2017. december 31., vasárnap

Viszlát 2017, köszi, hogy itt voltál!



Elérkeztünk a blog utolsó 2017-es posztjához. El sem hiszem, hogy sikerült behoznom a blogos lemaradásaimat és minden olyan könyvértékelést megírtam, amit igazán szerettem volna.

Köszönöm türelmeteket és remélem, hogy jövőre is velem tartotok a könyvek világában. 


Az utolsó posztban szeretném összegezni az évemet mind könyvek, mind más egyebek szempontjából. Illetve Adri meghívott egy book tagre, aminek a kérdéseit szintén most fogom megválaszolni.



Szóval, lássuk, mi történt velem és a bloggal 2017-ben!

Az év első két hónapja meglehetősen események nélkül indult, márciusban azonban jött a tavasz és vele együtt elindultak a programok is. Először március elején ültem be moziba, megnéztem A Szépség és a Szörnyeteg című Disney-adaptációt, ami az év filmje lett számomra. Annyira, hogy képes voltam beülni még egyszer rá (és még kismilliószor meg tudnám nézni széles vásznon), amikor pár hónapra rá ismét leadták egy filmfesztivál keretén belül. És mindemellett a filmnek köszönhetően lett egy új kedvenc színészem, Luke Evans. Azóta követem Instán (minden lépését :DDD), figyelem a munkáit és sasolom, hátha éppen megint Budapesten jár.

Aztán még ugyanebben a hónapban végre sikerült egy tételt kipipálnom a bakancslistámon, eljutottam életem első Margaret Island koncertjére. Nagyon nagy élmény volt számomra, mert ők egy olyan vonalat képviselnek a magyar zeneiparban, ami szerintem különleges és imádom a dalaikat. Örök emlék marad ez a koncert, mert a nővéremmel, anyukámmal, valamint az egyik legjobb barátnőmmel és a húgával élhettem át ezt az élményt.

Áprilisban következett egy olyan könyvmoly esemény, amire régóta terveztem elmenni, részt venni és végre átélni, idén sikerült! Ez a Könyvfesztivál volt Budapesten. Ott a számos látnivaló mellett beszereztem könyvújdonságot, megismertem személyesen is molyokat, és egy remek napot töltöttem Pesten. Jövőre szerencsére egyszerűbb lesz megszervezni, mert már a városban leszek, de erről kicsit később…


A tavasz nem múlhatott el egyetemi napok nélkül, függetlenül attól, hogy pár éve már nem vagyok egyetemista sajnos. Szerettem egyetemre járni, élvezni a tanulás melletti szabad életet és ennek része volt minden évben a VEN, a Veszprémi Egyetemi napok. Idén sem hagytam ki, barátnőimmel sikerült összehozni egy közös hétvégét, ahol a sok beszélgetés mellett belefért a Halott pénz koncertje is, ami újabb tételként szerepelt a bakancslistámon. Nagyon kedvelem a zenéjüket, a stílusukat.


A május esküvővel, szervezkedéssel telt, mert hamarosan, június elején részt vettem életem első futóversenyén. Az esemény Keszthelyen zajlott és nagyon jó élmény volt. Anett barátnőmmel saját rekordunkat megdöntve értünk célba, lefutottunk 5 km-t. Jövőre is megyünk, pár hete beneveztünk. :D

A június nemcsak a futás miatt volt izgalmas, hanem a hónap végén került sor egy utazásra. Lehetőségem adódott 9 napot eltölteni Erdélyben egy busznyi zenésszel, ami örök emlék marad. A nővérem játszik fuvolán és a zenekaruk kísérőjeként velük tarthattam az utazással egybekötött koncertsorozaton. Számtalan gyönyörű helyen jártunk, megismertem új embereket, igazi élményeket szereztem. Bármikor visszamennék!

Természetesen mindenhová elkísért egy-egy könyv, konkrétan Erdélybe kb. hármat vittem magammal, bár olvasni kevés idő jutott. És persze ott is találtam könyvesboltot. xD
Hazaérve Romániából sajnos rögtön táppénzre kellett mennem, mert hazafelé a klímás buszon sikerült annyira megfáznom, hogy folyamatosan köhögési rohamok törtek rám és képtelen lettem volna végigülni az irodában a nyolc órás munkaidőt. De szerencsére az egy hét táppénz elengedő volt ahhoz, hogy szövődmény nélkül megússzam a betegséget (a légkondit azóta kerülöm). És mellesleg legalább tudtam olvasni is. :P

A nyár többi részében volt még hátra egy családi hétvége a Balatonnál, ami szintén remekül sikerült, többek között ott próbáltam ki először a kertmozizást, megnéztük a Kincsemet. Ezen kívül augusztusban egy újabb futóverseny következett, ahol már nem 5, hanem 7 km-t kellett lefutnunk. Ráadásul a terep „nehezített pálya” volt, mert Budapesten, a Várba felfelé kellett futnunk a táv nagy részében, utána pedig a rakparton majdnem két híd távolságnyit. Nehéz volt, vagy csak én nem voltam eléggé felkészülve rá, de végigcsináltuk, szintén Anettal. :) A várból való kilátás gyönyörű volt, maga az érzés, hogy ott futunk, Pesten és hát igen, az érme is nagyon tetszik, amit a végén a nyakunkba akasztottak.

Beköltöztem. :)
Véget ért a nyár, kezdődtek az egyre sötétebb őszi napok. Már december óta mondogattam, hogy jó lenne Pesten lakni, közelebb lenni mindenhez, augusztusban kezdtem el komolyabban foglalkozni vele és egyszer csak ott volt előttem a lehetőség! :O Régóta, kb 1 éve fontolgattam, érlelgettem a Budapestre költözés lehetőségét, de idén érett meg ez a dolog igazán bennem. És akkor jött egy munkalehetőség, amire szépen, lassan igent mondtam. Azért írom azt, hogy szépen, lassan, mert tényleg így volt. Nem kellett kapásból csapot-papot itt hagyva felköltöznöm, hanem mindent fontolóra vehettem, és utána dönthettem. És igent mondtam!
Ez a változás az, amit a mai napig alig hiszek el, hogy velem történik. Az év elején nem gondoltam volna, hogy úgy fogom írni a soraimat Nektek december 31-én, hogy másnap utazom vissza Pestre. Felfoghatatlan! Eddig egy hetet töltöttem fenn, így sok mindent még nem érzek ebből a naaagy változásból, de szerintem eltelik pár hét, hónap és így lesz. Még nem fogtam fel. Az biztos, hogy éreztem egy ideje ennek a döntésnek a szükségességét és készen álltam a költözésre. Ha nem Pest lett volna, akkor más város.

A blog tekintetében a kialakítása ebben az évben nagy mértékben nem változott, mert végre olyan a külseje, amit nagyon szeretek és csak kisebb alakítgatások történtek. Például alkottam hozzá egy saját Facebook oldalt, amit itt elértek, ha érdekel titeket. Illetve amit kiemelnék, mert számomra hatalmas elismerés, az az, hogy felkerülhetett a véleményem egy mondata egy igazi könyvborítóra és láthatja bárki, aki leveszi a könyvesbolt polcáról. Ez a könyv pedig nem más, mint Csabai Márk Határtalanok című regénye. Számomra ez nagyon nagy szó, ráadásul pont egy olyan író könyvéről van szó, akit régóta figyelemmel kísérek és kimondhatatlanul örültem, amikor megkaptam a lehetőséget a kötet előolvasására.


És akkor el is jutottunk ide, az év végére, hiszen az elmúlt hónapjaimat október elejétől kezdve a munkahely- és lakóhelyváltozás határozta meg. Teli aggódással, félelemmel és sok-sok álmatlan éjszakával ideértem. Remélem, hogy 2018 olyan dolgokat tartogat számomra, amik legalább annyira jó élmények lesznek, mint amilyen ez az év volt.

Jöjjenek a book tag kérdései:

1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?
Jelenleg két könyv az aktuális olvasmányom, de sajnos lehet, hogy az egyiket, a Szénanáthát nem tudom befejezni. Rémesen vontatott és ezer éve gyűröm…A másik könyvet, a Javíthatatlan optimisták klubját viszont végigolvasnom, bármeddig is tart. "Laza" 710 oldal. :D 




2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba? Nincsen. A Karácsonyhoz kötődik számomra az Egy különc srác feljegyzései könyv és a Harry Potter-sorozat, de kimondottan az őszhöz nincsen.

3. Milyen új megjelenést vársz még? 
Már semmilyet. Minden előrendelésemet megkaptam, átvettem, jövő évre pedig még nincsen. Megpróbálom jövőre utolérni magam könyvek terén, így igyekszem szűkíteni a rendeléseim számát és nem szeretném, hogy elszaladjon velem a ló. A Könyvfesztiválra (ami április körül lesz szerintem) szeretném lecsökkenteni a várólistámat.

4. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?
Nincs. Kicsit átalakítva a kérdést nálam az év könyve lett a Royal-sorozat mindkét része, illetve az Off-Campus sorozat kötetei.

5.Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?
Nem, a molyos várólistámon nagyjából olyan sorrendben vannak a könyvek, ahogy tervezem olvasni őket, de nincs semmi kőbe vésve.

Most pedig következzenek az általam fontosnak tartott könyves „dolgok” 2017-ből!

Az év könyve, könyvsorozata
Kettőt szeretnék kiemelni:
Elle Kennedy: Off-Campus sorozata
Erin Watt: Royal-sorozata
Mindkettő hatalmas meglepetés volt számomra ebben az évben a sok más remek olvasmány mellett, mégis én is ezt a kettőt  emelném ki. Izgalmas, szuper történetek, a karakterek, az események érdekesek, egyediek és igazi élményt nyújtott az olvasásuk. Csak ajánlani tudom őket Nektek!




Az év legjobb romantikus könyve

Az év krimije
Ide három könyvet is örömmel felsorolok, három szívemcsücskét:
Julia Lewis Thomson: Többek szerint
Baráth Viktória: A főnök

Az év legfeszültebb könyve
A szolgálólány meséje

Az év újraolvasása
Lakatos Levente: Szigor sorozat

Az év legviccesebb könyve
Leiner Laura: Egyszer

Az év legdrágább könyve
Harry Potter Film Wizardry

Az év legjobban várt megjelenése (már ha tudnék választani egyetlenegyet)
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom


És azok a bizonyos számok:

Beszerzett könyvek (összesített szám, minden egybevetve): 88 db (gyakorlatilag a duplája a
tavalyi mennyiségnek, te jó ég…:D)
Elolvasott könyvek: 56 db (sajnos a célkitűzés, a 100 darab nem jött össze, de nem baj, majd 2018-ban! ;))
Elolvasott oldalak száma: 19.501 oldal
Az otthoni könyvtáram olvasottsága: 57% (december 31.)
Nyereménykönyvek száma: 2 db
Recenziós példányok: 19 db
Ajándékba kapott könyvek: 6 db

A bejegyzésem záró akkordjaként fogadjátok szeretettel az idei Instagram fotóim közül azt a kilencet, amelyek a legtöbb szívecskézést kapták. Nagyon köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, megtiszteltetek számos hozzászólással, üzenettel, visszajelzéssel.


Kívánok mindenkinek boldog új évet, célokat, remek olvasmányokat és sok-sok vidámságot 2018-ban!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése