2015. február 27., péntek

Lázadjunk és legyünk hűségesek - avagy befejeztem egy trilógiát

A beavatott trilógia első részét nagyon-nagyon szerettem olvasni tavaly, bár a filmet láttam előbb.
És aztán addig-addig jött szembe velem a könyvesboltok polcain, amíg rá nem vettem magam, hogy elolvassam. Bátran mondhatom, hogy abszolút megéri elolvasni, a film csak a jéghegy csúcsa.
 

A második részt, A lázadó című könyvet izgatott kezdtem fellapozni.
Egy több részes könyvsorozat esetén mindig nehéz az írónak, jelen esetben az írónőnek olyat alkotni, ami felülmúlja az első részt. A beavatott zseniális volt, imádtam minden sorát. A folytatás számomra ugyanazt a minőséget, hangulatot hozta & ettől lett igazán jó. Nagyon kíváncsian vártam az első rész végén, hogy mi lesz ezután, hova tart Trissel & barátaival az a bizonyos vonat. És nem csalódtam, szerintem A lázadó ugyanolyan szuper könyv, mint az első rész, abszolút lekötött, csak pörögtek egymás után az oldalak, nem volt hiányérzetem. Ráadásul nagyon meglepő fordulat volt számomra az utolsó harmada a történetnek, bár nem akarok spoilerezni,de én arról a bizonyos személyről már rég lemondtam, hogy „velünk” van, nagyon nagy meglepetés volt számomra.

Pedig eredetileg nem is terveztem elolvasni a trilógia további köteteit, csak az elsőt, most mégis azt mondom, hogy akarom tudni az egész sztorit. Különösen a könyv utolsó harmada tetszett, a csúcspont & ezt a könyvet is, ugyanúgy, mint az elsőt azzal a kérdéssel fejeztem be, hogy "Most akkor mi lesz ezután?".
 

A Lázadó előzetese,már nagyon várom a mozit:



Hűséges voltam ehhez a történethez, mert végigolvastam a trilógia mindhárom részét annak ellenére, hogy az utolsó részen eléggé kínkeservesen mentem végig, sajnos nem úgy alakult a történet, ahogy elképzeltem a befejezést. Csak úgy cikáztak a gondolataim olvasás közben, hogy „Mi?Mi történt?Miért?”, egyszerűen nem értem, hogy miért így kellett befejezni ezt a könyvsorozatot, ami annyira jól indult. Nagyon szerettem olvasni A beavatottat és A lázadót is. Izgalmas volt mindhárom kötet, csak épp a befejező rész eseményeit nem értettem, hogy miért így kellett sok mindennek történnie.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése