Sosem gondoltam bele, hogy vajon mai szemmel meg lehet-e írni egy örök klasszikus mű történetét más szemszögből. Jo Bakernek azonban sikerült, ugyanis megírta Jane Austen klasszikusának, a Büszkeség és balítéletnek a történetét a cselédség nézőpontjából. Kissé kétkedve és fenntartásokkal vágtam bele a Longbourn árnyékában kötetbe, azonban már az elején egyértelmű volt, hogy méltó lett a könyv az eredeti alkotáshoz.
A fülszöveg
A Büszkeség és balítélet csak a történet fele volt…
„Ez az irodalmi tiszteletadás nemcsak kötelező olvasmány Austen rajongóinak, de önmagában is megállja a helyét, mint elragadó szerelmes regény. Baker meglepő kockázatot vállal a Bennet család tagjai és a szolgák kapcsolatának kidolgozásával, ám sikeresen elkerüli a sallangok csapdáját; tiszteletteljes, megindító újramondása az eredeti történetnek.” – Publishers Weekly
Lenyűgöző… A folytatások és előzetesek ritkán tesznek hozzá az eredeti műhöz, Baker egyszerű, mégis ihletett újragondolása azonban pontosan ezt teszi. Biztos közönségsiker.” – Kirkus Reviews
Jo Baker Angliában, Lancashire-ben született. Tanulmányait az Oxford Universityn, majd a Queen Universityn végezte. Nagy-Britanniában több regénye is megjelent. Jelenleg Lancasterben él férjével és két gyermekével.
A borítót egy festmény díszíti, Jean-Étienne Liotard (1702-1789): A szép csokoládéslány című alkotása |
Visszacsöppentem egy klasszikus, csodálatos alkotás, a Büszkeség és balítélet világába. Nem folytatást olvastam, csupán az eredeti történet egyfajta továbbgondolását, mely most a cselédség szemszögéből mutatja be a Bennett család életét.
Nagyon izgalmas és különleges történet részese lehettem, hiszen a szereplők egy részét ismertem Jane Austen klasszikusából, régi ismerősként köszöntöttem őket, ugyanakkor az eredeti főszereplők most háttérbe szorultak. Azok pedig, akiket eddig nem ismertünk név szerint, most a történet középpontjába kerültek. Hihetetlenül izgalmas továbbgondolásnak tartom és abszolút merész vállalkozásnak, hiszen a Büszkeség és balítélet az irodalom egy olyan mesterműve, amit gyakorlatilag mindenki ismer. Feldolgozták rendkívül sok formában, színpadokon, filmen, sorozatban és ki tudja még hányféle módon. Ezáltal az elvárás, hogy egy hasonló történetet kapjon az olvasó, szerintem elkerülhetetlen. Azt mondhatom szerencsére, hogy a Longbourn árnyékában egy az egyben hozza az eredeti történet hangulatát. És talán ez a legjobb az egészben, mert így teljesen belesimul abba a történetbe, miközben újat alkot. Nekem egyébként annyi volt a kívánságom, hogy hozza azt a hangulatot és ezt megkaptam.
Jo Baker természetes módon repít minket vissza az 1800-as évek Angliájába. Egy olyan világba, amikor a társadalmi rétegek közötti különbségek élesen kirajzolódtak és az arisztokrácia élete a kedvező házasságkötésekről, a vagyonról és persze a szórakozásról szólt, miközben a cselédség éjjel-nappal dolgozott az uraságok kényelméért. Ez az éles kontraszt megmutatkozik a regényben, nem is kicsit. Sosem volt egyszerű a cselédség élete. Egy óriási házat rendben és tisztán tartani sok emberes feladat, miközben ételt-italt kell biztosítani a családnak, mosni, főzni és kiszolgálni őket, minden élethelyzetben rendelkezésre állni számukra. Ha maguk vannak, ha vendégek jönnek, bármikor.
A könyv főszereplője Sarah, aki szobalányként dolgozik a Bennett-házban. Szerető közeg veszi körül, mégis a mindennapok, a túl sok munka felőrli lassan. Többre vágyik ennél az életnél, bármennyire is szereti a családot, a kisasszonyokat és a cselédség többi tagját. Ekkor érkezik meg a birtokra egy fiatal fiú, aki teljesen felkavarja az állóvizet. Inasnak áll a házba, de rejtélyessége miatt eleinte senki nem tudja, ki ő és mennyire megbízható. Alig valamit árul el magáról, de egyértelműen kötődni kezd Sarah-hoz. Innentől pedig beindulnak az események, már amennyire ebben az időben pörgősnek lehet nevezni egy történetet. A könyvben szerepet kap a Longbourn-birtok élete, és visszatérnek ismerős jelenetek a Büszkeség és balítéletből, de most csak egy-egy elejtett mondatból tudhatjuk, hogy épp mi történik az uraságok és a kisasszonyok életében. Ugyanakkor Jo Baker könyve egy kicsit túlmutat az eredeti könyvön, mivel továbblép azon a ponton, ahol Jane Austen befejezte a történetet. Nagyon érdekes volt így látni a Bennett-lányokat és szüleiket, nekem személy szerint Lizzy marad továbbra is a kedvencem.
Olvastam pár véleményt erről a könyvről és kiábrándító, hogy mennyien várták azt, amit Jane Austen tudott. Holott ehhez a könyvhöz nem így kell állni: ez csak egy életérzést ad, hogy egyrészt milyen világ volt akkoriban és kapcsolódva Jane Austenhoz írta meg az írónő. Ennyi, de semmiképp sem másolat vagy folytatás. Szóval szerintem abszolút hozta azt a hangulatot és olyan volt, mint amikor visszatérsz egy régen látott, mégis annyira ismerős helyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése