Egy ember, akit 3.14-nek hívtak :)

Egy ideje szemeztem már ezzel a regénnyel a könyvtárban és karácsonykor kedves unokatestvéremék kölcsönadták - amit ez úton is nagyon köszönök neki - mert kiderült, hogy nekik nagy kedvencük a könyv. Így pláne izgatottan vágtam bele az olvasásba még februárban, azon közben más könyveket is olvastam, így lassan haladtam vele, sőt, megálltam sajnos. Azonban a hosszú hétvégén folytattam végre és sajnálom, hogy ennyi ideig húztam a folytatását, mert eszméletlen jó könyv!

Érdekes, elgondolkodtató, izgalmas és egy olyan könyv, ami nem hagyja nyugodni az embert. Rendkívül olvasmányos, csak úgy pörögtek az oldalak gyorsan egymás után! Nem vagyok tájékozott az indiai, keleti kultúrákban és pont ezért is érdekelt nagyon a regény, kíváncsian olvastam az ottani szokásokról, az emberek életfelfogásáról és arról, hogy a vallás mennyire fontos szerepet játszik az életükben.

A főhős, Piscine azonban különleges még közöttük is, hiszen egyszerre rögtön három vallás is rabul ejtette a szívét: a hindu (ami alapvetően a vallása), a keresztény és a muszlim. Gyerekkorát, felnőtté válásának útján mutatja be a könyv első része. Érdekes és szórakoztató volt olvasni, hogy milyenek az indiai mindennapok, illetve milyen egy állatkert élete. Ugyanis Piscine szülei létrehoztak egy csodálatos állatkertet, telis-tele csodaszép és különleges élőlényekkel. Mivel különösen szeretem az állatokkal kapcsolatos történeteket (Pl.: Vizet az elefántnak), ezért is tetszett nagyon, ahogyan leírta a könyv rendkívül részletesen az állatok külsejét, viselkedését és sok-sok hasonlatot használva magam előtt láthattam őket. Szinte megszemélyesítette az élőlényeket. Ez különösen tetszett az egész könyvben: a részletesség, amivel minden helyszínt, embert bemutatott az író és ahogyan leírta, hogy hogyan is kell elképzelnie az olvasónak mindezeket.

Nem mindenki bánik ilyen szépen a szavakkal. Kimondottan szépen ír Yann Martel. Más írók viccesek, érdekesek, de ő rá inkább azt mondanám, hogy szépen ír.

A könyv bizonyos részei kimondottan ijesztőek voltak számomra. Itt nem arra gondolok, hogy féltem, hanem inkább hitetlenkedtem, hogy "nem igaz, ez tényleg megtörténik?". Leginkább ezek azok a részek voltak, amikor kiderült, hogy Pi totál magára maradt a hatalmas Csendes-óceánon, vagy amikor megevett ezt-azt-amazt, amikhez végső kétségbeesésében fordult (teknőst).

Összességében nagyon tetszett a regény, előbb kellett volna elolvasnom. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

"Mondanom kell valamit a félelemről. Ez az élet egyetlen igazi ellensége. Csak a félelem tudja legyőzni az életet. Okos, alattomos ellenség, én aztán tudom. Nincs benne tisztesség, kímélet, nem ismer törvényt, sem illendőséget, nem ad irgalmat. Az ember leggyengébb pontjára támad, tévedhetetlenül, könnyedén megtalálja. Mindig az agyban kezdődik. (…) Elűzzük legutolsó szövetségeseinket: a reményt és a bizalmat. És máris legyőztük magunkat. A félelem, ami végtére csak egy érzet, diadalmaskodott rajtunk."

Képek forrása: saját, illetve facebook.com