2015. február 15., vasárnap

Tökéletes kémia - azoknak is, akik gimiben nem szerették a kémiát...

Teljesen kész vagyok ettől a könyvtől…Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz, alig bírom majd letenni & hogy ennyire megérint a történet.Egyszerűen zseniális!Teli érzelmekkel, humorral, nagyon fontos és igaz gondolatokkal, eszméletlen jó olvasmány!Két, merően különböző világból érkezett emberről szól, akik távolról sem kedvelik egymást & mégis olyan szoros kapocs alakul ki közöttük, ami egész eddigi életüket megváltoztatja. Hogy mit tanultam ebből a regényből?Azt, hogy küzdeni kell mindazért, ami teljes szívünkből szeretnénk elérni, merni kell kiállni önmagunkért & vágyainkért & akkor megvalósulhatnak a dolgok, ha teszünk értük.

A könyv két főhőse 
Brittany & Alex, akik Chicagóban, a Fairfield nevű gimnáziumban végzős gimnazisták. A került északi és déli területei között sok éve kibékíthetetlen ellentét van, mely a mindennapokra & a gimnázium diákjainak életére is rányomja bélyegét.

Brittany a suli egyik "sztárja", gazdag & sikeres, pasija pedig a suli legmenőbb fiúja, Collin. Azonban nem minden arany, ami fénylik... Ugyanis hazaérve Brittanny közel sem azt a fényűző életet éli, mint amit mindenki gondol róla: szülei nem foglalkoznak eleget vele, viszont elvárásaiknak mindig meg kell felelnie, illetve nővére súlyos beteg, akinek ellátása 24 órát vesz igénybe, így rengeteg problémával kell megküzdeni Brittanynek & családjának.
Alex, a mexikói srác a déli körzetben lakik, nehéz sorsú családjával: édesanyjával és két öccsével. Édesapjuk sok évvel ezelőtt meghalt egy maffiaakció során.
A két főhőst a címből sejthetően az iskola, egész pontosan a kémia óra hozza össze, közös feladatot kapnak. Lassan bontakozik ki kapcsolatuk, ismerik meg egymást & derül ki számukra,hogy a látszólagos "tűz és víz" ellenére mennyire hasonló az életük & jellemük.
Nagyon szeretem azokat a könyveket, amikben csak úgy izzik a levegő, illetve amikben a két főhős eleinte ki nem állhatja egymást & fokozatosan alakul át ellenszenvük vonzalommá.
 
Könyvmolyképzős könyveknek megvan a sajátos hangulatuk annak ellenére, hogy sok írótól és írónőtől jelentet meg a kiadó regényeket. Mégis mindig ugyanolyan hangulatuk van olvasás közben, nagyon jó olvasmányai vannak a könyvkiadónak.
Alig várom a könyvsorozat következő részét! =)


"Nem tudom, miért és hogyan estem beléd, Alex, de megtörtént. Attól a naptól fogva, hogy majdnem elütöttelek az iskola parkolójában, képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot, hogy milyen lenne, ha te meg én együtt lennénk. És az a csók… Édes istenem, esküszöm, hogy még életemben nem éreztem ilyet. Igenis jelentett valamit. Ha a világ akkor és ott nem dőlt össze, akkor sohasem fog. Tudom, hogy őrület ez az egész, mert annyira különbözünk."


"Én viszont egyedül maradtam. Alex magával vitte a szívem egy részét, amikor elment. Megmaradt roncsait azonban tűzzel–vassal védelmezem. Azt a következtetést
vontam le ebből az egészből, hogy csak és kizárólag az én
életem felett van hatalmam. Alex a maga útját járja. A jelek szerint nélkülem."
 
 
"Hogyne lennék őrülten szerelmes ebbe a srácba? Az egymástól távol töltött idő semmin sem változtatott. Nem tagadhatok meg tőle még egy esélyt. Akkor magamtól is megtagadnám."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése