2016. március 23., szerda

Girl online



Előrendeléssel jutottam hozzá a Girl online című regényhez, amiről igazából előtte nem sokat hallottam. Őszintén szólva nem mondott semmit a Youtube-sztár, Zoe Sugg neve, de mivel tetszett a leírás, és ráadásul kedvezményes volt az előrendeléssel, így gondoltam, hogy miért ne rendeljem meg. Nos, nagy meglepetés volt számomra ez a regény!

"Őszintén szólva nem vagyok benne biztos,hogy ez a sportoló testű dalosfiú az esetem, de teljesen zavarba hoz,hogy a suli szépfiúja csak rám figyel. Ehhez abszolút nem vagyok hozzászokva."

Először, az első fejezetek olvasása közben kissé megijedtem, hogy „Hoppá, beleszaladtam egy LOL-könyvbe, ami már nem az én korosztályomnak szól!”, de szerencsére a gyanúm nem igazolódott be. Olyan inkább ez a történet, mint egy továbbfejlesztett LOL-regény. Vicces, szórakoztató, ugyanakkor telis teli van elrejtett igazságokkal, lásd a kiírt idézeteimet Molyon.

"Ezt szeretem legjobban a fényképekben: ahogy segítenek örökké megőrizni és felidézni a boldog pillanatokat."

Adott egy szerény, csetlő-botló lány, Penny, aki megszokott gimnazista életét éli Brightonban, Angliában szülei, bátyja (Tom) és meleg barátja, Elliott társaságában. A suliban állítólagos legjobb barátnője ott tesz keresztbe neki, ahol csak tud, ráadásul mindezt tűri Penny, nem áll ki önmagáért. Egy szerencse folytán a karácsonyi szünetet New Yorkban tölti a családjával, ugyanis édesanyja esküvőt szervez & végül az egész család vele tart, plusz Elliot.
A környezetváltozás, új dolgok megismerése egyértelműen jó hatással van a való életben is az emberekre, így van ez Pennyvel is. Már első nap érezhető a különbség, mert itt senki nem pletykál róla, senki nem rosszindulatú vele, ráadásul, ahogyan az lenni szokott a regényekben, megismerkedik egy érdekes sráccal, Noahval. Feje tetejére áll a világ számára az alatt a két hét alatt, amit az Egyesült Államokban tölt, ráadásul az online világ sem könnyíti meg az életét, sőt.

"Néha el kell engedni az embereket."

Nem akarom elmesélni az egész sztorit, de az biztos, hogy kimondottan olvasmányos és letehetetlen történet. Egyszerűen magával sodort, kellemes meglepetés volt és nagyon lekötötte a figyelmemet. Nem egy tipikus romantikus regény.

"Vannak, akit másodpercek alatt a szívébe zár az ember."

A karakterek abszolút szerethetőek egytől egyig, senki nem volt idegesítő, kivéve persze azt a kettőt, akinek direkt ez volt a feladata. Külön kiemelném Penny és testvére, Tom kapcsolatát, mert főleg a könyv második felében derült ki számomra, hogy mennyire közel állnak egymáshoz, nem is gondoltam volna.

"– Tudod, mit hívnak sorsfordító eseménynek? – kérdezi Noah, mikor leállítja a motort.
Megrázom a fejem.
– A filmek elején van egy pont, amikor történik valami, és a hős egész életét megváltoztatja.Láttad a Harry Potter?
Bólintok.
– Nos abban az a sorsfordító esemény, mikor Hagrid azt mondja Harrynek, hogy egy nap nagyszerű varázsló lesz, és átadja neki a roxforti levelet.
– Ja, igen.
Noah lenéz az ölébe, mintha zavarban lenne.
– Azt hiszem, nekem te vagy ez."

Ami engem még lenyűgözött ebben a könyvben, az a helyszín volt. New York City. Álmaim egyik városa. :D Imádtam, ahogy bemutatta a könyv a várost, illetve különösen az a rész tetszett, amikor kora hajnalban autókázott Penny & Noah a városban. Egy ekkora várost kihaltan látni igazi élmény lehet. Egyszer megnézném. ♥

"Általában szeretem a hétfőket. Tudom, tudom, őrült vagyok! De nem tehetek róla – mindig is izgalmasnak tartottam egy új hét kezdetét. Egy újabb lehetőség, hogy mindent újrakezdj az előtted lévő hét új nappal – mint egy mini Újév."
 

Kép forrása: Google
Kíváncsian várom a folytatást, mert lesz második rész a könyv belső borítója szerint. 
 
Képek forrása: saját, libri.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése