2017. január 16., hétfő

Álom vagy valóság? - Nővérek könyvesboltja




Láttátok már Cynthia Swanson Nővérek könyvesboltja című regényét a könyvesboltban, könyvtárban vagy bárhol?Bámulatosan szép borítója van: lila és fényes, azonnal megtetszett. Kissé felszínesen (nem szoktam ilyesmit csinálni) a címe és a borítója miatt szerettem volna elolvasni. Annyira romantikus, szép, és lila (az egyik kedvenc színem)! Persze a fülszöveg sejtelmessége is hozzájárult, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de inkább az első kettő volt a döntő a dologban. És elolvasva a regényt bátran állítom, hogy a külső méltón tükrözi a tartalmat. Az első fejezetek olvasásakor még nem annyira tudtam belemélyedni a könyvbe, nem igazán éreztem nekem valónak a történetet. Aztán, amikor kialakult a könyv stílusa és egyértelművé vált, hogy hogyan is kell elképzelnem egy ilyen álom-valóság sztorit, teljesen levett a lábamról, kezdett beindulni a történet. Nem egy tipikus romantikus kötet, az egész annyira álomszerű, a valóságtól elrugaszkodó. És lehet, hogy pont ezért tudtam belemerülni.
 
Azt hiszem, filmek vannak már hasonló témában (pl.: Eredet), és ebből a könyvből is szívesen megnéznék egyet. Simán el tudnám képzelni, hogy filmvásznon viszont láthassam a történet.

A történetről röviden:

1962-ben járunk, főhősnőnk egy örök álmodozó harmincas nő, Kitty. Egyedül él, egy kis könyvesboltot vezet legjobb barátnőjével, Friedával Denverben. Szereti a munkáját, imádja a könyveket, de nem egészen ilyen életet képzelt el magának. Szeretne szerelmes lenni, férjhez menni, gyerekekkel körülvenni magát. Ez a vágya azonban csak éjjelenként, álmaiban Katharynként teljesül, amikor mindig ugyanabban a családban találja magát, két gyerekkel és egy remek férjjel. Az álmaiban sok momentum és személy valóságos, azonban felébredve mindig ugyanott találja magát: egyedül, otthon a macskájával. Alig várja az estéket, és kíváncsi, vajon mit fog történni az álombeli életében.
 
 


A könyv ötletét nagyon eredetinek, érdekesnek és figyelemfelkeltőnek tartom. A főhősnő, Kitty/Katharyn szimpatikus volt végig, együtt tudtam érezni vele, bele tudtam képzelni magam a helyzetébe és drukkoltam neki. Az elején el se tudtam képzelni, hogyan fog működni ez az álom-valóság kettősség és kissé tartottam attól, hogy bele fogok zavarodni, hogy épp hol is van Kitty. Szerencsére nem így történt, lehet az eltérő két név miatt. Az írónőnek sikerült úgy összemosni a két életet, hogy ne legyen mégsem zavaró és érthetetlen. Remek leírások által ismerhettük meg a ’60-as évek Denverét, ahol akkor kezdődött a fejlődés és kezdtek teret hódítani az áruházláncok, plázák. Ez egyébként érinti főhősnőnk kis üzletét is.

A történet helyszíne Denver, 1962-63.
A történet a romantikus, szerelmi és álom-valóság vonal mellett egy komoly betegség témáját is feldolgozza (autizmus), valamint a felnőttkor egyik legnehezebben elfogadható momentumát, a szülők elvesztését. Nagyon megható és szép volt az, ahogyan Kitty a szüleihez kötődik, szereti őket és segíti őket. Ez volt talán az egyetlen dolog, ami miatt a végén kicsit szomorú voltam, mert nem úgy alakultak a dolgaik, ahogy szerettem volna. A betegség kezelése azonban nem lett ennyire kibontva szerintem, nem mélyedt annyira bele az írónő, igazából nem is feltétlen kellett volna a történetbe, mert épp elég esemény volt e nélkül is benne.

"Elképzelni sem tudom az életemet a könyvesbolt nélkül."



Amire mindenképpen szerettem volna kitérni, az a könyvesbolt. Ahogy olvasás közben elképzeltem, Kitty és Frieda könyves üzlete egy hangulatos, kis üzlet lehet Denver egy eldugott utcájában. Öröm lehet egy ilyen helyen dolgozni, bár sajnos a plázák térhódításával csökken a forgalmuk és a könyv végére veszélybe kerül az üzlet, de direkt nem árulom el persze, hogy mi történik vele pontosan. Mindenesetre nagyon tetszett a lányok elhivatottsága, a könyvek iránti szeretetük, erről tudtam volna még részletesebben is olvasni.


Kifejezetten izgalmas volt ez az egész álomszerű történet, mert tippem sem volt, hogy vajon mi lesz ebből, mi lesz a lezárása a történetnek, vajon melyik szál lesz a valóság és melyik lesz az, amelyik Kittynek csak a fejében létezik. Az írónőtől ez volt az első olvasmányom és sikerült meglepnie, szívesen olvasnék még tőle a jövőben.


Képek forrása: saját, favim.com, Google képeiből készült montázsok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése