A fájdalom helye

Becsukva a könyvet semmi másra nem vágytam, csak egy ölelésre.

Nehéz szavakat találnom erre a könyvre. Egyszerre nyomasztott, frusztrált, ugyanakkor a remény végig ott volt benne. A csodálatos, meseszép borító egy végtelenül szomorú történetet takar, ezt a cím is sugallja. Első olvasmányom volt Louisa Reidtől és bele sem merek gondolni, honnan jött az ihlet a történethez, remélem nem saját tapasztalat alapján írta meg. Szívet tépő, fájdalmas, ugyanakkor letehetetlen regény, egyértelműen 5 csillagot adok rá Molyon.

A történetről röviden

Audrey, a végzős gimnazista lány édesanyjával és öccsével költözik vidékre, az úgynevezett Majorba és megkezdi utolsó tanévét. A helyszín Anglia, London környéke. Nem messze lakik tőlük Leo, egy kínai srác, aki messziről figyeli a lányt, próbálja megközelíteni. Azonban Audrey más, mint a többi lány. Sokkal nehezebb a közelébe férkőzni, rendkívül zárkózott, ráadásul kényszeresen irányításmániás anyja minden percét felügyeli, amit az iskolán kívül tölt. Így kicsi az esély rá, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, pedig a vonzalom közöttük egyértelműen megvan. Audreyt rejtélyes módon, észrevétlenül fojtogatja a depresszió, sötét álmok gyötrik és egy titok övezi élete minden pillanatát, amiről ő maga sem tud sokáig.
 

"Megéreztem a szabadságot. Megéreztem, hogy ez jó, hogy ezt kellett volna csinálnom évek óta."

Vigyázz, kicsi spoiler következik!

Körülbelül a könyv felére egyértelművé vált számomra, hogy Audrey édesanyja teljesen más, mint amilyennek eleinte megismerhettük. Egyszerűen nem akarja, hogy a lánya boldog legyen. Irányításmániás, hipochonder és sokkal komolyabb problémái vannak mentálisan, mint a lányának, holott ő mondogatja neki folyamatosan, hogy „beteg vagy Audrey”, segítségre van szükséged. Nagyon-nagyon dühített, amit művel. Nem hagyja élni a saját lányát, megfojtja a „szeretetével”, nem engedne senkit a közelébe, pláne nem egy fiút.

"Az ember álmodozik a szabadságról. A szabadság azonban trükkös."

Az első oldalaktól kezdve körüllengi a történetet a sötétség, egyáltalán nem kiszámítható. Végig fenntartotta a figyelmemet, drukkoltam Audreynak és Leónak, együtt éreztem velük. Sokszor volt olyan érzésem, hogy engem is magával ránt szép lassan a Dolog, és már nem tudom, miben reménykedjek a végkifejlettel kapcsolatban. Kilátástalannak éreztem a lány helyzetét, nem tudtam, hogyan lehet mindabból kitörni, amiben ő élni kényszerül. Dühös voltam, aggódtam, és meghatódtam azokban a pillanatokban, amikor egy kicsit jobbra fordult a szereplők sorsa.

"Az a boldogság, ha azért szeretnek, aki vagy, fenntartások és habozás nélkül, anélkül, hogy közben hátralépnél, rápillantanál a telefonodra vagy körbenéznél, hogy mások mit gondolnak. A boldogság bizalom, hit, bizonyosság, hogy a szereteted biztonságban van valaki más szívében."

Bakelit lemez, tánc és egy kis romantika

Pillanatok. Ennyi adatott Audreynak és Leónak. Legalábbis a könyv nagy részében. Annak ellenére, hogy több a kötetben a szomorú pillanat, mint a boldog, ez egy lebilincselő regény. Nem hagy nyugodni, amíg a végére nem érsz, és ki nem derül az igazság.

Köszönöm az élményt az írónőnek, elképesztőt alkotott és nagyon szeretnék olvasni tőle még!

 Képek forrása: saját, favim.com