2020. április 29., szerda

BLOGTURNÉ - Sara Collins: Frannie Langton vallomásai



Libri kiadónak hála idén magyarul is megjelent a jamaicai származású Sara Collins debütáló műve, a Frannie Langton vallomásai. A Costa Book Awards legjobb első regénynek járó díját is elnyert mű a címszereplő személyes vallomásán túlmutatva a rabszolgaság intézményének borzalmaira is rávilágít. Játsszatok velünk, hiszen a kiadó jóvoltából két szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyv egy-egy példányát.

A fülszöveg
Frannie ​Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-et. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.
Bár az élete múlik rajta, Frannie képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaicai ültetvényen kezdődött, és amely talán az akasztófán ér véget. Vallomása az életébe kerülhet, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is...
A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, s egy olyan nő jellemrajza, aki kezébe veszi a sorsát még akkor is, ha a világ az elpusztítására tör.


Fordította: Gázsity Mila
Megjelenés dátuma: 2020.03.25.
Terjedelem: 448 oldal 
ISBN: 9789634336419
Megrendelheted: itt



Frannie Langton történetére az első pillanattól fogva kíváncsi voltam, amint megláttam a könyv megjelenését, az elképesztően impozáns borítója azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Vajon mit tartogat számomra ez az első ránézésre romantikusnak tűnő kötet? Elolvasva a fülszöveget és immáron a könyvet is, bátran állíthatom, hogy megtévesztő lehet sokak számára a borító, ugyanakkor méltó a történethez és kihagyhatatlan élmény.

A bájos külső egy komoly és érzelmes történetet takar

Sara Collins
Sara Collins bemutatkozó regénye visszarepít minket a régmúltba, és egészen Jamaicáig utazhatunk vele, az 1820-as évekbe. A kötet központi témája a rabszolgatartás, a afro-amerikai rabszolgák sorsa, főszereplője pedig Frannie Langton, a fiatal cselédlány. A könyv lapjain keresztül tanúi lehetünk Frannie gyermekkorának és felnőtté válásának, melynek egyetlen perce sem volt könnyű. Egy egyszerű tény az oka mindennek: színesbőrűnek született. Ez megpecsételte sorsát, hiszen egyrészt a társadalom olyan rétegéhez tartozott, mely felett uralkodtak a gazdagok, és nem vették őket emberszámba, másrészt később hiába került egy angliai családhoz Európába, az előítéletek mindig mindenhol elkísérték és ez elől nem volt menekvés. Gyermekkorát Mr. Langton, egy gazdag, cukorültetvény tulajdonos házában tölthette cselédlányként, a ház asszonya mellett. Szomorú és viszontagságos életét az uraság parancsai csak tetézték, részt kellett vennie és segédkeznie kellett számtalan rémséges tudományos kísérletben, melyeket Mr. Langton vezetett (a rabszolgák mindig a gazdáik nevét kapták). Bár Frannienek nem kellett a földeken dolgoznia, mégis hiába volt vele alapvetően rendes Mrs. Langton, ez nem enyhítette a fájdalmat és megaláztatást, amit nap mint nap el kellett viselnie másoktól.

"Senki sem tudja, mi a legnagyobb szörnyűség, amire képes...míg meg nem teszi."

Egy súlyos tűzesetet követően Langton magával hozta a tizenéves Franniet Európába és egy látszólag élhető helyre, a Benham-házba került. Angliában ekkor már felszámolták a rabszolgaságot, de az előítéletek természetesen nem tűntek el. Frannie egyáltalán nem érezte biztonságban magát, nem bízott senkiben és semmiben, egy szebb jövőképben sem. A történetet végig Frannie szemszögéből láthatjuk, és ezáltal teljes mértékben át tudtam érezni fájdalmát és megélni az eseményeket, amiken átment. 

Az írónő kiválóan ért ahhoz, hogy főszereplőjén keresztül fontos kérdéseket vessen fel, beágyazva azokat a történet fonalába. A kötet olyan témákat érint (a rabszolgaságon kívül), mint a nők helyzete, a nők jogai, az afro-amerikai nők sorsa és a homoszexualitás. Csupa olyan téma, ami akkor, abban az időben nyíltan nem kerülhetett kimondásra, mert a társadalom egyértelműen és határozottan férfiak által uralt világ volt. Az, hogy egy nőnek joga lehet bármihez is, nem létezett. Itt említeném meg, hogy néha már túlzásnak éreztem azt a dühöt és haragot, ami a lapokból áradt a férfi karakterekből. A könyv erősen férfiellenes, hiszen egy olyan karaktert nem tudok megnevezni a férfiak közül, aki pozitív lenne, miközben Frannie és szinte az összes többi női szereplő elesett, sajnálatra méltó személy. Frannie képviseli mindezeket a nőket és egy tipikus lázadó karakter. Bár fél a következményektől, mégis úgy cselekszik, ahogyan ő helyesnek tartja. Meglepő volt számomra, hogy megtanulhatott olvasni és szereti a könyveket. Ezt bár nehezen tudom elképzelni azokból az időkből a nőkről, amikor a gyarmatok léteztek, de nem lehetetlen. Ettől függetlenül az a szenvedély, ahogyan a könyvekről beszélt és gondolkodott, nagyon megható volt.
"A bíróságon a csend mindig olyan vészterhes."

A kötet történelmi hátteréről sajnos nem áll rendelkezésemre elegendő információ, hogy megítéljem, mennyire ad hű képet az akkori társadalomról. A könyv végén az írónő összefoglalja azokat a forrásokat, amikkel dolgozott a regény írása közben, így az biztos, hogy alapos kutatómunka áll a történet mögött és még ha nem is a legrészletesebb a kor és a téma bemutatása, beleértve az orvosi és tudományos dolgokat, de ad egyfajta benyomást róla az olvasónak. Őszintén szólva engem nem ez fogott meg a könyvben. Sokkal inkább az az érzelemvilág, amit Sara Collins megteremtett és bemutatott. Frannie egy szerethető karakter, akivel együttéreztem, akinek drukkoltam és szerettem volna, hogy jobbra forduljon a sorsa. Sara Collins írói stílusa nagyon szép. Ahogyan fogalmaz, ahogy leír dolgokat, nekem igazán elnyerte a tetszésemet és szívesen olvasnék még tőle a jövőben. Egy ilyen első regény után úgy gondolom, hogy teljes mértékben helye van a könyves világban és remélem, hozzánk is eljut majd a többi története.

Köszönöm az élményt!



Nyereményjáték

Mivel a Frannie Langton vallomásai majdnem kétszáz évvel ezelőtt játszódik, szeretnénk titeket egy kis időutazásra hívni. Az állomásokon egy-egy rövid meghatározást olvashattok, ami a történet témájához kötődő személyre, fogalomra vagy dátumra utal. A feladatotok annyi lenne, hogy a helyes megfejtést (nevet, fogalmat vagy évszámot) beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. A helyesen válaszolók közül két szerencsés megnyerheti a könyv egy-egy példányát.

(Figyelem! A sorsolás során véletlenszerűen kerülnek kisorsolásra a címek, amelyen nem áll módunkban változtatni. A megfejtések beküldése után már nincs lehetőség javításra. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



A feladványom:
A Brit Kelet-indiai Társaság alapításának éve


A turné állomásai
04.27. Flora the Sweaterist
04.28. Booktastic Boglinc
04.29. Pandalány olvas
04.30. Always Love a Wild Book
05.01. Readinspo
05.02. Csak olvass!
05.03. A Szofisztikált Macska
05.04. Olvasónapló
05.05. Könyv és más
05.06. Utószó
05.07. Booktastic Boglinc - extra




Képek forrása: Favim, Google
Idézetek: a regényből

2 megjegyzés:

  1. Már azóta szemezek ezzel a regénnyel, hogy a kiadó bejelentette, hogy megjelenti magyarul. A borítója már akkor megvett magának abszolút, ezután elolvastam a fülszöveget, és biztos voltam benne, hogy ezt nekem el kell olvasnom.
    Ebben az értékelésed is teljes mértékben megerősített! Gyönyörűen megfogalmaztad, melyek ennek a történetnek az erősségei, mire fektetett az írónő maga is nagy hangsúlyt, és alig várom, hogy én is megtapasztalhassam ezt a mély lelki utazást, amit ez a kötet bemutat. :)

    Millió puszi:
    Molyikertesód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de szuper, várom majd mit mondasz róla! ;)
      Köszönöm és örülök, hogy tetszik a bejegyzésem. <3

      Puszkóó!

      Törlés