Az élet Napos oldala

Nagyon érdekes olvasmány ez a könyv, amolyan boncolgatós, gondolkodós azután is, hogy becsuktad a könyvet az utolsó oldal után. Nem tudnám egyértelműen egy kategóriába sem beilleszteni. A történet, valamint a főhős személye érdekes, a leírások nagyon jók és maga a cselekmény is olvasmányos. Viszi magával az olvasót és nem hagy nyugodni. Vajon mi lesz Pattel?!Mikor jön rá a dolgokra, mikor lát végre tisztán?

Alapvetően tetszett a könyv, bár a végére besokalltam a sportból. Nagyon szomorúnak tartottam végig, hogy Pat apja csak akkor hajlandó normálisan kommunikálni a fiával, amikor nyer a kedvenc csapata. Viszont annak nagyon örültem, hogy az édesanyja végig mellette állt és próbált neki segíteni. Tiffany (mégis miért pont ezt a sablonos nevet kellett neki adni?) is remek karakter, végig kedveltem, valamint Pat tesóját, Jacket is.

 

Érdekes dolog belelátni egy elmegyógyintézetben kezelt ember fejébe, hogy vajon ő hogyan látja saját magát, mit gondol erről az egészről. Pat nem tekintette magát betegnek, kiestek számára az elmúlt évek és az az esemény is, ami miatt bekerült a "borús helyre, ahogyan ő beszélt mindig az intézetről. Elképzelésem sincs, milyen érzés lehet akár az érintettnek, akár a közvetlen környezetének.

 
A könyvből készült filmet pár éve láttam, de nem sok emlékem van róla, így az újdonság erejével hatott a könyv, ami után ismét megnézem a filmet már csak Bradley Cooper és Jennifer Lawrence miatt is.

Amit még kiemelnék, az a borító. Szerintem valami eszméletlen jóóó! :D

Létezik térkép a szerelemhez?

Első reakcióm, miután becsuktam a könyvet: ez a legjobb Jennifer E. Smith könyv!!!

Legalábbis nekem eddig ez a kedvencem tőle. Minden benne van, amitől olvasmányos egy könyv: humor, izgalom, utazás. Imádtam, hogy sok helyen járnak a főhősök, sokat utazgatnak, ráadásul olyan helyeken, ahova én is nagyon szeretnék eljutni: New York, London, San Fransisco, Seattle. Végig érdekes volt és kíváncsian vártam, hogy milyen lesz a lezárás. Elégedett vagyok vele. Az írónő csak sejteti, hogy mi lesz a főhősökkel, kissé mégis nyitva hagyja a történet végét. A szereplők szimpatikusak, drukkoltam nekik nagyon, hogy végül megtalálják azt a bizonyos térképet egymáshoz.

 

Szerettem a képeslapküldős incselkedésüket. Szerintem nagyon jó dolog, ha valaki a mai, felgyorsult világunkban ad ilyenre, én is szoktam egy barátnőmmel ilyet csinálni és nagyon klassz dolognak tartom, hogy e-mail helyett/mellett egy képeslapot is küldök egy-egy szülinap, vagy más ünnepre.

Nagyon szívesen lettem volna Julie helyében, amikor Londonba költözött, bár az alapszituációért – a new york-i életért – is odavoltam már a regény elején. Imádom az utazós regényeket (Csak egy nap, a soha határa)!

A téli szünet alatt vendégségben jártam, ahol majdnem benn ragadtunk a liftben. Mondanom sem kell, hogy egyből ez az olvasmány jutott eszembe, elég vicces jelenet volt. (bár sajnos a liftben itt nem volt senki, akit Owennek hívtak volna)

Képek forrása: google.com

Flat-out-love

Gyönyörű borító, gyönyörű belső.

Ez a könyv teli van élettel, vidámsággal és nagyon eredeti történet. A főhős lány, Julie most kezdi főiskolás éveit Bostonban, azonban nem talál szállást és édesanyja barátnőjének családjánál lakik ideiglenesen.

Azonban ez a család kicsit sem átlagos: okos, intelligens emberek, a gyerekeik is így nevelkedtek. Két nagyobb srác, Matt és Finn, valamint kishúguk, Celeste. Matt a kocka, Finn a kalandvágyó, Celeste pedig a különc kislány. Mindegyik karakter szerethető, abszolút lenyűgözött engem ez a könyv már az első fejezetek olvasásakor. Különösen az tetszett benne, hogy Julie mennyire elfogadó mindenkivel. Kiemelném a Celestéhez való viszonyulását. A kislány egy kartonpapírral mászkál iskolán kívül, a kartonpapír pedig távol lévő testvérét, Finnt próbálja képviselni otthon. Ezen kívül Celeste egyértelműen szorong, nincsenek barátai, és meglehetősen a szokásai rabja. Ha kicsit is kimozdítja valami a komfortzónájából, máris kétségbe esik és akár pánikrohamot is kap. Ijesztő volt számomra, hogy nem tudni, mi az oka ennek, mert biztos voltam benne, hogy valami nagyon súlyos múltbéli dolog lehetett. Ráadásul nagyon furcsa stílusban beszél, mintha egy régi korból jött volna (állandó jelleggel használ feltételes módú mondatokat), bár ez nekem nem volt zavaró ebben a könyvben, a Titkolni bolondulásig kötetben sokkal inkább feltűnt. Julie azonban lazán kezeli Celestet, például amikor először megy el ő a kislányért az iskolába. Félő, hogy Celeste pánikrohamot kap, hiszen „ez sohasem így szokott lenni, mindig Matt megy érte”, azonban Julie remekül helyt áll és egyből le tudja reagálni a lány reakcióit. Az a látszólagos lazaság, amit Julie mutat a lány felé, tényleg csak látszólagos, valójában Julie is nagyon aggódik a kislányért, ugyanakkor a lehető legjobb taktika vele szemben ez a lazaság és segít Celestének feldolgozni azt a tragédiát, amiről csak később tudjuk meg az igazságot.

A könyv második felében természetesen fény derül arra, hogy miért is ilyen különös ez a család. Mi az a múltbéli tragikus esemény, ami ennyire mély, és soha nem múló fájdalmat okozott valamennyi családtagnak. A könyv nagyon szórakoztató, érdekes és humoros mindamellett, hogy komoly érzelmek, érzéseket és helyzeteket mutat be. Imádtam minden sorát, alig várom a folytatást! Összességében szerintem ez az eddigi legjobb Rubin Pöttyös KMK-könyvem!Imádom és nagyon örülök,hogy saját példányom van belőle. Régóta szemeztem vele itt-ott-amott, és végül megvettem. 

Flat-Out-Matt(y)

Jessica Park egy zseni! :) Imádtam ezt a kiegészítő kötetet is függetlenül attól,hogy a könyv 80%-a ismert volt már az első részből. A vége elég szenvedélyesre sikerült, pontosan erre számítottam! Mindig érdekes dolog több szemszögből is megismerni egy-egy történetet, így voltam ezzel a kötettel is. Hiába volt ismert szinte minden esemény, jó volt belelátni Matty fejébe.