2015. augusztus 23., vasárnap

Pushing the Limits


Megmondom őszintén, hogy az első fejezet elolvasása után kissé kétkedve olvastam tovább a történetet.
 
A főhős lány, Echo neve első hallásra nagyon fura volt, az apja ellenszenves, a mostohaanyja pedig egyenesen irritáló & idegesítő. Mi lesz így a folytatás - kérdeztem magamtól. Aztán megjelent a színen Noah & máris átalakult minden. Kezdtek beindulni az események olyannyira, hogy szinte le se tudtam tenni a könyvet. Fantasztikus történet, mely teli van érzelmekkel, érzésekkel, félelmekkel & gyakorlatilag az összes főhős komoly érzelmi háborúkat vív saját magával. Van egy-két kimondottan idegesítő karakter, Natalie & Grace, akiket kicsit sem éreztem Echo igaz barátnőinek, dés ez később be is bizonyosodott..

A két főszereplő mindegyike komoly lelki sérülésekkel próbálja átvészelni a gimi gyötrelmeit.

A főhősök

Echo – Édesanyja intézetbe került, miután megpróbálta megölni a saját lányát. Szülei elváltak, édesapjával & annak újdonsült élettársával, a várandó Ashley-vel él, akit ki nem állhat. A felszín alatt mindig ott van a feszültség közöttük apjával, nemcsak mostohaanyjával. Egyedül Lila-ra (ez is milyen név?!) számíthat, mígnem összeismerkedik Noahval. Édesanyja összeomlása előtt Echo az egyik legnépszerűbb lány volt a suliban, rengeteg baráttal és ismerőssel, illetve Luke-kal ők voltak az évfolyam álompárja. Azonban anyukája intézetbe kerülése & egy bizonyos tragikus este után minden megváltozott. A lány eltávolodott a barátaitól, Luke-kal szakítottak közel egy év után & szinte teljesen magába fordult Echo. Az iskolai terapeuta, Mrs. Collins sem tudott a bizalmába férközni, hogy segítsen neki. Echo feladott mindent, még hobbiját, a festést & rajzolást is.

Noah – A srác, aki híres balhéjairól, drogügyeiről, a tetkóiról & egy igazi nőcsábász hírében áll. Azonban az álarc mögött sokkal több lakozik ebben a fiúban. Fontos számára a család, azaz két öccse, Jacke & Tyler. Szüleik két évvel ezelőtt egy tűzbalesetben hunytak el, magukra maradtak így hárman. Azonban a törvény közbeszól & a két kissrác nevelőszülőkhöz került, illetve Noah is. Noah nevelőszülei még két másik fiatalt is befogadtak: Betht & Isaiaht.

Noah célja az, hogy leérettségizzen, munkét szerezzen & megszerezze az öccsei felügyeleti jogát & gyámságát. Ehhez azonban jobb jegyek kellenek a suliban, így jutunk el Echohoz, aki a korrepetítóra lesz. Eleinte esélytelennek tűnt, hogy ők ketten megtalálhatják a közös hangot & együtt tanuljanak, azonban addig-addig csűrte & csavarta a szálakat az írónő, amíg végül mindenhogyan egymásba gabalyodtak.


"Alexander fészkelődött a karomban. Istenem, milyen kicsi volt, és apám meg Ashley kerge arckifejezéséből ítélve ők máris rajongtak érte. Mindannyian így kezdtük: Én, Aires, Noah, Lila, Isaiah, sőt még Beth is. Valamikor valaki a karjában tartott és szeretett minket, csak valahol útközben minden elcsesződött."

Echo & Noah is fantasztikus érzelmi fejlődésen mennek át, amíg megtalálják a kiutat saját poklukból. Nehezen nyílnak meg az embereknek, egymásnak azonban mégiscsak sikerül egy idő után, nemcsak a kölcsönös vonzalom adja kapcsolatuk alapját. Persze a környezetük kicsit sem örül neki & nem teljesen támogatja ezt a kapcsolatot. Még Lila sem áll ki Echo mellett, amit nem igazán értek. A legjobb barátnőnek a lány boldogságát kellene szem előtt tartania, nem az egyéni véleményét a fiúról...

A másik két „barátnőt” pedig nem nevezném igaz barátnak, hiszen elfordulnak Echótól, miután kiderül, hogy szakított Lukekal & Noaht választotta.

Kép forrása: favim.com
Nagyon tetszett az a jelenet, amikor Mrs. Collins meglepetésszerűen elhurcolta Noaht egy színházterembe, ahol a meglepett fiú szóhoz sem jutott, amikor színpadon meglátta öccsét, amint átvesz egy díjat. Büszke, boldog volt, hogy jelen lehet a tesója egyik fontos pillanatánál, még ha ezt a nevelőszülők nem is nézik jó szemmel. Nagyon örült a szívem ennek a résznek az olvasásánál, jó volt olvasni.

A befejezés számomra nem hagyott kivetnivalót maga után. Nem volt kiszámítható, maximum egy kicsit sejthető, és elégedett vagyok vele. :)



1 megjegyzés:

  1. Szia egy díj vár rád a blogomon! ;) Kukkants be és nézd meg! http://lexaesnixikonyveskuckoja.blogspot.hu/2015/08/dij.html

    VálaszTörlés