A fülszöveg
Még a legédesebb alma közepén is megbújnak az apró, keserű magok
A Delaney családot mindenki irigyli. A szülők, Stan és Joy között mindig is kézzel fogható volt a kémia, miközben hosszú évekig virágzó teniszakadémiát működtettek. Úgy tűnt, négy gyermekükből szintén teniszcsillag válik, de az életük más irányt vett. Ötven év házasság után Stan és Joy most végre belevághatnak a boldog nyugdíjas évekbe, ám a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezték.
Egy este egy Savannah nevű idegen kopogtat az ajtajukon, ők pedig befogadják a kissé zavart, homályos múltú lányt. Amikor Joynak hirtelen nyoma vész, és Savannah is eltűnik, a rendőrség nyomozni kezd, a gyanú pedig Stanre terelődik. Ahogy a Delaney gyerekek két pártra szakadnak, és életük talán legnehezebb mérkőzésébe kezdenek, a közös családi történet is új megvilágításba kerül…
Liane Moriarty nagy sikerű regényéből Annette Bening és Sam Neill főszereplésével készült filmsorozat.
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 480
ISBN: 9789634529804
Fordította: Fügedi Tímea
Megjelenés időpontja: 2025.05.07.
Moly-adatlap: itt
Megrendelheted: itt
Egy jó krimire, nyomozós és rejtélyes történetre mindig vevő vagyok. Ezért is kaptam fel a fejemet, amikor megláttam Az alma nem esik messze könyv borítóját. Egyrészt az ötletes címadás fogott meg, másrészt már a borító sugallja, hogy ez nem egészen egy kellemes, kedves kis történet lesz, hanem sokkal több ennél. Imádom az olyan történeteket, amikben minden tökéletesnek látszik és szép lassan kiderül, hogy természetesen semmi sem az. És ha ez még nem lenne elég, akkor az írónője, Liane Moriarty sikerkönyve a Hatalmas kis hazugságok is, melyet bár több éve már, hogy olvastam, de nagyon emlékezetes olvasmány számomra és jó történet (sorozat is készült belőle).
A történet középpontjában a Delaney család áll, ahol a négy gyerek (két lány és két fiú) már kirepültek a családi fészekből, a szülők, Joy és Stan pedig nyugdíjas éveiket élik ausztrál otthonukban. Egy nap Joy, az anya rejtélyes módon eltűnik. Vannak furcsa jelek, például egy megtalált telefon és elküldött sms a családnak, hogy most nem lesz egy ideig elérhető, de egyébként senki nem tudja, hova tűnt vagy ment a nő.
A történet két idősíkban játszódik: a jelenben és az egy évvel ezelőtti események idején. A könyv legfőbb mozgatórugói az emberi kapcsolatok. A szülők kapcsolata, a szülők és a négy gyerek kapcsolata, a testvérek közötti viszonyok. Mivel sokan vannak, sokféle érzelem és interakció kerül terítékre a történetben, és szépen lassan kibontakozik a cselekmény. Sosem volt idillinek mondható a Delaney család élete, mert a szülők is terhelt háttérrel nőttek fel. Stan bántalmazó apja ugyan hamar eltűnt a férfi gyerekkorából, mégis mély nyomott az életében, és aztán megismerve Joyt, ő is hozta magával a történetét. Joy teniszimádata megalapozta a jövőjüket, teniszakadémiát alapítottak és az egész életüket e szenvedélynek szentelték. Ennek természetesen megvolt az ára: gyerekeik (Troy, Logan, Amy, Brooke) sosem érezték igazán azt, ahogy önmagukért szerethetők. Úgy nőttek fel, hogy folyton idegen gyerekek szaladgált a házukban, a ház melletti teniszpályán, és tőlük is az volt az elvárás, hogy szeressenek és tudjanak teniszezni.
Szinte az első oldalakon érezhető a könyvben, hogy mennyire nem kiegyensúlyozott a négy testvér kapcsolata. Alapvetően jóban vannak, de nem közeli és bizalmas a viszonyuk. Brooke saját, fizikoterápiával foglalkozó vállalkozást indított, vele szemben Amy majdnem negyven évesen csak sodródik az életében, nincsenek céljai és tervei, nehezen találja a helyét a világban. A két fiú gyerekkori versengése felnőtt korukra sem múlt el, a mai napig Logan és Troy egymás vetélytársai. Függetlenül attól, hogy egészen más életet élnek. Logan a jóval egyszerűbb életet választotta, nem élt a fiatalkori lehetőségeivel és Sydneyben maradt, közel a családhoz. Vele szemben Troy nagyvilági életet él, és szépen kamatoztatta fiatalkori tenisztudását.
Az egy évvel ezelőtti események ott kezdődnek, hogy egy este az éjszaka csöndjét egy váratlan idegen betoppanása veri fel. Joy ajtaja előtt megjelenik Savannah, egy fiatal lány, aki segítséget és menedéket kér Joytól és Stantől, mert bántalmazta a barátja és nem mer hazamenni. Nagyon érdekes koncepció az egész helyzet, hogy Joy mennyire könnyen és azonnal befogadj a lányt, meg sem kérdőjelezve semmit, amit Savannah elmesél magáról. Nekem ez itt már elég gyanús volt annak tükrében, hogy később Joy hirtelen eltűnik. Valami köze lehet Joy eltűnéséhez, ehhez kétség sem fér.
Összességében nagyon izgalmas és érdekes történet volt, hozta a krimik feszültségét, rejtelmességét, azonban kicsit túlírtnak érzem. Közel 500 oldalas könyv, azonban sok résznél azt éreztem, hogy bizonyos tényezők túlságosan részletesen kerültek bemutatásra feleslegesen.
Nyereményjáték
Az alma nem esik messze című könyvből készült egy sorozatadaptáció. Nektek nincs más feladatotok, mint megválaszolni az állomásokon az ezzel kapcsolatos feladványokat!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A kérdésem:
Hány epizódja van a sorozatnak?
A turné állomásai
05.29. Kitablar
06.01. Pandalány olvas
06.04. Könyv és más
06.07. Szembetűnő
#blogturnéklub #blogturné #azalmanemesikmessze #applesneverfall #lianemoriarty #generalpress #lírakönyvek