2012. szeptember 27., csütörtök

Idézetek

Szóljon ez a bejegyzés az idézetekről. Nagyon sok szép, jó, igazán tartalmas & elgondolkodtató idézetet olvastam már, most bemutatok néhányat a kedvenceim közül. Főleg filmekből & sorozatokból származnak ezek az idézetek, vagy épp az interneten való böngészés közben akadtam rá egy-egy darabra.


"Nem attól félünk, hogy gyengék vagyunk. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az s nem a sötétség, ami megrémít. Hogy mi van, ha sikerül. Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek. S nem csak egynek, de mindnek. Ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul megadjuk a jogot másoknak is ugyanerre. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat."
(Carter edző, nagyon jó film ♥!!!)

 

Mindent elmond a következő: 

"Hiszem, hogy mindannyian okkal érkeztünk erre a világra, hogy minden életnek célja van.Nevetni születtünk, vagy hogy megcsókoljuk azt, akit igazán szívből szeretünk. Hogy kacagjunk, mosolyogjunk, sírjunk... túllépjünk és túléljünk - elfogadva a rosszat. Nem kell felejteni, de tovább kell lépni, menni előre, jobbra vagy balra, bármerre! Csak menni. A saját utad Te csinálod magadnak, és Te döntöd el, hogy miből építed. Én szeretetből akarom és bátorságból. Meg akarok élni minden pillanatot, amit az élet ad. A legjobb tanács, amit adhatok Neked, csak ennyi: szeress, nevess, láss, élj - és soha ne veszítsd el a reményt." (sajnos a szerzőt nem ismerem)


"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van, és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz..Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve...Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod...A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor, rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van... És mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne Veled!"

Egy kis szösszenet a hiányról & ennek túléléséről:
“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”

 És egy idézet arról, hogy felismerjük a nem látható lehetőségeket is:
"Talán nem tetszik, de néha fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, elvonatkoztassunk a dolgoktól, és lássuk a teljes képet. Valójában rájönni arra, hogy eddig mindent rosszul láttál, felszabadító érzés lehet, és hirtelen észreveszel új perspektívákat, új lehetőségeket, amiket eddig észre sem vettél."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése