André Aciman: Szólíts a neveden (Call me by your name)

Vannak könyvek, amik egyszerűen csak megtalálnak minket. Jókor, jó helyen.

Mindig ott volt a tudatomban ez a történet, azonban csak idén éreztem azt, hogy nem hagy nyugodni, és tényleg el szeretném olvasni. Rengeteg alkalommal jött szembe velem a könyv, a film, a plakát, végül a kedvenc vloggerem (@heyheyjulie) és Ott Anna, az irodalmi "mentorom" adta meg a végső löketet, hogy beszerezzem a könyvet.

A fülszöveg

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet. 

A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált. A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

Különleges történetet kaptam, és őszinte leszek, arra nem számítottam, hogy ennyire tetszeni fog és az idei olvasmányaim egyik kiemelkedő kötete lesz. Arra igen, hogy témájából adódóan más lesz, mint amiket eddig, mostanában olvastam. Azonban már az első oldalakon éreztem, hogy ez a történet engem most megtalált. Később, mint megjelent, később, mint film lett belőle és Oscar-díjat nyert, de megérkezett hozzám. És szerintem a lehető legjobbkor.

Ami elsőként megfogott benne, az a hangulata volt. Alapvetően akkor lesz emlékezetes nekem egy történet, ha beszippant a hangulata és olyan, amit nem könnyű elfelejteni és egyszerűen teljesen kizökkent a valóságból. A Szólíts a neveden olvasásának már a legelején éreztem, hogy ez az én regényem lesz. Az író elképesztően gyönyörűen mutatja be a kezdeti vonzalomtól a beteljesülésig a szerelem izgalmas folyamatát. Elio teli van aggodalmakkal, gátakkal és félelmekkel. Ugyanolyan szorongó fiatal srác, mint bármelyik kortársa, akik kezdik felfedezni az érzelmek végtelen és összetett világát. Megérkezik nyaralójukba Oliver, a magabiztos, tehetséges és nála idősebb író. 

Eliot egyre több, számára még ismeretlen és szokatlan érzés keríti hatalmába. Azt veszi észre, hogy megállás nélkül a a vendégükön jár az esze, keresi a kapcsolódási pontokat és ürügyeket a beszélgetésre. Az író tökéletesen írja le azt, milyen, amikor valaki elkezd többet érezni egy másik személy iránt, egy idő után másként néz rá és végül szerelembe esik. És itt fontos elmondanom, hogy mennyire lényegtelen, hogy ezt egy férfi érzi egy nő iránt, vagy épp egy fiatal srác egy férfi iránt.
André Aciman olyan tehetséggel mutatja be a szerelem érzését, amilyennel még nem találkoztam. Elio félelmei, szorongásai, reményei mind-mind megjelennek a könyvben, és az olvasó magára ismerhet ezek által. A valóságban ugyanígy zajlanak ezek a fázisok, amiket Elio él át, ő is reménykedik, gyötrődik és világgá kürtölné boldogságát, amikor érzései viszonzásra találnak.

Hiába csak az egyik szemszöget látjuk, Elio szemszögét, mégis az volt az érzésem, hogy Olivert is kellő képpen megismerhettem. Szinte faltam a sorokat, teljesen magával ragadott a történet. Fontos könyv, mely segít jobban megértenünk az azonos neműek közötti kapcsolatokat és szerelmeiket. Az író nem esik túlzásba, szerencsére nem viszi el egy olyan irányba a történetet, amitől nyálasnak és mesterkéltnek tűnne. Sokkal inkább éreztem azt, hogy ez egy valódi történet és Elio-Oliver párosa bármikor elbiciklizhet mellettem az utcán.

Nem lehet elmenni szó nélkül a helyszín mellett sem. Olaszország, perzselő nyár. Imádtam azt a laza életérzést, ami a könyv szinte minden sorából árad. Teljes mértékben nyári könyv, örülök, hogy én is ekkor olvastam. Szinte éreztem a bőrömön a sós tengervizet, a tikkasztó hőséget és úgy éreztem, mintha én is egy vendég lennék Elioék házában, külső megfigyelőként. Ráadásul októberben lehetőségem nyílt ellátogatnom Olaszországba, így bár rövid időre, de bepillanthattam az olaszok mindennapjaiba, ez csak hozzátett a könyvélményhez (bár utólag, de az részletkérdés).

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mely először hazánkban, a Margó Irodalmi Fesztiválon volt elérhető, itt mutatták be a nagyvilágnak. Az író, André Aciman ellátogatott Magyarországra és a fesztiválon egy beszélgetést követően, éjszakába nyúlóan dedikált, így mindkét könyv a polcomon aláírt, a beszélgetés pedig nagyon szuper volt (angolul zajlott, és hálistennek nagyon érthető volt). Alapvetően ez egy olyan könyv, amihez nem feltétlen képzelek el folytatást, önmagában kerek egész. Ugyanakkor a második kötet szerintem nem fog rontani rajta, és az az érzésem, hogy nem csalódunk. Alig várom! 2020-ban ez a regény is sorra kerül. 

A könyvet elolvasva nagyon hamar megnéztem a belőle készült filmet és hála az égnek, hogy pont olyan lett, mint vártam. Hozta számomra a könyv hangulatát, a színészek tökéletesen választották ki a karakterekhez, a helyszín mesés és a zenék abszolút passzolnak minden jelenethez. Nagyon tetszett!

Képek: saját, Google