2022. november 26., szombat

BLOGTURNÉ: Charlotte McConaghy - Egykor ​farkasok éltek ezen a tájon


Az Alexandra Kiadónál nemrég megjelent az ausztrál írónő, Charlotte McConaghy sokrétű és sikeres regénye, az Egykor farkasok éltek ezen a tájon. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen tiétek lehet egy, a kiadó által felajánlott nyereménypéldány!

A fülszöveg
Inti ​Flynn egy nemzetközi biológuscsapat vezetőjeként tizennégy farkast telepít vissza a Skót-felföldre, amely már évszázadok óta nem látott farkasokat. A csúcsragadozók visszatérése a remények szerint új életet lehelhet a haldokló földbe, és begyógyíthatja a klímaváltozás és az emberi tevékenység által ejtett sebeket.
Inti azonban szintén sebeket hurcol magával: az általa látott és átélt erőszak megváltoztatta őt és ikertestvérét, úgy érzi, semmi sem maradt benne a dühön és a gyűlöleten kívül. Egy sorstársával való találkozás új reményt ad neki, ám épp a reményt és a bizalmat engedheti meg magának a legkevésbé a skót kisvárosban, ahol a megélhetésüket féltő helyi gazdák a farkasok életére törnek. Amikor egy éjjel vérbe fagyva talál egy gazdára, azonnal tudja, hogy a helyiek a farkasokat fogják hibáztatni, és csak egyetlen választása maradt: mindenáron megvédeni saját és fogadott családja életét.
Charlotte McConaghy, az óriási sikerű Az utolsó vándorlás szerzőjének új regénye felkavaró és lenyűgöző olvasmány a bennünk rejlő vadságról, az életünket megfertőző erőszakról és a gyógyulás törékeny esélyéről.

Kiadó: Alexandra Kiadó
ISBN: 9789635823505
Oldalszám: 352
Fordító: Stemler Miklós
Megjelenési dátum: 2022. 09. 14.
Moly: itt
Megrendelheted: itt


Charlotte McConagh írónőt második, magyarul megjelent regénye által ismertem meg, mely az Egykor farkasok éltek ezen a tájon címet kapta. Önmagában maga a cím és borító is figyelemfelkeltő és a fülszöveg végképp meggyőzött, hogy ezt a kötetet el kell olvasnom.

Az írónő lenyűgöző módon ötvözi a klímaválság témáját egy útkereső regény érzelmességével.

A történet központi szereplője Inti ​Flynn, aki egy biológuscsapat vezetőjeként a Skót-felföldre érkezik, hogy 14 farkast visszatelepítve erre a területre megvizsgálja az ökoszisztéma változását. Célja ennek a kis csapatnak az, hogy a felföld élővilága és növényzete visszakaphassa eredeti állapotát a farkasok kihalása előtti időből. Mindez nagyon egyszerű  lépésnek tűnhet, azonban a változás magával hoz számos olyan következményt, mely az itt élő emberek életét is jelentősen befolyásolja.

Természetesen az emberek félnek a farkasoktól és nem látják be, hogy miért javíthat a tizennégy farkas bármit is a Skót-felföld ökoszisztémáján. Elvakultan a családjukat és életüket féltik, a gazdák pedig a meglévő állatállományukat, hiszen ennek köszönhetik megélhetésüket. Félelmük és bizalmatlanságuk az első perctől érezhető, amit a semmiből megjelent biológuscsapat iránt éreznek, és ez a félelem nyilvánvalóan nem megalapozatlan. Nincsen garancia arra, hogy a farkasok kilépve a vadonba el fogják foglalni méltó helyüket, de az esély megvan rá. És ezért vannak itt Inty és kollégái. 

Inti gyerekkorától kezdve foglalkozik a farkasokkal és rajongása hivatássá vált az évek során. Megfigyelések, kutatómunka töltik ki a mindennapjait, miközben testvére traumatikus házassága után próbál felépülni és ebben segít neki minden szabad percében.

A könyv egyszerre szól klímaváltozásról és az ezzel való küzdelemről, valamint emberi kapcsolatokról: család, testvéri kötődés, szerelem, trauma feldolgozás. Azt hittem, hogy egy természetközpontú regényt fogok kapni, de ez a kötet sokkal több ennél. Együtt éreztem a főszereplővel, útkeresésével, aggodalmaival és reményeivel.
Azt picit hiányoltam, hogy Intin kívül egyik szereplőt sem fejti ki jobban az írónő. Megismerjük őket valamennyire: Aggiet, a lánytestvért, Duncant, a jóindulatú gazdát és persze az ellenséges karaktereket is. Mondjuk ez annyira nem zavaró, csak kicsit éreztem, hogy nem eleget tudok róluk. De a történet szempontjából teljesen rendben van a bemutatásuk.

Inti egy különleges "képességgel" rendelkezik: képest érezni mindazt a fizikai dolgot, amit más emberek éreznek. Például ha valakit megütnek, a fájdalmat ő is érzi azon a testrészén, amit megütöttek. Vagy ha valaki egy másik embert megsimogat az arcán, ugyanúgy ő is magán érzi az érintést. Fogalmam sincs, hogy a valóságban létezik-e ilyen és lehetséges-e, mindenesetre nagyon tetszett, ahogy ez a képesség sokkal sebezhetőbbé, és ez által szerethetőbbé tette a főszereplőt.

Nagyon örülök, hogy a könyv beváltotta a hozzá fűzött elég magas elvárásomat és most már az biztos, hogy el fogom olvasni az írónő első regényét is, Az ​utolsó vándorlás címmel. Hasonló témakörben mozog: klímaváltozás.


Nyereményjáték


Ezen regény egyik központi témája a környezetvédelem, ezért a jelenlegi játékunk is erre fókuszál. Minden állomáson találtok egy idézetet, amelyet egy ilyen témájú regényből választottunk ki. A ti feladatotok kitalálni a regény címét és beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladványom
„Az élő természetre elég súlyos nyomás nehezedik anélkül is, hogy elrabolnánk és rabságba hurcolnánk a legszebb, legritkább és legvarázslatosabb állatokat.”


A turné állomásai
11. 22. Fanni’s Library
11. 24. Kelly és Lupi olvas
11. 26. Pandalány olvas
11. 28. Könyv és más


Képek forrása: Pinterest, saját

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése