2017. január 28., szombat

Újra Veled, Sydneyben

 
Izgalmas, fordulatos és letehetetlen!
Fejős Éva regényeit olvasni mindig olyan, mintha visszatérnék egy számomra jól ismert, biztonságos helyre. Mindig stabilan hozza azt a minőséget, színvonalat, stílust, amit megszoktam tőle, mióta követem a tevékenységét (2012, Karácsony New Yorkban). Így volt ez ezzel a regényével is. A borító már első pillantásra felkeltette az érdeklődésemet, és ehhez a fülszöveg csak hozzátett.
 

A történetről röviden (igyekeztem spoilermentesen)

A könyv két főszereplője Szonja és Tina,ez a két szemszög váltakozik (közbeszúrva egy-egy más szereplő leírásával) végig, hozzájuk kapcsolódik a többi szereplő. Szonja fiatal nő, aki új állást kapott a GreenDay környezetvédelemmel folglalkozó cégnél: remek munkának ígérkezik, szimpatikus kollégákkal, szuper fizetéssel. Azonban nem mind arany, ami fénylik…Már rögtön az első munkanapján gyanús dolgokra lesz figyelmes és barátja, Marci segítségével egyre mélyebbre ásnak a sok titok között. A másik lány, Tina egy fiatal tizenéves, aki egy otthonban tengődik, utálja az egészet és alig várja, hogy 18 évesen otthagyhassa az intézetet. Legjobb barátnője Pici, akit rejtélyes módon egy vad buli után holtan találnak. Tina összepakol és megszökik az intézetből, hogy Pici „gyilkosának” nyomára bukkanjon. A végén a szálak összeérnek, már csak az a kérdés, hogy a környezetvédelmi cégnek mi köze van egy fiatal, elkallódott lány szomorú halálához.

"Tényleg már hetek óta úgy érzem,mintha rám akarnák tukmálni, hogy egy filmben élek, ahol félnem kell, mert a normál életemtől el akarnak szakítani.
Egy film,amiben talán követnek, talán figyelnek, talán az első hibánál meg akarnak ölni azok, akik talán más embereket is megöltek vagy megölettek már. Elég bizarrul hangzik,nem igaz?"

Megmondom őszintén, hogy az írónő neve – mióta ismerem a könyveit – nekem egybeforrt az utazós, romantikus, szórakoztató regényekkel és nem pedig a krimikkel, ami felé kezd átvándorolni az utóbbi időben. Talán pont ezért is voltam nagyon kíváncsi erre a regényre. És azt kell, hogy mondjam, engem meggyőzött! :D A történet nagyon izgalmas, fordulatos, a téma ötletes (környezetszennyezés, nyomozás, menekülés), teli fordulatokkal, remek szereplőkkel. Imádtam olvasni, belemerülni, kedvencet avattam. Most már látom, hogy jól áll Fejős Évának a krimi, a legutóbbi két regényénél ezt még nem éreztem, itt viszont határozottan.

"Megtanították még annak idején a kommunikáció szakon, hogy amikor úgy érzed, sodornak az események, akkor gyorsan vedd a kezedbe az irányítást."

Az írónő nagyon szereti a sokszereplős, több szálon futó cselekményt, azonban ez engem volt már, hogy összezavart, túl sok szereplőt vitt a történetbe. Itt szerencsére nem ez történt. Szintén sok a szereplő, de abszolút lehet érteni, átláthatóak az összefonódások (főleg persze a vége felé), nem volt zavaró az időpontok (és egyúttal a nézőpontok) közötti ugrálás. És itt meg kell megemlítenem, hogy pont ettől vált izgalmassá, ugyanis eleinte elképzelésem sem volt, vajon hogyan fog összekapcsolódni a két főhős, Szonja és a nála kb. 10 évvel fiatalabb Tina körül zajló események sora. Körülbelül a könyv 60 százalékánál kezdett összeállni a kép. 

Aztán teljesen felpörögtek az események!

A könyv egyik helyszíne Barcelona
 Az eddigi könyveit is kedveltem az írónőnek, mindegyik másért szerethető, de ez lett az eddigi egyik legnagyobb kedvenc (a másik a Mert szeretnünk kell egymást). Teli van izgalommal, remek szereplőkkel és helyszínekkel, az összefonódó szálak logikusak és érthetőek.
Minden télen elolvasok legalább egy nyaralós, napsütéses regényt és ez a regény kiváló volt hozzá. Legalább lélekben egy tengerparton sütettem magam, ahol forró a levegő, zúg a tenger és nem fázom. :D Kezdem megérteni azokat, akik télen mindig valamilyen egzotikus helyre utaznak el.

Imádtam mindegyik helyszínt: Budapestet, Spanyolországot és Sydneyt is. Magam előtt láttam a strandokat, a lábamat perzselő homokot Bondi Beachen, de ugyanúgy ott voltam Budapest irodaházai között, amerre Szonja járt.

"Várom a naplementét."

Igazi élmény a regény, csak ajánlani tudom!


Képek forrása: saját montázs, Google, favim.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése