Tarryn Fisher: F*ck, love - Kapd be, szerelem!

Régóta szerettem volna ismét olvasni a Könyvmolyképző Kiadótól, mivel idén ez eddig kimaradt sajnos. Hiába más-más írók és történetek jelennek meg a kiadónál, valahogy számomra a KMK-könyveknek megvan a sajátos hangulata. Hiányzott már. Választásom a tavalyi Könyvfesztiválon beszerzett F*ck love című new adult regényre esett, Tarryn Fishertől.

A fülszöveg

Helena Conway szerelmes lesz.
Akaratlanul.
Észrevétlenül.

De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna.

Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.

Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre.

Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával.

Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről.

Számomra ez a könyv egy rejtély. Nagyon sokféle érzést kiváltott belőlem és emiatt nehezen mondom rá azt, hogy tetszett vagy épp azt, hogy nem. Több minden van, ami miatt nem lett a szívemcsücske, ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélküli amellett sem, hogy miért szerethető.

Nehéz állást foglalni egy olyan könyvvel kapcsolatban, amiben a főszereplővel többnyire nem tudtam azonosulni. Helena, a főhősnőnk éli megszokott mindennapjait, tervezgeti a jövőjét, de igazából maga se tudja, mit akar az élettől. Vagyunk így egy páran, oké. Van egy legjobb barátnője, Della és az ő barátja, Kit. Már egy ideje együtt van a páros és Helenával kiegészülve remek triót alkotnak. Egészen addig, amíg Helena egy éjjel velük nem álmodik. Ennek az álomnak annyira a hatása alá kerül, hogy másra se tud gondolni. Folyton azon jár az agya, hogy mi lenne, ha mindez az álom valósággá válna és - Dellát elhagyva - Kit feleségül venné őt.

Érdekesség: a könyvborítón maga az írónő
mutat be a szerelemnek

Csak egy megjegyzés: az álom a tudatalattink leképződése. A ki nem mondott, elfojtott, figyelembe nem vett gondolatok sokasága alkotja egy-egy álmunkat. Akkor is, ha bevalljuk, akkor is, ha nem. Mindenkinek volt már ilyen álma, akkor is, ha tagadja. Helena se tudta tagadni egy idő után az érzéseit.

Nehéz így létezni és nap mint nap találkozni valakivel, akire előtte szinte közömbösen néztél és egy csapásra megváltozik a szemedben egy álom hatására. Eleinte nagyon ellenérzésem volt, hogy Helena miért ragaszkodik ennyire ehhez a rögeszméhez és nem engedi el az álom jelentőségét és ezt az egészet. Aztán rájöttem, hogy Kit sem ártatlan, hiszen félreérthetetlen dolgot mond neki rögtön a regény első oldalán. Reménykedtem, hogy amikor Helena az utazás mellett dönt, végre leteszi ezt a terhet és új fejezetet nyit az életében.

Az a baj, hogy a könyv első felében próbáltam megérteni Helena gondolkodásmódját, de nem tudtam vele azonosulni és ez eléggé visszavetett a lelkesedésemből. Görcsösen kerestem a logikát a gondolkodásmódjában, a tetteiben és mint tudjuk, a szerelem elég logikátlan tud lenni. És ezáltal sorra húztam fel magam Helenán, hogy hagyja már a fenébe az egész szituációt, nem kell neki ez a bonyodalom. 

Pedig alapvetően ez egy olvasmányos, pörgős regény. Könnyen ment az olvasása, nem szenvedtem vele oldalanként, hanem vitt magával. Mégsem éreztem közel magamhoz a karaktereket, jellemfejlődést se fedeztem fel egyikben sem. Lehet, hogy nem jókor olvastam, de engem idegesítettek a felesleges agymenései, vagy például azok a jelenetek, ahol Kit mond valamit, Helena pedig hozzáképzeli, hogy mit akart a fiú mondani. Könyörgöm, kommunikálj vele, kérdezz rá, ne pedig elrohanj és agyalj rajta. Ezek a jelenetek nagyon idegesítettek.

Sajnos egyik szereplőt sem sikerült különösebben megkedvelnem (Dellát főleg nem), és így az egész könyv nekem olyan "könnyen jött, könnyen ment" kötet lett.A borító totál levett a lábamról, a fülszöveg is, és az volt az érzésem, hogy nekem való olvasmány lesz. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Nem mondom, hogy bűn rossz kötet, látom benne azt a potenciált, amiért sokan viszont szeretik. Azt sem mondanám, hogy megbántam volna, hogy elolvastam, hiszen nem így van, illetve akkor nem is tudtam volna vele gyorsan haladni, ha rémes lett volna. De őszintén: nem az én regényem.

Viszont azt le kell szögeznem, hogy kíváncsian várom a legközelebbi olvasmányomat Tarryn Fishertől, mert egy könyv alapján nem szeretem leírni az írónő könyveit. Meglátjuk! :)