2021. május 26., szerda

Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció


Jóbarátok. Friends. Egy sorozat, amit mindenki ismer és tudja miről van szó, még ha soha egy részt sem látott belőle. 1994-ben egy olyan történet indult útjára Amerikában, mely a tévézésben történelmet írt és megváltoztatta a világot. Nagy szavak ezek, azonban tudjuk, hogy a Friends a sitcomokat alapjaiban írta át. Nincs még egy olyan sorozat, amit ennyire szeretnek a nézők és világszerte a csatornák mai napig ismétlik megunhatatlanul. Mert tényleg ilyen, örök érvényű! Saul Austerlitz A Jóbarátok generáció című könyvét tavaly a megjelenéskor olvastam, azonban most, hogy a várva várt Reuniont megkapjuk mi, rajongók, ideje mesélnem róla.

A fülszöveg
Jó ​reggelt! Tényleg 1994-et írtunk, amikor a televízió műsorra tűzte az első epizódot?
Abban az évben, szeptemberben hat barát ücsörgött a kedvenc kávézójukban, hogy szexről, párkapcsolatokról, munkáról meg az élet egyéb dolgairól trécseljenek – és a mai napig újabb és újabb rajongók fedezik fel Rachel, Ross, Joey, Chandler, Monica és Phoebe életét. A sorozat – tehetséges megalkotóinak köszönhetően – szőröstül-bőröstül bekebelezte a fiatal közönséget. A Jóbarátok volt e korszak legkedveltebb és a legnagyobb hatású televíziós programja. Soha nem tartottak szünetet.
De pillantsunk csak bele, mi zajlott a színfalak mögött!
Saul Austerlitz, a popkultúra ismert krónikása, exkluzív interjúkat készített az írókkal, a rendezővel, a producerekkel és a stáb tagjaival a sorozat történetéről, amely a Netflixen jelenleg is meghökkentő népszerűséggel éli utóéletét. Izgalmas részleteket közöl a forgatás körülményeiről, a Super Bowlról, londoni utakról, leszbikus esküvőkről, frizuradivatokról, szupersztárok cameoiról vagy a millió dolláros szerződésekről.
A Jóbarátok az új műsorokkal is felveszi a versenyt. Előkelő helyet foglal el televíziós adások népszerűségi listáin, az ismétlések is ott vannak a Top 10-ben! A Jóbarátok a 90-es évek televíziós szimbólumává vált, öröksége és sikere a legmerészebb ábrándokat is túlszárnyalja. Ez a letehetetlen, vidám, humoros könyv is ezt bizonyítja.

Kiadó: 21.század Kiadó, 2020
Oldalszám: 430
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt




Nagyon kíváncsian vártam ezt a könyvet, hogy végre megtudhassak minél több információt arról, hogyan született meg az ikonikus sorozat. Mivel imádok mindent, ami a filmgyártás folyamatairól, a háttérmunkáról szól, azonnal előrendeltem a kötetet. És az a helyzet, hogy csak olvastam, olvastam és egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Még több információt akartam, még több titkos pillanatot a színészek, a színpad és a forgatások mindennapjaiból. Információéhesen faltam a lapokat, teljesen beleélve magam a sorozat megszületésének történetébe. Visszarepültem az időben egészen 1994-ig, és csodás volt lapról lapra olvasni azt, ahogyan a két alkotó, David Crane és Marta Kauffman kitalálta, hogy kell egy ilyen sorozat, és miről fog szólni. Izgalmas abba belegondolni, hogy mennyire kockázatos vállalás volt a megvalósítás, hiszen csak utólag derült ki, hogy a döntéseik beváltják-e reményeiket és nem pazarolták-e a drága idejüket, erejüket, és pénzüket vagy pedig sikert aratnak. Természetesen ez ma ugyanígy működik, azonban abban az időben sokkal jobban kiéleződött ez a rizikó, ami a sorozat beindításával járt. 

Csak kapkodtam a fejem, amikor egy-egy karakter sorsáról döntöttek. Meglepő volt, hogy mennyire nem látták előre egy-egy évad eseményeit és az írók számára is meglepetést okozott jópár fordulat, főleg a szerelmi szálak alakulása. Nehéz lehet ilyen sok epizódot megírni úgy, hogy az eredménnyel a nézők, és egyébként a közvélemény úgy általában elégedett legyen. Szomorúan és kissé értetlenkedve olvastam, hogy a kritika sosem szerette különösebben a Jóbarátokat. Egyáltalán nem értem miért, bár én laikus vagyok persze, nem láthatom azt, amit ők egy történetben.
Azt viszont elképesztőnek tartom, hogy ennyi év után is új rajongókat szerez a hat jóbarát története, a régi motorosok pedig gyakorlatilag folyamatos újranézéssel tartják életben a sorozat iránti lázat és úgy tűnik, ez soha nem fog elmúlni.

A történet mellett a színészek kiválasztása volt számomra a könyvben az egyik legérdekesebb rész. A próbafelvételek során derült ki, hogy a jelentkezők közül kik lesznek a legalkalmasabbak a szerepekre, akik várhatóan a nézők szívéhez nőnek és teljesen rájuk illik majd a karakterük. Ezt előre látni nehéz feladat lehetett. Hat embert összeválogatni úgy, hogy mind a hat színész között működjön az a bizonyos kémia, amit mi a képernyőn láthatunk. Amitől nevetünk, amitől érezzük a kötődést közöttük, a barátságuk hitelességét, a szerelmeik őszinteségét, a karakterek lényével tudjunk azonosulni és egész egyszerűen szeretni őket. 
Számomra olyan ez a sorozat, mint egy társaság, akik itt laknak a szomszéd házban és bármikor velük tölthetem az időmet. A történeteik, a poénjaik kiállták az idő próbáját és a rajongók ugyanolyan lelkesedéssel, megunhatatlanul nézik világszerte az epizódokat. Én is, bármikor bármelyik részt még úgy is, hogy a jelenetek közül rengeteget már kívülről fújok.


Felemelő érzés lehetett az alkotóknak, amikor először ült össze a hat színész felolvasni a pilot epizód szövegét és azonnal érezték, hogy helyes döntéseket hoztak, most valami igazán nagy dolog kezdődik mindannyiuk életében. Voltak próbálkozások, hogy például Courtney Cox eredetileg Rachel szerepét szerette volna, de hála az égnek végül Monica lett. Mindegyik karakter-színész párosítást tökéletesen eltalálták. Egyébként én nagyon szeretem, hogy a hat szereplő barátsága olyan, hogy nemcsak akkor működik, ha mind a hatan együtt vannak, hanem külön-külön is igaz barátok mindenféle párosításban. Együtt éreznek a másikkal, együtt nevetnek és nincs olyan, hogy klikkesedés. Legalábbis én sosem éreztem ezt egyik epizódban sem. Persze vannak olyan szoros kötelékek, mint Chandler és Joey barátsága, de a többiek nincsenek kirekesztve, a bizalom az alap mind a hat ember között.

Talán azért tud ennyi néző azonosulni a történetükkel, mert teljesen hétköznapi életet élnek a karakterek. New York, munka vagy épp munkanélküliség, barátok, szerelmek, gyermekvállalás kérdése, családi konfliktusok, mindez elképesztően eredeti humorral megfűszerezve.

A rajongók évek óta reménykedtek és kampányoltak, hogy legyen folytatás a 10. évad után, és ez a nap is elérkezett. Pontosabban nem folytatást kapunk, amit én egyáltalán nem bánok, mert szerintem a 10 évad abszolút egy kerek, egész történet lett. A hat jóbarát sok év után újra találkozik, ellátogatnak a stúdióba, beszélgetnek, felidézik az ikonikus jeleneteket, pillanatokat, szöveget olvasnak fel, és megjelennek páran a mellékszereplők közül. Szerintem ez nagyon jó lesz, sok-sok érzelemmel, emlékkel és nemcsak a színészeknek, hanem nekünk is igazi élményt jelent majd. Nagyon kíváncsian várom, holnaptól, azaz május 27.-től, egy időben az amerikai premierrel elérhetővé válik az HBO Go kínálatában. 


Képek forrása: Pinterest, HBO Go, saját

2021. május 25., kedd

Boris Vian: Tajtékos napok

Boris Vian nevével először 2013-ban, a Tajtékos napok filmfeldolgozása kapcsán találkoztam. Moziban láttam az alkotást, mely rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. Azóta terveztem, hogy könyvben is szeretném ezt a történetet megismerni, és most végre elolvastam a regényt.

A fülszöveg
A ​Boris Vian – életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve „kötelező olvasmánya” az újabb és újabb ifjú generációknak.
A Tajtékos napok nem csupán a XX. század „legmeghatóbb szerelmes regénye” (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei – a szerelem és a zene – mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket.

Kiadó: Helikon, 2020
Oldalszám: 288
Moly-adatlap: itt




Az új kiadás meseszép borítója első pillantásra felhívja magára a figyelmet és hűen tükrözi azt a különleges világot, amit a történet elénk tár. Mivel a filmet már láttam, tudtam, hogy egy rendkívül színes és egyedi képzelettel rendelkező író könyvét fogom olvasni, és a kötet nem okozott csalódást. Nagyon sokak kedvenc története, már értem, hogy miért. Bár számomra nem lett minden idők legszebb szerelmi története, mégis teljesen magával rántott ez a látszólag meseszerű világ a maga színes-szagos mindennapjaival. Semmihez sem hasonlítható képi világot ír le Vian, mely egyszerre különc és bohém, de megvan benne a kellő érzelmi töltet és komolyság. Csakúgy, mint szereplőiben. A főszereplők, Colin és Chloé első pillantásra egymásba szeretnek, mely szerelemről hamar kiderül, hogy erős köteléket jelent számukra és megtalálták egymásban az igazi társat. Egy olyan szerelmi történetet tart kezében olvasó, ami lehet, hogy alapjaiban átlagosnak mondható, azonban az az írásmód, amivel Vian bemutatja a történetet, messze felülmúlja az átlagos romantikus könyvek színvonalát.

Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy nagyszerű, színes és pörgős mesefilmet néznék, ahol bármi megtörténhet. Azonban a Tajtékos napok sokkal több, mint egy vidám életmese. Valódi érzelmeket vonultat fel és metaforikussága csak egy játék, melyen át kell látnia az olvasónak ahhoz, hogy megértse a könyv mondanivalóját. Ebben a világban nem szokatlan, ha egy zongorajátékkal koktél keversz, vagy épp ha egy korcsolyapályáról halottakat söpörnek le. Egy idő után elengedtem olvasás közben, hogy mindent a realitás talaján kezeljek, és elkezdtem élvezni a történet képi világát. Eleinte persze furcsa érzés volt megismerni az író látásmódját, de hamar megértettem, hogy el kell rugaszkodnom fejben a valóságtól.

Rögtön az első oldalakon feltűnt, hogy az író mennyire sok hasonlatot és metaforát használ, és hamar világossá vált, hogy az egész történet egy hasonlat. Életre, érzésekre, betegségre, az élet kihívásaira. A Tajtékos napok egy színes, elképesztően szép történet, mégis benne van a szomorúság és elmúlás fájdalma is. Összességében olyan élményt számomra ez a könyv, ami maradandó, még úgy is, hogy egyébként nekem nem lett kedvenc. Semmiképpen sem szerettem volna kihagyni ezt a történetet, örülök, hogy elolvashattam.


Képek forrása: Pinterest, Google