Let's kifli

Ez a könyv engem kicsit meglepett, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy összefüggőbbek lesznek a történetek benne, és valahogy nem éreztem magaménak az olvasmányt sajnos, a könyv befejezése után sem. Pedig a borítójába beleszerettem, szerintem gyönyörű. ♥ De a borító, fülszöveg többet adott nekem, mint a tartalom. Összességében tetszett tényleg, de nem lett kedvenc (pedig nem így terveztem). Hiszen London, Anglia a szívemcsücske még úgy is, hogy soha nem jártam ott eddig!Egyik-másik szösszenet kimondottan érdekes és kedves volt, pl.: a Rolling Stones-os bácsi története.

Ez most egy nagyon kis rövid értékelés lett, igazából sok mindent nem tudok elmesélni a kötettel kapcsolatban, de egyszer mindenképpen érdemes végigolvasni. :)

A könyvtolvaj

Egy fiatal lány, sok-sok könyv, a mindig citromsárga hajú fiú és a második világháború. Pár kulcsszó A könyvtolvaj történetéhez. Fantasztikus regény az igaz szeretetről, küzdeni és élni akarásról. Megrendítő olvasmány volt számomra ez a könyv. A film megnézése után sokáig nem vonzott, hogy elolvassam. De a hátsó gondolataimban mindig ott volt, akárhányszor szembe találkoztam a könyvvel itt-ott. Témája miatt tartottam tőle, hogy milyen lesz olvasni és nem fogom bírni, de meglepődtem, hogy mennyire olvasmányos. Letehetetlen könyv, nagyon érdekes és szép, kívül-belül.

Liesel, a főhős lány érettebb a koránál, nevelőszülőkhöz kerül, akiket nagyon megszeret. Megismerkedik Rudyval, a mindig citromsárga hajú fiúval, és a Münchenhez közeli német kisváros valamennyi lakójával. Ügyes-bajos dolgaik, mint például a könyvlopás, a felolvasás, a futóversenyek és egymás ugratása a regény borús hangulatát kicsit enyhíti, ugyanakkor mégsem feledteti. A könyv komolyabb részeit összeszorult szívvel olvastam, amikor a zsidók átvonultak a városon többször is, vagy amikor a papát háborúba küldték és egy véletlennek köszönhetően térhetett haza épségben.

A könyv teli van érzelemmel, fontos pillanatokkal, egy-egy elejtett, mégis jelentős mondattal. Az egész könyvet az teszi számomra különlegessé, hogy nem a főhősök valamelyik meséli el a történet, hanem a Halál. Igen, a nagy betűs Halál. Emiatt is féltem, hogy vajon milyen lesz olvasni a regényt. de szerencsére inkább érdekes volt, mintsem nyomasztó. Tetszett az, hogy gyakran vannak a könyvben megjegyzései a Halálnak, kiemelve félkövér betűkkel.

Két momentum van a történetben, amit kifejezetten nehéz volt olvasnom: az első ilyen volt az a rész, amikor a két gyerek, Liesel és Rudy kenyérdarabokat szórtak az útra, hogy a közeledő zsidók fel tudják venni úgy, hogy a katonák ne vegyék észre és tudjanak egy kicsit enni. Ennél szívszorítóbbat el sem tudtam volna képzelni (arra nem emlékszem, hogy ez volt-e a filmben, de úgyis megnézem a napokban a filmet így, olvasás után).

Ráadásul utána, amikor üldözőbe vette a két gyereket az egyik katona, csak álca volt. Nem akarta őket bántani, csak a felettesének akarta azt mutatni, hogy üldözi őket. A másik ilyen momentum az volt, amikor elvitték a Papát a háborúba. Majd megszakadt a szívem, a könnyeim is kicsordultak olvasás közben. Elképzelésem sincs, milyen érzés lehet elengedni valakit és csak reménykedni abban, hogy viszontláthatod. Remélem, nem is tudom már meg soha, hogy milyen érzés.

 

" Bárcsak még egyszer olyan önfeledt lehetne, érezhetne akkora szeretetet, anélkül hogy tudna róla, mert azt hiszi, hogy csak nevetés és kenyér az egész, leheletnyi lekvárral a tetején. Ezek voltak a legszebb napok az életében."

 
Kavargó gondolatok közepette csuktam be a könyvet olvasás után és mély nyomott hagyott bennem Liesel története. Különleges, szívbe markoló történet, ami által megismerhetjük a második világháború háttérvilágát Németországban, bepillanthatunk az átlagemberek életébe. Megtudhatjuk, milyen érzés volt, ahogy közelített a háború, milyen volt látni, ahogy darabjaira hullnak megszokott hétköznapjaik és átveszi az uralmat a félelem. Rettenetes lehetett minden egyes nap félelemben élni azt várva, hogy mikor lesz már jobb, és mikor lesz vége a háborúnak.

 

"Amikor nekiállt megírni a könyvét, elgondolkozott, pontosan mikor történt, hogy a könyvek és a szavak kezdtek nemcsak valamit, hanem mindent jelenteni."

 

Nagyon örülök, hogy elolvastam A könyvtolvajt. Ez volt az első náci Németországról szóló olvasmányom (már korábban kellett volna ilyen témában olvasnom) és folytatom Anna Frank történetével.

 "Ledobta a harmonikát,és ezüstszeme tovább rozsdásodott. Most már csak egy test volt a földön, és Liesel felemelte és átölelte. Hans Hubermann vállán zokogott.

– Viszontlátásra, Papa. Maga mentett meg. Maga tanított meg olvasni. Senki sem tud úgy játszani, mint maga. Soha nem fogok pezsgőt inni. Senki sem tud úgy játszani, mint maga."

Képek forrása: google.com, illetve saját fotó

Amíg élünk, remélünk. Igaz, Mr. Grey?

"Merjek reménykedni?Pokolba az egésszel. Miért ne mernék?"

Mr. Grey fejébe belelátni kész esettanulmány, de komolyan!

Amikor kiderült, hogy meg fog jelenni Christian szemszögéből is a A szürke ötven árnyalata, egyből felkeltette az érdeklődésemet és előrendeltem. Szerintem érdemes volt. A trilógia első része tetszett a legjobban, így izgatott álltam neki a Grey-könyvnek. Lenyűgöző borítója készült szerintem, és meglepődve vettem ki a csomagból, hogy mennyire vastag kötet. A betűméret pont az egyik kedvencem. 

"Oké. Most már tényleg hazavinném Miss Részeg Könyvmolyt, de ő valamiért habozik, és aggodalmas arccal figyeli Kavanagh-t."

Nagyon érdekes volt, vártam, hogy vajon milyen lesz. Kimondottan szórakoztató olvasmánynak bizonyult annak ellenére, hogy a mai napig nem tudom eldönteni, hogy odavagyok-e a paliért vagy sem. Jó pasi, az biztos ahogy elképzelem, de mivel nem vágyom abba a világba, amiben ő él, ezért annyira mégsem vonz. Fene tudja, mindenesetre a könyvet nagyon élvezetes volt olvasni, érdekes volt a másik oldalról is végigélni az eseményeket Anával. Sőt, szinte jobb volt így, mint Ana szemszögéből. Alapvetően tetszett az egész trilógia, kimozdított a komfortzónámból, az első rész marad a kedvencem és ez a kötet.

Utólag jöttem rá, hogy úgy kellett volna elolvasnom ezt a könyvet, hogy közben A szürke ötven árnyalatát is olvasom, hogy egyszerre lássam Anát és Christiant. Mondjuk, újra fogom olvasni az egész trilógiát hamarosan, akár így is megoldhatom majd.

" – Ön meleg, Mr. Grey?
Mi a picsa!
Nem hiszem el, hogy feltette ezt a kérdést. A kérdést, amit még a családban sem feszeget senki. Hogy merészeli! Hirtelen késztetést érzek rá, hogy felrángassam a kanapéról, a térdemre fektessem és alaposan elfenekeljem, azután hátrakötözött kézzel az asztalomra lökjem és megkeféljem. Azzal megválaszolnám a röhejes kérdését? Mélyen beszívom a levegőt. Némi elégtételül szolgál, hogy ő is beleborzad a saját kérdésébe.
– Nem, Anastasia, nem vagyok meleg. – Felvonom a szemöldököm, de az arcom szenvtelen marad."

Szórakoztató volt Mr. Grey agymenéseit, aggályait, humoros belső monológjait olvasni. És amire leginkább kíváncsi voltam, az a dr. Flynnel zajló beszélgetés volt, bár ebből sajnos nem kaptunk túl sokat. Ott legalább nyíltan beszélhet mindenről Christian, tudtam volna még olvasni tovább ezt a részt.
Különösen a repülős részek nyűgöztek le, ez a filmben is nagyon tetszett, emlékszem.

 
Meg kell említenem Ana és Christian emailezgetését is, mert egyszerűen zseniális, vicces és eredeti benne, nagyon feldobja a cselekményt. A könyv nyelvezete jobban tetszett, mint a „szürke” esetében.

Ugyan nem holnap, de valamikor újra fogom olvasni az egész történetet.