Az az igazság, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem az értékelést Scott Spencer Végtelen szerelem című könyvével kapcsolatban. Sokféle érzés kavarog bennem befejezvén az olvasást.
Kezdjük azzal, amit a borító, a rövid tartalom ígér. Nos, akárhogy is nézzük, ebből én semmit nem kaptam vissza a könyvben. Ez nem azt jelenti, hogy csalódtam, inkább úgy mondanám, hogy rendesen meglepődtem & egy totálisan más milyen történetet kaptam, mint amit vártam. Az ígért szerelmi, romantikus történet helyett – amit a filmből ismertem & vártam – kaptam egy olyan olvasmányt, ami egy zavaros lelkületű, múltbéli hibáit helyrehozni akaró fiúról (szinte felnőtt férfi, lassan a 30-hoz közelít) szól.
Bevallom őszintén, hogy tavaly moziban láttam a modern filmet, ami az eredeti, Brooke Shieldes alkotás feldolgozása (amit egyébként még nem volt szerencsém megnézni, de tervben van) és teljesen odavoltam/vagyok a 2014-es feldolgozásért. Nagyon tetszett, kedvenc film lett. Pontosan ilyesmire számítottam a könyv változatban is, hiszen elvileg ebből a regényből készült mindkét film. Egy jó kis romantikus, humoros, kedves történetet, nem pedig egy kissé pszichodrámai regényt.
Rá kellett jönnöm már az első fejezetek olvasásakor, hogy itt bizony nem erről lesz szó. Két szerelmesünk David & Jade, végig David szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Ő meséli el, hogyan került egy pszichiátriai intézetbe, miután felgyújtotta barátnője, Jade családjának házát. Máig nem világos, hogy miért, milyen okból tette ezt, hiszen ahogyan a cím is sugallja, végtelenül imádta, szerette Jade-et, és családját
"Reménytelen volt, és ez volt az egyetlen reményem.Holnap: Jade."
"Éppen olyannak látszik, mint régen. Ettől nehezebb, még ha az egész dolog meg se történt volna. Tudod, milyen az, amikor az ember gondolatban újra meg újra lejátszik egy eseményt, és mindent lát, ami megtörténhetett volna és mindent megváltoztatott volna?"
Az ez utáni időszakot öleli fel a könyv, Jade gyakorlatilag a könyv nagy részében egyáltalán nem is szerepel, meg sem szólal, a könyv második felében találkozunk vele szemtől szemben, pontosabban David :P. Számtalanszor felmerült bennem olvasás közben, hogy vajon mi lesz ennek a vége, vajon újra együtt lesznek-e, kitart-e szerelmük. Köze nincs a regénynek a belőle készült filmekhez. Ez persze nem feltétlen lenne gond, csak akkor ne ilyen címszavakkal hívogassa az olvasót a borító...Szeretem a hosszú, vastag kötetes regényeket, mint például a Harry Potter-sorozat utolsó köteteit, a Szürke-trilógiát, az Alkonyat-sorozatot & más, „monumentális” műveket. Azonban nem mindegy, hogy egy ilyen hosszú történetet milyen betűmérettel gépeltek & tördeltek & adtak ki nyomtatásban. Ez a könyv hosszú, nagyon kisbetűs nyomtatás, fárasztja az olvasót az olvasás, bár ennek ellenére elég jó tempóban tudtam olvasni. Mégis sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem a történet izgalmas miatt vártam a végét. Persze az is érdekelt, kíváncsi voltam, de összességében mégsem olyan ez a könyv, mint vártam.
Nem akarom senki kedvét elvenni tőle, mert nem egy borzalom, de fejben ott kell lenni olvasás közben, az egyszer biztos.
