Üdvözlünk a Remélem, jól vagy című könyv blogturnéján – az irodai élet rejtelmeiben!
Képzeld el: reggel 8, kávéval a kézben, már megint egy újabb megbeszélésre sietsz. A szokásos e-mailek, a határidők, a pletykák és a fáradt kollégák között telik el a nap, és úgy tűnik, mintha a világ csak az irodai asztalod körül pörögne. De mi történik akkor, amikor a mindennapi rutinban egy váratlan helyzet hívja fel a figyelmet arra, hogy talán többre van szükséged, mint egy újabb kötelező feladatlistára?
Ez a kérdés húzódik meg Natalie Sue Remélem, jól vagy című regénye mögött. A történet az irodai élet elnyomó monotonitása és a személyes kapcsolatok összetettsége között egyensúlyoz, miközben bemutatja, hogyan mosódnak el a munkahelyi és személyes világok közötti határok.
Jolene, a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.
Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.
Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.
Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.
A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra különbségeire és az elkerülhetetlen emberi kapcsolódásokra világít rá mesterien.
Kiadó: Magnólia kiadó
Oldalszám: 432 oldal
ISBN: 9789635983933
Fordította: Tót Barbara
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt
Sok éve irodai dolgozóként úgy éreztem, hogy ez a könyv számomra kötelező olvasmány. Már a legutóbbi Könyvfesztiválon angolul is nézegettem, és most, hogy a Magnólia Kiadó elhozta magyarul, egyértelmű volt, hogy elolvasom.
Két éve fedeztem fel magamnak az egyébként már rég véget ért The Office sorozatot, és ettől a könyvtől hasonló hatást vártam. Nos, nem kellett csalódnom, sőt szerintem felülmúlta a várakozásaimat.
A főszereplőt, a perzsa származású Jolenet szinte azonnal megkedveltem, szarkasztikus humorával könnyen tudtam azonosulni. Több éve dolgozik a Supershops nevű multicégnél és a könyv elején gyakorlatilag a kiégés szélén áll. Pontosabban inkább a munkatársaival, mintsem a feladataival vagy a leterheltséggel van gondja. Az írónő már a történet elején sejteti, hogy több van Jolene jelenleg lelkiállapota mögött. Elsősorban nem is feltétlen a munkatársai miatt nem tud kapcsolódni hozzájuk, hanem a múltjában történt szörnyű tragédia az, ami felemészti a jelenjét.
Ez persze csak később derül ki, és nem magyarázat mindenre, amit Jolene tesz. Többek között a cégen belül küldött e-mailjeiben számos alkalommal fehér betűszínnel leírja véleményét munkatársairól, ami ugyebár nem szép dolog, még ha ezt is gondolja róluk. És ahogyan az várható, elég egyszer elkövetnie azt a hibát, hogy nem fehéríti ki a betűket, és lebukik. Számonkérik, tréningre kötelezik, sőt, korlátozzák a számítógépét. Így ismerkedik meg Cliffel, az új HR-es kollégával.
Cliff felé sokkal könnyebben tud Jolene nyitni, őszintének lenni vele, mint a többiekkel. A srác tényleg megpróbál segíteni neki megtartani az állását, jobban érezni magát a munkahelyen, azonban a hibák, amiket Jolene elkövet, előbb-utóbb utolérik. Ugyanakkor ő nem tehet arról, hogy véletlenül az IT-s szakember korlátozás helyett hozzáférést biztosított számára az összes munkatárs összes levelezéséhez és chatjéhez. Itt kezd igazán izgalmassá válni a könyv, hogy vajon Jolene mit kezd ezzel az egésszel. Ez egy vissza nem térő lehetőségnek tűnik, amit ha okosan használ fel, talán megtarthatja az állását.
Teljesen magával ragadott a történet, könnyen át tudtam érezni azokat a szorongásokat, belső monológokat és túlgondolásokat, amiket Jolene nap mint nap átél. Bár én nála jobb kommunikátornak tartom magam (hosszú évek munkája van mögötte, nem adják könnyen), de így teljesen értettem, hogy miért siklott félre megannyi beszélgetése a munkatársakkal és miért bocsátkozott olyan feltételezésekbe róluk, amik sokszor nem voltak valódiak.
A könyv egyszerre könnyen módon szórakoztató és mégis meghatóan érzelmes.
Sok olyan elejtett félmondat van a regényben, amiből kiderül, hogy Jolene régen nem volt ennyire zárkózott. Szerette a vidámságot, a közös nevetéseket, azonban egy tragédia mindent megváltoztatott benne.
Az a helyzet, hogy több alkalommal akaratlanul is magamra ismertem. Jolene sokszor hazaérve nem vágyik másra, csak egyedüllétre. Teher számára a társasági élet, és egyedül Cliff az, aki mellett igazán önmagát tudja adni. Folyamatosan szorong az őt körülvevő elvárásoktól: munkahelyi elvárások és a családjától, elsősorban anyukájától érkező elvárások. A könyv végére természetesen nem meglepő módon megoldásként a hatékony kommunikációhoz jutunk el, amit levonhatunk következtetésként.
Egyébként én ilyen helyen, mint egy ennyire nagy multicég, nem tudnék dolgozni. Mármint ez az egyterű, fülkés megoldás, amiben Jolenenek kell dolgoznia, borzalmas. Úgy tudom, hogy tudományosan kimutatták egyébként, hogy egyáltalán nem hatékony, mégis az amerikaiak (és szerintem már nemcsak ők, itthon is láttam már ilyen helyet élőben) előszeretettel alkalmazzák. Holott eszméletlen zavaró, amikor a fejed felett telefonálnak, egyeztetnek vagy csak a hétvégét tárgyalják ki, miközben te koncentrálnál. Bár én nem egy ilyen cégnél dolgozom, de tapasztalom nap mint nap, hogy a túl sok ember egy légtérben nem segíti a hatékonyságot.
Nyereményjáték
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
07.29. Olvasónapló
07.31. Pandalány olvas
08.02. This is my (book) universe
08.04. Szembetűnő
08.06. Csak olvass!
08.08. Ambivalentina
