2017. január 30., hétfő

Milyen lesz a búcsú után?




Az eddigi legjobb Jennifer E.Smith-könyv (legalábbis szerintem)!

Ó, mekkora meglepetés volt számomra a Milyen lesz a búcsú után? című regény!Nagyon tetszett, teljesen belefeledkeztem a történetbe. Magamhoz képest rendkívüli gyorsasággal olvastam végig (≈2 nap alatt), ugyanakkor nem akartam, hogy ilyen hamar véget érjen. Már megint egy „kérdőjeles” könyv az írónőtől, úgy látom, ez a dolog fekszik neki a címek választásakor. És e könyv esetében még jogos is. :D

A történetről
A könyv középpontjában egy fiatal szerelmespár, Clare és Aidan áll, akik utolsó napjaikat élik az egyetem megkezdése előtt. Két éve vannak együtt, rengeteg közös élménnyel, emlékkel gazdagodtak ez alatt az idő alatt, azonban most válaszút elé kerültek: együtt maradnak, de távkapcsolatban, vagy szakítanak. Nehéz döntés, hiszen őszintén szeretik egymást, nem tudják elképzelni a mindennapjaikat és az életük egymás nélkül. Az utolsó estéjüket töltik együtt otthon, Chicagoban. Minden fejezet egy-egy állomás azokból a helyszínekből, amikhez emlékek kötik őket: első beszélgetés, első csók, felejthetetlen bulik. Aidan a nyugati parton tanul tovább Los Angelesben, Clare pedig a keleti partot célozta meg New Hampshire-ben. Arany középút nincsen, bár a könyv egy érdekes válasszal oldja meg a kérdést.


„Később”
"Chicago"
"Los Angeles"
"New Hampshire"
"Szökőkút"
"Rozsdi"


Teli van érzelmekkel, romantikával, ugyanakkor közben jó humorú történet. A két főhőst nagyon megszerettem, a körülöttük lévő szereplőket is. Drukkoltam nekik és annak, hogy egy olyan megoldása és lezárása legyen a könyvnek, ami nem okoz csalódást és nem hagy rossz érzéseket bennem utána sem. Semmi ilyesmi nem történt, sőt, szerintem lehet, hogy be fogok egyszer szerezni belőle egy saját példányt.

"– Honnan tudod,ha meg sem próbálod?"

Nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni a regény. Mindent imádtam benne: a helyszínt (Chicago, kertváros, tengerpart), a szereplőket, az élethelyzetüket (egyetem előtt utolsó hónapok), a borítót. Jennifer E.Smithtől megszoktam már ezt az írási stílust és a hasonló fiatalos történeteket, de ez valahogy számomra kiemelkedik közülük. Bele tudtam élni magam a főhősök helyzetébe, együtt tudtam érezni velük a problémájukat tekintve és imádtam a közös pillanataikat, a párbeszédeket közöttük. Érezni végig a történetben a közelgő változás szelét és azt, hogy főhőseink nagy dolgok előtt állnak. Emlékszem rá, hogy nekem is milyen érzés volt egyetemre kerülni, egy másik városba gyakorlatilag totál egyedül. Ezért is tudtam magam ennyire beleélni a könyvbe, hiszen Aidan és Clare ráadásul Amerikában élnek, ott még inkább nagy változás az ország egyik végéből a másikba költözni, hogy álmokat valósíts meg, de a családod, az addig jól ismert közeged messze lesz tőled.
 
Aidan egy végtelenül (talán túlságosan is?) rendes srác, a lacrosse csapat egyik kiemelkedő figurája, akinek szülei támogatják őt, azonban apja elvárásainak mégsem tud megfelelni, hiszen nem olyan jövőt képzelt el magának, mint amilyet apja szeretne neki. Szinte vérre menő vitáik egyre távolabb sodorják őket egymástól.

Clare egy nagyjából átlagos, kedves lány. Legjobb barátnője Stella, aki egy kissé hiperaktív, néha szinte már idegesített is. Clara karaktere azért volt kedvelhető, mert egy szerény, kedves lány, ugyanakkor azt el kell mondani, hogy ő nem volt annyira érdekes figura, mint Aidan.

Ketten együtt remek párost alkottak. Mint általában, most is azokat a részeket szerettem legjobban, ahol csak ketten vannak, nincs sok, más szereplő körülöttük. :D
Egyedül talán azzal nem értettem egyet az események sorában, hogy Clare miért nem tudja kimondani azt a bizonyos sz betűs szót (szeretlek) Aidannek. Hiszen tényleg így érzett iránta, túlságosan nagy körítés volt ekörül, de a legjobb pillanatban megoldotta az írónő a dolgot.

"Bármi is történjék, még előttünk áll az egész éjszaka."
 
Szívesen elolvasnék egy folytatást, vagy akár egy kiegészítő kötetet is.


Képek forrása: saját montázs, Google, favim.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése