2018. március 4., vasárnap

J.K.Smith: Ismert ismeretlen (előolvasás)


Abban a hatalmas megtiszteltetésben és szerencsében részesültem az elmúlt héten, hogy lehetőséget kaptam megjelenés előtt elolvasni J.K.Smith Ismert ismeretlen című regényét. Az írónő második könyve számomra az első olvasmányom volt tőle és kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba.

Ezúton szeretném nagyon megköszönni az Álomgyár Kiadónak és az írónőnek a lehetőséget!


A fülszövegből

Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét...




Egy, számomra még ismeretlen írónő művét olvasni mindig élmény. Szeretem megismerni a stílusát, a történeteit és a világát. Így történt ez J. K. Smith-szel is. Mivel az Álomgyár Kiadóval kapcsolatban állok, így természetesen tudtam, ki ő, azonban első regényét eddig nem volt lehetőségem elolvasni. Így rögtön a másodikkal kezdtem! :D Az Ismert ismeretlen története nagyon hamar magába szippantott laza és könnyed stílusával, a szereplők pedig egytől egyig érdekes és sokszor vicces karakternek bizonyultak.

Humoros, szórakoztató és imádnivaló történet 

Az első oldalakon kicsit megijedtem a sok szereplő miatt, mert féltem, hogy összekeverem őket. De szerencsére rövid idő alatt összeállt a fejemben a kép, hogy ki kinek a kije, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Alapvetően a történet két főszereplő köré rajzolódik ki, akikhez több szál vezet és a végén így állnak össze kerek egésszé.

Az egyik főhősünk Lívia, aki egy karakán, magabiztos és határozott nő, nagy családdal és egy saját étteremmel. Körülveszik a barátai, a családja és a munkáját olyan szenvedéllyel csinálja, amire szerintem  mindenki vágyik. Persze nemcsak öröm és szórakozás az élet, mindenkinek megvan a maga keresztje. A lány élete meglehetősen válságba kerül a könyv elején, hiszen a barátja megcsalása, és a családi gondok sem tesznek jót a lelkének.Hiába erős nő, egy ilyen szituáció megtépázza az önbecsülését. És ekkor jön a mentő ötlet az igaz barátoktól és egyben alkalmazottjaitól, befizetik Líviát egy csodálatos, tengerparti utazásra, jó messze a mindennapoktól. A lány nehezen, de elfogadja az ajándékot és elutazik a távoli szigetre, valahol Ausztráliában.
A másik főhősünk itt lép a képbe. Thomas, az amerikai mozisztár a nyaralás alatt, a tengerparton ismerkedik meg Livvel és az első pillanattól kezdve vonzódik a lányhoz. Pillanatok alatt egymásba habarodnak (talán túl gyorsan is? :)), és a kilenc napos nyaralás egy felejthetetlen, sorsfordító és elképesztő élménnyé válik mindkettejük számára. És az olvasó mindennek a részese lehet. Bátran állíthatom, hogy irigyeltem a főszereplőket, hiszen ilyen csak a mesében létezik. Napfény, pálmafák, búvárkodás, egy dögös pasi a tengerparton :D, szenvedély, és minden, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükségeltetik. A sors fintora, hogy Livnek hirtelen kell elhagynia a szigetet és esélye sincs elbúcsúzni Tomtól, így a férfival elszakadnak egymástól, látszólag örökre.

Valószínűleg én is azt tettem volna, amit Liv. Hazaérve Magyarországra éltem volna tovább az életemet, megpróbálva összeszedni a lelkem apró darabkáit és eltenni ennek a csodálatos nyaralásnak az emlékét az agyam egy mély fiókjába, és csak nagyon ritkán, amikor egyedül vagyok, elővenni. És ezért rendkívül felnézek Livre. Erős nő, aki segít másokon, a saját problémáit pedig legyőzi akár egyedül is. Imádtam érte és nagyon drukkoltam neki! Természetesen Tomnak sem volt könnyű ezután visszarázódni a munkába Los Angelesben, a filmforgatásokba, mert folyton Liv járt a fejében. Tudom, milyen érzés, amikor képtelen vagy elengedni valakit vagy egy gondolatot, és hiába tudod, hogy elérhetetlen és lehetetlen az újbóli találkozás, te mégis reménykedsz. Szerintem kb. mindenki átélte már. Ilyen az emberi természet, az utolsókig reménykedünk, hiszünk, nők és férfiak egyaránt.

J.K.Smith kiválóan ért hozzá, hogy a könnyed és nehezebb témát hogyan vegyítse a történetben és ne váljon az egész kiszámíthatóvá és sablonossá. Ezt nagyon jónak tartom és kifejezetten izgalmas volt olvasni, hogy vajon hogyan alakul a szereplők sorsa (nemcsak a főszereplőké). A szerelem mellett olyan témákat feszeget a könyv, mint a családon belüli bántalmazás és a hűtlenség. Sajnos mai világunkban ezek mindennapos dolgok és pont ettől válik a könyv hitelessé és valóságossá. A nyaralásos részen kívül igazából minden megtörténhet velünk, végig éreztem, hogy az írónő a realitás talaján maradt és a karakterei hibáikkal együtt váltak igazán elevenné.

"– Nem az én stílusom a siránkozás. Ha összeomlanék, attól változna a helyzet?"



Ugyanakkor nemcsak a rossz dolgokra gondolok, hanem arra, amit Liv elért 26 évesen. Saját éttermet vezet, a beosztottjai szinte családtagok és örömmel csinálja mindazt, amit csinál. Inspiráló és erőt adó volt látni, ahogyan együtt dolgoznak az étteremben. Liv mindenért megküzdött az életében, amit elért, el nem vitatható tőle. Szeretem az ilyen karaktereket, mert felnézek rájuk és könnyű velük azonosulni. Alapvetően én is egy optimista, végsőkig kitartó és örök reménykedő típus vagyok.

Kimondottan tetszett Lívia futásmániája, mert évek óta én is futni járok. És mindig öröm számomra, ha olyan történetet olvashatok, amiben valaki ezt a sportot űzi. A sport, a mozgás nagyon jó és hasznos dolog, és a futás különösen ki tudja kapcsolni az agyunkat, Livnek is nagy segítéségére van. Megszállottá válik és szinte menekül a sportba, kicsit átesik a ló túloldalára.

Tomról eddig nem sokat meséltem, pedig ő a történet másik alappillére. Erős, magabiztos férfi, a nők a lábai előtt hevernek, azonban neki csak Liv kell. Tehetséges színész, sorra kapja a jobbnál jobb szerepeket és mindent belead a munkájába. Mintha csak Livnek teremtették volna! Tetszettek az ő fejezetei is, mindig jó olvasni a férfiak szemszögét, hiszen ők sokszor teljesen máshogyan látják a dolgokat. Látszólag könnyű élete van Tomnak, gazdagság, népszerűség, tipikus sztárélet, azonban ő már másra vágyik. Nem szereti a feltűnést és hogy mindenhol felismerik. Az ő személyiségét csak körvonalakban ismerhetjük meg, nem olyan mélyrehatóan, mint Livet. 

Akikről még mindenképpen szót szeretnék ejteni, azok a mellékszereplők. Egyrészt ott van a szeleburdi és pörgő nyelvű Melinda, aki bizony az a "ami a szívén, az a száján" típus. Végig ott áll Liv mellett, jóban-rosszban, ilyen egy igaz barát. Aztán nagyon szerettem szinte minden alkalmazottat az étteremben, hiszen hasonlóan Melindához, ők is segítették főhősnőnket. Viszont aki az én nagy kedvencem lett a mellékszereplők közül, nem más, mint Nana. Gondolom ezzel nem leszek egyedül. Ő Liv nagymamája, nagyon szoros köztük a kapocs, és a nagyi imádja unokáját. Imádtam az ő jeleneteit, mert mindamellett, hogy teli volt érzelmekkel, sokszor annyira vicces volt, hogy hangosan felnevettem olvasás közben. Hihetetlen forma Nana, humoros beszólásaival egyetlen családi esemény sem unalmas. :D
Rajtuk kívül szívesen olvastam volna még Liv testvére, Szilvi és a gyerekek sorsáról, hogy vajon hogyan alakul tovább az életük a sok szörnyűség után. 
És persze Cikicakkról is örömmel olvasnék még. :D Annyira édes cicus lehet.

Összességében nagyon tetszett a történet, vitt magával a pörgőssége. Remekül szórakoztam a sziporkázó párbeszédeken, amik által által könnyen megismerhettem a karaktereket.
J. K. Smith erőssége szerintem a humora, egyszerűen képtelenség nem vigyorogva olvasni sorait, annyira elevenek a szereplői és a könyvét lehetetlenség letenni ezáltal. Alig várom, hogy Szerelem hirdetésre című első regényét is hamarosan elolvassam!



Kéépek forrása: saját, favim.com, Google

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és összeszedett értékelést olvashattunk! Gratulálok a lehetőséghez, drága! Megérdemelted! <3

    Millió puszi:
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy tetszik! :) Öröm volt erről a könyvről írni.
      Oh, köszi, de neked is ám! :) Szuper lehetőséget kaptunk. :*
      Puszillak ❤

      Törlés
  2. Nagyon tetszik amit írtál, gratulálok :) Még jobban szeretném elolvasni a könyvet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaidat, örülök neki! És annak is, hogy te is elolvasod majd a könyvet. Hidd el, érdemes, remek történet! :*

      Törlés
  3. Meghoztad hozzá a kedvem (na meg a kis kép Chrisről :D vagyis Tomról na :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki, hogy elolvasod majd! :) :) Haha, lehet, hogy Chris inkább, mint Tom?! :D

      Törlés