a cselekmény. Azonnal, az első oldalaktól kezdve belerázódtam a történetbe. A regény rendkívül pörgős, teli van izgalmakkal, és ne felejtsük el: rengeteg csésze teával.  Szinte minden fejezetben valaki kér egy csészével, nem hazudtolják meg magukat az angolok, a legnagyobb káosz közepén is képesek elegánsan elfogyasztani az ötórai teájukat. Imádtam! 

A karakterek mindegyike kidolgozott, nincsenek logikátlan lépéseik és felesleges mondataik. Szeretem az ilyen szereplőket, mint Newbury és Hobbes, illetve a mellékszereplőket is, mert drukkolhatok nekik, okosak és a párbeszédeik szórakoztatóak.  Pontosan olyannak képzelem el az angolokat (legalábbis ebben a korban mindenképpen), mint ők: szépen fejezik ki magukat, illedelmesek, és képesek megőrizni a nyugalmukat feszült helyzetben is.

A borító
Csodálatos. Hűen tükrözi a történetet: sejtelmes, sötét, és izgalmas. A borító szélén látható fogaskerekes, aranyozott minta különlegessé teszi és igazán ünnepivé. A többféle borító közül nekem ez tetszik a legjobban.

Összességében jó olvasmánynak tartom a könyvet, mert végig fenntartotta a figyelmemet, érdekes volt, szerettem a sok leírást, amik segítettek elképzelni a régi Londont. A történet teli van váratlan fordulatokkal, izgalmas és nem hagy nyugodni. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kedvcsináló a könyvhöz:

„(…) semmi olyasmiről nincs szó, amit egy jó erős Earl Grey ne tudna orvosolni.”

 „Newbury viszonozta a lány mosolyát. – Remek. Akkor talán rendezkedjen be minálunk. De előbb … hogy áll a teafőzéssel?”

„Ahhoz képest, hogy Angliát egy nő irányította, a nemzet még mindig a férfiak előtt hajlongott."

"Mindannyiunknak megvannak a titkaink és a gyengeségeink."

A nyereményjáték

Résztvevő blogok:

06. 07. - Kitablar
06. 09. - Fordítóblog
06. 11. - Könyvmánia
06. 13. - Pandalány olvas
06. 15. - Lap lap után
06. 17.  - Szegecsvár - Demi Kirschner

Ahhoz, hogy bekerülj a nyereményjáték virtuális kalapjába, nincs más dolgod, mint kitölteni a Rafflecopter dobozt. :) Amint véget ér a játék, azonnal kisorsoljuk a nyertest, amit a Facebookon teszünk közzé.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz!

Sok sikert kívánok mindenkinek a játékhoz!

a Rafflecopter giveaway

Képek forrása: saját fotó, valamint Google 

2017. június 8., csütörtök

Puha Boldog Puffancs


Annyira humoros, annyira eredeti!


Ezekkel a szavakkal tudom jellemezni Sarah Andersen legutóbbi rajzos könyvét, a Puha Boldog Puffancsot. Engem már első, nálunk is megjelent könyve, a Felnőni kiábrándító megvett magának. Nem volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok-e a következőre.

Ezúton is köszönöm szépen a recenziós példányt a FUMAX Kiadónak!


Ami elsőre feltűnt, hogy a borítón a felirat és a figura ruhája puha, finom anyagból készült, nem papír és lehet simizni! :D Mennyire aranyos ötlet! Tetszik a kék szín, a stílus, minden. Rögtön az első oldalon kacagnom kellett, de igazából minden oldal teli van élettel, humorral és lehetetlenség érzelmek nélkül végiglapozni a könyvet. Valamit biztosan kivált az emberből egy-egy mini képregény: ráismersz magadra, vagy épp valaki másra a környezetedből, vagy csak egyszerűen viccesnek találod a szövegeket, még ha nem is tudod magadra vonatkoztatni.

Olyan ez a könyv számomra, mint egy kis bonbon, időről időre csak lekapom a polcról, belelapozok és máris jobb kedvem lesz tőle.
A rajzokhoz írt szövegek sokszor ironikusak, de abszolút érződik belőle az önkritika és az, hogy Sarah a dolgok jó oldalát nézi mindig. Sarah nagyon jól ért ahhoz, hogy a hétköznapi élet apró problémáit humorral megspékelve mutassa be. Ez jellemezte az első könyvét is. A vége felé a macskás oldalak is kimondottan tetszettek és örültem, hogy bebizonyította: a macskák igenis szerethetőek.

„MENNYI IDŐ KELL, HOGY KÖTŐDJEK EGY EMBERHEZ?
– Ismerlek, de izé… Ismerlek-e VALÓJÁBAN, szerinted? 
– 9 éve vagyunk barátok.
MENNYI IDŐ KELL, HOGY KÖTŐDJEK EGY MACSKÁHOZ?
Két perccel később:
– Meghalnék ezért a cicáért.”


Egy valami volt, ami bennem hiányérzetet keltett: a puffancs. Ez alatt azt értem, hogy  úgy indultam neki a könyvnek, hogy ebben bizony a pár felcsúszott kiló általi élethelyzetekről kapok majd vicces rajzokat, azonban ebből elég kevés volt benne. Kicsit sajnáltam a dolgot, hiszen a cím is ezt sugallná, de ettől függetlenül nagyon tetszett a könyvecske. Nagyon örülök, hogy a polcomon tudhatom.
És egy kis szösszenet búcsúzóul:

„Mert ha más nem is, az teljesen garantált egy velem való kapcsolatban, hogy mindig pulcsitolvaj maradok.”


Képek forrása: saját fotó, favim.com