2014. január 4., szombat

Barbibébi

Ma délután egy másik kötetet is befejeztem, Lakatos Levente Barbibébijét.
A fiatal magyar írótól ez az első könyv, amit olvastam & tetszett.Olvasmányos, könnyen érthető, fiatalos hangnemben íródott történet.Érdekes, humoros, ugyanakkor egy krimiről beszélünk, tehát megvannak benne az izgalmas mozzanatok is. Főhősünk Barbibébi, aki egy gimnazista korú celeblány. Botrányairól híres, és aki ellent mond neki, meneküljön!Tudja, hogyan tegyen tönkre másokat, és meg is teszi!Azonban egy nap autóbaleset éri, őt és barátnőjét egy autós elüti hazafelé egy buliból. Azonban rövid időn belül kiderül, hogy nem véletlen balesetről van szó, hanem célirányos gázolásról. A történet során Barbi saját démonjaival küzd meg és szembesül önmagával, korábbi tetteivel. Különösen tetszett az a könyvben, ahogy Barbi rádöbben korábbi tettei súlyára és arra, hogy nem akar ilyen gonosz ember lenni többé és csak azt szeretné, hogy szeressék!
Biztosan fogok még olvasni L.Leventétől! :) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése