Sienna Cole: Reményszimfónia - előolvasás

Mindig nagyon izgalmas és egyben megtisztelő feladat számomra, ha előolvasója lehetek egy készülő regénynek. Ráadásul nem először és ezért a felém irányuló bizalomért nagyon hálás vagyok Sienna Cole írónőnek, illetve természetesen az Álomgyár Kiadó csapatának is, köszönöm a lehetőséget!

A fülszöveg

Zene ​és szerelem Bécs szívében 

Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. 

Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. 

Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?

Már a cím önmagában annyira kifejező, hogy azonnal felkaptam a fejem, amikor először esett szó Sienna készülő regényéről a közösségi oldalas csoportjában. Még a fülszöveget sem kellett elolvasnom, már tudtam, hogy ez a történet nagyon különleges lesz. A remény szóban annyi minden benne van és annyi mindent jelent az életemben, hogy nehéz lenne elvonatkoztatnom ettől a könyv kapcsán. Szerintem ha valaki már remélni sem tud, akkor tényleg minden elveszett. Az a típusú ember vagyok, aki mindig, az utolsókig (néha kiderül, hogy feleslegesen) remél és hisz dolgokban, emberekben és a feladás számomra nem opció. Na de visszatérve a könyvre!

A cím pontosan tükrözi azt, amiről szól a történet, minden benne van. Remény, amit az egyik főszereplő, Carla képvisel és szimfónia, amit Patrick, a férfi főhős a zene révén.

Carlát azonnal a szívembe zártam, már az első fejezetek során. Olyan női mintát alkotott vele az írónő, akit nem lehet nem kedvelni. Erős, határozott, ugyanakkor megvan benne az a nőies báj és érzékenység, amitől az olvasó tud vele azonosulni. Ha létező személy lenne, biztosan nagyon szeretnék jóban lenni vele és például együtt dolgozni az alapítványában (Hans nélkül persze). Mindenkiben látja a jót, a szépet és képes küzdeni a céljaiért, feláldozva akár a saját boldogságát, ha ez az ára annak, hogy másokat segítsen.

Patrick egy teljes más, sokkal zárkózottabb személyiség. És mégis megvan köztük az a közös pont, amitől egymáshoz tudnak kapcsolódni és a két karakter meglehetősen ellentétes személyisége összefonódhat. Patricket ismerhetitek már a Négyszáz nap szabadság című regényből, ami Sienna 2017-ben megjelent könyve. Abban a történetben már megmutatkozott Patrick introvertált beállítottsága és nagyon-nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ő lesz a főszereplője Sienna új regényét. Pontosan abban reménykedtem, hogy jobban megismerhetem és választ kaphatok arra a kérdésre, hogy mi történt vele a múltjában és a Négyszáz nap szabadság utáni időszakban.

A Reményszimfónia egy tökéletesen megkomponált regény. 

Minden és mindenki a helyén van benne, nincsen egyetlen hamis hang, oda nem illő sor vagy eltévesztett ütem. Olyan, mint Patrick szimfóniája: sodor magával és nem ereszt. Számomra már az első fejezetek sorsdöntőnek bizonyultak. Éreztem, hogy ez lesz a kedvenc Sienna-regényem és az a helyzet, hogy a végére érve még inkább ezt gondolom. Holott nagyon szeretem az előző regényeket is, mindegyik egyedi és sohasem unalmas. Ugyanakkor a Reményszimfónia az a történet, amit leginkább szívemhez közelinek érzek, lehet a témaválasztás miatt. Az emberek és a zene kapcsolata mindig hálás téma és ha jól megírnak egy történetet, mint Sienna is, akkor abból biztosan igazán különleges történet születik. Teljesen mindegy, hogy milyen zenei műfajról van szó, nem ez a lényeg. Hanem a zene, ami összeköt embereket, sorsokat és kiszakít a valóságból. A két főszereplőt a zene szeretete a sok nehézség ellenére összeköti és általa meg tudják nyitni szívüket egymás felé.

A múlt démonai mindig kísértik Patricket

Természetesen nemcsak a zene viszi előre a történetet, hanem más dolgok is, de nekem mégis azok a jelenetek a kedvenceim a történetben, ahol a zongora, Patrick zsenialitása kerül előtérbe. És a regény csúcspontja, az a bizonyos előadás, elképesztő. A szó minden értelmében.

Amit még mindenképpen szeretnék megemlíteni, az a helyszín. Bécs, a zenei világ fellegvára. Tökéletes helyszínválasztás. Már csak azért is, mivel hozzánk közel található város, és többször volt alkalmam ott járni, így tényleg magam előtt láthattam az utcákat, a csodás épületeit, az osztrák emberek világát, és el tudtam képzelni közöttük Patricket, amint például épp munkába siet. :)

Sienna írási stílusa látványosan fejlődik, könyvről könyvre és ez most is bebizonyosodott. Nagyon feltűnt már az első fejezetekben, hogy milyen sok leíró kifejezést, metaforát használ, amik tökéletesen elénk tárják a regény jeleneteit és megelevenednek a szereplők, szinte kilépnek a könyv oldalairól. Kimondottan szép mondatok követik egymást, semmi elcsépelt kifejezés vagy közhely. A történet felépítése abszolút logikus, nem sietett semmit, a szereplők nem csaponganak, nincsenek felesleges párbeszédek. A könyv kerek egész, szerintem semmi nem hiányzik belőle, a befejezés pedig megadja az utolsó, záró akkordot a remekműnek.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget és az élményt, fantasztikus történet.

Képek forrása: saját, favim.com