Te mennyinek érzed magad?

"Csakis mi magunk vagyunk képesek arra, hogy valóra váltsuk az álmainkat.”

Évek óta azt az elvet vallom, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Hiszen nem csak a fiataloké a világ, később is meg kell találni az embernek önmagát, és azokat a dolgokat, amik boldoggá teszik. És ehhez vajmi kevés köze van a kornak. Nem szabad beengedni azokat a frusztráló gondolatokat, amit sok ember sugall feléd, hogy „x éves vagyok, akkor neked ilyennek és olyannak kell lenned, stb.”. Érezd jól magad a bőrödben és ne törődj mások véleményével. Ezt a témát boncolgatja legutóbbi olvasmányom, Pamela Redmond Satran Korához képest című regénye.

Ó, mennyire meglepett ez a könyv engem! :D

Őszintén szólva egy sokkal elcsépeltebb, unalmasabb sztorira számítottam, ezzel szemben kellemesen csalódtam. A történet végig pörgött, eseménydús volt és sokszor igazán vicces. Szórakoztatott, olvastatta magát a regény, gyorsan haladtam vele.

A történetről röviden

A történet New Jerseyben 

és Manhattanben játszódik

A főhősnő, Alice, egy negyvennégy éves, fiatalos külsejű nő, aki letagadhatna tizenéveket és igazából meg is teszi. Pontosabban csak nem javítja ki a korát illető feltételezéseket. Sok év után beleveti magát újra a munka világába, valamint Szilveszter éjjelén megismerkedik a sármos (és nála jóval fiatalabb) Joshsal. Igazából Alice a korán kívül túl sok hazugságba nem bonyolódik szerencsére,és nem megy át a regény valami szánalmas komédiába, ahol már a saját hazugságai csapdájába esne. Sokkal inkább szól arról, hogy mi késztette arra, hogy letagadjon kb 15 évet. Egy évvel válása után Alice úgy érzi, az élete megrekedt egy ponton, miután a lánya is kiszállt a családi fészekből. Nem tudja, hogyan és merre lépjen tovább. Felnőtt lánya távol él tőle (Afrikában), ő pedig egyedül maradt a nagy családi házban, New Yerseyben. Barátnője, Maggie segít neki, hogy kilépjen komfortzónájából és valóra váltsa álmát: az áhított könyvkiadónál dolgozhasson megint, közel húsz év után. Sikerül is neki elkerülnie a kínos kérdéseket, szakmai múltja pedig segíti a továbblépésben.

Alice szimpatikus volt, drukkoltam neki és tudtam azonosulni az aggodalmaival, félelmeivel. A többi szereplő közül volt, akit nem igazán kedveltem meg a történet végére sem (Lindsay), valamint volt, akinek a karaktere igazi pszichológiai tanulmány lehetett volna (Teri, a főnökösködő szipirtyó).

Összességében ez egy nagyon olvasmányos, eredeti történet. Nem csodálom, hogy sorozatot készítettek belőle. A borító is említést érdemel, fiatalos és figyelemfelkeltő.
Azt nem mondom, hogy egy világmegváltó regény, de eredeti az alapötlet és a megvalósítás is nagyon jó volt, így örömmel adok rá maximális csillagozást Molyon. :D


Képek forrása: saját, valamint a Google