2017. szeptember 22., péntek

Molyok & Bloggerek - Többek szerint + NYEREMÉNYJÁTÉK - vendégírás


Nemsokára megjelenik Julia Lewis Thomson nagysikerű Többek sorozatának második kötete az Álomgyár Kiadó jóvoltából. Négy blogger és négy moly vállalkozott arra, hogy a Többek által nőcsábász Maximjának titkokban bővelkedő történetét véleményezze. Érdemes követni a Molyok&Bloggerek értékeléssorozat állomásait, mert a különböző értékelések és érdekességek mellett még nyerhettek is két példányt a könyvből.

A fülszöveg

Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával. Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem. Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.
Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?
 
A könyvet ITT előrendelhetitek


A mai napon megérkeztünk az értékeléssorozat következő állomásához, fogadjátok sok szeretettel Szalai Edit moly írását.

Maxim…
* belégzés – kilégzés *
Maxim…
Kölcsönkaptalak, nem is olyan régen… Emlékszem, remegett a gyomrom, amikor megérkeztél… annyira izgatott voltam, annyira régen és annyira nagyon vártalak már. Kivételesnek éreztem magam, hogy itt vagy…
Elérkezett a pillanat és én nem teketóriáztam… Öt óra … Öt óráig csak az enyém voltál… gyors menet volt, de hát ne csodálkozzon ezen senki, ugye?? Kicsit féltem utána, mert köztudott, hogy te nem próbálsz fel senkit kétszer…
Aztán, amikor el akartam mondani, milyen volt veled, nem tudtam megszólalni… megint ugyanaz a csapda… Nem találtam a szavakat, az én híresen nagy szám bemondta az unalmast! Leírtam, amit gondolok. Aztán leírtam még egyszer. De nem éreztem, hogy igaz lenne, hogy jó lenne, hogy azt mondja-e, amit érzek, vagy gondolok… Úgy döntöttem, nem engedlek el!
Ha már megkaptalak, légy az enyém! Igazán! Teljesen! Mindenhogy! …és újrakezdtük. Most lassan, kényelmesen, minden pillanatot átérezve, minden csókot megragadva, minden fájdalmat közösen átélve.
Megdöbbentem, féltem, fájt, megijesztett, szerettem, elengedtem, és újra rátaláltam.

"Élvezd az életet, amit ajándékba kaptál!"
 
A legjobbkor jött ez a mondat. Elhiszed, hogy így van… aztán rájössz, hogy ez a legnagyobb átverés a világon… végül megérted, hogy ez a legnagyobb igazság az egész történetben…
Maxim története teljesen más volt, mint Anna, András és Tamás élete… ha úgy érzed, megismerted az írónőt, és tudod, milyen a lelke, a gondolkodása, a stílusa… hát meg fogsz lepődni. Nagyon meg fogsz. Egy teljesen másik világ. Egy teljesen másik élet. Egy teljesen másik Maxim, aki mégis ugyanaz.
Egy szoknyapecér, egy szívtipró, egy rocker, aki imádja a csajokat, meg a csajokkal a szexet. És meg kell mondjam, nem is csinálja rosszul. Nagyon nem csinálja rosszul… Hmmm…
És mégis, igazán akkor szerettem bele, amikor már nem akart mindenkivel szexelni, csak azzal az eggyel… a francba! Megint egy isten, akiről lemaradtam… :)
De hát mit is mondhatnék…

Tudtam, hogy más lesz. De elképzelni sem tudtam, hogy ennyire!
Nem tudom, hogy írhatnám le, amit érzek...
Ez a könyv fergeteges volt. Veszélyes, szenvedélyes, halálos és izgalmas.  
A történet lebilincselő volt. Hogy ideillő legyek, elrabolt, magáévá tett, és többé nem volt menekvés! 
A fülszöveg tökéletes. Pont annyit sejtet, ami elég, hogy kíváncsi légy. Hogy akard tudni. Aztán elkezded olvasni és jönnek az apró információk. És még többet akarsz. Megismered Maximot. Megismered Nastyat. Megismered Boriszt…. Az életüket. A múltjukat. Az érzéseiket. A titkaikat… 
Haragszol. Dühös leszel. Elszánt. Segíteni akarsz. Persze nem tudsz, de akarsz… a gyomrod beleremeg, annyira akarsz…  
Aztán történik valami… megint… és úgy érzed eddig nem is tudtál semmit… és olvasol, és olvasol, mert tudni akarod! 
És igen, az élet lelketlen valósága megint fejbe vág!  
Pedig te annyira akarod! Minden porcikád lökné őket a helyes irányba, de nem lehet…  mert veszélyes… Hah 
Veszélyes. 
Mégis van valaki, aki dacol a veszéllyel…. Megint egy barát. És Boldog vagy, hogy megteszi! 

Nem tudom, hogy mit vártam, de amit kaptam az leírhatatlan! A Többek által feldobott a levegőbe, megpörgetett, aztán a földbe döngölt… a Többek szerint olyan volt, mint egy forgószél… sohase tudtad, hogy mibe ütközöl a következő körnél! Egyszerűen csak sodort magával. Maxim egy tökéletes rosszfiú. Szórakoztató, mert vicces és beszól bárkinek. Kergeti a csajokat, mintha nem is lenne más dolga. Nemtörődöm, olyan, mint egy szélvész, egy egyébként meglehetősen dögös szélvész! Jön, felforgatja az életed, aztán tovaszáll mielőtt megköszönhetnéd.  
Aztán emberére akad. Nem is akármilyen emberére! De a dolgok nem mindig olyan egyszerűek, mint szeretnénk. Megváltoznak, amikor legkevésbé számítunk rá!  
A Bosszú kemény dió. És velejéig képes beenni magát az ember lelkébe. Kegyetlen és fájdalmas. És elvesz tőled mindent és mindenkit. Aki még maradt…  

Menekülsz, dühös vagy, elveszítesz mindent… nem marad csak a harag. De vannak dolgok, amik elől nem menekülhetsz! Nem hazudhatsz örökké. Nem bujkálhatsz örökké… 
Mint ahogy nem élhetsz olyan életet sem, ami csupa gyötrelem, fájdalom, hazugság és félelem… 
Annyira akartam, hogy végre helyre jöjjön minden. Hogy múljon a fájdalom, múljon a harag. A kétségbeesés. Amikor próbálsz boldog lenni egy olyan életben, ami tudod, hogy valójában nem is a tiéd… és igaz ez mindenkire...

Egy élet, ami a hazugságról szól.
Egy élet, ami a rettegésről szól.
Egy élet, ami a hatalomról szól.

A hazugság nem tarthat örökké. A félelem megöl mindent. Erőszakkal nem kaphatsz meg bármit.  
Maxim. Nastya. Borisz. 
Életek. Érzések. Titkok. 
Hazugság. Félelem. Fájdalom. Szenvedély. Vágy. Hűség.  
Ez a könyv minden volt, csak átlagos nem. Teljesen más érzéseket hozott elő bennem, de nem bántam. Fordulatos, lebilincselő, izgalmas és veszélyes. 
És Maxim. Édes istenem, Maxim! 

Hogy mit vártam ettől a könyvtől?  
Magam sem tudom.  
Hogy mit kaptam tőle?  
Egy fergeteges, izgalmas, komoly veszélyekkel tarkított történetet. Az életükért és szerelmükért harcoló férfit és nőt. Az orosz alvilág sötét bugyraiból kinyúló gonosz erőt.  
És persze Maximot. Maximot minden mennyiségben! Aki képes bármikor megnevettetni, képes bármikor elterelni minden gondolatom, képes bármikor bármire bárhol bárhogyan….  
…nem biztos, hogy Borisz a legveszélyesebb ebben a történetben… 

Ó, és még valami… a vége… hát nem is tudom, A történetnek vége lett, de annyi minden maradt mégis benne! …most már baromi kíváncsi vagyok a folytatásra!!!
Hogy Maxim nem bír megülni a seggén? Ez borítékolható volt. Hogy bajba kerül miatta? Ez borítékolható volt. De, hogy mi történik ez után? Azt sose találod ki…  

Julia Lewis Thomson! Köszönöm, hogy lehetőségem volt ezt a könyvet elolvasni. Olyat kaptam tőled, ami nélkül szegényebb lennék. Kimondhatatlan élményekkel és feledhetetlen tanulságokkal lettem gazdagabb  (No meg egy Maximmal, akit ezentúl jelzőként fogok használni, mert a pasi leírhatatlan ) 

Egy valami biztos! Ha nem ismernélek személyesen, akkor is imádnálak! (De én hála a sorsnak és Evika82 MolyFüggőtársnak szerencsés vagyok, mert a barátom vagy! )

Kedvenc idézeteim, egy kis ízelítő:

„- Nem zavart, hogy szinte megdugtad az orrom előtt? – puffogott csípőre tett kézzel, és ezzel egyértelműen értésemre adta, hogy baromira pipa, és természetesen féltékeny.
- Hm? Miért is kellett volna zavarnia?
- Mert együtt vagyunk! – mutatott színpadiasan kettőnkre.
- Mi ketten? – kacagtam. – Ezt mégis miből szűrted le, édesem?
- Mert… Baszd meg! – képen törölt és elmasírozott.
- Nyugi, cicám, meg is fogom!”

 „- Én csak felvetettem, mint ötletet.
- Persze, kenjél csak minden mocskosságot rám.
- Kennék én…
- Maxim! – ripakodtam rá.
- Bocs!”

„Olyan volt, mint egy bedrogozott szurikáta, a nyúlánk termetével és az örökké zizegő viselkedésével. Lónyugtató kellett volna neki, nem pia!”

„Ezt nagyon megszoptam. Pedig a cuminak ezen az oldalán gyűlölök állni.”


Az értékeléssorozat állomásai:

1. állomás: szeptember 1.– Anya olvas blog
2. állomás: szeptember 8 - ZCsilla (vendégértékelés az  Anya olvas blogon)
3. állomás: szeptember 15. - Pandalány olvas blog
4. állomás: szeptember 18. - gregsys (vendégértékelés  az  Anya olvas blogon)
5. állomás: szeptember 22. - EditVagyok (vendégértékelés a Pandalány olvas blogon )
6. állomás: szeptember 25. - Gorkie – Olvasókörút blog

7. állomás: szeptember. 27. - agi89 (vendégértékelés az Olvasó körút blogon) 
Extra nap:  
8. állomás: szeptember 30.

Játék:

Többek szerint című könyvből két példányt sorsolunk ki 2017. október 1-jén azon játékosok között, akik az összes értékelésben megtalálják az elrejtett szavakat, és ezeket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírják.
Figyelem! A Rafflecopter dobozba előbb be kell jelentkeznetek Facebook azonosítóval, vagy egy olyan e-mail címmel, amire később ki tudjuk küldeni az értesítőt. A nyereményt kizárólag magyarországi címre áll módunkban postázni! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő e-mailre vagy Messenger üzenetre.


a Rafflecopter giveaway
Sok szerencsét!

2 megjegyzés: