2017. február 23., csütörtök

Isla és a hepiend



Kedves, romantikus és végtelenül szeretnivaló.

Stephanie Perkins végérvényesen kedvenc íróm lett. A sorozat befejező kötete méltó búcsúzás volt a karakterektől, a csodálatos helyszínektől és az egész sorozattól.

 Hiányozni fog ez a sorozat 

Emlékszem, az első két részt egyszerre olvastam, és az Anna és a francia csók hatalmas nagy kedvencem lett. Egy ideje terveztem elolvasni Isla történetét is,  és mikor kiderült, hogy megjelenik magyarul, már tudtam, hogy beszerzem. Nagyon jó döntés volt.


A történetről röviden
A záró kötet két korábbi mellékszereplő, Isla és Josh történetét foglalja magába. Otthon, New Yorkban töltik a nyár nagy részét, azonban ősszel természetesen ismét a párizsi gimnáziumba járnak, amit a korábbi Anna-könyvből már jól ismerhet az olvasó. Isla plátói szerelmet táplált már évek óta Josh iránt, azonban ez a vonzalom egészen mostanáig nem volt nyilvánvaló a srác számára. Messziről figyelte mindig is őt, de sosem volt bátorsága hosszabban beszélgetni vele és kimutatni az érzéseit. Azonban egy véletlen találkozás mindent megváltoztat. Kiderül, hogy az érzés bizony kölcsönös!


A könyv abszolút hozta számomra azt a színvonalat, történetet és hangulatot, amit vártam tőle. Lehet, hogy már említettem, de nekem egy könyvsorozat akkor hiteles és szerethető, ha mindegyik kötet ugyanolyan hangulatú, és nincsenek hatalmas nagy eltérések a kötetek között.  Nos, ez itt így is volt, mégsem volt unalmas. A regény megmutatja, milyen érzés reménytelenül szerelembe esni és milyen az, amikor mindez valósággá válik. A könyv teli van vicces, szórakoztató párbeszédekkel, megmosolyogtató jelenetekkel, egyre komolyabbá váló érzelmekkel. Jelen van benne egy komoly betegség is, azonban nem kap akkora szerepet, hogy ez elvigye a történetet egy teljesen más irányba.


 "… az egyediség az, ami valamit vagy valakit bámulatossá tesz."


A szereplők

Isla – a lány, aki örök romantikus, imád álmodozni, olvasni, és messziről évek óta figyelemmel kíséri kiszemeltje, Josh életét. Nem emlékeztem rá, hogy pár rövid jelenet erejéig szerepet az Anna-könyvben, de ez itt említés szintjén kiderült. Islával végig tudtam azonosulni, szerettem, hogy az ő szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, bár egy váltott nézőpontos könyvet is el tudtam volna képzelni.



Josh – a srác, akit az Anna-könyvben totál félreismertem. Tipikus művészlélek, akihez nagyon nehéz hozzáférkőzni és őt nem lehet egyszerűen kiismerni. Ezzel szembesül Isla is, amikor végre észreveszi őt az áhított fiú. A kezdeti fellángolás és rózsaszín felhő után (ami egyébként nagyon jó része a könyvnek) világossá válik Isla számára, hogy Josh nehezen nyílik meg neki, nehezen fogad bárkit is a bizalmába. Josh művész, fantasztikusan rajzol, alkot, fest. Nagyon-nagyon tetszett,ahogy leírta az írónő az ő világát, a szobáját, és az a képregény könyv!Atyaég, imádtam azt a fejezetet.

Kurt – a legjobb barát. Betegsége nem olyan feltűnő, mint amit maga a szó, az autista jelent a köztudatban, mégsem lehet elvonatkoztatni teljesen ettől olvasás közben. Imádja a térképeket, a „helyes” (legegyszerűbb) útvonalakat és nehezen viseli a nagy változásokat, amit például Josh megjelenése jelent számára Islával való barátságára nézve.

A helyszínek

New York – bárcsak még több jelenet lett volna itt is!Mármint így is kaptam belőle rendesen, de sosem elég NYC-ből! :D Azt viszont el kell mondani, hogy fontos jelenetek játszódnak itt, jelentőségteljesek, amik beindítják a könyvet.


Párizs – a könyv legnagyobb része természetesen itt játszódik, mivel a fiatalok itt járnak iskolába. Stephanie Perkins briliánsan beleszőtte a regénybe azokat a helyszíneket és elemeket a történetbe, amiktől az egész könyv élővé vált. Olyan emberekre, helyekre gondolok, amik már az Anna-könyvben is szerepeltek és jó érzés volt visszatérni ide, mintha már ismerném a „környéket”.

Barcelona – ehhez a városhoz fontos momentum köti Islát és Josht, ugyanakkor ez a kiindulópontja is a későbbi bonyodalmaknak. Szintén részletes leírást kapunk a városról, pedig nem is olyan hosszú időt tölt itt a város.

 

"Joshua Wasserstein. Úgy belezúgtam, hogy az szinte elviselhetetlen."

Kimondottan vártam, hogy felbukkanjanak a már ismert szereplők: Étienne St.Clair, Anna, Lola, Crickett, mégis csak egy zárókötetről van szó. Szerencsére meg is kaptam ezt az érzést, imádtam a Josh által mesélt sztorikat Étiennékről, és tetszett, ahogy az ő szemszögéből olvashattam Annáék kapcsolatának alakulásáról.
A könyv utolsó harmadában várható volt, hogy történik valamilyen bonyodalom, nézeteltérés, csalódás, bármi, amitől az eddig felépített idill megszűnni látszik. Továbbra sem szeretnék spoilerezni, így csak annyit mondok erről, hogy Isla és Josh közös világa más, mint amiben addig külön-külön éltek és ez bizony bonyodalmakat okoz, előbb-utóbb felszínre tört volna.
Mindenesetre a befejezés, a lezárás tetszett, elégedett vagyok vele. Egyik szemem sír, a másik nevet, amiért lezárul Stephanie Perkins szuper sorozata, de biztos vagyok benne, hogy a három könyvből kettőt újra fogok olvasni, Isla is belopta magát a szívembe. Minimum annyira,mint Anna és Étienne története. Nehéz szívvel engedem el a sorozatot, de ez a három kötet pontosan úgy jó, ahogy van, nem változtatnék rajtuk semmit.

Viszlát, Étienne, Anna, Isla, Josh és a többiek!


Képek forrása: saját fotó, montázs a Favim és Google oldalak képeiből

5 megjegyzés:

  1. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem is <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,hogy elolvastad az értékelésemet. Örülök, hogy neked is tetszett a könyv, nálam abszolút kedvenc lett. :)

      Törlés
    2. Úgy örültem, mikor a korábbi párosok is megjelentek benne ❤

      Törlés
    3. Úgy örültem, mikor a korábbi párosok is megjelentek benne ❤

      Törlés