2014. október 14., kedd

Austenland - avagy utazás egy fiktív világba

Könnyű, romantikus történet, mely Jane Austen világába repít minket.
 
Mindenki ismeri Mr. Darcyt (nem Bridget Jones szerelmét :P) a Büszkeség és balítélet örök klasszikus történetéből. Nos, ez a könyv róla szól. Pontosabban egy lányról, Jane-ről, aki teljesen belehabarodott Mr. Darcyba & elmerült Austen világában. Évek óta képtelen elszakadni attól az ábrándtól, hogy egyszer az ő párja pontosan olyan lesz, mint ő. Azonban, mint azt tudjuk, az álmok sokszor csalókák, és kellő realitásérzékkel kell kezelni a regényeik fiktív szereplőit.

Jane ajándékba kap egy angliai nyaralást, és reményekkel telve száll fel a repülőre. Angliában egy olyan parkban tölt el három hetet, ahol megteremtették Austen világát, gyakorlatilag minden korhű, igazi színészek játsszák a kisasszonyokat & úriembereket. Hihetetlen világ, számomra kissé ijesztő is egyben, hiszen ebben a világban semmi nem való, legalábbis semmi nem létezik itt, ami a mai kor számára természetesen, például egy egyszerű mobiltelefon.
A nők hatalmas szoknyákat, fűzőt viselnek, mindennapi programjaik a séta, az olvasás, udvarias beszélgetések, varrás.Nekem néha már sok volt az eleganciából & a kimért udvariasságból, de összességében tetszett a történet érdekes volt, a befejezés is.

Mindenesetre én nem bírnám ki három hétig egy ilyen helyen, mint ez a park, ahova a főhős Jane elutazik. :) Mindannyiunknak van vagy volt olyan ismert személy (akár képzeletbeli, akár valós), akiért rajongtunk & szerettük volna, hogy megjelenjen előttünk. Azonban néha muszáj visszatérni a Földre, a talajon maradni, hiszen az álmok & képzelgések sokszor okoznak csalódást.
Ez a könyv egy tipikus álmodozónak készült (mint én…), bár engem annyira nem szippantott magába mégsem ez a világ, amit bemutat. Sokkal inkább töltenék el három hetet például Roxfortban :P Jane Austen világa merőben más, jó volt a végén visszatérni a való világba.
A borító nálam csillagos ötös, a tartalom viszont erős négyes csak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése