2014. november 19., szerda

Összekötve

Nos igen, levettem a könyvtár polcáról ezt a könyvet is. Egyszerűen kíváncsi voltam, bár továbbra sem tudom, hogy mit gondolok egészen Oravecz Nóráról, pontosabban az írásairól. Rengeteg követője van, akik olvassák a blogját, a posztjait FB-on & odavannak érte. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy én egyetlenegyet sem olvastam & nem érdekel. Egy ideig rendszeresen követtem az írásait, azonban egy idő után az volt az érzésem, hogy ismétli önmagát & sokszor elég összefüggéstelenek a mondatai, meguntam őket, ezért már csak hébe-hóba kukkantok bele az írásaiba. Azt a hisztériát sem szeretem, ami őt körülveszi. Akik szeretik, védik ezerrel, akik utálják, azok pedig sorra írják pocskondiázó hozzászólásaikat minden fórumon. Én egyik táborba sem tartozom.

Az Összekötve című könyvvel kapcsolatban pont ezért voltak fenntartásaim, de úgy gondoltam, hogy miért ne lehetne jó. Könyvek terén nem adok mások véleményére igazából, mert ha nekem egy történet tetszik, akkor mondhat bárki bármit, akkor is imádni fogom (Egy különc srác feljegyzései), ha pedig egy könyv nem fog meg, akkor hiába tömjénezik körülöttem kismillióan (Zabhegyező). Alapvetően ez egy nagyon mutatós könyv, szépnek tartom a borítót, jól néz ki a polcon, a Libri Kiadó jó munkát végzett a körítéssel, felkelti az ember érdeklődését. Legalábbis az enyémet sikerült.

Sokszor olvasok egy könyvbe való belekezdés előtt véleményeket a Molyon, azonban ez sohasem befolyásol azzal kapcsolatban, hogy tetszik-e az adott könyv vagy sem, ahogy feljebb is írtam. Itt is számos eltérő véleményt olvastam. Aki szerette, az maximális csillagot adott neki, aki pedig utálta, attól a fél csillag is sok volt. És a szöveges értékelésről még nem is beszéltünk, hogy milyen szavakkal illeték...De szerintem nem is a könyvről, hanem legtöbbször inkább Nóráról írtak durva kritikát, a személyiségéről.
A történet végig pörgős, azonban erőteljesen érződik, hogy első könyv. Nagyon mai, fiatalos írás, nekem a végére sok volt már a szleng szavakból (pasi, csaj, „szkippeltem”,le/becsekkol és hasonló szavak), valamint a közösségi média (Facebook, Instagram) ennyire erőteljes jelenlétéből. Ezenkívül egy dolog idegesített még olvasás közben, az alábbi mondat: „Nem értem ezt a fiút.” Túl sokszor használta Nóra ezt a mondatot, nem lett volna szükség rá.

Éreztem, hogy Nóri nagyon jót akar írni, nagyon trendit & lendületeset, azonban túl sok volt a történetben a kiszámítható fordulat, túl sok „véletlen” egybeesés a két főhős kapcsolatának alakulásában. És nem igazán értem, hogy miért volt szükség a főhős lánynak magyarosított külföldi nevet adni (Chloé – Kloé), amikor minden más tényező (helyszín Budapest, helyek, többi szereplő neve) magyar volt. De ez csak szőrszálhasogatás a részemről, ettől függetlenül nem untam a könyvet, nem éreztem olyasmit, hogy ez olvashatatlan lenne (mint ahogy sokan ezt írták a Molyon). Csúnya lesz, amit most írni fogok: rosszabbra számítottam, de komolyan. Jó, nem egy világmegváltó történet, de azért akadt benne olyan gondolat, aminél megálltam egy pillanatra, általában Béla bá', a taxisofőr megszólalásainál. Például:

„Hagyjon egy kis időt, hogy kiderüljön, tényleg jól gondolja-e!Hagyja, hogy az élet döntsön, és ne maga!”

„Bármi is a helyzet, mindig csak azzal foglalkozz, ami előtted áll. Azt a görcsöt bogozd ki, arra koncentrálj, a felé haladj, aztán majd jöhet a többi!”

Viszont az utolsó körülbelül harminc oldalon már túlságos elegem lett a „véletlenekből” és csodákból, összecsapottnak is éreztem a befejezést, hogy a semmiből hirtelen megjelent egy új fiú Kloé életében, akiről a könyv nagy részében szó sem volt. Miért?! És az amerikai út leírása sem volt az igazi, nem erre számítottam sajnos.

Összességében, akárhogy is nézem, a külcsín, a borító többet mutatott, mint amennyit valójában tartalmaz sajnos. Pedig előítéletek nélkül, kíváncsian olvastam a kötetet. De első lépésnek, kezdésnek & indulásnak szerintem jó Nóri részéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése