2018. november 8., csütörtök

R. Kelényi Angelika: A párizsi nő (Az ártatlan III.)


Nagy izgalommal vettem kezembe R. Kelényi Angelik A párizsi nő című regényét, mely Az ártatlan trilógia befejező kötetet. Egyszerre hajtott a kíváncsiság, hogy vajon mi lesz Flóra és Mariani sorsa, ugyanakkor előre sajnáltam, hogy lezárul a sorozat.

Köszönöm a kiadónak a recenziós példányokat, csodálatos kötetek lettek a polcom új lakói ezzel a három könyvvel!

A fülszöveg

Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonynál…

1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. 

Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba. 
Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek. 
Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait. 
Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.




A trilógia első kötetében megismerhettük Flórát és Marianit, akik egy izgalmas krimi történet részeseivé váltak, velünk, olvasókkal együtt. Szépen, nagyon lassan bontakozott ki szerelmük és az az érzelmi kapocs, ami a trilógia alappillére lett. Emellett Az ártatlan regényben leginkább a gyilkosság kiderítése került előtérbe.

A második kötetben azonban már sokkal több romantikát kaptunk, két főszereplőnk egyre inkább közeledett egymáshoz, fontossá váltak a másik számára. Öröm volt nézni, ahogy kisebb-nagyobb mozzanatokból ők maguk is rájöttek, mit jelentenek egymásnak. A spoilerek kihagyása végett nem árulom el, mivel zárult a legutóbbi, Bűnös örömök városa című rész. Annyit mondhatok, hogy Flórának és Marianinak el kellett hagynia Velencét és úti céljuk nem más lett, mint az akkori szemmel is csodálatos Párizs.
Megérkezve a városba vendéglátójuk, Adele volt, aki régi jóbarátja Marianinak és családjának. Eleinte úgy tűnt, hogy a nő megbízható, azonban a történetben haladva egyértelművé vált, mennyire féltékeny Flórára és a féltékenység bizony csúnya dolgokra képes. 

"Már értettem, miért dobnak el mindent, miért vállalják akár a halált is, miért válnak féltékeny fúriává a szerelmes asszonyok, ha veszélyben érzik a boldogságukat. Éppen úgy éreztem magam, mint bármely más nő, akit megbabonázott egy férfi érintése. Már tudtam, mit jelent a szerelem. Már tudtam, mi az a hatalmas érzelem, mely betölti a testet és a szívet olyannyira, hogy minden más csupán halványan, ködösen valóságos."

Kép: dekorella.hu
A könyvben jelen van a krimi vonal továbbra is, azonban most a szerelem kerül előtérbe. Flóra és Mariani karaktere annyira szerethető, hogy az olvasó minél többet és többet szeretne kapni belőlük. Angelika csodálatosan megalkotta szereplőit, akik szinte kilépnek a könyv lapjairól, annyira elevenek. Flóra egy erős, ugyanakkor érzékeny nővé vált a három kötetben, mellette Mariani pedig egy olyan férfi, akinél jobb társat el se tudnék képzelni számára. Ketten együtt legyőzhetetlenek! :) Azonban a sötét felhők már Párizsba érkezésükkor megjelennek a fejük felett, hiszen Franciaországban senki nem ismeri őket, bizalmatlanok velük, és Adele sem segítség számukra. Sőt. Ugyanakkor a legnagyobb intrikus karakter, akivel valaha találkoztam. Tudja, hogyan keverje a kártyákat és ez az izgalom végighúzódik az egész regényen. Én végig bíztam Mariani józan eszében és mindabban, amit közte és Flóra között láttam az előző kötetekben.

"Mond-e egy leány nemet annak a férfinak, aki a világot jelenti számára?"

Nehéz szívvel engedtem el a szereplők kezét. Nemcsak a két főhőst, hanem egyes mellékszereplőket sem. Az írónő olyan hangulatot teremtett mindhárom kötetben, amiből kilépni nagyon nehezemre esett. Magával ragadt és teljesen elvarázsolt ez a trilógia. Nem tudok csak a harmadik kötetről beszélni, mert mindegyik része ugyanazt az érzést keltette bennem. Egy sorozatnál számomra mindig az az egyik legfontosabb, hogy legyenek ugyanolyan hangulatúak az egyes kötetek és akkor általában nyert ügye van nálam a történetnek. Nos, mondanom sem kell szerintem, Az ártatlan-trilógia mindhárom része fantasztikus, teljes, kerek egész egységet alkotnak így együtt. Egyik sem lóg ki a sorból, és nemcsak azért, mert a borítók ennyire passzolnak egymáshoz, sőt, a két novella is. 

A most megjelent, második novella, azaz Az örökös nagyon jól esett a lelkemnek. Kaptunk egy kicsit még a történetből, a szereplőkből és bár fájó szívvel, de elbúcsúztam tőlük. Az idei olvasmányaim között különleges helyet érdemel ez a trilógia, hatalmas kedvencet avattam. Ahogy Angelika vegyíti bennük a történelmet a fikcióval, valami elképesztő és különleges.

Köszönöm az ÉLMÉNYt! Így, csupa nagy betűvel!


Képek forrása: saját, Google, favim.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése